Feladatmegoldás

játék
Tudom, tudom... "tükörben magát fotózós" kép ismét. Most csak a játék kedvéért: ki találja meg azt a tükröt, ahol a kép készült? Akik a Francia Intézetben járnak (pl. kedden), könnyű dolguk lesz, és bizonyára jobb képet is csinálnak majd nálam.:-)

Kedves Gabriella, a Francia Intézetben exponált és itt látható képed ígéretes, ugyanakkor megnéztem ennek a képnek az előzményeit, amelyek nem láthatók az oldalon, technikai problémák, életlenség miatt is. Alkotói szempontból ezek közül mégis az első képedet ítélem fontosnak, ezért addig erre a képre, amibe a pedellus beleavatkozott, nem adok disznót, hanem azokat félreteszem addig, amíg azt a bizonyos közeli variációt megismétled. Magatokért dolgoztok, ha van módod, tehát ismételd meg az első anyagot élesen. (szőke)

2. lecke, amelyben fent nevezett megmutatja arcát és növényismeretét - ahol halk, ott bocs.

Kedves Noémi, egy disznót azért kapsz, mert mozgóképben és történetben jelenítetted meg az egészet, egy disznót a vágási és szerkesztési munkáért, fél disznót forgatás miatti növény ültetések okán, mert látszik, hogy egy addig üres építesi telket ültettél be, fél disznót pedig a genetikai módosításokért, mert ezek tényleg különlegesek, - kár, hogy még a terméseit nem látjuk a növényeknek. Végül egy disznót az öniróniáért és a színészi munkáért. Ez összesen három disznó, külön kiemelendő a nézők felé működő finom mimika, arcjáték. (szőke) értékelés:

Barát-totem
Ez egy totem a barátomnál a barátaimból, a barátaimmal a háttérben, a levegőben, meg ott mindenhol azon a környéken.

Kedves Krump, nagyon köszönjük a képet, szándékod szerint nagyon szimpatikus a megörökítés iránti vágyad. A képnek több hibája is van, nagyon nehéz ötletet adni, hogy lett volna jó, mert ez az oszlop ebben a környezetben szinte fotózhatatlan, mert a háttér "szétveri" a kompozíciót. A lovasíjászat (Kassai Lajosék vagy Magyar Attiláék) mozgásában, akcióban igazán érdekes, ahol látni a lovast, az íjat és a célt is, de ez nem kis fotós feladat, hogy jól legyen megcsinálva. Ha a dolgo menifesztumait szeretnénk megmutatni, akkor pedig az lehet jó út, ha a tegezt és az íjat valami kevésbé zavaros háttér előtt mutatjuk meg, de ott is az a jó, ha nem csak ez a két dolog szerepel képalkotó elemként. Eddigi munkáid alapján mondom, hogy nagyon jó mozgófilmet küldtél, várjuk a filmeket, mert úgy véljük, abban talán könnyebb mozognod. (szőke)
értékelés:

Én, a nagyszájú
Válasz Feri szorgalmijára.

Kedves Márti, ennek a képnek az egyik erénye, hogy egy valós nagyító eszközzel éri el az alkotó azt a hatást, amelyet itt is az öniróniához használ. De ez a kép sem kerülheti el az előző küzdelmeit, miszerint a látvány az alkotóval szemben eléggé szarkasztikus. Itt Márti akármelyik késői Rolling Stones lemez Mick Jagger imitátoraként működhetne. Egyszerűbben lefordítva, a női portré klasszikus jegyeit a középső nagyított kép átfordítja, és férfias jelzésekké változtatja. A kép realizmusában itt jelenik meg a szürreális, vagy a valóság feletti. (Szőke)
értékelés:

Barátom kötözködése
A kötözködés című filmemben megmutattam, hogy én hogy kötök be a rendezőben. Ezen a képen a barátom és egyben kollégám bekötését láthatjátok. Szóval Ő Gábor barátom.

Kedves Tamás, ez egy három disznós kép, szakmailag rendben van. Én azt a létrát vagy mit, amire a lábát teszi itt a bal szélen, szebben vágtam volna. (szőke)
értékelés:

Rossz kedv
Nem vagyok valami fotogén. De kihoztam a legtöbbet. Szerintem.

Kedves Renátó, arányaiban a kép jól ritmizál, kicsit a reneszánsz beállításait idézi (Boticelli), és a vörös póló, arc felület a kép tetején lévő plafon sötétjével jól rímelnek. Talán a nyak jobb oldali szakaszára és a pólóra kevesebb fényt irányíthattál volna. Sejtésem szerint egy padlásszobában készült a kép, esetleg a számítógép asztal előtt. A bal oldalról érkező fényforrást picit takartatni kellett volna. (-szőke-)
értékelés:

Eszter az én barátom, szeretem őt nagyon. Jó és kedves ember Ő, na de nem dícsérem agyon.

Tamás, ennek a résznek a szerelőhöz képest sokkal összeszedettebb a ritmikája, és van befejező dramaturgiai pontja. Nagyon jó a játékod, nagyon jó az építkezés a villogó battery-vel, csak sejteni lehet, hogy ugyanaz fog vele történni, mint egy filmen a fegyverrel, ami ha megjelenik, előbb-utóbb el kell, hogy süljön. 3 disznó lett volna, de egész biztos, hogy a vége zárótáncnál picikével többet kellett volna hagyni a sztriptízből. Eszter játéka viszont hiteles, és ha ő is beiratkozik az iskolába, akkor a színészi munkára kap egy disznót. Sőt, kölcsön lehet neki adni a kamerádat is. (szőke) értékelés:

A lányok angyalok
Sztrít és viselkedési enteriőr baráti körben :)

Drága Verám, azt hiszem talán érthető, miért nem tudok sokat hozzáfűzni a képhez. 3 disznó. Csak annyi, esetleg a szoknyák alját nem vágtam volna le. (szöke)
értékelés:

életelem
Úgy gondoltam, mivel a fotózás az egyik legkedvesebb dolog a számomra, azt fogom megörökíteni ahogy és amivel fotózom. És nincsen rajta az arcom.

Kedves Renátó, mindig hallgass magadra, a megérzéseidre. Ha az egész kép tengelyben fortdított lenne, úgy az történne, hogy az optikán jelentkező felirat nehezebben olvasható, hiszen fordítva látszik. Azonban itt ez a beküldött kép, ezzel az élességgel. Így egy fényképezőgép reklámot láthatunk, mert a fényképezőgép a főszereplő (canon), miközben ha a leiratot elolvassa a látogató, tudja, érti, hogy az életed része a fényképezés. Ebben van alá- fölérendeltség, amelyben elsődlegesen te vagy a főszereplő. A képen viszont fordított a viszony, a te jelenléted válik másodlagossá az élesség miatt is. Tehát minden jó a képen, csak a döntésed nem volt pontos, hogy a magadon átszűrt világot mutasd. (-szőke-)
értékelés:

Krump barátja

Kedves Krump, az jó megközelítés, hogy az oldalra néző lovas balra tekint és a képnek balra hagytál teret. De a lovas figurát lóval együtt érdemes értelmezni. A kép jobb alsó sarkán a ló teste erősen csonkolt, de értelem nélkül, mert vagy szűkebbre hagyom a képet csak a lovas figurára koncentrálva és csak jelezve a lovat, vagy az egész lovas alakot komponálom, akor is fiogyelembe tartva a balra nézés ritmikáját. (-szőke-)
értékelés:

Félig önportré, félig szorgalmi és egy kis ötlet, az ofőnek, hogy kiokíthatná az osztályt a különböző kameraállások dramaturgiai hatásairól :)

Kedves Tamás, nagyon jó, hogy a mozgóflmes részen dolgozol, jó a beállítás, azért két disznó a film, miközben jók a gyorsítások, jók a helyzetek, mert a 3 perces anyag valójában egy msáfél perces történetet tartalmaz és nincs erőteles slusszpoén. Én azért adnék pluszban egy disznót, mert a werkfotó a többiek számára is nagyon jól mutatja, hogy milyen egyszerű ötlettel kreatív, különleges helyzeteket, beállításokat lehet elérni, tehát összesen mégis megvan a 3 disznó, de nem a film miatt, hanem a werkkel együtt. Várjuk a többit. (-szőke-) értékelés:

klikk

Kedves Ági, ez egy jó kép lenne, ha vagy picit döntesz a kistükrön, vagy emelsz annyit a gépen, hogy a szemöldököd felett maradjon még hely és ne vágj bele a szemedbe. Sem a történet, sem a kompozíció nem indokolja ezt a szem metszést. A másik az élesség, bemozdulás kérdése. A mélységélességgel lehet a szemlélőt irányítani, mozgatni képen belül, mintegy harmadik dimenzióban. A mozgás az időt csempészi be a képre, nem csak az exponálás, hanem a kép készítése és megtekintése közötti időt is. Ha egy képen nincs éles pont, az igen fárasztó tud lenni a szemnek, mert keresi a fókuszt, de az életlenség miatt nem találja sehol. A mozgásnál is vannak éles sávok, foltok a képen. (szőke)
értékelés:

Barátok mindenhol
A barátném, és közös öreg barátaink: a platánbogyók

Kedves Vera, ez egy három disznós kép, mégpedig azért, mert ezzel a kevés eszközzel is sikeres időutazásra hívsz minket a 60-as évekbe. Talán csak annyit fűznénk hozzá, hogy ha lentebbről fotózod a modelled, akkor a fejből több kerül az ég elé, a profilt jobban kiemeli az ellenfény és barátnéd és a platánbogyók is közelebb kerülnek. (a szőke)
értékelés:

Gabriella portréja
Hogy lássátok, megvagyok...éppen úton.

Kedves Gabriella! Több hasonló ilyen fotóaparát mögül kinéző házit láttunk, ebbe a sorozatba jól illeszkedik ez az anyag, és nagyon fontos a képen az, hogy az arcod látható felületével tudatosan komunikálsz, szemkontaktussal, kisklányos mosollyal, ez tehát nagyon fontos ez a tudatos színészi munka, mímelés. Ezáltal a középre komponált főszereplő nagyon is megkapja a hangsúlyát. De ennek a főszereplőnek partner ritmusai keresendők a képen. Az egyik a néző, vagyis mi magunk, hiszen felénk fotózol tükröződésből és velünk játszol, mert ez egy játékos kép. De a kép jobb oldali szélső részén felfedezhető, hogy ebben a liftben veled tartózkodik még egy személy (a barátod? vagy utazótársad) egyértelműen ő nem a mi közös játékunkban vesz részt. Ez a szereplő mozgatná be az itt látható kompozíciót a hármas forgásba, mert ő a mi játékunkban nem vesz részt, de részt vesz a ti kettőtök játékában, mert ő nyomja a liftgombot. Történeti szempontból vizsgálva, amíg ő nyomta a gombot, és azzal volt elfoglalva, ez alatt az idő alatt te gyorsan exponáltál egyet felénk, kihagytad őt a játékból, vagy ő saját magát - de a kis térben neki tudnia kellett, hogy te rögzíted ezt a pillanatot. Ezáltal lesz ennek a képnek egy csibészes kikacsintás jellege. De ez egyben kompozícióban megköveteli, hogy a képkivágásában ezt a harmadik, fontos személyt jelentőségteljesebben ábrázoljuk. (Szőke)
értékelés:

képcm
Innen elmenni is jó, de megérkezni még jobb.

Kedves Kata, a kép címe és a hozzá tartozó kísérőszöveg alapján próbálok tájékozódni, mert bár szimpatikius ez a fekete-fehér, kicsit sziluettes formaegyüttes, mégis nehezen tudtam megfogalmazni, miről szól a kép. Érzésem szerint sok mindent ölel át egyszerre, a címben és a kísérőszövegben foglaltakat is. (Keleti pu, megérkezés, elmenetel - vasút). Érzékelhető még a kép kapcsán valamennyi romantika, pici melankólia. Az alkotói problémát mégis inkább a technika felől keresném, amelyet nem tudatos dekomponáltságnak hívnék. Véleményem szerint ez abból fakad, hogy nincs pontosan meghatározva a kép valódi üzenete, valódi sűrítése.
1. Nagyon szép irány a kép felső harmadában megjelenő kovácsoltvasak íve, a madarak sötétjével, egy egyfajta szecessziós érzet.
2. A kép alsó harmadából bal odal felé kifelé tartó sínek, sínpár.
3. Hátizsákos kislány.
4. Emberek az előtérben háttal.
Úgy érzem nincs eldöntve a hangsúly, és ezáltal nem erősítik ezek az izgalmas helyzetek a kép összhatását, hanem gyengítik. Vitatkoznak a ritmusok a képen. Ezt hívnánk nem tudatos dekomponáltságnak. Szeretnénk még egyszer hangsúlyozni, hogy a felsorolásból mindegyik felvetés közel áll hozzánk, már csak azért is, mert kimondatlanul van valami retro 70-es, 80-as évek hangulata a képnek. De ettől még a kép követeli a maga szabályait, és úgy sejtjük, hogy nem cél ennél a képnél a néző zavarba ejtése. Ezeknek az izgalmas kapcsolódásoknak, amelyek a képen szerepelnek, érthetővé kell válniuk, ezért kell őket képileg rangsorba helyezni, hogy a néző számára az üzenet könnyebben dekódolható lehessen. (szőke)
értékelés: