Egész alakos önportré

Emlékezés a gyermekkorra

Emlékezés a gyermekkorra

Felnőttként is megmaradt a hintázás szenvedélye.

Kedves Anna, ez egy jó kép lenne akkor, ha nem akarnád lekaparni a reggeli maradványait a szád széléről. Tehát, ez a kéztartás nekem eléggé ijesztő, és nem biztos, hogy ez volt a célod. Itt voltál, rádióztunk, szerencsére én egy másfajta csajt ismertem meg benned, mint amit most ez a kép mutat. Van egy ilyen tojó póz ebben a hintázásban, és ez attól ilyen, mert tónusban szétroncsoltad az egészet, ugyanakkor meg egy borzalmasan kusza képet kapunk. Azt nem tudom, hogy ezt most te készítetted, vagy rólad csinálta valaki, de ezt a dolgot én most visszaadnám. Egy olyan önportrét kérnék a 2. és a 3. leckére is, amit te magad készítesz, és amit átgondolsz, hogy az formailag hogyan tudna jól megjelenni. Nekem ez most nagyon kusza. (hegyi)

Minden, ami számít

Minden, ami számít

A legőszintébb valóm...

Azért örülök ennek a képnek, mert nagyon határozott elképzelést mutat saját magadról, a saját magad ábrázolásáról. Olyan szinten határozottat, hogy a horizont is már csak eszköz lesz, és nem a valóság leképezése, és ez nagyon jó dolog, mert egy nagyon jó példa arra, hogy hogyan kell a tömegekkel bánni egy képen, és ha van értelme, akkor át lehet lépni azon a szabályon, hogy a horizont legyen vízszintes. Itt a példa, hogy egyáltalán nem zavar, sőt, hozzájárul a kép dinamikájához, hogy ezt az egészet így megforgattad, mert a figura az, ami ezt az egészet visszabillenti. 3 csillag és leckemegoldás, és arra kérlek Éva, hogy az első két leckét is tessék megcsinálni. (hegyi)
értékelés:    

Élet(nem)érzés

Élet(nem)érzés

Amikor pénteken hazaérsz a munkából... (és az sem érdekel, hogy mindjárt leszakad a kád! :) )

Megemelem a sapkám ezért a performanszért, biztosan nem volt egyszerű ezt így végigcsinálni, és az üzenetét is felfedezni és érteni vélem. Zseniális ez a fürdőkád a faltól elmozdult szigetelésével, jó ez az ing a nyakkendővel. Amit nem igazán értek, az az, hogy miért innen van ez lefotózva? Ha egy kicsit elmozdítod a kamerát a lábad felé, tehát nagyjából arra, amerre a lefolyó van, akkor is megoldható ez a sztori úgy, hogy a fejből azért valamivel többet kapjunk, mert ha most megnézed, a fő hangsúly az ingen van, márpedig nem biztos, hogy az ing az, ami a fő üzenet lenne. Még egy dolgot hadd tegyek hozzá: amikor az ember négyszemközt van, akkor sok mindent megengedhet magának. Már pedig valószínű, hogy négyszemközt voltál ennél a képnél, hát célszerű azt a melltartót előbb levenni, és utána végigcsinálni ezt a sztorit, mert ha már innen van ez megoldva, akkor ne buktassuk már le az egészet, hogy ez egy szereplés, mert hitelesnek kell lenni az utolsó szögig, hogy így mondjam. Azt most nem mondom, hogy ismételd meg, mert nem kényszerítelek bele a kádba, bár remélem, hogy elég meleg volt a víz, és nem fáztál meg, de ha egy ötletet végiggondolunk, akkor érdemes azt előtte legyakorolni úgy, hogy nem teszel vizet a kádba, hanem csak beülsz ebben a szerelésben, és úgy készítesz tesztfotókat, és megnézed, hogy vajon azt mutatja-e, amit látni akarok. Ott fut nekem valahol kétfelé a sztori, hogy ha elhiszem a leiratot, hogy ez egy pénteki hazaérés a munkából, amikor az ember úgymond kiereszti magából a gőzt, az is egy üzenet, meg az is, amit a képen látok, hogy elég szuicid dolog, és a kettő azért nem teljesen ugyanaz. Tehát, ez az érfelvágás előtti szituáció, amikor beülünk a kádba, mást mond, mint amit a leiratból olvashatok, tehát, talán egy kicsit érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy valóban ebbe az irányba akartad-e ezt elmozdítani. Hogy ekkora kontrasztot akartál-e létrehozni, és itt most nem a vizuális, hanem a sztori kontrasztjára gondolok. Ettől függetlenül megadom a 3 csillagot, és a leckemegoldás is megvan, és javaslom, hogy a benned lévő gondolatokat igenis valósítsd meg, ne vegye el a kedvedet az, hogy valami még nem pontos, mert hát, miért lenne az? Amíg nem gyakorolunk ki valamit, amíg nem szembesülünk vele, amíg nem válik belőlünk ki, addig nem nagyon tudjuk azt, hogy ez a valóságban hogyan fog szólni. (hegyi)
értékelés:    

Neve is van... Budapest

Neve is van... Budapest

Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Itt van a város, vagyunk lakói
Maradunk itt, neve is van: Budapest

Onnan kezdem, hogy ez a kép is hordoz egy keretet. Két nagy irány van a fotográfiában, az egyik azt mondja, hogy csak a képkocka teljes kihasználása az, ami érvényes fotográfia, minden utólagos vágás, manipuláció már gyengíti ezt az egészet, sőt, a valódiságát, az eredetiségét rontja. Ennek az iskolának több neves képviselője van, akik akár a nagyításnál is meghagyják a negatív kereteit, vagy a polaroid szerelékét is kinagyítják hozzá. A másik iskola pedig azt mondja, hogy az ipar, a kereskedelem, hogy milyen képalkotó eszközöket hoz forgalomba, az nem befolyásolhatja a művészi szabadságot. Bármelyik mellé letehetjük a voksunkat. Az első csoporthoz tartozó lehet akár ez a kép, tehát, ha indokolt egy keretezés, akkor ebben az értelemben lehet indokolt, hogy a valós hordozó valós megjelenítését mutatjuk. Van ebben egy ilyen bizonyítási kényszer is nekem, hogy azt akarom mutatni, hogy lám, tessék megnézni, itt az egész kocka, valós, érvényes, és eredeti. Ha a szubjektív véleményemre vagytok kíváncsiak, akkor azt mondom, hogy ennek lehet néha szerepe, de modorosnak érzem azt, ha ez minden egyes képre odakerül. Aztán persze, van ennek egy másik szerepe is, hogy az ember azt bizonyítja vele, hogy ez analóg technikával készült, és nem valami digitális játék. Én azt mondom, hogy ennek is van értelme, ha az ember akár a műkereskedelemre gondol. Esztétikai értelemben nem biztos, hogy minden pillanatban megáll a lábán. Én most itt ennél a képnél is azt gondolom, hogy miközben a kompozíciót így, ahogy van, elfogadom, eközben azt mondom, hogy nekem most ehhez nem ad hozzá ez a keretezés, sőt inkább elvesz. Azért, mert a feliratok a kereten elkezdenek konkurálni a belső történettel. Elkezdek jobban odafigyelni arra, hogy KODAK E100S, mint arra, hogy mi lehet odaírva a sarki épület portájára. Én mégiscsak azt gondolom, hogy a történet képhatáron belül zajlik, és ehhez nem kötelező ezt a bizonyítási eljárást lefolytatni. Szóval, ez egy jó kérdés, hogy ez hogy működik. Ami a leckét illeti, tökéletes leckemegoldásnak gondolom, adva van egy fotós, aki járja az utcákat a kis rövidgatyijában, a postás táskájával, és miközben a várost, és annak történéseit rögzíti, ebédidőben, egy kirakatban megakad a szeme a menün, és közben elkattintja a képet, amivel az ő jelenlétét, a személyes érintettségét, de a kitaszítottságát, kívülállását is közli felénk. Egy útkereszteződésben vagyunk, aminek megvan az az izgalma, hogy a fény játékával képesekké válunk arra, hogy bolyogjunk ezen a képen, kimenjünk ebből a térből, a saját érzelmeinket is behívhassuk, miközben van egy szociografikus hatása is az egésznek a terelőtáblával, a kukával, az egésznek az ürességével. „Itt van a város, vagyunk lakói”, ahogy ezt a Cseh Tamás idézet hozza, és mégis, valahol olyan furcsán magányos ez az egész, nem áll össze a textúra. Szóval, jó kép, nincs ezzel semmi bajom, a keretezést szívesen megvitatnám Lacival, a 3 csillag és a leckemegoldás megvan. (hegyi)
értékelés:    

POLAND, Czechowice, Self P.

POLAND, Czechowice, Self P.

Ez egy régebbi kép, mit magamról készítettem... idővel mikor önmagad vizsgálod, néha új értelmet kapnak a régi képek, vagyis a rég keresett válaszok csak most érnek meg a tudatodban... ez a kép erre emlékeztet... köszönöm.

Ez valami helyszínleírás, és nyilvánvaló, hogy azért fontos ez az alkotó számára, mert az élményanyag erős volt számára, az a helyszín, az a helyzet valamiért kiemelt jelentőséget kapott. A képi megoldás pedig azért érdekes, mert mondhatjuk azt is, hogy de hát, ezt a képet megoldhatta volna egy képkockából is. És itt mégis két felvételt kapunk, jelezve is van, hogy ez két felvétel, meg se próbáltuk ezt összemontírozni, és én azt gondolom, hogy nagyon helyesen. Azért, mert bár ugyanarról a térről beszélünk, és tulajdonképpen ez a két fél adja ki az egész belső teret, ezt az enteriőrt, mégis, itt az üzenet másról szól. Arról, hogy van egy szituáció, amiben ott a főszereplő, és mivel egész alakos önportréról beszélünk, az alkotót látjuk, és ebben a főszereplő az alkotó, aki szemmel láthatóan olyan szituációban van, amikor valamilyen okból kifolyólag - amit nem biztos, hogy tudunk, és az sem biztos, hogy egyáltalán tudnunk kell -, magányossá, vagy egyedül levővé vált. Tehát nagyon szép, nagyon fényes, azt is mondhatom, hogy ezek a tónusok attól függetlenül, hogy ez a kékség hordoz egy nagyon érdekes hangulatot, és az ember ezt a színvilágot inkább a télhez, a hideghez köti, mégis, barátságos ez az egész környezet. barátságosak ezek a kék vizes flakonok, jó ritmusban jönnek a narancsok, a narancssárgák, a szereplővel, a fa ablakokkal, a pulóverekkel. Mégis, ebben a barátságosra formált helyzetben, ebben a rendezettségben olyan a szereplő, mint egy idegen. Olyan, mint aki oda vetődött, bekerült ebbe a dologba, és nem találja saját magát. Nem találja azt az indokot, hogy miért van ő itt? Kérdezhetitek azt, hogy jó, jó, de ez még mindig nem magyarázza azt, hogy miért két félből van ez összerakva? Az emberi érzékelés úgy van összerakva, hogy be akarja fejben fejezni a képkereten kívüli dolgokat. Mind a két kép félről hiányzik valami, mind a két kép fél önmagában is működőképes lehetne, de a képzeletbeli átfedéssel, ez az egész megtörtté, kettészakadttá, idegenné válik. Megint azt mondom, hogy itt az eszközhasználatnak egy nagyon tudatos megnyilvánulását kapjuk, nagyon tudatos az a kompozíció, amit Sándor létrehozott, hiszen az ő figurájával átellenben, a másik képen azok a konyhaszekrényelemek, a sütő, amik egyébként jól ritmizálnak az ablaküvegre is, és ezek tömegben jól ellensúlyozzák ezt az egészet. Filmes jellegű az egész, olyan, mintha egymás utáni képkockákat kapnánk, érzékeljük azt, hogy azáltal, hogy ezek nem egy időben készültek, azáltal valami történt, valami titok van. Erre a titokra utal a kihúzott szék, a várakozási helyzet, az, hogy több pohár van, tehát valószínűsítjük, hogy valaki hiányzik erről a képről, valaki nincs jelen. És az is egy kérdés, hogy ő a valóságban tűnt el, és a valóságban keressük a képen, vagy pedig csak az alkotó fejében volt jelen? Tehát ő ténylegesen valakivel itt iszogatott, és beszélgetett vajon, vagy ez csak az ő fejében volt, egy képzelt barát, egy képzelt szituációban? Ezek azok, amik szerintem ennek a képnek az erényei. Még egy dolog: az egésznek van egy dokumentatív jellege, mindazzal együtt, hogy reklámfotós eszközöket használ. Jóllehet a kép abban a tekintetben egy talált kép, hogy egy valós szituáció továbbgondolásáról van szó, de mégis, mintha ki lenne dekázva az egész, hogy mi hova kerüljön, hogy hol legyen a mosogató folyadék, hogy hol legyenek a vázák, hol legyen az üdítő, mintha ezeket valaki szertartásosan helyezte volna el. Nagyon köszönöm ezt a munkát, és itt is azt mondom, hogy Sándor, ne hanyagolj minket, légy szíves, küldjél még képeket! (hegyi)
értékelés:    

magamban

magamban

Sok minden össze tud jönni, és semmire nincs időd... Dóri ezt mondta ma este, mikor munkából haza érve szinte nem is voltam vele, mert egyszerűen kellett ez a kép, próbálom idézni: "Láttam rajtad, hogy megkönnyebbültél, mikor elkészültél a képpel." Nos, és tényleg, olyan ez mint amikor kibeszéled magadból a dolgokat, most ezt én így adtam ki.

Erőset dobtál János! Érdemes téged leszúrni, hogy hol van már a hármas lecke, miközben már jó hosszú ideje itt vagy köztünk, és csak nem akart ez összejönni, és akkor most megkaptuk a magunkét. Ez egy jó tónusban, jó fényviszonyok között megoldott lecke. Talán egy pici derítés nem ártana az ellenoldalról, de ezzel együtt ez egy jó kis üzenet. Nem tudom, hogy szól-e arról is az én felkérésem, hogy elkezdjek arról beszélni, hogy mit látok itt, mint közlés, merthogy ezt én annak fogom fel. És ebben a kérdéskörben az egy fontos dolog, hogy tulajdonképpen olyan szépen van itt egy tripla kulcsolás, mert a lábakat is összekulcsoltuk, a kezeket is, és még a lábunkat is átkulcsoljuk, hogy mi az a nagyon-nagyon zárt üzenet, amit ennyire rejtegetni kell, vagy ennyire nem szabad elvállalni, vagy hogy ennyire három lakat alatti titokként kezeljük. Miközben a közlés vággyal jár, tehát ezt az ajtót te magad feszegeted. Azt gondolom, hogy érdemes lenne ezen az úton továbbmenni. Ne hagyjuk ezt félbe, jó? (hegyi)
értékelés:    

Reggel

Reggel

Már megint el kell indulni...

Végre megjött Ferinek a 3. leckéje, és én ennek nagyon örülök, mert egy olyan üzenetet kapunk, ami több síkon is értelmezhető. Van egy szociografikus hatása ennek az egésznek ezzel a nagyon furcsa előszobával, a rendben, szépen lerakott papucsokkal, a fogassal, a majdnem üres polccal. Érdekes ez az egész, van egy kicsi albérletes jellege, hogy együtt lakunk hárman, és én vagyok a rendes fiú, aki még a többiek után is takarít, miközben arra vágyakozom, hogy én is bulizhassak, és tehessek magasról arra, hogy mi az elvárás velem szemben. Ehhez az elváráshoz való alkalmazkodást mutatja nekem az ing, szépen begombolva, zártságot mutat a zsebre dugott kéz is, miközben már az első ilyen szárnybontogatásnak fogható fel az edzőcipős dolog a farmerral. Szóval az egésznek van egy ilyen érdekes kettőssége, egy ilyen útkeresős, lázadás előtti pillanat, amikor az ember már kezd kiszakadni a konvenciókból. Ez egy jó üzenet! (hegyi)
értékelés:    

Fényre derül

Fényre derül

Ásó, kapa, nagyharang... - ám néha, csak egy tényező áll rendelkezésünkre! :) Így volt ez ebben a szituációban is, tehát önkioldó hiányában nem én kattintottam el a gépet, de valaki azt mondta, ez még belefér! :)

Nem tudom, hogy ki volt az, aki azt mondta neked, hogy más kattintása is lehet a tied, mert az a más kattintása, ettől nem tudok eltekinteni. Én elfogadom azt, hogy ezt te akartad így, te voltál, aki beállt, és tényleg mindent beállítottál, és az a valaki, a segéd csak az exponáló gombot nyomta meg, de azért jobb lenne ez az egész, ha megtörténhetne úgy is, hogy ezt mind-mind te csinálod. Ha nincsen a gépen exponáló zsinór, akkor van időzítő, ha nincs időzítő sem, és exponáló zsinór sem, akkor meg lehet oldani a dolgokat tükröződésben, tehát, én azt gondolom, hogy azért erre a 3. leckére lehet úgy készülni, hogy ez megoldható legyen. Egyébként meg azt mondom, hogy amennyit én a mostani munkáidból láttam, talán érdemes lenne elgondolkodni majd azon, hogy egy olyan fényképezőgépet szerezz be, aminél ezek a technikai akadályok nem gátolnak, mert ez később is okozhat problémát. Most ezt elfogadom leckemegoldásnak azért, mert van egy bizalmam abban, amit írtál, hogy ezt így, és csak így, és te gondoltad így, ezt a részét elfogadom. Maga a gesztus rendben van, tehát, ezzel is egyetértek. Hogy miért pont egy harangformához bújik hozzá az ember lánya, ezt is lehetne akár elemezni, de lehet, hogy ez messze vinne, úgyhogy ezt a kaput én most nem nyitnám ki. Azt mondom, hogy megvan a 3 csillag, és megvan a leckemegoldás azzal, hogy kérnék azért egy ismétlést erre a leckére, böcsületből! (hegyi)
értékelés:    

Alakos önportré

Alakos önportré

Érdekesek ezek a játékok. Van ebben nekem egy kis Magritte–i íz, René Magritte figurái, vagy meglátásai hasonlatosak egy kicsit nekem. A beállítás is jó, bár azt gondolom, hogy egy kicsit szűk. Valamiért nagyon körbevágtad a figurákat, még szerencse, hogy a felső résznél nem vagyunk ennyire szigorúak, de ott meg elég szerencsétlen a vágás. Nyilván függ ez attól is, hogy milyen méretű a szoba, hogy hogy férünk el a fényképezőgéppel, de én azt gondolom, hogy érdemes lenne odafigyelni arra, hogy kell, hogy legyen levegője, tere, atmoszférája ennek az egésznek. Azt érzem, hogy ez egy üres helyszín, de ezt csak sejtem, meg kéne erről bizonyosodnom, és nem hagyod, mert annyira szűkre vágtad az egészet. Az ötlet rendben van. Ha ez megismételhető lenne úgy, hogy ezt újragondolod ebben az értelemben, akkor én azt mondom, hogy érdemes lenne ezzel kezdeni még valamit, ugyanis maga az üzenet jó. Ha ez ismételhető, akkor ezt kérem, ha nem, akkor 2 csillag. (hegyi)
értékelés:

Félsz (?)

Félsz (?)

Örülök annak, hogy haladsz abban az irányban, ami a köztünk való mozgás és megmutatkozás iránya. Én egy vagány csajt ismertem meg benned, mindehhez képest meglep, hogy most valahová visszább léptünk. A keresztbe kulcsolt láb, a száj elé tartott bögre, a tekintet se ránk néz, van ebben valami riadt összehúzódzkodás, és nem tudom, hogy ez mitől van. Maga a forma, ami az asztal és a szék formája egy érdekes párhuzam, úgyhogy az nem rossz. Talán baloldalon és alul is lehetett volna még hagyni valamit ebből az egészből, legalább annyit, mint amennyi melletted van térben. A kérdés az, hogy ha ennyire szűkre vágtuk, akkor a felső régióban miért vagyunk ennyire lazák? Szóval, én most adok neked erre 1 csillagot, azzal, hogy a világítással sem vagyok nagyon kibékülve. Gondolom, ez egy vaku, és nagyon erős fénnyel nagyon kilapít, nem nagyon szépek a tónusai ettől. Nyilván nem voltam ott a helyszínen, hogy hogy lehetett volna ezt jobban, vagy másképp megoldani, azt sem tudom, hogy hogyan oldottad meg magát az expozíciót, hogyan tudtad kontrollálni, hogy ez a kép hogy készüljön el, de ez nagyjából 1 csillag. (hegyi)
értékelés:

Bio

Bio

A termesztésben és a védelemben egyaránt Bio.

Tibor, vegyük úgy, hogy az első körön túl vagyunk, megvan a lecke, de azzal együtt, hogy megvan, azt kell mondjam, hogy értetlenül állok az UFO közlés előtt. Miért? Ezen felül ez egy erősen megúszós megoldás, valami extrémet mutatsz, ami eltakar, de elég komikus talán, hogy ne vegyük észre, hogy tulajdonképpen rólad szinte semmit se tudunk meg, oké, van fejed, kezeid és lábaid, de ennél mélyebbre nem jutunk a kép által. Szóval oké, kezdetnek megvan a lecke, de folytassuk még ezt a 3-at jobban fókuszálva a bemutatkozásra és az (ön)megismerésre. (hegyi)
értékelés:    

Tükörben

Tükörben

Félig-meddig benne vagyok.

Éva, én ezt visszaadom ismétlésre, mert ez így elég sok sebből vérzik technikailag. Ugye, arról beszéltünk már, hogy mindig a legvilágosabb rész az, ami a figyelmet elviszi. Még ha csak a tükrön belül nézem, ott is van egy ragszalag, a két karika, ami a fenti résznél világos, sőt, még ami mögötted van, az az ajtórész, vagy falrész, még az is világosabb, mint te, tehát mindent megtettél annak érdekében, hogy belőled egy büdös szót ne lehessen látni. Úgyhogy ez így képileg nem megoldás. Maga az, amit észrevettél az szép, ebben elég sok mindennel lehetne dolgozni, akár aktban, akár torzóban, tehát sok irányt el lehetne indítani, de nem így. Érdemes lett volna várni egy kicsit, hogy más fényviszonyok között hátha mutat valamit a dolog, de így most olyan ez a lekucorodás, mintha magadnak csinálnál egy képi jegyzetet, hogy oké, ne felejtsem el, hogy legközelebb, ha jövök a modellel, akkor hogyan akarom ezt megcsinálni. Erre tökéletes, de mint leckemegoldás nem áll meg a lábán. Tessék a világításra is elkezdeni odafigyelni. Van ehhez érzéked, csak kicsit kapkodsz. (hegyi)

Utoljára együtt

Utoljára együtt

A cím nem biztos, hogy bárkinek is mond bármit, mivel a kép egyszerűsége ellenére sokféle érzést, hangulatot ébreszthet az emberben. Ezért mehetne másik leckébe is akár, de ha elfogadjátok, elhiszitek nekem, hogy tetőtől talpig rajta vagyok ezen a kockán, akkor ez egy egészalakos önportré.

Jó ez a líra, jól áll neked. Van egy karaktered ahhoz, hogy tudj ezzel mit kezdeni, szépek a formák, szépek a színek is. Nyilvánvaló, hogy ez a kiégettség nem fog tökéletesen átjönni, ez a digitálisnak a nyomora, úgyhogy ezzel sok mindent nem lehet kezdeni. Annyit szoktak ilyenkor segítségül hívni, hogy nem futtatják ki teljesen fehérre az egészet, hanem egy-két fényértékkel visszább veszik, és a hatás akkor is érvényesül, de kevésbé lesz meszes az egész. Talán ezt, ha tanácsként elfogadod. Az egész megvan, mint 3. lecke is, úgyhogy rendben van. Mondjuk azt, hogy kivel vagy utoljára együtt, azt nem tudom, biztosan elbújt a fűbe. De a sztori érthető. Köszi! (hegyi)
értékelés:    

Fekszem a földön

Fekszem a földön

"Fekszem a földön, a bogarak csípnek
Engem ma már senki sem hív meg
A falhoz vágott üveget nézem
Innék még, ha lenne pénzem"

Bocsi már régen töltöttem fel képet, de valahogy ez az önképes dolog nem akart(akar) működni, és addig nem akartam mást felrakni amíg ez nincs meg.

Nagyon örülök annak, hogy Laci újra itt van köztünk! Volt egy kis szünet, ahogy érzem, de remélem, hogy most már folyamatosan tudunk dolgozni. Azért mondom ezt, mert ahhoz, hogy haladni tudjunk, szerintem szükség van arra, hogy rendszeresen találkozhassunk egymás munkáival, és arra reakciókat adhassunk. A képet egy picit megúszósnak érzem így a 3. leckére. Abszolút elfogadom egyébként mint gondolat, mert miért is ne lehetne egy félig fekvő kép ez a leckemegoldás. Ami nekem ebben most a figyelmet leginkább elviszi, az a cipővel összetorlaszolt avar, meg a fű-fa-bokor a cipő talpánál, mert nekem ez az egészből valahogy kilóg. Nem lenne ezzel baj, ha több ilyen lenne a képen, és jobban össze lenne kaszabolva ezzel az egész, de ebben a mennyiségben inkább zavaró. Azt gondoljuk majd végig a későbbiekben, és ezt mondanám Lacinak, hogy a testkódok mit üzennek. Mit üzen a karba tett kéz, az egymáson átvetett láb? Milyen érzetet kelt? A karba tett kéznek elutasító, zárkózó, bezárkózott, védekező pozíciója van. Azon kívül nyilvánvaló, ha nagyon hideg van, és fázunk, akkor így is próbáljuk a hőt tárolni. Ennél a képnél kicsit kettős érzésem van, mert ha nagyon fázok, akkor nem biztos, hogy rövidnadrágban leszek, de a lényeg az, hogy van üzenetértéke annak, hogy hova tettük a kezünket. Ezen is érdemes majd a későbbiekben elgondolkodni. Azt kérem Lacitól - miközben ez a lecke megvan -, hogy ne hagyjuk abba ezt az első három leckét. Fontos lenne még ezekkel dolgozni. (hegyi)
értékelés:    

A jelenlét bizonytalansága 3

A jelenlét bizonytalansága 3

Azon ritka helyzet állt elő, amikor ha nem is összehasonlításképpen, de szeretnék utalni egy másik szerző képére, ez nem sokszor fordul nálunk elő. Szabó István tett fel egy képet a kezéről hasonlóan életlenben tartva. Azt mondtam ott, hogy legyen valami, ami éles, legyen valami, amibe a néző kapaszkodni tud. Miért van az, hogy ennél a képnél mégsem hiányolom ezt? Ezen gondolkodva rájöttem, hogy azért, mert annyira határozott formákkal és üzenetrendszerrel dolgozik a kép, hogy mindent össze tudok rakni. Tehát, látom a virágvázákat, a kis tornácot, az ajtót, az asztalt, az ajtóban álló figurát a kis papucsban és rövidnadrágban. Szóval minden érthető, és mégis attól, hogy ebben az életlenben tartott helyzetben ábrázolódik, van egy olyan húzása az egésznek, ami nem mondom, hogy nagyon vidám, de minden szomorúsága, minden vágytalan távolisága ellenére fel tud ébreszteni az emberben párhuzamos emlékeket. A hunyorgó Napba tekintés, az álmos reggel, amikor felkel az ember, vagy akár a sírás utáni állapot, amikor a könnyeitől nem lát jól, mindez visszaidézhető. Van ebben az egészben valami eltávozó, valami távolra utazó búcsú érzet. Nem tudom ennél jobban megfogalmazni, azt hiszem. Tamás, csináld tovább! (hegyi)
értékelés: