Feladatmegoldás

Én egy nagyon jó asszociációs rendnek tartom ezt a képhármast, ezt a képsort, mégpedig azért, mert hogyha megfigyeljük, ezeken a képeken bár egyiken sincs ember, egyiken sincs az életnek konkrét nyoma, mégis ott vannak azok a csendek, ott vannak azok a gyermekzsivajok, ott vannak azok a lépcsőn lefutások, ott vannak azok a szerelmek, ott vannak azok a várakozások, ott vannak azok a füttyök, amik ezeket a lépcsőházakat jellemzik. Amikor hazafutunk az iskolából, amikor vasárnap hajnal van mondjuk, és vasárnap elindulunk és elmegyünk a barátunkhoz, barátnőnkhöz. Tehát ez egy nagyon fontos történetmesélés, és nagyon jó ritmusban ráadásul, nagyon szép az a kontrasztarány, amivel ő dolgozik, nagyon szépen feldolgozza azokat a mikrotörténeteket, amikkel a hétköznapjainkban nagyon sokszor találkozunk, és azt kell hogy mondjam, hogy szerencsére, és hogy szerencsére ez a tárgyi világ még megvan, és hogy ennek a tárgyi világnak ilyen tisztelettel lehet úgymond mementót vagy úgymond emléket állítani, vagy megőrizni az utókornak. Én egyébként külön kiemelném a harmadik képet, pontosan azért, mert ott maga ez a nyitott ajtó az, ami két világot összeköt, egy külső és egy belső világot, de ott van rajta a várakozás, és mégis ezekkel a barnás arany tónusú fényekkel nyugalmat áraszt az egész. Nincs feszültség, nincsenek drámai kérdések, hanem egyszerűen egy nyugalmas helyzet van, és várjuk az azon az ajtón belépő embert, várjuk a hazatérőt. Én nagyon szeretem ezt a képsort, és háromdisznósnak gondolom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Puli és a labda. Felhőtlen játék és vidámság.

Én nagyon örülök annak a formai megfigyelésnek, ami ennél a kiskutyánál és a labdánál mint formánál megjelenik, sőt, annak, hogy ez a labda a szétrágottságával, elnyűttségével mint játékeszköz ennek a kutyusnak szemmel láthatólag nagyon fontos tárgya, és mégis egy olyan környezetben, olyan helyzetben láthatjuk ezt a játékot, ahol ez a két forma összemérhető, ahol ez a kapcsolat nagyon jól látszik. A képkivágással is abszolút egyetértek, pontosan ezért, merthogy nem egy leltárt akar adni, hogy így néz ki az én kis pulikutyám, így néz ki az én kertem, hanem erre a formai játékra, erre a formai összefüggésre helyezi a hangsúlyt, ezzel mer foglalkozni és ezt mutatja meg számunkra. Én annak is örülök egyébként, hogy nagyon pici jelzésértékben, de ott vannak ezek a kis fűszálak, ott van a háttérben is ez a kis növényzet, tehát nagyon jó, hogy ezek a pici-pici jelzések mutatják azt, hogy ez nem egy statikus, nem egy beállított történet, hanem egy természetes állapot. Én örülök ennek a képnek, és a házi kedvenc kategóriában ezt egy nagyon fontos alkotásnak tartom. (szőke-hegyi)
értékelés:

Készül a mézeskalács.

Ugye egy ellesett pillanatot látunk, az ünnepi készülődésnek egy olyan pillanatát, amikor mondjuk hajnalban fölkel anya, és készíti a mézeskalács süteményeket, vagy délután munkából hazajövet, nyilvánvalóan ezt ebből az állásból nem tudjuk jól megállapítani, mert ez egy kora reggeli vagy késő délutáni felvétel. De mindenféleképp nagyon pontos és nagyon szerethető megfogalmazása annak az élménynek, ezek a munkálkodások, ezek a közös munkálkodások jelentenek, amiknek nagyon nagy hagyománya van egyébként, és nagyon fontosak voltak ez a régi időkben, ezek a közös munkálkodások, közös cselekvések. Én nagyon örülök annak, hogy a Gábor egy ilyen helyzetet mutat itt nekünk, amikor egy családi ünnepnél ezek a kis kulcsfigurák, ezek a kis kulcspiskóták a kis csillagokkal valószínűleg nem csak annyit mutatnak, hogy na akkor letudunk egy ilyen helyzetet, hanem nagyon is szeretettel és gondossággal és figyelemmel vannak ezek adjusztálva, és ez a képen nagyon is átjön. Nagyon jó az a világítási helyzet, amit Gábor megtalált, és nagyon jó az, hogy egy intimitást tud kölcsönözni a képnek az a tónusrendszer, azok a színek, azok a sötét és világos formáknak a ritmusai, amiket a képen látunk. Ez a barnás-vöröses tónusban tartott csillogás ad egy ragyogást az egész képnek, és ettől ünnepi is az egész. Tehát nagyon jó a megfogalmazás, ez egy háromdisznós kép. (szőke-hegyi)
értékelés:

Zakatol a szív. Fehér Vera: Élettér c. képére láncreakció.

Nem tudjuk elfogadni a láncreakcióba ezt a képet, viszont mint külsőt kell értelmeznünk épített környezetként is, merthogy nagyon izgalmas az, amit az Anita megint csak észrevesz. Ez a posztamens, ez a szoborforma, amely ugyanakkor ezzel a disznófóliával le van takarva, ezek a geometrikus nyári filagória-formák az üres székekkel és a mögötte lévő egészen szürreális képzőművészeti tárgy, a ma már nem működő 424-es gőzmozdony. Ez megint csak egy hármas tagozódás, hármas térbeli tagozódás, és újra fölvetődik az, amit most úgy látszik sokszor el kell mondani, hogy ezek a térbeli tagozódások, vagy nevezhetjük három vagy négy sík felület egymás mellé emelésének, ezek akkor működnek jól, hogyha tónusvilágában eltérnek. Nem megfelelő fényviszony van, vagy valamitől nem megfelelő módon érkeznek a fények, nagyon kétdimenziós, és elveszti ezt a hármas tagozódást az egész, és ezáltal a háttér sötétjei egybeolvadnak az előtérben megtalálható sötétekkel. Picit hunyorítva összegezve a képet egy zavaros folthatás jelentkezik. Nincs eldöntve a napszak miatt, nem kapom meg a kép kapcsán az üzenetet. Ezért megint csak mintegy utazáskép, egy elkattintott morzsa marad meg nekem. Úgyhogy én ezt az épített környezetben ismétlésre visszaadnám. (szőke-hegyi)

Egy olyan udvarbelsőt látunk, sejthetően téli időszakban, ahol nagyon kevés hó is érzékelhető a kertben, régi, omladozó téglafalaknál, falra akasztott különböző virágtartókkal, egy régi kanapéval, gömbölyödő cicával. Egy enteriőr a megközelítés, amely nyilván archaizál, archaizálna feladata szerint. A XIX. századi festészet, és elsősorban a polgári kultúrához tartozó festészet előszeretettel historizál, előszeretettel használja ezt az eszközvilágot, és ennek nagyon nagy a lexikális háttere. Érdemes talán az Estiklopédiában a historikus festészet kapcsán egy kicsit körbenézni. Rég elfeledett házak talicskákkal, tehenekkel, szerszámokkal, stb, stb. Tehát az egésznek van egy romantikája, ennek a stílusnak. Az a kérdés, hogy ez a kép mesterségbelileg tartalmazza-e ezt a szakmai eszközt. Alapvetően véleményem szerint az eszköztár jelen van a képen. A cica a vörös kis szőrzetével, a bolyhosodó farokrésszel, a régi pad, az omladozó falak, az elpusztult virág, tehát minden jelen van, csak éppen valami miatt ez a fajta archaizálás és historizálás nem áll össze. Ennek pedig az az oka, mert szerintem az alkotó nem kereste meg a megfelelő képkivágást, nyilván más olyan privát tárgyak is lehetnek ebben a belső udvarsarokban, amelyek már nem hozzák ezt a rítust, és ezek miatt keresett egy olyan beállítást, ahol nincsenek zavaró tárgyi motívumok. De így innen viszont ez a belső tér, a falak perspektívája, ebbe a belső udvarba való belátás, az pedig teljes egészében elveszik, és így ezek a sötét margaréták és egyéb ilyen foltfelületek nem tartják össze a ritmust a háttérben látható fehér pad és cica kapcsolatával, hanem valójában egy kicsit összezavarosodik ez a kép. Egy albumkép maradékának tűnik ez az egész, miközben a szándék és a megfigyelés egy nagyon jó irány. Nem baj historizálni, és nem baj romantikát keresni, csak természetesen szakmailag ezt úgy is kell megvalósítani. Én visszaadnám ismétlésre ezt a házi feladatot. (szőke)

Izgalmas az a torzításos játék, amelyet a háttérben az emberi kezekkel hoz létre a készítő. Egy előtér-középtér variációval dolgozó képet küld be az első leckére, amelyben érdekesen, központosan, jól élességet állítva ez az esztergált gyertyatartó-forma és rajta a gyertya, mint egy felkiáltójel, egy karmesteri pálca irányítja ezt a képet. A háttérben ezek az elúszó szellemformák pedig egy kicsit megbontják a ritmust. Nekem az a problémám ezzel a képpel, hogy maga a képzőművészeti forma, a gyertyatartó, és a gyertya formája olyan, mintha kicsúszna lefelé a vízszintes keretrészből, tehát amennyire lehet ez egy prekoncepció, hogy ismerje az ember ezeket a gyertyatartó-típusokat, nagyon jó lett volna, ha a kép alját megállítja a gyertyatartó talpa, amely nyilván ennél szélesebb és szétcsúszik a talajon, hogy tartsa magát a gyertyát. Tehát énnekem annyi a problémám, hogy jó lett volna, ha ez megoldható, hogy a gyertyatartó alja jelen legyen ezen a képen. Kettő disznó. (szőke-hegyi)
értékelés:

Ilyen szép napsütéses téli napokon, az ebédemet kanalazva, ezt látom s
vágyódom a szabadba - sétállni, fotózni. De nem lehet, hisz vár a munka, s
számítanak rám...

Mostanában sokszor elhangzik elemzéseknél az előtér-középtér-háttér viszonylat. Ez azt jelenti, hogy a kovácsoltvas kerítésforma, amely nagyon jó kiválasztással a kép elejében valamilyen ablakkeret szegélyezésében látszik, a középtér fenyőkkel és ott egy fatörzzsel szintén érzékelhető, és a háttérben valamilyen épület okkersárgája sejthető. Ennél a képnél is azt mondanám, hogy ha a megfigyelés folytatható, érdemes a belső fényviszonyokat, melyek itt az előteret, tehát a rácsozat felületét, vagy a keretrészt jelzik, megnézni akár egy belső megvilágítással a síkokat, a három különböző síkot szétválasztandó, kicsit foglalkozni ezzel. Az előtér-középtér-háttér viszonylatában más-más napszakban is megfigyelni ezt a jelenséget, amely ezt a hármas tagozódást még jobban felerősítené. Hiszen itt most a kovácsoltvas felületek mellett a gyönyörű szép fenyő formák mint egy mesekönyvnek a feltáruló de rácsozott titkos kertjének kapuja kellene hogy érzékelhető legyen. Éppen a fények nem megfelelő megválasztása okozza azt, hogy összemosódnak a tónusok. Azok a szürkék, amelyek itt az előtérben jelen vannak tónusvilágában, ha egy picit hunyorítunk a képre, hasonló értéket mutatnak fekete-fehérben, mint a fenyőlombok sötétjei, és ebbe csak átsejlik valahonnan az a háttérben lévő sejtelmes épület, de nem tagozódik eléggé. Tehát én azt mondanám, hogy egy disznó, és ismétlést kérnék, amennyiben lehetőség van erre a belső felületből való kilátásra, visszatérni, és az alkotónak ezt ismételni. (szőke)
értékelés: