hír

Szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik a 2007-es Művészetek Völgye program idején lejöttek Taliándörögdre és meglátogattak bennünket, segítettek a munkában, egyben kérünk mindenkit, aki ott volt, hogy akár képben, akár filmben, akár írásban élményeit, a történéseket ossza meg a többiekkel, vagyis élménybeszámolókat várunk, nem csak mi, hanem azok is, akik nem lehettek velünk.

Azt nem mondanánk, hogy mostantól minden hónapban pontosan ilyenkor lesz, de törekszünk arra, hogy havonta egyszer mód nyíljon egy személyes találkozóra is. Az első, Turay kiállításon történt ismerkedési délutánt követően tehát a második összejövetelre

2007. június 8-án (péntek) 17 órától 19.30-ig kerül sor.

Mivel az időpont viszonylag közeli, így kérünk benneteket, hogy jelezzetek vissza, hogy tudtok-e jönni, valamint az is nagy segítség lenne, ha olyan helyet is ajánlanátok, ahol viszonylag zavartalanul le tudunk ülni beszélgetni egymással. Minden regisztrált tanulónkat várjuk szeretettel, és ha van olyan képetek, munkátok, amit szeretnétek személyesen megmutatni, beszélgetni róla, elemezni, akkor azokat is hozzátok magatokkal.

Ákos jóvoltából a hely is biztosított a kertjükben - tehát a cím és az elérhetőségek: Budapest, XI. kerület, Túrkeve utca 3. Megközelíthetőség: 41-es és 250-es busszal az Etele térről (cca. 15 perc), valamint 141-es busszal a Kosztolányi Dezső térről (cca. 25 perc) és a Torma utcánál kell leszállni. A megközelítéssel kapcsolatos kérdésekben keredssétek Gulyás Ákos osztálytársunkat az estiskola kukac gulyasakos pont hu mailcímen. Arra gondoltunk, hogy mivel péntek is van, meg oda is kell érni, így Ákos már körülbelül 4-től vár mindenkit, hogy 5-re tényleg oda is érjünk. Képeket hozzatok.

Ákos készített egy szuper képes útitervet is a gulyasakos.hu oldalon, tessék megnézni.