Elmúló idő

Sagittarius14

Ez egy korhatáros fotó. Meglep az, hogy ennyire nem szóltok hozzá, miközben az üzenet eléggé egyértelmű és elég kemény. Fontos tudnunk foglalkoznunk és reagálnunk a gyászra, fontos az, hogy megtaláljuk azokat a rezonanciákat, amiket ezek bennünk létrehoznak, és itt egy gyónást látunk. Én nem firtatom azt, hogy technikailag hogyan jött létre ez a kép, hogy mi kell ahhoz, hogy egy ilyen fotót létre tudjunk hozni, mert azt gondolom, hogy ez nem az az idő, ahol ezt firtatni kell. Az a helyzet, hogy egy nagyon érdekes megfigyeléssel egy nagyon egyértelmű kompozícióval létrejött egy üzenet egy veszteségről, a meg nem született gyermekről, arról a tragédiáról, amit akármennyire is próbálunk férfifejjel megközelíteni, vagy értelmezni, de mégiscsak ez az a szint, amit valószínűleg csak a nők képesek igazán mélyen átérezni, mi ebben maximum támogató, külső szemlélők tudunk lenni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy olyan közösség tagja lehetek, ahol egy ilyen kép megszülethet, és fölkerülhet az oldalra. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Festő-köz

Vannak kérdéseim, amik fölmerülnek, nevezetesen az, hogy vajon ez a helyzet tényleg valóban ennyire markáns és kontrasztos, vagy pedig itt valami utómunkával még erre rá lett húzva? A hely nagyon izgalmas, a helyzet nagyon jó, bár én azt mondom, hogy a kép bal oldalából egy ujjnyit vágnék, és akkor még nagyobb lenne a feszültség az ajtóval és ezzel a boltívvel, ami itt látható. Ha a vágással tömegelhelyezésben nem is értesz egyet, de lehet, hogy utómunkában azt a falfelületet, ami a kép bal oldalán helyezkedik el, picit sötétebbre vettem volna. Ugyanakkor arra hívnál föl a figyelmed, hogy amennyiben erre utómunka került, márpedig én úgy érzem, hogy került, akkor talán a kevesebb több lenne, tehát túl erős a struktúra. Nekem ettől elindul egy festői irányba az egész, miközben ne felejtsük el, hogy mi fotósok vagyunk, és a fotográfia eszközeivel dolgozunk. Akkor, amikor már a hihetőség határára jutunk, akkor nem vagyok benne biztos, hogy ezek hozzáadnak az élményhez, és nem elvesznek belőle. Az ember egy fotónál mindig keresi valahol a realitáshoz a kulcsot, a kapaszkodót, és ha nagyon nem találja, akkor elbizonytalanodik, hogy mit higgyen el, hogy elhiggye-e a graffitit, elhiggye-e ezeket a fényeket, ezeket a falstruktúrákat, miközben valószínű, hogy mind ott van a maga módján, de lehet, hogy nem ennyire erős hatással. Én ezen egy kicsit elgondolkodnék a helyedben. Itt a világítás és a kompozíció miatt mondom azt, hogy kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

ahogyan emlékszem

Egy úgymond konzervatív kompozíciót látunk, szép, visszafogott tónusokkal, nagyon távolságtartó, tiszteletteljes. Azt nem mondom, hogy ez annyira fölkavarná az én érzelmi világomat, legfőképp azért nem, mert itt vannak olyan részletek, amik önmagukban is izgalmasak lehetnének. Akár a nap, ahogy betör az ablakon, akár a varrógép, akár a megvakult tükör, és ezeknek a ritmusa, de hogy most mindent akarunk, akarjuk a kis falimosdót, az ablakot, a varrógépet, a tükröt is, meg még mindezt a tükörben tükröztetjük, hogy ez milyen érdekes, hogy annak is megvan a kerete - szóval nem vagyok benne biztos, hogy ez így most mind kell. Valahol egy döntést kellett volna hozni abban az irányban, hogy mi az, ami neked ebben fontos. Ha minden fontos, akkor semmi sem. Lehet, hogy ez méteres nagyításban izgalmasan kiadja a tükör vakulását és a roncsolást, nem tudom, de így, most, ebben a formában engem nem tud annyira lenyűgözni, miközben a leckemegoldás jó irány, ezt az irányt keressük, de lényegesen több szubjektivitást kell bekapcsolni, a bélaságot, hogy Béla, neked ehhez mi közöd, mert ez ebből most nem derül ki. Ez olyan, mintha beeresztettek volna egy skanzenbe, és ott nem merünk nagyon rosszalkodni, mert mit szól hozzá a teremőr. Ismétlés. (hegyi)

Ellenállás

56, Forradalom. Esélytelenül, de mégis küzdve, megosztottan, de összefogva.

Győző, én ezt most sok duma nélkül adom vissza. A tömegelhelyezés, a formák most itt nekem esetlegesek. Nem érthető, mi van a bal alsó sarokban, nem érthető, miért így ábrázolod a szobrot, miért ott vágsz, miért arra dől, ezekre pedig a képnek kell válaszolnia. (hegyi)

Remény a reménytelenségben

'56
Bartos Ágnesnek, válaszul erre (hátha tetszik neki).

Kedves Győző, érteni vélem, amit mondani akarsz, de ez így nekem inkább egyfajta párhuzam a felhőkarcolókhoz, New York, nagyvilág, mintsem remény vagy reménytelenség kérdése. Azt hiszem, hogy ahhoz, amit szerettél volna, talán más időjárási helyzet kellett volna, valami nagyobb eső utáni helyzet, amikor csillognak esetleg ezek a vasak a víztől, amikor az ég talán hatásosabb, de most ez így nekem inkább vidám, mintsem komor helyzet. A kép jó, de nem ebbe a leckébe. (hegyi)
értékelés:

Zöldül

Én is megnéztem magamnak az emlékművet. Íme.

Értem én ezt az összefüggést, és a megfigyeléssel is egyetértek, de a kivitelezéssel nem. Tudom, hogy van neve ennek a kis virágnak, mi lehúzogattuk ezeket a kis szívecskéket, és pörgetve zörgött az egész, és ezzel lehet ilyen szeret-nem szeret-et is játszani, szóval a gyerekkoromat visszahozza, de nem tudom, hogy most a gyerekkorról beszélünk, vagy valami másról. Ha tisztelet, akkor ez a gaz nem ad hozzá. Persze, lehet mondani, hogy ez volt ott, akkor döntsük el, hogy a szobrokkal akarunk foglalkozni, vagy ezzel a gazzal. Ha ezzel a növénnyel, akkor a képnek a tetejét vágjuk le, és a háttér legyen maga ez az egész csonkolva, elég asszociáció erre a szoborra az, hogy elkezdjen a néző ezzel foglalkozni, hogy hol készülhetett, és utána megfejtse ezt az üzenetet. Most könnyen adod a megfejtést. Nekem ez esztétikailag nem olyan erős. (hegyi)
értékelés:

Gőztelenül

Nekem ez így önmagában még nem biztos, hogy elég. Nem lehet jól kivenni, hogy itt mi a helyzet. Hogy a vonatért siránkozunk, amiből csak egy kerék maradt, vagy a sínekért, vagy a környezetért, vagy ezért az egészért együtt, attól, hogy ennyire szűkre lett vágva a dolog, és a nézőpont sem segíti az asszociációt. A másik része az utómunka. Nem ártana kicsit törődni azzal, hogy a színvilág helyesebb legyen. Nem nagyon értem, hogy miért megy ez el ebbe a kékes-vöröses árnyalatba. Ez most a tárgyszerűségét is csökkenti a dolognak. Egy csillagot adok, mert az ötlet maga jó, az, hogy ezzel akarsz foglalkozni, én el tudom fogadni, az jó, én bátorítanálak, csak a technikával egy kicsit többet kellene foglalkoznod. (hegyi)
értékelés:

(cím nélkül)

Dávid, ennél azt hiszem mentél te már mélyebbre is egy-egy témában, így ez most nekem egyrészt primer, másrészt nem elég meggyőző és nem elég egyedi ahhoz, hogy képként el tudjam fogadni. Gondolom üres urnatartó, benne, vagy beletéve egy mécses, miközben a fények ellene dolgoznak, miközben az egész úgy üres, hogy nem a tér üres, hanem gondolatilag nem tudok elmerülni benne. És elkezdek szöszölni a viasznyommal, a hátfal rossz ragasztásával, a levélkével, minden egyébbel, mert ha ilyen kevés a képelem, akkor minden ami nem oda való, elviszi a figyelmet. (hegyi)

napnyugta...

Ágnes hasonlította a maga cipőképét ehhez, nem én, de ha már megtörtént, akkor hadd mondjam el, mi az, ami ebben a képben nagyon más. Ágnesé szoborfotó. Korrekt és jó meglátás, de a szoborról szól elsősorban, és a szobron keresztül hozza a maga üzenetét, ami a szobor üzenete, nem Ágnesé, vagyis Ágnes tisztelettel volt a szobor iránt és az alkotója iránt és azt mutatta meg jól, amit a szobrász elsősorban akart. Itt másról van szó. Ugyanis Barának csak eszköz a szobor ahhoz, hogy a saját érzéseiről meséljen, amit benne a szobor kiváltott. Hogy legenda-e vagy valóban összenevettek a katonák mielőtt a Dunába lőtték volna az áldozatokat, hogy ez egy úszásgyakorlat, nem tudom. De ez a kép hordozza ezt a kegyetlen, gyilkos humort is, nem humorként, hanem drámaként. Csillan a víz, ketten már a vízben, a Duna nyugodt maradt, tanú, de nem fordult ki medréből. A jég ugyanúgy úszik, mint akkor, a fények, a csönd, a némaság... Köszönöm Bara, (leszámítva a randa aláírást) ez egy kitűnő kép, mert lelke van. (hegyi)
értékelés:

Tisztelet Felice Beatonak

Bevallom, engem a keleti világ eleddig nem igazán vonzott. Olyan távolinak, a mi kultúránktól annyira eltérőnek és azt hiszem hidegnek is éreztem mindig. Ezt bizonyára sztereotípiáknak is köszönhetem. Az első dolog, ami emlékeim szerint megérintett, az az "Anna és a király" c. film volt Judie Fosterrel és Chow Yun Fat-tal a főszerepben. Akkor elvarázsolt Sziám világa (a mai Thaiföld). Hónapokig a bűvöletében éltem, könyvtárba jártam és ismerkedtem azzal az oly távoli földrésszel. De utazzunk akkor most kicsit keletebbre, Japánba, Felice Beato szemével. Volt abban az időszakban, az 1800-as évek végén egy különös vonzódás a keleti világ és japán felé a nyugati művészetben. A japonizmus.
Az előbb említett okok miatt ez a kép engem elsőre nem mozgatott meg annyira. Sőt, szinte félelmetesnek találtam ezt a kis alakot, ezt a kis harcost ott középen. Utánaolvasva már jobban értem a kép háttérjelenetét, az udvart, ami így teljesen rendben van, talán csak a házak lógnak ki a sorból, mint épített környezet, a makulátlan, idilli táj helyett. A színvilág is jellemző Felice képeire. A kép vonalai (ablak pereme, poharak vonala) erősen jobbra húznak, amit jól húz vissza a tömegelhelyezés, ami viszont erősen balra tolódik. A poharakról én a japán teaszertartásokra asszociálok, talán ehhez a témához is kapcsolódik egy másik eszköz az ivásra, ebben bizonytalan vagyok. Vagy hát mégis egy kicsit homályosabbá, álomszerűbbé teszi a fotót. És ellentéte ennek a zömök kis figurának - aki ott ül dacosan, mereven nézve maga elé, teljes harci díszben - ez a két könnyed üvegpohár. Nyilván van jelentősége is, hogy mindkettő más-más formájú. Nekem most ez az előtérben lévő egy kicsit összenyomja ezt a kis alakot. Az a kis lúd ott a harcos mellett is talán szintén a természet kifejezésére akart ráerősíteni és szintén jobbra néz, erősíti a jobbra húzást. Na és akkor most mi is van azzal a kerettel? :) Nekem nincs ebben határozott nézetem, az biztos, hogy Felice képei között akadnak úgymond keretezett képek. Talán a keret ezt a fotót még jobban beszűkíti, még egy kicsit nyomasztóbbá, fullasztóbbá, kicsit félelmetesebbé teszi. Felice képei között fehér keretezést találtam, ami inkább még légiesebbé tette a fotóit. Nem hazudolhatom meg női mivoltomat és érzéseim szerint én most két csillagot szeretnék adni! Köszönöm a lehetőséget! (Kirilla Anita)
értékelés:

Ima

Érdekes ez a kép, azt is gondolhatnánk első pillanatra, hogy tolakodó, hiszen mi ez a közeli beállítás egy meghitt imádkozás közben, de mindezt jól ellenpontozza a bemozdulás, mintha épp csak arra osontunk volna, és épp a varázslat miatt nem mertünk volna a maga konkrétságában belebámulni a férfi arcába. Talán annyi megjegyzés, hogy a gyászhoz hozzáadott volna még ha egy picit feljebb kerül a kamera, itt volna értelme annak, hogy esendőbb lehessen ezáltal a figura. (És zárójelesen írom, mint egy magánüzenet, hogy ugye Feri nem hanyagolsz minket, ugye jön majd az első három lecke is, na nem mintha a régiekkel baj lenne, de ha már újrakezdtük a játékot, gyere, játssz velünk te is!) (hegyi)
értékelés:

KOLLEKTÍV EMLÉKEZET

Budapest, 2012.02.01.

Azt hiszem, legalábbis az általam látott képeid közül ez az első, ahol a technika és a kompozíció ellene dolgozik a tartalomnak. Korrekt az épületábrázolás, szépek a vonalak, bár engem az a létra izgat ott a háttérben, humorosnak is mondhatnám, szóval korrekt minden, de azt gondolom, hogy ennek a képnek nem kéne korrektnek lennie. Ha valahol, hát itt ahhoz, hogy a falragaszok és a szobor kapcsolatba kerülhessen, bizony a Sándor-féle szubjektív térhasználat lenne üdvözítő. Ugyanis adott helyszínből ha minden korrektül megvan, akkor elviszi a hangsúlyt a háttér, a konténer és minden egyéb, miközben lássuk be, mindez csak körítés, a lényeg a kétféle emberábrázolás dinamikájában van. Nem tudom, lehetek-e annyira szigorú, hogy visszaadjam ismétlésre ezt, de mégis megteszem, mert engem az érdekelne, ami Sándort érdekelte ebben a képben és most ezt, tehát az érzelmet felülírja a technikai korrektség. Sándor, ne legyél jólfésült, neked aztán főleg nincs erre szükséged, tudjuk, hogy tudsz függőlegeseket is, meg vízszinteseket is, oké, most akkor lássuk a medvét! (hegyi)

Telefon

Jó geg ez a telefonnal fényképezek telefont, a megvalósítás se rossz, engem nem zavar az ujjnyomat sem, azt viszont inkább hiányolom, hogy azon kívül, hogy telefonnal telefont, a gesztus nem hozza a történetet. Talán ha markolod a telefont, ha valami történik, ami mesél, akkor ez nem probléma, azaz ha csak mellékes motívum a poén, és van mellé támasztéknak valami. De így is lehet illusztráció cikkhez, szóval azt mondom, hogy ez így nem rossz. Az eltűnő világ leletmentéséhez is jó utalás, de a veszteség nem tárgyi, hanem hangulati leginkább ebben az esetben, ezért azt a vonalat erősíteném. (hegyi)
értékelés:

[jwplayer|config=16:9|file=/sites/default/files/12/01/jama_riport.mp4|image=/sites/default/files/12/01/jama_riport.jpg]

Nekrológ helyett Gyufa riportja - 2009 nyarán a Dörögdi Fesztiválon Jama bemutatót tartott nekünk munkáiból, és este beszélgettünk a rádióstúdiónkban. Nyugodj békében!

Cipők

Aki nem tudná, van egy szobor a Duna parton, menjen el, nézze meg, figyelje meg, hogy ez milyen. Ennek egy nagyon jó absztrakcióját kapjuk Ágnestől, személyes és jó megközelítés. Jól ábrázolja a helyzetet, ez egy jó szoborfotó, benne van minden, amit mondani akar. Fontos, hogy az alkotó nem volt rest és lefeküdt a cipőkhöz, nem valami leltárt készített, hanem megpróbált egyesülni, belehelyezkedni a szobrász gondolati világába és a saját érzéseit is sikerült hozzátenni a képhez. Megvan a leckemegoldás is, de ez ne jelentse azt, hogy ezt a leckét hanyagolnánk, tessék ide még küldeni. (hegyi)
értékelés: