Enteriőr

Nagyon érdekes az, hogy mennyire erős tud lenni egy ilyen üres tér. A vizes palackot nem hagytam volna ott, vagy ha már annak szerepet szánunk, akkor vegyük a dolgot abszolút prolira, és tegyünk mellé műanyag poharat, vagy bármi más ilyen dolgot, hogy van két pohár meg a vizes palack, és azt jobban behozom a képnek az előterébe, valahová oldalra kiteszem, de az előtérben közelebb hozom, és akkor már egy másik ritmus el tud indulni. Egyébként szépek a fények, jó ez a játék, jó a ritmus, kifejezetten jó, hogy ennek a hideg technokrata térnek a közepére bekerül egy ilyen bőr bútor, amitől ez az egész kap egy fura idegenséget, és mégis lakájosságot. Köszönöm szépen, megvan a három csillag. (hegyi)
értékelés:

Igen, ez a Csendes egy kultikus hely, erről már beszéltünk. Én nagyon rég voltam ott. Nagyon érdekes ez a papagájcsőrű kirakati baba ezzel a műfű hajjal, meg ahogy látom, mindenféle gyönyörű műrózsa virágok is vannak. Az a szociokulturális háttér, ami a Csendesben megjelenik, a képeken is ott van: az alternatív, a bölcsész, a szimatszatyros, az alföldi papucsos, ebben minden benne van, sőt, ahogy látom, ingyenes a wi-fi is, tehát megjelennek az újnomádok is a kis laptopjaikkal, úgyhogy jó ez a kép. Van egy fityiszmutatás benne, az tetszik. A tárgyfotóból áttettem az enteriőrbe, én kérek elnézést, de ez több, mint tárgyfotó. (hegyi)
értékelés:

A fotóra pillantva először a gyümölcsöskosár nyugodt csendélete vonzza a tekintetem – talán a piros szín hatása ez. Közvetlen az élményem, mert ugyan nálunk már régen a spájzban van a gyümölcs helye, de a nagyszülőknél gyakran láttam az asztalon is, vagy ahogy képként itt visszaköszön, ugyanúgy a korábbi évtizedekben olyan „divatos”, aranyozott gipszkeretes akvarell csendéleteken, amelyek szintén ezt az édeskés idillt sugallták. Ennek a látszólagosságnak ellenpontja a második pillanattól a tekintetemet rabul ejtő jobb felső negyed. Főszereplője a fotónak is címet adó, közismert televíziós személyiség. Ez a képnegyed az éles fényével, foltszerű megjelenésével a technológiai esetlenségen túl is hosszabban megragadja a figyelmem, és ismét egyszerű személyes élményeket idéz meg: megfájdul a szemem, ha a sötétben nézem a tévé erős fényét. Ráadásul hasonlatos elmosódásokat eredményezhet az ilyenkor előforduló könnyezés is… A személyes élményemtől visszafordulva, e jobb felső sarok kép a képben megfogalmazása tömegével is indokolhatja a címválasztást, hiszen egymaga ellensúlyozza a képre komponált asztalt és annak tartalmát.
A csendéletet idéző nyitány és a túlexponált televíziós műsor között a háromszög harmadik csúcsában ismert csokoládémárka kis darabkája bújik meg. Jelenléte szimbolikusan is természetes nekem, de nagyobb felének képi hiánya akár beszédes is lehet. Alul, egy idehaza hírhedtté vált nyomtatványforma, egy „sárga postai csekk” uralja a fotót. Az összeget nem látjuk, de a csekk lélektani hatását ismerjük. Látjuk viszont, hogy a csekk nincs még befizetve. A számlalevélen egy szemüveg pihen, mint amit éppen most vettek le. Ez a megközelítés - a szemüveg kézközelben tartása, a vizsgált levélen való nyugtatása igen képletes. Ugyan nem jelenik meg a fotó főszereplője (a lakás vélhető tulajdonosa vagy lakója) de egy teátrális jelenet bontakozik ki, hiszen mégis érezzük a mozdulatot, amellyel leteszi azt a szemüveget, és felsejlik a tekintetet is, amely általában kíséri ezt a mozdulatsort. A kép ezen főszereplője így csak közvetve van jelen a fotón – de ezáltal az enteriőr leckének egy fontos szerepkörében marad.
   A kompozíciót két, egymást keresztező átlós irányban látom. Az asztal éle az egyik tengely. A tévé – alma – csekk iránya egy másik tengely. Ebből az elválasztás és összeolvadás különleges érzete adódik számomra: az asztalsarkon innen az én világom, és azon túl az elzárt másik világ, a külvilág. Közben a másik tengelyen, a tekintetünk vonalán e kettő világnak az éppen szoros kapcsolata egyensúlyoz: a tévé, a tévéből áradó fény, a szék oldala, a gyümölcsöskosár és a csekk iránya, lényegében a személyes tárgyig, a szemüvegig vezet, ami „tárt karokkal”, nyitottsággal befogadja, összeolvasztja a külvilágot a belső térrel. Ennek a kivonulhatatlanságnak, elzárkózhatatlanságnak tárgyi bizonyítéka maga a csekk, felismerésének koronatanúja pedig a szemüveg… Mégis, ezen erős sarokpontok ellenére is, a fotó az alkalmazott technikai megközelítésében alkalmas arra, hogy elbizonytalanítson. Nem látom teljesen indokoltnak a mobiltelefon alkalmazását, mondhatnám, hogy itt most a mobil eszköz szó szerint és képletesen is „elmaszatolja” a konkrét és az elvont képi világot is. Itt most önmagában az eszközről van szó: a panaszt súlytalanítja, hiszen lesekvők görnyedtségébe ránt. A vitát tompítja, hiszen kísérletezők egyik kortárs emblémája. A művészi kifejezést áztatja, mert az esetlegesség isteneinek hódoltat… Szóval nem látom be, hogy most miért ez a megfelelő eszköz. Az általánosan jellemző elmosódottság, a fókuszpont nélküliség, itt egy helyét nem találó (értsd nem a képet szolgáló) bizonytalanságot szül bennem. Így nem lehetek persze megerősítve abban sem, hogy képi felfedezéseimmel azonos volt a konkrét cél. A biztos pont kiválasztásához túl sok, és egyenként is igen erős tartalmi talapzat lett felfotózva a képre, de mindegyik az eszköz esetlegességének csapdájában vergődik most, úgy érzem. Én pedig döntésre várok, mint magát beleélő néző is: „Akkor most mi is van? Segélykiáltás, képi glossza, netalán protestálás? Unalom, munka, vagy világmegváltásra tett reménytelen kísérlet?” Ezek, és ezekhez hasonlatos érzések, gondolatok születnek bennem, ahogy az okokat keresem (persze az olyan egyszerű evidenciákon túl, mint hogy ez a gép volt kéznél. De ez azért sem lehet magyarázat, mert az itt megörökített pillanat ismételhető, berendezhető lenne!)
   A továbbiakban apróságok maradnak. Például a gyümölcskosár mögött felejtett újság, mint tartalmi esetlegesség. Vagy például a fekete keret, de arról olvastam, volt szó, és azt értem. Összességében e fotót egy meglátott, és felmért pillanatnak, tudatos, vagy akár zsigeri szinten működő, reflexében is kiélezett megfogalmazásnak érzem, amely sokkal többre hivatott. Úgy mondanám, egy remek gondolat suhant át rajta, amely alkalmas pontos érzések közvetítésére is, de egy lecke szerinti megközelítés takarásában hagyja végül magát, és engedelmeskedik egy eszköz akaratának (nem szorgalmiban volt amúgy?) Tehát nekem úgy tűnik, még nincs kész, még várja a fűszerezést, a főszakács döntését. Ez a remek vázlat így kettő csillagot eredményezett! (Mészáros István)
értékelés: