Egész alakos önportré

Itt a kommentároknál kifejeztem aggodalmamat akkor, amikor elmentünk nagyon a technikai értelmezés felé. Bevallom nektek férfiasan, engem ez technikailag nem nagyon érdekel, sőt egyáltalán nem érdekel technikailag ez a kép. Még akkor sem, ha ebben benne van mindenféle trüváj az első vakura villantástól kezdve, a gyorsuláson keresztül a gravitációs elméleten át Malarmé-ig. Nekem ebben nem ez az izgalmas és nagyon szeretném, ha ki tudnálak ebből benneteket rángatni. Nagyon érdekes egyébként, hogy Szilárd képe pont azokat húzta és hívta be a kommentárokhoz, azokat a szereplőket, akik hasonló cipőben járnak. Akik mindent matekkal próbálnak értelmezni. Felejtsük el a matekot! És nem azt mondom, hogy perpillanat, hanem úgy általánosságban! Nincsen szerepe a fotográfiában. Szerepe lehet, talán csak az alapok lefektetésénél, de még ott sem igazán. Akkor amikor valami árnyjátékot hozunk létre, amikor valamilyen konstruktivista megoldást keresünk, a kompozíció elhelyezésben, tömegelhelyezésben, akkor esetleg. Persze lehet ezt számítgatni is, lehet érzésre is menni, mind a két út érvényes, de ennyi. Nincs tovább! Ez a kép azért zseniális, mert Szilárd megtalált valamit megint. Valamit megint megfogott, ami egy megszemélyesítés, ami egy gesztus, ami egyrészt sokat mesél róla, de nem a matek által. Az öltöny által, a csípőre tett kéz által, ahogy beállt ehhez a függönyhöz, ahogy ezt az egészet, mint gesztust ide tette. Ráadásul mindez mellett jók a kockák és az, hogy ezeket a kockákat kiszórja a kezéből. Aztán persze ad egy csipetnyi fűszert ennek a technika. Én nem a technika ellen vagyok, csak azt tessék megérteni, hogy nem ez a fő irány, tehát ha ez a kép csak a technikáról szólna, nem lenne érdekes, említésre sem lenne méltó. A tekintet, a kicsit összeszorított száj olyan, mint a Márió és a Varázslóban létrejön egyfajta hipnotikus állapot. Ami a problémám a képpel az az, hogy a fej feletti résznél nagyvonalúak vagyunk a térrel (túl sok értelme nincs), miközben oldalirányban nagyon szűkre vettük ezt az egészet. Lehet, hogy ez abból adódik, hogy a környezet olyan, hogy ott már belelógott a fikusz vagy ott állt mellette a konyhaszekrény, ezt nem tudom, de érdemes lenne ezt az egészet egy kicsit tágabb megközelítésben is szemlélni. Ez az egyik. A másik. Földobok most egy labdát Szilárd, aztán ha van kedved lecsapod, ha nem, nem. Nagyon érdekes lenne ez a kép, vagy ebből a képből létre lehetne hozni egy képsort, és filozófiailag és pszichológiailag is érdekes lenne ezt a képsort úgy létrehozni, hogy ezzel a játékkal játszol. Akár ugyanígy kockával, akár hasonlóképpen dobálhatod fel és le, de lehet a kezedben aranyóra is lánccal, és itt most két irányt fogok elmondani. Az egyik irány, hogy végigcsinálni egy sorozatot úgy, hogy megkeresel számodra fontos személyiségeket, akiket megpróbálsz életre hívni (pl. Einstein, Newton, Galilei) és ezeket a figurákat úgy hozod elénk, hogy valamilyen manifesztummal hívod őket életre. Te vagy mindig a szereplő egy lornyonnal, vagy egy sétapálcával (Chaplin) vagy más eszközökkel megpróbálsz ezekbe belehelyezkedni érzelmileg. A másik irány, hogy marad a Szilárd Szilárd, de mégis elindít egy játékot azzal, hogy igen, beáll ebbe a pózba vagy hasonló pózokba: valamilyen manipulációt végez (kockadobás, sétapálca pörgetés, aranyóra, labda dobálás…) tehát valamilyen tevékenységet végez és megcsinálja így ezt, ahogy ezt itt most megcsinálta. Öltönyben, szmokingban (ha van), házikabátban, pizsamában, úszódresszben, tehát elkezdesz ebben a szerepkörben saját magaddal különböző személyiségrészeket létrehozni. Mindenféleképp azt szeretném elindítani, hogy lépésről lépésre kezdjünk el azzal dolgozni, hogy ebből a megközelítésből (ami egy technikai vagy filozófiai megközelítésnek a kibontása) szép lassan gyalogoljunk át az érzelmi megközelítések irányába. Nem tudom, hogy „…játszótársam mondd, akarsz-e lenni?” ebben, én partner vagyok ha gondolod. Kezdjünk el egy munkát esetleg. Ez abszolút 3 csillagos kép, de nem a technika miatt! Fordítsd meg a dolgokat, kezdj az érzelmeiddel, a formákkal, azzal, hogy a gesztusokat, a gondolatokat osztod meg képben, mert ha ez megy és stabil lesz, akkor az majd már behívja a szükséges technikát, azt már szinte magától meg fogod találni. (hegyi) értékelés:    

Megvan az öniróniája a képnek, Nóra ebben nagyon erős. Nóra, én most azért mondjak valamit személyeset, nagyon szűk marokkal méred te itt nálunk a munkákat, ennél sokkal nagyobb aktivitásnak örülnék, mert volna értelme! A hétköznapokat oldjuk meg valahogy, tudom, mindenkinek sok a munkája, fáradt, és küzdeni kel az életben maradásért, de ehhez a küzdelemhez járul hozzá az, amit a hobbyidőnkből le tudunk csípni, és amit ezekkel a jelenlétekkel meg tudunk mutatni. Én arra szeretnélek téged biztatni, hogy legyen ez rendszeres, mert az, ami segít felépíteni egy munkafolyamatot. Ez a kép egy nagyon erős üzenet, de ott van némi problematikám, ami a valóságot behívja ebbe, méghozzá nem is a gömb madzagával, hanem a fenyőtüskével, én azt hagynám ki. A kis kanóc az nagyon jó, mert ez kell, ez a szocreál része, ettől válik profánná, ez nem árt, mert ez ad egy olyan fűszert az egésznek, hogy ezt a cukormázat leveszi róla, de a fenyőtüske az olyan objektum, amiből épp elég az, amit a háttérben látunk, itt a valóságrészben nem kellene. Két réteget látunk, van egy hátterünk, ami az érzelmi rész, a vörösek, aranyak és zöldek, és ez megadja a hangulatát ennek az ünnepi szituációnak, miközben van egy előterünk, amiben itt a valóság ezzel a gömbbel, és azért izgalmas ez az egész, mert az válik valósággá, ami a legszürreálisabb, ez az egész torzított világ. A torz világ lesz a valós. Nem tudom, hogy mennyire érthető ez az okfejtésem, de nekem ebben a képben ez az erős, hogy az egész kap egy furcsa gellert ettől. Nekem ez nagyon tetszik, jó az irány, a három csillag megvan, a leckemegoldással én még várok. Lehet, hogy nincs már meg a fa, de érdemes azon elgondolkodni, hogy mi az, amit beemelünk az előtérbe, mennyi zavart hagyunk ebben benne. Várom a munkáidat, Nóra, ne hanyagolj minket! (hegyi)
értékelés:

Örülök neki, hogy egy ilyen határozott képpel jelentkezel, tényleg olyan, mint egy erdei nimfa vagy akár fantasy filmeket is hozhatunk ide példának. Sok olyat tudok mondani, amit nem láttam, például nem láttam az Avatart. de valamiért van egy ilyen érzetem, hogy ebben van némi párhuzam, mint ahogy nem láttam a Gyűrűk urát sem, de efelé is el tudok menni, sőt, akár a Harry Potter felé is. Mindenesetre nagyon jó megoldás. Egyetlen egy dolog visz ki a hangulatból, a körömfestés. Az ott olyan mai csajszis, miközben a ruha ellentmond ennek. Nem vagyok divattervező, de ha van szavam, akkor én nem a ruháról mondanék le, hanem a körömfestésről. Jó ez a stílus, amit mutatsz, illik a hajhoz és a helyzethez is. Ahogy figyelem a szoknyának a hosszúságát, talán annyit hozzátennék, hogy lehet, hogy adtam volna még a szoknya aljából is, ez még talán hozzásegíthetne minket a teljes boldogsághoz, de el tudom így is fogadni. Nagyon tetszik a gesztus, van ebben nem csak egy csajszis vonal, mert az arcnál, a tekintetnél és a szájtartásnál van egy dac, egy ilyen tűzről pattant menyecske érzés is. Ez jó, kellenek ezek az energiák. Azt írtad, hogy nem valami kreatív. Szerinte ez nagyon rendben van. Nem kell mindig hatvanhárom csomót rákötni valamire, hogy jól működjön, ez így egyszerűen is működik. Úgyhogy köszönöm szépen. A körömlakkon el lehetne gondolkozni a későbbiekben, az ékszerek a kézen, a fém karperec megint csak a stílusból visz ki, lehet, hogy az a kis masni elég lett volna. Ezeken esetleg a jövőben lehet majd finomítani. Várom a folytatást! (hegyi)
értékelés:    

Mondhatni ez a hónap meglepetése, ajándéka, hogy újból képet kapunk tőled. Ráadásul az elmúlt időszak kimaradásait abszolút alátámasztja ez a kép. Egy új kis ember világra jötte nagyon sok feladattal, felelősséggel, idővel és nagyon sok energiával jár, és ez mind elvonhat attól a kreativitástól, amit itt elindítottál nálunk, úgyhogy respektálva van, hogy miért nem voltál eddig jelen, de nagyon remélem, hogy azóta ez a baba megszületett és beállt egy rend az életedben, és ezzel a renddel az önmagadra fordított időre is nagyobb hangsúlyt tudsz tenni. Ezt azért is tartom fontosnak, mert én azt gondolom, hogy abból lehet adni, amit mi magunk begyűjtünk, és ehhez a begyűjtéshez fontos, hogy az ember néha saját magával is foglalkozzon, szeresse saját magát, és ezt a szeretet a magára fordított időben is helyére tegye.
   A kép nagyon izgalmas. Azt nem tudom, hogy ezt a képet te készítetted-e, vagy valaki más készítette rólad, most maradjunk abban, hogy én ezt nem firtatom. Vegyük úgy, hogy ez egy bejelentkezés, és meg van a három csillag, mert a kép határozott és jó ritmusú. Nagyon jók az áttörések a lyukas tetőnél, nagyon sokat mesélnek arról a feladatról, amit úgy tűnik, hogy vállaltatok még a kisbaba mellett, mert ha jól értem, akkor egy ház felújításáról is szó van. Nagyon szépek ezek a rozsdaszínek és a köztük megbúvó élénk rózsaszínbe hajló árnyalatok. Az a jó ebben a képben, hogy van benne büszkeség, stabilitás, vállalás, szóval szerintem te jóban vagy önmagaddal, és én ezt nagyon fontos dolog, ezt én nagyon nagy üzenetnek tartom. Kedves Éva, kérlek, kezdjünk el újra dolgozni, vegyük fel azt a fonalat, amit néhány évvel ezelőtt letettünk. Legyél velünk! (hegyi)
értékelés:

Dóra, ez egy nagyon személyes üzenet és én nagyon örülök neki, hogy beengedsz a magad környezetébe és beengedsz a magad gondolatai, álmai, vágyai közé. És ezért már most az elején leszögezem, hogy megvan a 3 csillag. És megvan a leckemegoldás is. És én azt kérném, hogy ezt a képet próbáljuk meg megismételni. Mert nem nagyon értem, hogy miért van az, hogy háttal ülsz a fénynek. Ugyanis, ha megfigyeled, most a világosabb részek, amelyek hozzánk közelebb esőknek érződnek és ettől nagyobb hangsúlyt kapnak, és két ilyen világos rész van, a lepedő és az ágy, meg a sípcsontod, a lábaid. Ha nézed a monitort, ha letakarod a kezeddel a lábad és az az alatti részt, akkor egy nagyon finom önportét kapunk. De a kettő most elválik egymástól. Van egy tárgyias megközelítése a lábnak, az ágyon és ez is nagyon szép. Egy pici derítés még lehet, hogy nem ártott volna, de a lepedő is deríti a lábadat, tehát tulajdonképpen ez egy szép struktúra. És aztán itt elválik a kép ketté, és van a fölső része, ahol megkapjuk magát az önportrét, egy nagyon finom rezgésekkel dolgozó képet. Igen ám, de a kettőt jó lenne valahogy egy szintre hozni. Kettő eset lehetséges. Az egyik, hogy visszafogsz valamennyit abból a fényből, ami most az ágyra kerül. De ha onnan visszafogsz, akkor nincsen derítésünk. Mégis valamennyit vissza lehet ebből venni – takarással. Tehát a fény útjába teszel egy paravánt, vagy egy széket, vagy valamit fölrajzszögezel az ablakra, nem tudom, mert a helyszínt magát nem ismerem, mindenesetre megoldható, hogy oda kevesebb fény jusson. A másik megoldás és a másik irány, hogy meghagyod ezt a fénymennyiséget, és akár egy lámpával az arcodra egy kicsit világítasz, meg a mellkasra, tehát hogy visszaadsz abból a fényből, ami most az egyik oldalról viszonylag nagy mennyiségben bejön, hogy a másik oldalon nem az árnyékba ülj, mert bár álmokról beszélünk, de azt mondom, hogy ez csak egy része a közlésnek, a másik pedig az, hogy képileg ennek kiegyenlítettnek kell, hogy legyen. Nem lehetnek ekkora tónusugrások, pontosabban lehetnek, de akkor elviszed a fókuszt arról, hogy miről akarsz beszélni. Ez olyan, mint hogyha most az egész tested tulajdonképpen a lábadat szolgálná. És még egy dolog, hogy most az egyik kezedet elvesztettük. Átfoghatod vele a térdet, a bokád, beletúrhatsz vele a hajadba, ez már a te dolgot, de elkezdhetsz vele dolgozni. Tehát én azt mondom, hogy azt neked kell tudni, hogy neked mi a fontos: az önmegmutatás, vagy annak, amit itt a cím mond, az álmoknak a megmutatása. Ha az álmoknak, akkor kevesebb fénnyel lehetne dolgozni, akár hosszabb expozícióval, de akkor valamennyit az arcból érdemes lenne visszaadni. Ne hagyd ezt abba és én kérlek, hogy ezen az úton most menjünk tovább, ne tegyük félre, hanem ezzel dolgozzunk, jó? Tehát a 3 csillag és a leckemegoldás megvan azzal a felhívással, hogy kérlek, hogy ismételd ezt a leckét, ebben a beállításban. (hegyi)
értékelés:    

Zolikám, jó ez a gondolat, de még mindig olyan odatett állapotban vagy, mintha valaki odarakott volna téged ehhez a fához, csak nem tudom mi közöd van hozzá, miközben tudom, hogy ebben a világban élsz. De akkor hol van ennek az érzelmi megközelítése? Próbáljunk a matekból átkapcsolni az érzelmekre, mert ez most ismét matek. Szeretném látni azt, hogy neked érzelmeid vannak, mert tudom, hogy vannak, nem is kicsik, de ezeket az érzelmeket meg kell tudni merni mutatni, és meg kell tudni élni. Nem könyökölünk neki a fának, miért kell támasztani a fejed? Ugye nem vagy ennyire nagyon fáradt. Ez a műlazaság itt van, miközben vagány ez a bőrkabát és a kitűrt ing is, de most itt nem a vagányságról van szó, hanem arról, hogy van egy ember, akinek nagyon sokat jelent a természet. Akkor hajrá, hadd lássam azt, hogy belefúrod a fejed az avarba, vagy, hogy simogatod a fát. Valami biztos, hogy történik veled érzelmileg ebben a helyzetben, nem csak ennyi. Ha ezeket csak belül éled meg, akkor hol van a kép, akkor hogyan mutatod ezt meg? Ismétlés. (hegyi)

A címet nem értem, majd kérnék egy magyarázatot - a kép tulajdonképpen jó, megvan a három csillag, de erre is azt mondom, hogy ismétlést fogok kérni. Megint a tónusokkal van problémám, lehet, hogy be kellene kalibrálni a rendszert, hogy biztos azt lásd, ami megtörténik, mert most nekem olyan, mintha mind a két képnél túl sötétek lennének a tónusok. Ugyanis semmi részlet nem marad a ruhán. Nem biztos, hogy ez baj, viszont érzetre olyan hihetetlen ez a tónus, nem ilyen ez a valóságban. Nem látom az indokot, hogy miért tértünk el a valóságtól. Ami a képet illeti: ebből a képből úgy érzem, hogy zárkózott ember lehetsz, legalábbis ezt mutatod most, ráadásul van egy olyan érzésem is, mintha lenne egy pici bizalmatlanság is. Ez teljesen természetes, mert új közegbe kerültél, de mintha e közeggel szemben erősebb lenne most a bizalmatlanság, mint a nyitottság, remélem hogy ez a jövőben változni fog. Ehhez az kell, hogy te is aktivizáld magad, több komment, több jelenlét a többiekkel, nyugodtan lehet hozzászólni a képekhez, és több képet is várnék tőled. Kezdjünk el dolgozni, itt vagyok, várom a képeket, ennek kérnék egy ismétlését, legfőképp azért, mert ezt a személyiséget is ki kellene még egy kicsit bontani, másrészt rendbe kellene hozni még a tónusokat. A helyszín jó, a helyzet jó, jól megtaláltad ezt a park részletet, a fa is jó, klasszikus szobroknál szokott ilyen lenni, hogy valamit támasztanak, vagy valami támaszt ad, ennek a szoboröntési technikánál volt szerepe, de akár ettől kicsit távolodhatunk is. Keresztbe tett láb, elutasítás, zsebre tett kéz, de közben támaszkodom, eldugom a kezem, tehát nem jattolok, nem parolázok, ezek kijönnek ebből a képből. (hegyi)
értékelés: