Egész alakos önportré

tükörkép

egy darabig gondolkoztam, hogy vajon beküldjem-e vagy ne, mennyire számítható ez egész alakosnak? végülis én rajta vagyok teljesen... szóval nem tudom, hogy mit fogtok hozzá szólni, de egyenlőre nincs jobb ötletem erre a leckére.

Itt van egy leirat, hogy szabódott Réka azon, hogy beküldje-e ezt a képet a hármas lecke megoldására. Én azt mondom, hogy nagyon minimális hiányzik ahhoz, hogy ez akár az akt leckének is megoldása lehessen. Ez a nagyon minimális gondolom érhető, hogy az, hogy maga a modell aktként szerepeljen ezen a képen. Tehát ez a fajta finomság, ez a fajta titokzatosság, ez, mint akt lecke érvénye. A hármas leckére én ezt most nem tartom annyira érvényesnek, merthogy a hármas lecke megoldásánál azért az fontos, hogy szerepeljünk rajta, mint modell. Ha már az első három leckében gondolkodom, akkor ez inkább az első leckének lehetne megoldása, a portré arc nélkül-nek. Kedvelem ez a képet mindettől függetlenül, tehát félreértés ne essék, ez egy jó fotográfia. Én szeretem ezt a képet akkor is, hogy ha tömegelhelyezésében nem teljesen értek vele egyet. Pontosabban azt mondom, hogy nincs eldöntve, hogy hova helyezem magát a modellt. Ahhoz, hogy ebben döntésre bírjam magam, vagy a kép fölső részéből kellett volna még vágni, vagy az alsó részéhez még hozzátenni. A lényeg, hogy most nincsenek kiegyensúlyozva ezek a tömegek. Mint leckemegoldás, várnám Rékától az ismétlést a hármas leckére, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan tovább. Én azt mondom, hogy a Réka megoldotta a kettes leckét is, és ráadásul az valami eszméletlenül erős lecke volt, akkor én azt mondom, hogy a hármasat is nagyjából ebben a formában meg lehet oldani, Én nagyon kedvelem azokat a leckéket, amiket ő hozzánk beküldött, és én arra próbálom őt ösztökélni, hogy „Hajrá! Hajrá! Tessék fotografálni!”. Aki egy ilyen kettes leckét tudott csinálni, mint amit ő csinált, annak már azért azt gondolom, hogy működnie kell a hármas leckének is , pontosan ugyanabban a nyitottságban. Nincs miért megszeppenj, nincs miért sötétbe burkolózz. (hegyi)

a hulyeség s a marhaság

*a kép címe idezet anyukámtól.
Ahol szabad vagyok, gondtalan, vidám, nyugodt... gyakran bohóckodom itt egyedül.

Mint megtudjuk, ez a képcím ez egy idézet s szerző édesanyjától. Én nagyon kedvelem ezt a képet. Nem túl bonyolult az az üzenetrendszer, amit hordoz, viszont ezt az üzenetrendszert, ezt jól teljesíti. Tehát látunk egy ilyen tengerparti helyzetet, ahol a szereplő egy sziklán hanyatt dobta magát, égnek emeli a lábát és mosolyog a kamerába. Ez nagyon kedves üzenet és nagyon kedves maga a megfogalmazás, bár azért azt mondom, hogy azért az is egy érdekes vonal, hogy ezen a képen nincs más szereplő, csak ő. Sem a távolban egy hajó, sem egy mit tudom én víz felett keringő sirály, sem mondjuk két turista, aki nézi, hogy ő mit csinál, tehát senki más, csak ő. Ebből kifolyólag ez a fajta öröm és játék az egyedül játszás élményét is adja, és ez is egy érdekes út, vagy ez is egy érdekes irány, amit ez a kép megszólít. Én kedvelem ezt a képet. Amiért kettő csillag lesz az az, hogy itt bizony lemaradt a láb. És bár fontos az a talapzat, ahonnan elrugaszkodunk, tehát ez a szikla és ennek az ábrázolása, de akkor vagy hátrébb mozdulok egy kicsit a fényképezőgéppel, vagy feljebb biccentem magát a gépet és akkor azt mondom, hogy benne van a lábacskám. Vagy, hogyha ez a beállítás van, akkor valamilyen szinten megpróbálom ellenőrizni azt, hogy mennyi látszik be. Tehát nekem most az, hogy a láb így kilóg a képből, az nem annyira szerencsés, ezért kettő csillag, de nagyon örülök neki, nagyon köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Sarok

A sarok mögött bármi lehet...

Egy nagyon izgalmas szinte színpadi, szinte drámai beállítást látunk Nórától és nagyon tetszik az, hogy el kezdett játszani a fénnyel és ez a fény egy nagyon dinamikus kompozíciót hoz létre, egy nagyon dinamikus történetet indít el. Ugyanis, hogyha megfigyeljük, akkor most az arc és a kéz és a kéz által vetett árnyék között ide-oda tud cikázni a tekintet és várjuk azt, hogy mi fog történni. Hogy az arc fordul felénk, hogy a kéz tesz valami mozdulatot, tehát valamilyen jövőbe mutató gesztust várunk és ez a várakozás az, ami a feszültségét adja ennek a kompozíciónak. Van két apró megfigyelésem, amit szeretnék megosztani Nórával. Ebből az egyik az az, hogy van egy nagyon jó drapéria és ez a drapéria ez a vörös és ez nagyon jól ritmizál a feketével. A vörös és a fekete, a vörös és a szürke nagyon jó színdinamikát hordoz. Ha én vagyok, aki ezt a fotót készíti, akkor két dolgot megpróbálok. Nem tudom, hogy térben mennyire lett volna megoldható persze, ezt Nóra fogja majd igazolni, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, hogy például ezt a drapériát a fönti résznél, tehát a kép tetejénél ez elé a fal vagy, vagy nem tudom ajtó, vagy mi akar ez lenni, ez eléhozom, tehát kvázi ne ez a fehér felület vágja a vöröset, hanem a vörös tudjon egy kicsit uralkodni ezen a fehéren. Tehát, hogyha ott az folytatódhatna valamilyen trükkel, hát nem tudom, mondom, hogy ez egyáltalán megoldható-e, hogy térben mekkora távolság van e között a két felület között, de ha megoldható lenne az izgalmas lenne, hogy az ott lógjon rá erre a falfelületre. Ha ez egy sínen van, vagy függönytartón, ez a vörös drapéria, akkor arról az ember leakasztja, kis szöggel, vagy nem tudom kis ragasztóval fölragasztja, hát annyit csak kibír, amennyi az expozíció, tehát hogyha nincsen is egy síkban ez a kettő, akkor is ezért valami kis csalással megoldható talán. A másik az világítás, hogy egy nagyon kisteljesítményű lámpával, nagyon pici, kevés kis fényt én a kép jobboldaláról adnék, tulajdonképpen a kamera mellől. Megint azt mondom, hogyha mondjuk a kamerát elképzeljük, hogy most hol helyezkedik el, attól mondjuk egy kéznyújtásnyira körülbelül elhelyezni valami nagyon kisteljesítményű szórt fényt adó lámpát, nem határozott fényt, mint ami itt most a főfény - ezzel azt érnénk el, hogy egy kicsit a képnek a bal oldala, az nem bukna ennyire be sötétbe, tehát ott azt egy picit visszahoznám. Ugyanis nagyon szép az a forma, ami a kéznél létrejön az árnyékból, nagyon jó egészen az arcig a testnek tulajdonképpen a feléig, vagy a testnek a vonaláig ez nagyon jól mutatkozik, de én azt a fajta vetett árnyékot valahogy próbálnám kiküszöbölni, ami a test mögött keletkezik. Mert ennek az árnyéknak igazándiból szerepe és hangsúlya az a kéznél van, és ott hoz létre nagyon szép árnyékokat, a test mögött ez már annyira nem lényeges. Nem tudom, hogy mekkora ez a falfelület, hogy a képnek a jobboldalánál mennyi van még. Mert hogyha ott még van tér, akkor viszont el tudom azt fogadni, hogy ez bebukik ilyen sötétre, akkor, hogyha itt van még körülbelül egy fél nórányi tér, amit még megmutatok, tehát akkor viszont még hozzátennék ehhez az oldalhoz, és akkor ez az árnyék a semmibe el tud veszni. Akkor ez működhet. Nyilvánvaló, akkor a újból ki kell egyensúlyozni azt a mérleget úgymond, ami most nagyon is egyensúlyban van, tehát akkor picit valószínűleg a függönyből is többet kéne mutatni. De egyébként azt kell hogy mondjam, hogy ezek, amiket én most mondok, ezek majd egy következő lépcsőfok lehet a világítással, de most azt mondom, hogy ez így is nagyon is rendben van és az üzenet nagyon is érthető. Aztán van még egy pici ilyen megvadítós történet, hogy mondjuk, hogyha a Nórának azon a vállán, vagy abban a kezében, hóna alatt, nem tudom, ami most sötétben van tartva, ott megjelenik egy vörös táska, például, akkor az tud feleselni ezzel a vörös drapériával és máris egy háromszög tud létrejönni, amivel még jobban megbolondítjuk, még jobban bepörgetjük úgymond a néző tekintetét. Tehát én azt mondom, hogy nagyon is jó, nagyon izgalmas az a történet, amire itt Nóra rátalált és én ezt javaslom szintén, hogy ezzel kísérletezzen még. Nagyon jó, hogyha ez valami olyan helyen van, ahova ő így el tud menni fotózni, akkor érdemes itt még más történeteket is elindítani. Három csillag. (hegyi)
értékelés:

Mimóza

Nagyon tetszik, nagyon kedves az a fajta képi elrendezés amit itt most kapunk, nagyon jó az üzenete, nagyon tetszik az a fajta világ, amit itt most látunk. Nagyon jó ez a tekintet, amit valamilyen szinten azért sikerül látnunk. Itt van egy kicsi javítandó ezen a képen. Valami kistükörrel, kislámpával, íróasztallámpával a háttérből, már úgy értem, hogy a fényképezőgép mögül azért érdemes lenne a szembe egy pici fényt adni. Most ez a szem a hajtól kap egy olyan árnyékot, ami miatt nehezen tud velünk kommunikálni. Minden más lényegesen nagyobb fényértékben van. Tehát ez már ilyen kettős bujkálás, mert hogy maga a póz is erősít arra, amit a cím utal, de hát ehhez a póz elég lenne és nem kell még pluszban hozzátennünk valamit a világítás problémájával. Még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, az pedig a csuklónál most egy nagyon, hát had mondjam nem túl szerencsés csonkolás jön létre. Tehát az, hogy a behajlított kézfej most egy ilyen formát ad ki, amit itt most látunk... én értem, hogy azt a kismajmot öleli a szereplő, de hát azért jó lenne, hogyha ez valahogy úgy történne meg, hogy vagy nem látok akkor semmit a karból, vagy hogyha igen, akkor ott az ujjaknak is lenne szerepe. Úgy, hogy egy picit nyitunk ezen a mozdulaton, feljebb hozom a kezem, és máris ott vannak az ujjaim. Most ez így nem túl szerencsés, de maga a beállítás az nagyon tetszik. Én azt mondom Tímeának, hogy mivel azért ez egy – még ha esti, de iskola – jó lenne, ha megismételné ezt a képet, ha ezt kérhetem, pontosan ezek miatt, hogy gyakoroljuk ezt a fajta képberendezési és világítási játékot. Nagyjából ebben a pózban és ebben a helyzetben, ez nekem tetszik és nagyon rendben van. Pontosan attól tetszik egyébként, hogy a kép két viszonylag jól elkülöníthető részből áll. Az egyik egy külső megnyilvánulás, ami ez a szégyenlős, egy kicsit félős, de mégis csak megmutatkozás, és a másik pedig egy biztonságot jelentő párnák, macik, plüssállatkák közötti helyzet, ami nagyjából azt mutatja, mint hogyha azt mondaná a szereplő, hogy jó, itt vagyok fényképezz le, bár nem nagyon vagyok ebben bátor, de legyünk már rajta túl, és aztán utána had bújjak vissza az én kis ágyikómba a kis macimmal. És ez egy nagyon szerethető történet, úgyhogy ezt mindenféleképp meg kéne hagyni, de jó lenne, ha ez az ismétlés megtörténhetne ezekkel a javításokkal. Tehát én most azért nem csillagoznám ezt le, mert várom az ismétlést, várom a javítást Tímeától, megéri, hogy foglalkozzunk ezzel. (hegyi)

Fürdés előtt

Valami kifacsart, természetellenes módon egész életemben úgy éreztem: közöm van a tengerhez. Pedig nem volt.

Kifejezetten örülök annak, hogy a Vera megmutatja nekünk a játékos oldalát is, hogy tulajdonképpen itt egy olyan trükköt alkalmaz, ami elgondolkodtatja a nézőt és ahogy olvastam a hozzászólásokat sikerült is csőbe hűzni az embereket és ez kifejezetten jó és tetszik az, hogy ő egy ilyen játékkal elkezd foglalkozni. Nagyon jót tesz – ez az egy szó jut eszembe – nagyon ráfért Verára ez a játékosság, ugyanis ez ad egy dinamikai tartományt a munkáknál, hogyha az ember mer játékos lenni. Nem azt mondom, hogy minden képet el kell viccelni, nagyon nem, de az fontos, hogy az ember megtalálja azokat az utakat, azokat az irányokat és felfedezze ezeket magában, amikben a játékosságban van helye. Kompozícióban is nagyon tetszik ez az egész. Van egy statikus helyzet, a szereplő nagyjából a kép közepére van komponálva és ezt megbolondítja egyrészt azzal, hogy ennek az autó motorháztetőnek a síkja és a horizont síkja dől és az is nagyon jó, hogy ezek a pampafüvek vagy nem tudom minden hívják ezeket, amik itt a parton vannak és azt autó tulajdonképpen jobbra-balra billegteti ezt az egész történetet. Tehát hogyha ez nem lenne a képen, akkor ez egy statikus történet lenne lényegesen kevesebb mozgással és ez a mozgás nagyon fontos, mert ahogy a kép be van mozgatva ezekkel a képalkotó elemekkel, úgy válik egyre erősebbé az a fajta próbálkozás, ami a mozdulatban látszik, amikor az ember hideg vízbe dugná a lábát és akkor ott kísérletezik, hogy fog-e ez sikerülni, vagyok-e elég bátor ahhoz hogy mondjuk a 10 fokos vízbe bele tegyem a lábam. Nekem erősen hoz emlékeket is, amikor elmentünk a Duna partra Szentendrénél és az ember azt mondta, hogy na már itt a tavasz és itt a nyár, belemegyek a vízbe, már csak azért is, hogy lelkileg erősítsem magamat abban, hogy vége a télnek. Persze baromi hideg volt, és az embernek ott rögtön a parton, ha őszinte akart lenni magával, akkor azt mondta, hogy elment a bátorsága az egésztől, és nem fogja ez a játékot végig játszani, de hát ott voltak a barátok, le kellett győzni ezt a fajta félelmét. Nekem benne van ez a képben, benne van ez a fajta bizonytalanság, kérdés, kétkedés, félelem a gesztusban, és ezt, ami egyébként egy statikus helyzet lenne, ezt mozgatja meg maga az, hogy a horizonttal, kvázi a víztükörrel, az autóval és a füvekkel van egy játék, ez mind-mint erősíti a képi üzenetet. A leirat is fontos. Igaz, hogy ez nagyon áttételesen van ebben a képben benne. Azon még egy picit dolgozni kell Verának, hogy amit a leiratban nagyon pontosan, erősen és precízen megfogalmaz és tulajdonképpen minden leirata mese – jó értelemben véve, nem kitalált történet, hanem egy nagyon fontos elbeszélés saját magáról – nem mindig ugyanilyen koncentráltam fogalmazódnak meg a képein. Tehát most még úgy érzem, hogy néha ezek a leiratok valamivel talán erősebben sikerülnek, mint ahogy az a képen megjelenik. Ennél a képnél – hát én persze nem tudom, mert nem vagyok ott, nem tudom kié az autó és hogy Verának mennyire lehetett ebbe beleszólása – ha az autó, amit tükörnek használ közelebb megy a parthoz, a valós parthoz, ahol a háttérben ott meg lehet sejteni a tengert, akkor az azért izgalmas, mert van egy kettősség előre-hátra a térben mozogva is egy játék. És akkor ez a valami közöny, hogy háttal vagyok és nem a tengerbe dugom a lábam, hanem az autó motorháztetőjénél játszom el ezt az egész történetet, ez még érthetőbbé, még erősebbé válik. Nincsen csillagocska, de csak így tovább! (hegyi)

sziluett

Kedvelem ezt a képet, legfőképp azért, mert egyszerűen fogalmaz. Kicsit alienes, tehát 1978. lengyel sci-fit idéző hatást látok itt. Tulajdonképpen ez egy aranyos megfejtés: a hősünk, aki a Pirx kapitány sógora, átjött a fényfolyosón miközben belenyúlt a 220-ba és most egy kicsit ijedten áll és várja, hogy hogyan tovább. Tehát jónak tartom magát a megfejtést a 3-as leckére. Azért azt mondom, hogy egy picit derítéssel az arcból, akkor is, ha azt mondom, hogy névtelenség, de hát mi meg ugye Estiskola vagyunk és itt nem a névtelenség a fő csapásvonal, ha már ott vagyok, hogy Gimesi Andrásnak hívnak és ez a harmadik leckém, akkor az arcomon már túl kell, hogy legyek, már nincs mit szégyelljek azon, hogy van 3 pattanás a fejemen, tehát valami minimális derítést érdemes lett volna adni, hogy legalább az arcnál valamilyen szinten a plaszticitás meg tudjon jelenni. A másik, hogy jó ez a függöny, de hogyha a háttérben megjelenik egy ilyen minta, ami tulajdonképpen erősen konkurál és vitatkozik azzal a formával, ami a sziluettes forma, és elvisz minket ebből a sci-fiből egy kicsit a népi hagyományőrző világba, hiszen kis virágok vannak a háttérben, akkor valamilyen szinten ezt kellene valahogy megjeleníteni, akár úgy, hogy egy hasonló forma megjelenik az egyik kézben. Az a kéztartás, amit most a képen látunk tételesen mutatja, hogy meg van mind a tíz ujja, a lábát nem látjuk, de a kezén megvannak, tehát olyan egyedet látunk itt a humanoidok közül, akinek mind a tíz ujja megvan, viszont nem biztos, hogy ez most ebben formában a háttérrel harmóniában működik. Úgyhogy én azt mondom, hogy maga az elképzelés jó, kettő csillagot megér. A kivitelezésben megint egy kicsit elkapkodtad Gime. Kicsit több időt kell ezekre fordítani. (hegyi)
értékelés:

Elmélkedés

A kép Máriahalmom készült a biofaluban 2 napig voltam lent de abból a két napból hónapokig tudtam töltekezni:)

Egy kicsit itt is a lecke értelmezését kell pontosítani, ez a harmadik lecke, egész alakos portré, akkor is, ha ülsz. Még egy kérdés merül fel, ami a jövőre nézvést fontos: ezt a képet te fényképezted, vagy valaki rólad készítette? Azért nem mindegy, mert a leckéknél a lényeg, hogy mi magunk is készítsük el azokat. Persze ez nem jelenti, hogy ezt ne csinálhattad volna te, ez csak egy kérdés, amire a választ te tudod.
Ha a képet figyelem, egy érdekes feszültség van a képen attól, hogy minden képelem ki van tengelyéből mozdítva. A fej balra a mögötte lévő anyag középpontjából, a jobb felső sarokban a talán ajtón lévő tükör vagy ablakocska is mozdít, a teakészlet a jobb alsó sarokban a vágással lett megmozgatva, szóval minden mozog, minden mozgatja a tekintetet e három képforma között. Ebből sajnos kilóg a radiátor és az előtte lévő párna, érdemes lett volna ezzel még dolgozni, hogy ez ne zavarjon be. Ez mellett az jó lenne, ha nem a teakészlet lenne éles, hanem a modell, ebből a kameraállásból még akkor se lenne értelmezhető ez a variáns, ha még drasztikusabb lenne a mélységélesség csökkentése, ha a tea az üzenet, lejjebb kellett volna hozni a kamerát. A modell sem egyértelműen pozitív képet sugall, a ráncolt homlok, a mosolytalan arc, a révedő tekintet, ezek bizony olyan jelzések, amik inkább arra utalnak, hogy a képen szereplő hölgynek vannak problémái, amiken épp gondolkodik, amikkel épp szembesült, és most a hogyan továbbot fontolgatja. Ez nem baj, nem rossz, csak ez is egy pillanatkép, hiszen ebből az állapotból valamerre biztos elmozdultál azóta. Nekem az elmélkedés stabilabb, kevésbé köztes állapot, a címadás lekerekíti azt az üzenetet, amit a kép hordoz. Két csillag, várjuk az első és második leckére a megoldást. (hegyi)
értékelés:

Séta az avarban

Ez egy nagyon jó kép Feri, én fél centit vágnék jobbról, hogy az út még inkább középre kerüljön, és mintha picit balra dőlne a horizont, nem tudom, lehet hogy csak érzet, meg kéne nézni, mintha 1-2 foknyi lenne benne. Ezek korrigálhatóak, ha így van. Ha én csinálom ezt a képet, még két lépést hagyom a modellt közelebb jönni a kamerához, hogy a térjáték még erősebb legyen, de így is tökéletes az üzenet. Köszönöm! (hegyi)
értékelés:

Üdvözlet a Hóból

Egy igazi vidám újévi üdvözletet látunk, ahol a modell többszörösen is esendő helyzetben mutatja magát. Egyetlen dolog a vágás, a kép jobb oldalából egy pici ollózható lenne - de az üzenet egyedisége, humora nagyonis szerethető, ezért nincs mit kritizálni rajta. Lehetne mondani, hogy a két síbot ha picit még hosszabban benne van, az még jobb, de tegyük a kezünk a szívünkre: esés után ki lenne még arra is képes, hogy ezzel vacakoljon? Köszönjük, BUÉK! (hegyi)
értékelés:

Ketrecben

Azt mondom, hogy a házi feladatot a Bara most nem oldotta meg. Kiszökött a hármas leckéből, de nem a képre vonatkozik. A kép, amit itt látunk nagyon izgalmas. Barának az árnyékok mesélésében, az árnyékok elhelyezésében nagy rutinja van. Tehát ez a kép egy érett és jó alkotás. Ezért kell azt mondanom most, hogy a kép önmagában megkapja a három disznót, de a 3. lecke, Egész alakos önportréra nem fogadom el, mert trükközés van. Pontosan azért, mert tehetséges, és egy árnyékkal meg egy csuklógesztussal elintézi ezt a dolgot. A házi feladat szempontjából – tehát én továbbra is azt mondom, hogy a tehetséget ne használjuk arra, hogy kitérünk egy feladat elől – ha már ismétel, akkor a 3. lecke Egész alakos önportré visszamegy ismétlésre. Ugyanakkor a ketrecben című kép megkapja a három disznót. (szőke)
értékelés:

Pihenő

Az mindenféleképp erénye ennek a képnek, hogy egy olyan helyzetet mutat, egy olyan helyzetben mutatja a szereplőt egész alakos portré leckére, ami nem egy szokványos helyzet, nem egy szokványos bemutatkozás, hogy állok a kis fánál vagy állok a kertkapunál, tehát ebből a szempontból mindenképp egy jó döntés és egy jó meglátás. Nagyon jól keretezi a kompozíciót az a tetőtéri gerenda vagy lécsor, azok a nádak, amivel ez megoldott, tehát ez a felső háromszög egy nagyon jó keretezést ad ennek a képnek. Nyugalmat sugárzó ez a szimmetrikus elrendezés és az ebben szereplő ágy, ezt a nyugalmat billenti ki úgymond a bár nyugalomban elhelyezkedő emberi test, ami mivel hogy egy picit ugye a test elhelyezésétől jobbra komponálódik, ezért ezt a centrális elhelyezkedést egy picit megbolondítja, ugyanakkor nincs tömegben ez a képalkotó elem helyre billentve valami más olyan képalkotó elemmel, ami ezt a jobbra húzást úgymond helyrebillentené. Másrészt viszont a képnek nagyon is fontos része az a nyitott ablaktáblás kis ablak, amin a külső fény beáramlik a szobába, de ezen az ablakon nem nagyon értelmezhető, amit látunk és nem nagyon történik semmi. Tehát hogyha egy ekkora, úgymond labdát, nem ütünk le, hogy valamit oda képzelünk vagy oda helyezünk, akkor bármennyire is jó ez a kompozíció, de igazándiból túlságosan középponti helyet kap most így az ablak. Nem képvisel olyan értéket, mint amekkorát az őt megillető hely indokolna. Másrészt egy picit a világítással lehetett volna esetleg segíteni a képnek a jobb alsó részén és a jobb oldalán. Valószínű, hogy ez maga az a fényviszony, ami ebben a szobában érvényesül, de ezt esetleg valami kislámpával, vagy derítéssel lehetett volna egyensúlyba hozni. És hát látunk két éjjeli lámpát, ami így most hogy nincs felkapcsolva, így ebben a formában – bár a logika azt mondja, hogy nappal van minek kapcsoljak lámpát – de viszont szerepel a képen, és így most ezek a lámpák, mint két vak szem szerepelnek a képen. Talán érdemes lett volna mégiscsak felkapcsolni őket. Én azt mondom, hogy két disznót megér ez a kép. (szőke)
értékelés:

kanyar

tükörben

Valamilyen megállító tábla, amelyet nagyon szeretünk az Estiskolában alkalmazni, az ő torzulásai és itt nem tudom elégszer megjegyezni az alkotóknak, hogy André Kertész munkásságának fontos része - Distorsion - , amelyben különböző tükrökkel, torzulásokkal foglalkozott nagyon jó segédanyag lehet. Az Estiklopédián találunk is róla segítséget, hiszen sokszor ehhez visszatértünk. Egy jó stílusgyakorlat, egy jó megfigyelés az, amit itt látunk. Én tudom, hogy általában az utcai megállító táblákat nem ildomos ellopni és máshová áthelyezni, de talán egy picit, ha a logikáját megtaláltuk a tükröződésnek és a logikán keresztül megtaláltuk az öniróniát a fotós parányi pici kis tűorrú kis cipője, vékonyka láb, kicsit torzult felsőtest, nagy fej nagyon beszédesen és jól működnek elmesélés módban önmagunkra visszavetítve. Ugyanakkor a barokk Püspöki Palota vagy templomi háttér túl sok olyan motívumot tartalmaz, amelyben – éppen a torzulásokon keresztül – egy picit elviszi a figyelmet magáról a fotósról. Pedig a fotósé a főszerep. Ha Viki megtudja azt csinálni, hogy akár otthon anya tükrét, vagy bármi mást hasonló módon alakítgatva, netán elcsenve próbál ezen az úton haladni nagyon érdekes eredményeket hozhat létre. Ettől függetlenül a három disznó megvan avval a feltétellel, hogy Viki a torzióval, a torzulással, a disztorzióval foglalkozik tovább és egy picit akár az interneten, akár a könyvtárban utánanéz André Kertész fotográfus munkásságának nagyon sokat fog ebben segíteni neki. (szőke)
értékelés:

egész alakos önportré

Nagy nehezen elkészültem a harmadik leckével...

Nagyon szeretem ezt a képet. Írja itt a Tünde, hogy nagy nehezen készült el a 3. leckével. Véleményem szerint, ha sokat is küzdött vele érdemes volt, mert nagyon sok minden ott van belőle, a lényéből, a jelenségéből. Jó a kiválasztás evvel az ajtó hátérrel és jó ez a jobboldalról érkező fény, ahova tekint az arc. Mindez a gesztus, a kontraposztból elmozdított támaszkodó, zárt, de mégiscsak várakozó mozdulat felénk, amelyből, ha ez egy mozgókép lenne, a következő pillanatban nyilván egy pillanatra a Tünde ránk nézne. Ez egy abszolút filmes és abszolút költői megfogalmazás, amelyben szinte minden patikamérleg pontossággal el van helyezve. Csak egy példát erre, hogy mennyire részlet gazdag a története a képnek. A női lábak, lábujjak, ahogyan szinte a 60-as években bármikor használható lenne ez a kép a pici kis fehérpöttyös ruhában, a haj formájában, minden hozza a 60-as, 70-es éveket. És akkor ott van egy lázadó, egy kihívó, egy érzelemmel teli meztelen láb, amelyek ugyan összeszorítódnak, de a hideg csempéken ott áll valaki, ahol még minden szépen és pontosan van megszerkesztve ezen a képen, furcsamód mintha kiugrott volna egy szobából, ott van mezítlábasan. Ezt azért szerettem volna ezt egy kicsit zavarosabban hozzáfűzni, mert ha a házi feladatot nézzük, a házi feladat üzenetét, pontosan az a jó, hogy a maga nyelvén a Tünde mindenről mesél, ami hozzá tartozik, vagy róla tudható az ő határain belül, amit megenged nekünk. És ez a kép ilyen értelemben nagyon jól van megfogalmazva. Ez nekünk egy háromdisznós kép. (szőke)
értékelés:

Befalaz és elutasít

Úgy tűnik, hogy egy sorozat egy feldolgozási részeit láthatjuk. Az előző képnél, a privát környezet képnél ugye próbáltam jelezni a káosszal való foglalkozást. Itt is egy kicsit visszaidéznék a 70-es évekre, elsősorban egy Mozgó Világ nevű sajtóorgánumra, amely írásokat, fotókat közölt és abban az időszakban vagy a Fotóművészeten keresztül vagy a Mozgó Világon keresztül lehetett olyan alkotásokat látni, amelyek performanszoknál, különböző akció képzőművészeti munkáknál fotóformátumban közvetített. Ennél a képnél is úgy tűnik, hogy olyasmi mindez, ami itt látható, mintha egy performansz részesei lehetnénk. Nagyon erőteljesen érzékelhető a különböző tárgyakból, a helyzetből, hogy továbbra is érzelmi szempontból egy belső fajta zaklatottságot, ziláltságot próbál az alkotó megfogalmazni. Még azt is megkockáztatom, hogy talán az elbeszélés módja vitán felül áll. Hozzám mégis, mivel mondtam, hogy mindenkit szeretnék a maga rendszerében megpróbálni értelmezni, ha szabad ezt mondani, én mégis azt mondanám, hogy nagyon nehezen elfogadható ez a fajta káosz. Nem az én világom nagyon egyszerűen fogalmazva mindaz, amit itt látok. Számomra ez egy kettődisznós kép, és elsősorban a Hegyi korábbi munkái akár a barokkal akár a szecesszióval kapcsolatban, számomra örvendetes lenne, hogyha abba mélyülne el, ettől a fajta nyelvezettől én távol állok, de kettő disznót megtudok rá adni és ez akkor ez legyen az én keresztem. (szőke)
értékelés: