Feladatmegoldás

Kukucs

Nem csendéletet látunk, láthatunk, ha akarjuk, el lehet vinni abban az irányba, hogy ez egy csendélet, de nem. Ez egy portré. Beszéljünk először is a kompozícióról. Látunk egy kalapácsot, egy szobortöredéket meg valami hátteret, ami talán épp ugyanaz a csomagolópapír, amit az előző képnél is láttunk. A kalapács nincs kapcsolatban magával a szoborral. A kalapács mint egy felkiáltójel, a szobor mint egy pont, de nem igazán látom a két tárgy közötti kapcsolatot. Andrásnak tetszik ez a fajta perspektivikus ábrázolás, én azt mondom, ha csak egy kicsit elfordul a kalapács, csak egy öt fokot, akkor már összeköthető lenne a tárggyal. A másik kérdés az maga a kép üzenete, amivel kapcsolatban nem véletlenül szögeztem le, hogy ez egy portré, mégpedig Berecz István önarcképe és egy lelki helyzetről, egy küzdelemről, egy kérdésfelvetésre adott válaszról beszél a kép. Ha ez pedig így van, vissza kell utalnunk a kompozícióra: ha ez egy helyzetjelentés, lényegesen nagyobb teret hagynék, ahol ezek a manifesztumok megjelennek. A nagy üres térrel, a csönddel lehet ezt a drámát fokozni. Most nagyon szűkre van komponálva, itt most túl közel vagyunk, az orrunk elé van tolva ez a két tárgy, és ez a közelség zavar a dráma érzékelésében. (szőke)
értékelés:

Tizenegy bubi
Nem tudom egyetlen leckébe küldeni. Tavasz, család és gyermekkor egyszerre és azonos súllyal. Az archívumból való, ezért talán inkább szorgalmi?

Nagyon erős a kép, nemcsak azok ám a bubik, amiket itt mi szappanbuborékként látunk! Van itt egy vita köztünk, de én ezt elfogadom gyerekkor-leckének azért, mert a gyerek maga életlen, tehát nem egy konkrét gyerek ábrázolását látjuk, hanem csak egy utalást; az éles és a konkrét az a szappanbuborék. Én is szerettem szappanbuborékot fújni, nekem nem volt ilyen készülékem hozzá, hanem rendes szappanból kutymászoltam szívószállal, de nagyon jó délutáni elfoglaltság volt. Nekünk volt macskánk gyerekkoromban és nagyon szerette, mikor szappanbuborékot fújok, mert jót játszott velük, amint harapdálta a buborékokat. A képen több képsíkot látunk, az egyik maga a buborékok síkja, mert nagyjából egy síkra vannak élességben hozva. Ezek a kis körök, mint halmazok ezek már önmagukban is jelzik a gyermekkort, annak az ártatlanságát, az emlék foszlékonyságát – ez maga egy nagyon jó utalás. A hátsó síkban látjuk magát a buborékot fújó kislányt, aki az életlenségben is szépen van ábrázolva. Szépek a fények, jók a formák, nagyon szuggesszív maga az emberábrázolási része is ennek a képnek. (szőke)
értékelés:

Tenyérélet
A kép több képszekvenciából áll. Először egy ferde tükrön 2 elemlámpa segítségével lefotóztam ez egyik kezem. (a másikban a gép volt:)) Tehát a képen nem két hanem egy kéz van +annak a tükörképe. Ezután csináltam néhány textura fotót külön, és ezt digitálisasn raktam a tenyérre. Majd kapott még egy kis keretet is. Nagyjából ennyi.

Üdvözünk az iskolában! Első leckére egy nagyon-nagyon erős megoldást látunk, és most rögtön le is szögezem, hogy három disznó. Régebbi estiskolások talán ezen megütköznek, mert tudják, hogy a Pedellus hideglelést tud kapni ezektől a képkeretben a képkeret című keretezésektől. Azt kell, hogy mondjam egyébként, hogy itt az a keret tulajdonképpen elfogadható lenne, ha nem lenne benne ez a fehér, mert a két színbeli különbség pontosan elég lenne ahhoz, hogy érzékeltesse magát ezt a keretet és archaizálná is ezt a történetet, de én ennél visszább megyek. Látunk egy nagyon pontos leírást, hogy állt elő ez a megoldás, és én azt mondom a Sándornak, hogy bízzon annyira az első megérzésében, hogy nem kell túlbeszélni egy ilyen történetet. A tenyér önmagában ezekkel a fényekkel, ezzel a kék maszatolással, ez önmagában gyönyörű, és működik, nem kell ehhez sokkal többet még hozzátenni, ez így erős és érvényes kép lenne mindenféle magyarázás nélkül. Nagyon jó az irány és remélem, hogy ezt a minőséget fogja a továbbiakban is hozni Sándor, csak bízzon annyira önmagában, hogy az első megérzése az helyes. (szőke)
értékelés:

Tanulmány
Előbb utóbb csak sikerül olyan csendéletet csinálnom amilyet szeretnék.:) Nagyobb mérethez kattints ide.

Feri megint egy csendélet-tanulmányt küldött, aminek nagyon örülünk. Itt egy kicsit megint az a kérdés merül föl, mint az előző csendélet kapcsán, hogy van egy forma, és a formát nem mint formát nézi, hanem mint tárgyat, és ebből adódhat a határozatlanság. Ennek a formának jellemzői a váza, a napraforgó levelei, azonban most a váza és a napraforgólevelek egyféle fekete tónusértékben vannak, és csak mint grafikai elem szerepelnek és ez a négy forma - a három levél és a váza - ez most így egymásra tapad, össze van ragadva, nem képvisel formailag egy játékot, olyan, mint egy test mellé leszegett kéz. A megvilágítás balról érkezik, jobb oldalra kerül az árnyék, de ez az árnyék sincs külön kezelve. Világítás és a tárgy elhelyezése: igen óvatosan kell ezekkel az elszáradt növényekkel bánni, hogy ne törjenek szét, de szabad hozzájuk nyúlni és valamilyen manipulációval ezeket a leveleket egy gesztusba be lehet állítani, mint egy kar, ami mondjuk nyúl felénk, tehát valamilyen gesztust ezzel lehet ábrázolni. (szőke)
értékelés:

Szivj élből
Egy rozsdás szív van a szögemben.

Elöljáróban annyit hadd mondjak önhatalmúlag, pontosan azért, mert az Estiskolán belüli kommunikációt erősíti a kép, ugyanis a Domján Péter képe indukál itt egy következő gesztust az egyik alkotó osztálytársnak, ezért a gesztusért alapból jár egy citromdisznó. Maga a kép kompozíciója is erre a verbális gegre utal: Szív(j) élből. Kiválasztottál háttérnek egy újság- vagy csomagolópapírt, amire letetted ezeket az eszközöket. Hogyha ezeket az eszközöket ilyen precízen elhelyezed, márpedig itt precízen elhelyezted, szépen ki van mérve, hogy ez a fejmérő ez hogy van ide letéve elénk, meg hogy hova van téve az üveg, akkor ugyanilyen precizitással kell azon is gondolkodni, hogy ha az adott háttered ilyen hajtogatott papír, és nem akarod kivasalni, ami nem is baj, akkor ezek a hajtások is ezt a fajta dinamikát erősítsék. Maga kompozíció mértani, középre helyezett, addig ez a háttér esetlegesen, fél oldalra, csálén viszi el a perspektívát, úgyhogy ezzel itt nekem van egy kis problémám, ahogy a világítással is, merthogy az üvegnek van egy szép árnyéka, lehetne egy szép árnyéka, ami szintén bekerülhetne ebbe a kompozícióba, ha nem szemből van világítva. Az ötlet is megér egy disznót. (szőke)
értékelés:

Nyár
Pipacs és búzatábla. Nekem ez jut elsőként eszembe a nyárról.

Attól, hogy a nyár-lecke üzenetét bográcsozás közben vettük fel, még ugyanolyan komolyan kell venni, vagy szeretnénk, ha ugyanolyan komolyan vennétek, mint ahogy a többi leckénél is ezt tettétek. Anita leírja, hogy neki a nyár a pipacs és a búzatábla. Ez így rendben is van, de ezen a képen nemcsak pipacsot és búzatáblát látunk, hanem egy nagy kuszaságot. Látunk itt mindenféle növényet, fűt, fát, bogarat. Én azt gondolom, ha neked a nyár a pipacs és a búzatábla, akkor erről a kettőről kell beszélni. Itt nem búzatáblát látunk, hanem két búzakalászt, és látunk egy pipacsot, ami mint rekvizítum rendben van, de a megoldásával még kéne foglalkoznod annál is inkább, mert a beküldött képeid között is van olyan, ami a foglalkozásod gyakorlása közben ábrázol téged, és amikor a csuhébabákat készíted, akkor is foglalkozol vele, hogy azok statikában is, mindenben elfogadhatóak legyenek, megálljanak a lábukon. A fotó sem más, ugyanezzel kell foglalkoznod, hogy formában, úgymond, megálljon a lábán. Ezért ezt a nyár leckét szeretném visszaadni ismétlésre nem kötelezően pipaccsal és búzával, mert el lehet ennél egy kicsit jobban is vonatkoztatni, úgy hogy abban az Anita is megjelenjen, mert itt erről a képről erősen hiányzol. (szőke)

Tanulmány
Tavaly nyáron fényképeztem ezt a csokor gólyahírt, nem boldogultam vele sehogy, az idén meg nem nyílt ki úgyhogy az ismétlés jövőre várható. :) Nagyobb mérethez kattints ide.

Annak nagyon örülök, hogy a Feri végre elkezdi merni kipróbálni magát a csendélet témakörben, és az egy nagyon fontos pont, hogy levetkőzte a gátlásait. Annak még inkább örülök, hogy egyszerű kellékeket választ, egyszerű helyzeteket próbál megoldani. Két dologra szeretném a Feri figyelmét felhívni. Amikor egy csendéletet készítünk, még ha olyan egyszerű tárgyakból is áll, mint egy csokor elszáradt növény, nagyon fontos, hogy ne tényszerűen, tárgyszerűen, mint növény szemléljük ezt a formát, hanem formájában, mint egy folthatás. Ha Feri ezt így szemléli, látja, hogy a képnek a bal oldalára dőlnek ezek a virágok, ott van egy folt, a kép közepétől balra van egy lyuk, és aztán jobb oldalra még egy pár szál szárazvirág jutott, de a növény a vázába esetlegesen van beletéve. Nem azt akarom mondani, hogy mértani pontossággal mindenhova ugyanannyi jusson, de el lehet ezt rendezni úgy, hogy jelentése legyen annak, hova mennyi jut. A másik az árnyékok szerepe. Most ezen a háttéren van egy vetett árnyék. A hátteret nagyon ügyesen megvilágítja a Feri és ettől a háttér világítja ki magát ezt a növényt, sziluettes formát hoz ki. Magán a háttéren is megjelenik ennek a vázának az árnyéka, ami megint egy nagyon jó ötlet, de ha egy picit a fényt arrébb hozná, az árnyékok ezt a lyukat rögtön megoldják. El lehet helyezni úgy a lámpát, hogy az árnyék kerüljön a lyukba, vagy, hogy az árnyék élesebb legyen. Még mielőtt az a vád érne bennünket, hogy szőrszálhasogatunk, pedig milyen hangulata van a képnek, ami pedig háromdisznós lehetne, de mégis kettő fog kapni, mert nem egyszer elmondtuk, hogy mindenkit saját magához, a saját útjához képest értékelünk, nagyon fontos útra lépett a Feri, és a továbblépés és a három disznó akkor van meg, ha ezekre az apró nüanszokra is figyel. Ha leháromdisznózzuk, akkor elvesszük tőle a lehetőségét, hogy önmagához mérve mérlegeljen. Az látszik, hogy megszerette Feri a csendélet-munkát, én azt mondom, nyugodtan foglalkozhat vele többet az örömért, azért, hogy az örömön keresztül jobb és jobb minőségű dolgokba tud elmélyülni. Tehát nem azért kérem, hogy csináljon még csendéleteket, mert hogy ez nem teljesíti a feladatot, hanem azért, mert látszik, hogy valamit nagyon szeret a Feri, és izgatja, és hogy ezzel tudjon mélyebbre és mélyebbre lépni a saját maga megismerésében. (szőke)
értékelés:

Ágy
Tegnap vendégségben voltam.

Egy technikai megfigyeléssel kezdjük a kép elemzését, hogy olyan éles, mint hogyha analógra lenne fényképezve. Ezt én már akartam más alkalommal is kérdezni a Jóskától, hogy vajon ez annak köszönhető, hogy ennyire élesre komponál maga a gépe, vagy pedig ez egy utólagos technikai beavatkozás. Már szinte a határán van annak, hogy túl karctű éles, amikor ettől az élességtől a tér kétdimenzióssá válik, kivasalódik. Ez lehet szándékolt, ennél a képnél például nagyon jó, de ezt megfigyeltem már más képénél is, hogy nagyon élesek a határvonalak és ez nem biztos, hogy természetes - ez nem csak Jóskánál látható dolog, ebből is gondoljuk, hogy a digitális utómunkánál lehet valami módosítás. Tetszik, hogy egy üvegfalon látunk be, ez az üvegfal egy középosztattal elmetszi a képet és ilyen nagyon délelőtti, nagyon amerikaias hangulatú, nagyon szállodaszerű, az 1970-es években a Life magazinban voltak ilyen képek, ezt a stílust hozza a kép a fekete-fehérrel is. Ennek van egy jó íze, úgy gondolom, hogy az ágyra konzekvensen használja ezt a stílust. Jóska most azt a trükköt használta ki, hogy ez egy csiszolt üveg, ami a csiszolásnak köszönhetően egy optikai fénytörést okoz, ezért tűnik úgy, mint hogyha ki lenne radírozva a vállánál, és csak lebeg ez a kar ott a térben. Attól, hogy az egyik karja tartja a fényképezőgépet, annak a karnak lehet egy szerepet adni, a fél könyöknek is, a másik kéznek is, sőt a lábnak is. Tovább lehet gondolni ezt a játékot, hogy ezek a végtagok így lógnak a levegőben, mert most a kar a korlát miatt eléggé kevéssé érvényesül. Ha felemeli a karját, lehet, hogy az egy még érdekesebb gesztust hoz létre. (szőke)
értékelés:

Tengeri hántás
Van olyan ember, aki ágyban, párnák közt piheni ki magát. Nekem ugyanezt nyújtja a hobbim.

Anita, most már mondhatjuk, elég régóta velünk van, sok fényképet küld, sok próbálkozását láttuk, mondhatom, talán nem titok, több képet küld, mint amennyi kikerül, mi erről beszélgetünk vele, azokról a képekről, amiket még ismételnie kell. Most egy olyan portrét küldött magáról, amiről azt mondhatnám, hogy a felnőtt korba lépés időszaka. Anitának ez már a második képe, ami kapcsán, ha ezt a képet ő készítette saját magáról (ugye Anita, te készítetted, ugye nem más készítette rólad?), ha ennyire koncentrált képet tud készíteni, akkor ezt fogjuk alapnak tekinteni a jövőben. Ez egy háromdisznós kép. Nem mondom, hogy nem lehet ezen még tovább lépni, mert a világításnál, például, ha ebben a térben egy derítőlappal takarjuk a fényt, akkor például a lábból egy kicsit visszatartva jobban koncentrálunk a fejre és arra a helyzetre, ami ott a kézzel történik. De ez az irány, amin Anitának kéne haladnia, ezeket a történeteket kell nekünk elmesélnie, mert ez az a speciális helyzet és ez az a történet, ami Anita. Az, amit mi nem ismerhetünk még, és amit általa megismerhetünk. Az a fontos, hogy ezeket a pillanatokat jegyezze meg, és ezeket próbálja meg magában reprodukálni, hogy az üzenetei személyesé váljanak. (szőke)
értékelés:

Madárfotózás közben
Egyik kedvenc fotótémám a madarak.

A kép címe Madárfotózás, de alapjában véve nekem Pier Paolo Pasolini Madarak és madárkák című filmje jut eszembe. Ha nem látnám a márkajelzést, még azt is gondolhatnám, hogy reneszánsz felvételt látok alsó gépállásból, amelyen Szent Ferenc éppen azon gondolkodik, fiatal korában, hogy majd a madarak nyelvét hogyan érti meg és talán itt van első olyan égi jel, amely föntről érkezik neki, ahol az első ábécésorokat Szent Ferenc esendősége ellenére is érti vagy elkezdi érteni. Maga a beállítás, a helyzet, az üzenet nagyon is őszinte, egészen biztos vagyok, hogy Dezső látta ezt a képet, tehát egy pontos és fontos üzenet a fiatal korról, amelyet az olasz filmművészetben az 1970-es években olyan szépen ábrázolt például Fellini Amarcord című filmjében (gondoljunk itt a trafikosnő-jelenetre). Nagy bájjal és nagyon szépen van minden összefoglalva arról, hogy ki ez a fiatalember. Én ezt egy nagyon őszinte és feltárulkozó üzenetnek tartom, és nagyon tetszik. Tán egy kicsit a Nikont lejjebb helyeztem volna, hogy a fiatalember arca, arcformája az állkapoccsal együtt látható legyen. A továbblépés egyik iránya a világítás. Most az arcon látjuk a napot, és valami árnyékot vet, ami mellett ott a fénycsóva. Ezt a fényt meg lehetett volna keresni, hogy az arcon szerepeljen, mert a főszereplő mégiscsak az arc. Ha pedig ezt megtaláljuk, akkor fényértékben is helyre kerül a dolog, mert most a háttérben lévő ég erősebb fényértéket képvisel, mint az arc, és ezzel el is viszi egy kicsit a figyelmet erről a formáról. A másik a fényképezőgép felirata, amit nagyon egyszerűen lehetett volna takarni, merthogy nem annyira fontos. Ha a portré alanya ezt a fényképezőgépet megmarkolja, az ujjaival kitakarta volna a márkajelzést – és ráadásul nem félnénk attól, hogy az onnan egyszer csak lecsúszik. Összegezve, maga az ötlet és a gesztus olyan erős, ami az összes technikai hibát felülírja, de ez nem jelenti azt, hogy ezekre nem kell odafigyelni. Most ez 3 disznó, de leszünk szigorúbbak is. (szőke)
értékelés:

Házi...

Egy olyan képet látunk, ahol a házi kedvenc egy kőgalamb vagy kősas, vagy valami madár formájában jelenik meg és ez, ha jól látom, egy fatönknek a környezetében van elhelyezve. Az jó ötlet, hogy a hófehér gipszgalamb sötét háttér előtt van, mert így jól látszanak a formái, bár arra szeretném felhívni az István figyelmét, hogy azokat az anyagstruktúrákat, amelyek ezt a madarat jellemzik, világítással – egy súrlófény használatával – sokkal élénkebbé lehet tenni. A kép elsődleges problémája mégsem ez, hanem az, hogy a két formavilág konkurál egymással, üti egymást, mert a néző nem tudja eldönteni, hogy a madárral – a főszereplővel – foglalkozzon, vagy a háttérként funkcionáló fatörzs gyönyörű formáival, hiszen önmagában is egy izgalmas helyzet lenne ezt a fatörzset szemlélni. A fotón nincs eldöntve, ki a főszereplő, erre csak a cím utal, ennélfogva ez a két forma nemcsak hogy üti egymást, de nem is lép egymással kapcsolatba. A kapcsolat jelenleg művi, az alkotó által létrehozott kapcsolat, ebből kifolyólag nem értelmezhető, hogy miért pont itt van ez a madár elhelyezve, hiszen lehetne bárhol máshol is, nincs értelmezve ez a fajta képi megoldás. Én azt mondom az Istvánnak, hogy ismételje ezt a leckét, mert ez így ebben a formában nincs kész. (szőke)

Pillangó pihen a kezemen
Szállunk, akár a pillangó, de néha jó egyet megpihenni.

Anita mostanában érkező munkáiban egyre mélyebbek, összetettebbek az üzenetrendszerek. Érdekesek az erdei táj zöldjei-világosai (a nagybányai festők közül Ferenczy Károlynak van hasonló színvilága), ahol a fényfoltok impresszionisztikusan plein air-ben megjelennek, és az előtérben pedig egész közel egy kéz, amin megpihen a kis pillangó. Ez egy érdekes térjáték, de ettől függetlenül, ha már dekomponáltan van elhelyezve a kéz, hiszen a kéznek csak egy részét látjuk itt a képen , akkor ebből az arányrendszerrel a kompozícióban kellene foglalkozni és a mi javaslatunk szerint a jobb oldali részből valamennyit kéne vágni, vagy - még inkább - beljebb tolni a kezet. Ha Anita kimondta volna, hogy igen, engem továbbra is izgat az, hogy a terekben megjelenek, kilépek, ott a természet különböző jelenségeivel foglalkozom, s ha ebből létrejön ez az önmaga számára nem eléggé hangsúlyozott térbeli játék, és ha ez kimondódik az expozíció előtt, akkor talán ott jön a válasz Anita felé is, hogy akkor bentebb tolom a kezem. És ezzel a színpadi síkban az operaénekest odahelyeztem a zenekari árok elé, és a nagy csatajelent a háttérben látszik. (szőke)
értékelés:

Egy kisfilmet látunk, egy etűdöt, amelyben a szereplő egy statikus térbe helyezi saját magát, belép ebbe a térbe, elfoglalja a maga helyét azon a széken, és ott nem velünk, nézőkkel kommunikál, hanem egy belső történetet, egy ki nem mondott belső monológot láthatunk, saját magával van úgymond elfoglalva a szereplő. Én ezt érzem a film továbblépési pontjának: vagy ez a belső monológ jelenjen meg ennél sokkal határozottabban, vagy pedig a belső monológ helyett valamilyen kommunikáció a nézővel nem árt, ha megtörténik. Elindul egy történet, belépünk egy színpadi helyzetbe, és utána nem látjuk magát az előadást, hanem utána legördül a függöny. Lehet ilyen nagyon rövid megfogalmazásokat csinálni, de valaminek akkor is történnie kell. Ha nem történik semmi, a nem történik semminek is meg kell valahogy történnie képileg. Én ezt elfogadom 3. leckének, mert tényleg egész alakos portré, de amellett, hogy én adnék 2 disznót, ismétlést is kérek rá. (szőke) értékelés:

Akárhogy számolom, ez 5 malac átlagban is. értékelés:

Campanile di Venezia

Üdvözlünk a suliban, örülünk, hogy vetted a bátorságot és küldél leckét, ami ráadásul egy jó megoldás is, hisz ezzel a képkivágással, ami nem egy szokványos képkivágás, mondhatnánk panoráma kivágásnak is, ezzel egy olyan kontextust, jelentésrendszert hozott be az alkotásba István, amiben nem csak őt magát, hanem a helyet is nagyon könnyed vonalakkal érzékeltetni velünk, a térkövekből mint reális formákból, és a köveken lévő vízben tükröződő épületből ott vagyunk Velencében és látjuk a teret, érzékeljük a nyüzsgést ebben a szűk kivágatban, ami még egy fontos dolog, hogy a két forma, tehát az épület és az emberi test irányultsága szembe mutató forma és ezzel dinamizálja is a teret, mintha meggörbülne a tér is, nagyon érdekes játék ez. Várjuk a továbbiakat. (szőke)
értékelés: