Melegzuhany

A mai adásban lesz minden, ami eszembe jutott kedden este. Így beszélni fogok az életről és a méltóságról. Ezekkel szorosan összefügg az abortusz és az eutanázia kérdése. Most pontosan elmondom, hogyan is van ez ma szabályozva országunk jogrendszerében. Az utolsó negyedóra témája meg legyen meglepetés mindenki számára.

A mai adásban a szervezett bűnözéssel foglalkozom. Szó lesz a 1920-as évek szesztilalmáról, a szervezetek működéséről és kialakulásukról. Természetesen az sem marad ki a mai adásból, hogy ezeket a jog miképpen szabályozza. 

A heti műsorban részletesen fogom elemezni az előkészület, illetve a kísérlet közötti különbséget. Szó lesz még a befejezett cselekményekről. A bűncselekmény alanyi és tárgyi oldaláról. 

Alapjogok: generációi, csoportosításuk. Ptk: Személyiségi jogok. Az 1964-es per, amely világhírűvé vált és 94-ben a magyar jogrendszer része is lett. 

Az adásban tárgyalt téma nem más mint egy Irén, mégpedig a szuvirén. A fő téma tehát a közvetett és a közvetlen hatalomgyakorlás. 

A mai adásban azokat az eseteket fogom ismertetni, amelyekben az elkövetőt nem terheli a büntetőjogi felelősség. Az adás főszerepében pedig nem más lesz, mint a jogos védelem.

Egy alkotmánybírósági döntés ismertetése lesz a mai óra fő anyaga. Az óra első felében a büntetőjog történetét ismertetem. Zárásként pedig teszünk egy rövid alkotmányjogi kitérőt is.

A mai adás ismét a bűnügyek témájával foglalkozik. A műsor első felében ismertetem, hogy egy FBI nyomozó mikre figyel egy sorozatgyilkos-profil felállítása során. Majd a Bárányok hallgatnak nyomába eredek és kiderítem, melyik események azok, amelyet a valóság ihletett. A zárásban pedig az egyik leghíresebb sorozatgyilkossal fogok foglalkozni. 

Ismeretterjesztő adás a terrorizmusról. Beszélni fogok a szó eredetéről. Kiderül az is, mitől lesz valaki terrorista, szólok arról is, milyen szervezetek próbálnak ránk vigyázni. 

Egy kristálygömb segítségével beleláttam a jővőbe és láttam egy évösszefoglalót. Az ott látottakat megosztom veletek is.  

Újra csütörtök, úgyhogy újra melegzuhany ismételten egy retro adás következik. Témáink - Hét Lúzere Rovat, amely nyertese a Magyar Labdarúgás lett. - Kicsit videójátékozunk - Thaiföldön viadal kezdődött Éhezőkkel, - Quiz Up! IOS app bemutatása, szigorúan ajánlott - Történelmi animációk, és A nagy “Dugovics-hazugság” - Eugene Goostman és a Turing tesztje találkozása. 

Kötetlen formájú, late-night chat-show (MI AZ?!) a hét híreiről, érdekességeiről, történéseiről. Felelősséget nem vállalunk! 

Kötetlen formájú, late-night chat-show (MI AZ?!) a hét híreiről, érdekességeiről, történéseiről. Felelősséget nem vállalunk! [jwplayer|config=radioplayer|file=http://latszoter.hu/sites/default/files/...|image=http://latszoter.hu/sites/default/files/...

Ezen a héten formai újításoknak lehettek fültanúi: kipróbáltuk, milyen az adás úgy, hogy kevesebb témáról, ámde annál részletesebben értekezünk:
 A TÉMÁK TITKOSÍTVA VANNAK!

Tök, tök, sárga tök
Halloween-re mit főztök?
Kígyót, békát, csontvázakat,
Mindenféle bogarakat.

Tök, tök kicsi tök,
Ugye hozzánk eljöttök?
Elmegyünk, elmegyünk,
Ajtódon becsengetünk.
Megtréfálunk, cukrot kérünk,
Aztán gyorsan tovább lépünk.

Tök, tök csúnya tök,
Jobb lesz, hogyha nem jöttök!
Cukrot, csokit mi is várunk,
Házról-házra körbejárunk.