Egész alakos önportré

Rainbow Warrior

szivárványszínekben, a '85-ben elsüllyesztett Greenpeace hajó emlékére...

Azt szeretném elsősorban kiemelni ennek a képnek a kapcsán, hogy az nagyon jó, hogy a Kati színdramaturgiát alkalmaz. Kiválasztja azt a helyzetet, még ha akár a 70-es évek divatfotói hangulatát is idézi ez a kép, kiválasztja azt a helyzetet, azt a környezetet, ahol a rajta látható játékos öltözetek harmonizálnak, együtt játszanak, együtt mozognak azzal a színvilággal amelyhez a talán műanyag, citromsárga felület, amelyen ül és a mögötte lévő fröccsöntött szürkés, kékes, bordós talán fémfelület, vagy számomra meghatározhatatlan háttér, de mindenféleképp egy izgalmas, festői mögöttes tartalom nagyon erőteljesen szolgálja a képen látható beállítást és a modellt. Annyit kockáztatnék talán meg, hogy, de a modell ebben az elsődlegesen fontos az én számomra. Pontosan azért, mert az az ötletesség, az a játékosság, amely cipőben, ruhában, gesztusban, tekintetben jelen van, kihívásban jelen van az számomra, a néző számára a fontos. Én a Katit szeretném nézni, ővele szeretnék foglalkozni és mindenki más kísérője ennek a képnek. Az óriási felületek mögötte, a citromsárga tartórendszer amin ül, talán hajó, vagy nem tudom mi, de ezek arányaiban kellene, hogy kisebbek legyenek, hiszen a táncos, az előadó, a színpadra lépő az maga a modell. Ezért én a képnek az arányain változtatnék, hogy minél többet kaphassak, minél többet érzékelhessek az emberi alakból. De ettől függetlenül én ezt a képet nagyon szeretem és a három disznót szeretném megadni erre a képre. (szőke)
értékelés:

Továbbgondol

A kép, az egészalakos kép kétfajta fényrendszerrel dolgozik. Egyrészt egy kamera mögül történő megvilágítással, másrészt pedig egy háttér enteriőrrel, ahol kis szobalámpák fényei sejtetik a családi környezetet. Ez egy nagyon hálás és nagyon jó lehetőség azzal, hogy a tulajdonképpen a modell kitakarja a hátsó fényforrást, és ezzel nagyon jól lehet manipulálni, nagyon jól lehet játszani. Ráadásul a maga a háttérben elhelyezett lámpa az aránylag mélyről világítja meg a környezetet. Talán egyrészt érdemes lett volna evvel a bizonyos hátsó lámpával, amely teret adna ennek a környezetnek, egy picit még játszani. Merthogy a könyvespolc függőleges felületei nagyon kevéssé részlet gazdagok, hiszen nem kapnak hátulról megvilágítást. Innen ez a szórt fény a kamera felől pedig már nem ad oda értékelhető információt, és amiatt, hogy a lámpa hova világít, a modell mögül, a modell mögötti tér egy kissé zavarossá válik. Talán ha jól sejtem, ott egy valamilyen asztal van mögötte, amin egy kerámia edény, vagy valamilyen virágváza is megbújhat, de mindezek fényértékeiben, hogyha hunyorítva tekintünk erre a képre, túlságosan egybeolvadnak az előtérben látható figurával, ahol én úgy gondolom, hogy maga a pozíció, a helyzet, a testkód az egy jó ritmus, tehát elsősorban azt kellene tekintenünk ennél a képnél irányadó elvnek, hogy egy egészalakos beállítást készít az alkotó törökülésben. Mindent ennek kellene alárendelni. A környezetet, a háttérkörnyezetét, a talán egy nedvzöldszerű, vagy akvárium, vagy paplanszélt a jobb alsó sarokban. Nyilván nem véletlen, hogy bizonytalankodok, mert nem tudom eldönteni, hogy mi az, de azt látom, hogy színértékében, vagy a jobb kar mögötti átlátásnál a narancsos fények, ezek mind, ha egészében lennének kezelve, kicsit sematikusabban, akkor biztos kiemelné az emberi testet, de most túl sok érték van a háttérben, amitől egy picit kompozíciójában jó az emberi alak beállítása, de fényértékeiben, színértékeiben zavaros a környezet. Érdemes lenne variációkat készíteni, otthon összehasonlítani és ebből a legkoncentráltabbat, a legsikeresebbet, a legsikerültebbet elküldeni, ahol azt kéne alapelvnek tekinteni, hogyha a cím fontos, márpedig az András képeinél mindig fontosak a címek, hogy továbbgondol. Ha fontos a házi feladat zárójeles megjelölése, hogy egész alakos portré, akkor ennek függvényében variációkat készíteni. De a vállalkozást akkor is bátornak érzem és szeretném lelkesíteni az alkotót kettő disznóval a folytatásra. (szőke)
értékelés:

Lebegés

Azt szeretném mondani, hogy ez az, ez az a Bara-i titok, amely azt bizonyítja, hogy Bara nagyon is képes világcsúcsokat létrehozni, a maga kategóriáiban és van, amikor időnként pont a tehetsége által kisujjból rázza ki a történeteket. Én ezt egy nagyon jó képnek tartom. Attól szürreális, mert ő meglátja a reális, valódi világban a szürreálisat és mindezt számunka egy nagyon jó megfigyelőfotósként tálalja is ezt és ráadásul még ez át is van szűrve a Bara-i dizőzön, azon az üzeneten, amelyben ott Marlene Dietrich-i tekintélyt parancsolás. (szőke)
értékelés:

A bringa

Itt egy ügyes fintorral egy szójátékot látunk, mert a 60-as, 70-es években, meg talán még a 80-as években is, ugye pont a budapesti "jassz” nyelvben a bringa nem csak effektíve a kerékpárt jelezte, vagy jelentette, hanem sokszor a bringát emberi szimbólumokban is használták a városi nyelvekben. Az jó, hogy a háttérben tényleg valójában ott van egy camping bicikli és nekem tetszik ez az archaikus színvilág. Sőt nekem az is nagyon tetszik, ahogy a modell beállítása látható itt a képen. Csak egy picikét hagytam volna levegőt a jobboldalon, mert hiszen az egész test, a test beállításai jobbra hordoznak egy üzenetet. Tehát egy nagyon kicsit tágabbra komponáltam volna ezt. Adott esetben, hogyha ugye az a gond, hogy a háttérben az a bicikli akkor viszont vajon jó helyen van-e, akkor nyilván megtehető lett volna, hogy egy kicsit arrébb guggol az ember, de a kettő disznó úgy érzem, hogy megvan erre a képre. (szőke)
értékelés:

Egész más alak

más alakban

A kép egy fekete-fehér világ, ami nagyon jót tesz ennek a rendszernek, mert összegez, sűrít, ugyanakkor pedig egy szép fénytani tanulmány. Elsősorban, ha megnézzük a nyak, váll, hát, derék és a combok ívét és a mögötte sötétben tartott hátteret, nyilván ez adódik az ablakfelületek melletti árnyékos falfelületből és nagyon, nagyon szépen rajzolódik ki az árnyékban tartott jobb állkapocsrész, nyak, vállak, kezek, könyök, has rész, és a mögötte lévő világosabb szürkés háttér. Ez nagyon jó ritmus. És ebben van még egy érdekes, játékos szimbolika, a has és a modell elé helyezett labda, felfújható labdaforma, mint szatirikus megközelítés. Ugyanakkor klasszikus modell, egész alakos modell pozíciót látunk itt és ezért kérdéses az, hogyha ez a szép fénytani forma jelen van, látható, akkor elsősorban a comb, fenék és a láb, talprész miért vágódik le a képből? A fölső felületnél az érthető, hogy az arc nyilvánvalóan szemérmesen itt kikomponálódik, azzal nem is lenne igazából gondom, de azt a gyönyörű szép ívet, amit a váll, hát, derék, fenék és talprész kiadna, azt itt igazából túl szűkre vágták. Én azt gondolom, hogy a kettő disznó erre a képre megvan, és esetlegesen a Tímea, ha adottak a fényviszonyok, ha adott a tárgyi környezet és van erre idő, akkor érdemes lenne ismételnie, ha van hozzá kedve. (szőke)
értékelés:

Engedjetek ki

Hé, nem halljátok, valaki, hahó, engedjetek már ki innét.

Megint az Ádám játékossága az amit itt látunk, kifeszítem a határaimat, kitolom a kereteimet, erre látunk egy játékos helyzetet. Azt kell hogy mondjam, hogy a jobboldali kéz és a plafont tartó kéz tökéletesen megoldott, ugyanakkor ezt meg kéne majd még egyszer próbálni - ez egy pantomimes, egy színészi helyzet - a baloldali kezet is akár egy kontroll monitorral nézni kéne, oda kéne helyezni a kerethez és egyszer már azt a jó papucsot, amit már nem tudom hányadik kép óta nézek, vagy levenni, vagy avval a papuccsal ugyanúgy tolni itt a baloldali falat. Amíg ez nincs megoldva, addig erre nem adok pontot. Várom a hármas lecke egész alakos portré javítását. Énszerintem Ádám ezt meg tudod csinálni. (szőke)

összetartó párhuzamosok

Nagyon érdekes, és jó lenne ez az anyag, szerintem akkor is megállná helyét, hogyha ez a fakorlát, vagy ez a korlátrész nem lenne ott védekező eszközként. A sematikus háttér, ami az előző helyzetekben is látható volt kellően diszkrét ahhoz, hogy a Kati alkata, ruházata, cipője, tekintete tudjon mesélni, működni felénk. Én most igazából a korlátot - hiába hozza ezt a perspektívát - nem érzem olyan nagyon fontosnak, inkább azt mondom, hogy zavaró, mert nem tudok eléggé a modellre figyelni. Két disznót adnék és esetleg az egész alakos portrét javasolnám, hogy Kati ismételje, ha lehet. (szőke)
értékelés:

Megszokott hely, megszokott ember, egy kis változással
Ez nemrég történt egy koncert előtt.

Vörös tónusban van tartva, mint egy angol film üzenete, ez a lakótelepi környezet, ahol egy profilos megoldást választ az alkotó. Ehhez a vöröses világhoz egyrészt piktogramokat és plakátfeliratokat is használ, a „proszektúrát” olvasni itt a bőrkabáton - annak idején nagyon szeretett és divatos film, az Üvegtörők világát idézve itt a teljes rekvizitumot láthatjuk cipőben, kabátban és a hajviseletben. Én ezt egy jó üzenetnek tartom és azért, mert mindez ami a modellel kapcsolatban látható jól párhuzamba van helyezve a háttérben lévő lakótelepi házakkal, bádogcsatornákkal, a szuterénablakkal. (szőke)
értékelés:

Fényből lettem
A harmadik lecke interpretációja Lipi részéről. Kéretik nem számolni a bordákat, esküszöm megvan mind! :D A kép nem csak engem ábrázol őszintén és hitelesen, de az általam oly' kedvelt fénykezelési technikát is bemutatja amit emberábrázolások készítésekor szoktam leginkább használni.

Egy fénytani tanulmányt látunk egy emberi alak fénytani tanulmányát, hiszen a környezetből, a műtermi környezetből igazából semmit nem láthatunk, nyilvánvalóan azért, mert az alkotó, az alkotás arra koncentrál, hogy az emberi testet, beleértve az arc tekintetét elénk tárja. Nagyon nehéz feladat ez, mindannyiunk elé odaállni és elmondani azt a mondatot, hogy itt vagyok teljes valómban, tekintsetek le rám. És ez egy fontos része ennek az üzenetnek. Azt is el kell mondanom, hogy minden ilyen, elsősorban dramatikus, tulajdonképpen színpadszerű vallomás az egy nagyon nehéz és nagyon erősen sokkoló helyzet. Nem csak a néző, hanem az alkotó számára is. Ez a fajta műfaj megkívánja azt, hogy köztes utakat nem választhatunk - lásd Ember tragédiája, Ádám és Éva jelenete - hanem meg kell hozni egy döntést, hogy vagy teljes egészében a mondataink elhangoznak, gondolok itt egészen egyszerű kifejezésre, idézőjelben – pőrén -, avagy nincs értelme ezeket a felvetéseket megtenni. Kell nyilvánvalóan ehhez egy bátorság, kell ehhez egy nagyon erős döntés. Próbálom ezt azért mondani, mert még egyszer mondom, hogy nagyon fontos az, amit elküldtél, de ezt a döntést te hoztad meg, hogy a hármas lecke egész alakos portrénál egy ilyen beállítást és egy ilyen módozatot használtál a bemutatkozásra. A testedet te tetted szabaddá magadért és érettünk. Ebből az is következik, hogy a szabályrendszereket, amelyek alapján véleményt kell formálni, te hoztad. Ez a szabályrendszer pedig a kínai piacon kapható úgynevezett boxer alsónadrág alapján nem szociológiailag erősíti, hanem éppen a drámaiságot gyöngíti, így a mondatok kimondása túlságosan szemérmes. Ha aktot választasz és választasz egy ilyen pozíciót, akkor még így is, hogy egy szűrt és visszalazúrozott szalonképes képet készítesz, meg kell hozni azt a döntést, hogy ne egy szűk boxeralsóban ülj a fényképezőgép elé. A legjobb szándékkal mondom azt, hogy a beállítást és a pozíciót te választottad. Ha választottad, akkor viszont ezen az úton véleményem szerint menj végig. Nyilvánvalóan lehet egy ugyanebből a helyzetből egy derékban kicsavart, térdben máshogy hajlított takarásos megoldást is alkalmazni, hogy az emberi testrész intim részei ne látszódjanak a néző számára, de itt most ennél a képnél ezt a beállítást kell tudnunk elfogadni, hiszen ezt küldted el. Én úgy gondolom, hogy ennél, ha már megléped ezt a verziót, akkor viszont kell annyira bátornak lenni, hogy nem egy alsógatyában ülünk oda és készítjük el ezt a csodálatos képet, mert ez a kép egy nagyon szép és nagyon fájdalmas üzenet. Még egyszer visszatérnék gondolok itt a tekintetedre, gondolok itt az arcon lévő árnyékokra, minden azt mutatja, hogy ezt a vallomást komolyan gondolod. Csak bátorságot tudok neked javasolni, hogy akkor, ha már kiállsz, akkor állj ki teljes egészében. Ettől függetlenül a hármas lecke egész alakos portrénál a három disznó megvan, és nagyon remélem, hogy evvel a hozzáfűzéssel tudtam segíteni és haladni fogsz az utcádban tovább. Köszönöm szépen. (szőke)
értékelés:

Új élet
Újévi elvágyódás.

Egy nagyon érdekes térjáték az, ami felkelti az érdeklődését a nézőnek. A padló csempéi ugyanis nagyon jól kijelölik azt a teret ahol ez a fotózás megtörténik. Miközben a háttér, köszönhetően a roncsolásnak, köszönhetően ennek a felületen megjelenő struktúrának, ezt a térérzetet tulajdonképpen kétdimenzióssá teszi. Tehát ez rögtön egy nagyon szembetűnő élmény. A kép az egy beállított fotográfia. Tulajdonképpen a 70-es, 80-as években sok ilyen karácsonyi és új évi üdvözlőlapot gyártottak fotográfusok, amikor bizonyos manifesztumokat, amik ezeket az ünnepeket jelezték, kötelező jelleggel elhelyeztek ezeken a képeslapokon. Gondolok itt a pezsgőspohárra, a pezsgőre, a durranó palackra, a kirepülő dugóra. És itt is ennek látunk egy továbbgondolását, mert hogy ugye az Új élet, mint képcím abszolút rímel a bőröndre, a pezsgőre, az eldobott nyakkendőre. Ami egy picit kérdéses számomra, hogy mindezzel mennyiben lehet párhuzamba állítani magát a gesztust, azt a gesztust, amit a szereplő úgymond önmagának beállít. Merthogy a gesztusban van egy kihívás, van egy érdeklődés, hátha nem is a néző felé, de mindenféleképp valamerre felénk kommunikál, miközben az elfordulás a fal felé is egy irányt kijelöl, egy zártabb irányt. Ugyanakkor ez a férfiing, amit látunk a szereplőn, vélhetően valamilyen üzenettel mindenféleképp szeretne bírni, de nekem ez az üzenet kicsit ellentmond, pontosabban nincsen számomra, a néző számára 100 százalékosan kibontva, hogy akkor ez az új élet, ez milyen új irányt vet föl? Tehát én azt mondom, hogy ezek jók ezek a megoldások és én nagyon örülök annak, hogy arra is figyelt az alkotó, hogy a kép szereplője önmagának minden testrésze, végtagja meglegyen - megvan mind a két láb, megvan mind a két kéz, tehát ezek nagyon fontosak ezeknél a megfigyeléseknél. De én abban látnám azért a továbblépést, hogy egy picit bátrabban fogalmazzuk meg azokat az üzeneteket, amiket el szeretnénk mondani, mert itt most egy kicsit, ezzel a stúdió fotográfusi beállítással ezt standardizáltuk is ezt az üzenetet és nem vagyok benne biztos, hogy eleget tudunk meg, vagy eleget kap a néző Annából, miközben Annát látjuk ugye a képen. Tehát én azt mondom, hogy két disznót adok, mert ezzel nagyon sok munka van. Nagyon jók ezek a megfigyelések és én azt mondom, hogy az előző képeit is megfigyelve Annának, nagyon határozottan jelöl ki magának egy utat. Szeretném egyrészt, hogyha ennél többet szerepelne nálunk, és szeretném, hogyha ezt az utat, ezt ő bátran vállalná. (szőke-hegyi)
értékelés:

személyiségfejlődés, csak nektek

A Gabi egy olyan képet küldött be, amelynél elsősorban a tér, a térrel való játék, játékosság a fő szempont. Hasonló elgondolásokat lehetett már látni az Estiskola eddigi archív anyagaiban. Közérthetőbb formában annyi történik, hogy egy szobabelsőben maga a fényképezőgép megfordítódik, de akár azt is mondhatnánk, hogy a kézenálló szereplő azt a képet, ami készül róla kiállítási anyagként – ugye ezt a képet így kell tekintenünk – fordított állásban küldi be. Ennek a játéknak az eredménye hozza létre a nehézkedési erőt, a ruhák, az emberi testen elhelyezett drapéria, a súllyal rendelkező, de mozgásba hozható emberi test részeinek az abszurd elmozdulását. Tulajdonképpen nagyon egyszerűen azt tudjuk mondani, hogy ez egy olyan kis üzenet, amely ezen a gegen alapszik. Az ilyen fajta bemutatkozás, amely nyilvánvalóan jól érthetően erős önirónia a hármas lecke egész alakos portréra nagyon is elfogadható, és nagyon is szerethető. Különösen azért, mert igen, ezen a képen a Gabi egy kiszolgáltatott helyzetben van. Mik idézik elő ezt a helyzetet? Akár a kis piktogramos pólóing, amely nyilvánvalóan a kézenállástól a testről félig-meddig lecsúszik, a farmernadrág, amelynek a szárai saját súlyuktól visszafelé csúsznak, és akár a copf, amely a földre ér, és még talán a gesztusok, az emberi arc gesztusai is egy picit megváltoznak a nevetés ellenére is, merthogy az arc bőre, az arc felülete is a maga súlya miatt egy másfajta mimikát kölcsönöz az arcnak. Ezekkel az eszközökkel dolgozik ez a kép. Annyi segítséget szeretnék nyújtani, hogy természetesen ugye jól sejthetően valamilyen parketta és ebből a szobából valamilyen ajtó vagy ajtófelület előtt történik ez az akrobatikus helyzet. Mert azért nem olyan egyszerű dolog kézenállni, én magam most nem merném ezt megkockáztatni a százöt kilómmal, az egy elég fura és nagyon gyorsan elkészítendő kép lenne, valószínűleg nem így néznék ki a képen, ahogy most a Gabi. A megjegyzéseim, vagy a javaslataim pedig inkább szakmai szempontú ötletek lennének. Tételezzük fel, hogy ez most jelen pillanatban nem csak akrobatikus, hanem egy színházi geg. Amit az előbb felsoroltam, ezek technikai jelenségek, és ezek a technikai jelenségek akár ezt a geget, mint ahogyan egy bohóctréfát, erősíthetik vagy erősíteniük kellene. Hiszen egy bohóctréfa akkor működik jól a cirkusz porondján, hogyha annak a tréfának az eredménye, hogy Misi bohóc elhajítja a parfétortát, és Józsi bohóc fejét eltalálja, ahhoz az a technikai megoldás szükségeltetik, hogy Misi bohóc jól dobja, jó ívvel, és az a torta kellőképpen és pont az arcon mázolódjon szét. Olyan süteménytészta kell hozzá, olyan pici apró technikai dolgok, amitől működik egy bohóctréfa. Ha itt, ennél a képnél nézzük meg mindezt, akkor én azt mondom, annak ellenére, hogy én megadom erre a képre a három disznót, hogy Gabi megint egy jó választásod történt itt, azért, mert egy másik, a játékos arcodat láthatjuk itt. Ebből az következik, hogy érdemes lenne ezzel az ötlettel foglalkozni tovább, éppen azért, mert talán egy olyan háttér előtt kellene ezt a mozgásjátékot megcsinálni, ahol kifejezetten a ruhák, a jelmezek abszurd süllyedéseire, elmozdulásaira oda tudunk figyelni, és olyan felületek előtt kellene ezt megcsinálni, ahol mondjuk a padló sötétje nem zavaró a kéztartásban, ahol a térdek mögötti négyzet alakú felület nem csökkenti a nadrág ruharedőinek sötétértékeit. Tehát akár egy homogén fehér felület előtt érdemes lenne megismételni mindezt a mozgást. Mi segítené elő még jobban a humorforrását ennek a képnek? Meg kéne nézni a ruhatárat, meg kéne nézni, hogy milyen olyan drapériaszerű ing található, akár úgy, hogy alá egy kis melltartót vagy bármit fölhelyez az ember, hogy ez az ing a maga spontaneitásával tudjon úgy csúszni, ami ebből a képből következtethető, hogy azt tudtad, hogy a hasad látszani fog, hogy ennek az egésznek tudatosabb szerkesztése legyen. Ez ugyanúgy érvényes a nadrágra. Abban az esetben, ha egy olyan térdnadrág lenne, amely még lágyabb vászonból van, vagy egy olyan szoknya, valamilyen módon applikálva, amely még jobban mutatja ezt a visszaesést, akkor még erőteljesebb ennek képnek a vidámsága. Önmagában itt a hármas leckére természetesen elfogadható ez a házi feladat, és mondom, megvan rá a három disznó, ugyanakkor én azt mondom, hogy ha nem fáradtál ebbe bele, akkor érdemes lenne variációkat, stúdiumokat készíteni erre az üzenetre. (szőke)
értékelés:

tök-életlen őszinteség
Semmi maszlag!

Igeeeeen! Persze, rosszul van vágva az ajtó, a sarkak végei jó lenne, ha benne lennének a képben, belóg a tok, meg minden. Csak mégse, mert végre a Gabi azt küldi, amilyen ő. Van egy folyamatos felfelé ívelő ritmusa az eddig beküldött munkáinak, és tényleg olyan, minthogyha egy kis virág elkezdene kinyílni. Nagyon nagy érzelmi változások történnek a házi feladatokon keresztül való beköszönéssel, előrelépdeléssel. Én azt gondolom, hogy ezek nagyon jó érzelmi üzenetek. Azért nem fotográfiailag vagy képzőművészetileg kellene, hogy ezeket elemezzük, mert ezek végre valódi, privát, emberi helyzetek, amik mostanában érkeznek. Úgyhogy nekem ez egy háromdisznós kép, és nagyon szeretem. (szőke)
értékelés:

Pincében.

Én kedvelem ezt a képet. Ugyanakkor ez egy színházszerű, tudatosan beállított, szinte Ladik Kati korabeli performanszait idéző színházi helyzet. Esetleg az Estiklopédiában érdemes egy-két információt olvasni, megnézni a vajdasági színésznő munkáiról, ha az fölfejthető. Ugyanakkor azért hadd mondjam, hogy a borospincében hátul az eredeti gyertyatartó helye, ahol szintén van valami kis parányi fény, ott a jobb vállnál érzékelhető, azért nem száz százalékosan van itt a kameraállás kitalálva. Tehát picit esetleges az, hogy a kamera itt van, mert a tonett szék, vagy ez a bőrszék is egy picit a szélen van, és Tamás mögött azok a gyertyafények és az a kazettafelület, amely ilyen oltárként jelentkezik mögötte, ott a koponya-nyak-oltár találkozása az picit esetleges. Ettől függetlenül a képnek van egy nagyon jó hangulata, és van egy jó üzenete. Csak két széket látunk, ez ketté is vágja a képet, és a két fél között nem látok kommunikációt. Nekem ez a problémám, hogy ez a kommunikációs hiány, az üres szék hiányt jelölő állapota ebben a helyzetben egyedül marad, vagyis a képen szereplő modell nem ad utalást az üres székre, a két forma nem beszél egymással. Hiányzik innen a nő, vagy a másik ember - de ez a hiány inkább marad kompozíciós hiány, mint valóságos vagy érzelmi hiány. (szőke-hegyi)
értékelés:

Munka közben

Annak ellenére, hogy a formai környezet, az ipari környezet, a munkásruha, és minden egy jelenkort mutat, nekem mégis valahogy Ludas Matyi valamelyik verésére utal ez a kép. A tükröződésből fotózva büszke tartás, ahol elhangzik a mondat, hogy háromszor fogja visszaverni ezt kenden Ludas Matyi, én, Vécsi Béla így és itt állok elétek a kamerámmal. Ez egy nagyon szerethető kép. Igenis van benne humor, a kinyitott wc-ajtóval együtt, a fölmosórúddal, vagy nem tudom, hogy mik ezek, és a gesztussal, amely mintegy ilyen 1918-as Uitz Béla plakát, ezt az öklöt így ide egészen az orrunkig tolva az úgynevezett előtér-középtér-háttér kategóriában ritmizálja. Én ezt egy háromdisznós képnek gondolom, és csak így tovább, Béla. (szőke-hegyi)
értékelés:

Lóg
persze diófán.

Itt ugye egy meglepő helyzetet látunk, ahol egy pulikutyus jobb oldalról benéz a képbe, figyelve a gazdáját, hogy vajon ő most igazából mit keres azon a diófán. Ugye egy picit döntött formában, de a bal oldalon látjuk magát az akasztott embert. A kép üzenet-geg rendszerével teljesen egyetértek. A színvilág és a fényhatások teszik kicsit eklektikussá, vagy ilyen kevert stílusúvá, és egy picit ilyen színevesztetté ezt a történetet. Tehát mint ötlet, én ezt egy izgalmas próbálkozásnak gondolom, de fotográfiai szempontból valamit a fénnyel kellett volna kezdeni, hogy ennek a humorforrásán túl a drámaisága is erőteljesebbé váljon. Hogyha még vár egy fél órát, mert esnek a fények, és abban a pillanatban drámaibb lenne mindez. Ez most jelen pillanatban ezen a képen nincs meg. Szóval azt mondom, hogy ismétlés úgy, hogy én még onnan a cipőtalptól két-három millimétert hiányolnék lefelé, mert azért kérném azt látni, hogy nem ott állok majdnem a kép szélén. (szőke-hegyi)