Önportré arc nélkül

Tükörből

Maradjunk a tükröknél.

Kivételesen most szólnék arról, amit a hozzászólásokban olvashattunk, egy beszélgetésről, hogy a mobiltelefonos fotózásnak van-e, és hogyha igen, akkor mi a létjogosultsága. Én azt gondolom, hogy ha ismerjük az eszköz határait, akkor ez egy tökéletesen elfogadott dolog. Ha kézben tartott a technika, akkor ez egy működőképes helyzet, annál is inkább, mert semmiről nem jelenthetjük ki globálisan, hogy márpedig ez nem kerülhet bele abba a világunkba, amiben mozgunk, amiben elkészülhetnek a képek. Miért ne lehetne polaroiddal, vagy lyukkamerával fényképezni, miért ne lehetne ezt az egészet megoldani mobiltelefonnal. És akkor itt most mondok még valamit, amit fontos lehet. Gondolatban lépjünk vissza egy kis időre egészen a fotózás kezdetéig. Két irány indult el a fotózás őskorában, és ebből az egyik volt a daguerrotípia, ami egy nagyon erősen felpolírozott fémlemezre készült pozitív fényképfelvétel, és a daguerrotípiának is ott van a varázslata, – azon kívül, hogy a kor is jelen van – hogy maga a tükröződő felület ad egy mélységet ennek a dolognak, ugyanis a tükröződés sosem egy primer ügy. Van maga a tükröztető felület és van maga a hordozó. Ez egy tükörnél nagyon jól megfigyelhető, hogy mindig van egy árnyékkép, egy szellemkép, de ez minden tükröződésre igaz tud lenni. Ráadásul emellett a tükröződés a valósághoz képest mindig ad az egésznek egy fátylat azáltal is, hogy maga a tükröződő felület színvilága, anyagszerkezete is befolyásolja magát a képet, az egész helyzetet. Ezüstös, bronzos, mindegy, hogy milyen tónus érinti meg a felületet, mindenféleképp hozzáadnak a kép varázslatához, és ezt látjuk. Van egy valóság, és ez a valóság tárgyias, és mindebben ott a mágia a tükörképpel, a tükröződéssel. A tükrök nagyon érdekes felületi játékot tudnak adni, és nagyon örülök, hogy Éva felfedezte magának a tükröt, mint kommunikációs eszközt, mert ez nagyon egy nagyon furcsa ajtó, melyen átlépve egy egészen őrületes világ nyitható. Ami a képet illeti, én egyet tudok érteni azzal a gesztussal, amit itt kapunk, tökéletesen rendben lévő első lecke. Sőt, a kép a képben, és a kép a kézben, és az egész tükröztetés furcsa játéka ad valami olyan pluszt, ami a térjátékkal jön létre. Azért azt tegyük hozzá, hogy ha ezzel a térrel többet foglalkozunk, akkor még rendezettebb lehetne a kép. Szóval meg van a három csillag és a leckemegoldás, de Éva, ne hagyd ezt abba, mert most a tükörképed egy rendezett, végig gondolt, konstrukcióban, formájában, tónusaiban abszolút jó irányt mutató megoldás, miközben a háttered túlságosan zaklatott. Ezzel még kevésbé lenne baj, de elemeit tekintve nem áll össze. Vannak ott papírdobozok, azokban valami bigyók vannak, a faliújságra fellógatott dolgoknál vannak egészen zseniális dolgok, azzal, hogy azok képszerűek – ha jól látom gyerekrajzok –, miközben vannak ott egyéb, nem felismerhető dolgok is. Tehát azt kéne megfigyelned, hogy ne csak azzal törődj, hogy mi történik a tükörben, hanem azzal is, hogy történik a környezetedben, mert ez a kettő egyformán fontos, és ennek a kettőnek az egymásra hatása az, ami majd a dinamikát fogja tudni hordozni a képekben. (hegyi)
értékelés:

Száj

Érdekes Ágnesnek ez az önreflexiója. Lehet, hogy én még valamennyit hagytam volna az orrból, túlságosan le lett vágva. A szájat nem biztos, hogy mindkét oldalán muszáj befejezni, de az orrot valamennyire még hagytam volna, hogy megjelenjen. Most a határon mozgunk, mert ez a fényviszony, amit most kapunk, megengedő, miközben szembesítő, ahogy ezt az egészet megcsináltad. Nekem olyan érzésem van, mintha elindultál volna valami úton az önvizsgálatban, ahol kérdéseket teszel fel magadnak és azokra válaszokat adsz a fotográfia eszközével, de közben, mintha megálltál volna egy lépésnél, mintha egy ajtó küszöbénél megállnál. Ezt érdemes átgondolni. Várom az ismétlést és a folytatást! (hegyi)

Hallgass pocakra

Hát erre a borzasztó reklámra utalsz, megsemmisítő erejű. „pusztító alpáriság”, ahogy Puzsér mondaná, de nem a reklámot kell elemeznem, hanem a képet. A kép nagyon izgalmas attól hogy megforgatattad az egészet. Sőt, tovább forog és az egész billeg az egész attól, hogy a lábaid ebben a pózban vannak. Egy dologra hívnám fel a figyelmedet: azt a fél centit, ami a nadrághajtásnál a térdednél van, annyit már le kellett volna ebből a képből vágni, és akkor ez az egész még jobban forogna. Sőt, az igazi megoldás az lett volna, ha azt a lábadat egy kicsit kijjebb nyújtod, és akkor nem kellene vágni a képből. Egyébként rendben van, és az a jó benne, hogy miközben az elsődleges férfi jelleget legerősebben mutató részedet mutatod, nincsen benne semmilyen erotika vagy szexualitás, hanem egy formai játék van, és ez jót tesz a képnek. Tetszik ez a leckemegoldás, de arra majd figyel oda, hogy a formákat hol zárod le a képhatárnál. (hegyi)
értékelés:

Szem

Ez egy furcsa kép, mert az orrodat nem hagytad meg. Ennél a képnél azért, mert az orrnyergeden túlmutat és elindultunk az orrcimpa felé, kéne már az orr befejezése is. Nem kötelező, hogy rajta maradjon a száj, de most ez valahogy nekem lecsúszott. Miközben adsz egy viszonylag nagy felületet, amin nincs tónusváltozás, ezt úgy hívjuk, hogy homlok, vagy fényben kellett volna plasztikusabbá tenni, vagy emelni valamennyit a fejeden, hogy az orrod még meglegyen. Ezen kívül bemozdult a kamera, ettől nem éles, aminek jó lenne, ha éles lenne, és adna valami kapaszkodót. Én ezt most visszaadom ismétlésre. (hegyi)

Mirror of the soul

Lehet, hogy kicsit sablonos, hogy a szememről készített képet töltöm fel, de tényleg egyet értek azzal, hogy a szem mindent elárul...

Nagyon különös színű szemed van, ahogy én látom. Ha ebben nincs semmi trükk, akkor ez egészen elképesztő. Azt hiszem ezzel a tekintettel tudsz varázsolni. Érdekes, hogy miért nézel ennyire felfelé. Nem ránk nézel, hanem fölénk. Ez azért furcsa, mert ilyet akkor csinál az ember, amikor valaki a személyes terébe annyira belemászik, hogy nem tud ellene mit tenni, mert esetleg tiszteli, szereti, de nem esik neki jól az, hogy olyan közel van, és menekülni már máshogy nem tud, ezért nem rá néz, hanem fölé, mellé, keresi a kiutat. Ezt az élményt hozza nekem ez. Jó első leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:

Hasadás

Csak kísérletezgettem, maga az ötlet a semmiből jött. Lehetne rajta mit finomítani mindenféle szempontból, tudom, de most csak ez van:) Amúgy ma próbáltam még képeket készíteni és valahogy nem tudtam kivitelezni... egyenlőre. Sokszor tényleg így érzem magam.

Ez egy érdekes kép, az egésznek van egy 80-as évek végi hangulata a fejjel. Olyan az egésznek a hatása, nem tudom mitől jön ez létre, talán a színvilágtól, talán attól, hogy a szem kitakaródik és a haj elég erős üzenetet küld, de olyan, mintha a FÉNYSZÖV-ben egy rosszul előhívott fotó lenne mögé téve ennek a karikának, és mintha az a felület sem lenne igaz, hanem már egy leképezés lenne. Ettől érdekes az egész, hogy most mi van elől, mi van hátul? Itt van ez az archelyzet, és amit látunk értelmezhető sokféleképpen. Egyrészt úgy is, hogy felhúztál egy lyukas vásznat, és azon átnézel, de úgy is (és ez a trükk az egészben, és valószínű ez a második lehet az igazság), hogy itt két tükörfelületet látunk, és ezek ilyen érdekes módon bolondítják meg a teret, hogy nem tudjuk, hogy mi van elől és hátul. Ez az élességgel való játéktól is van, ettől lesz az egész bolondos. Ez három csillagos leckemegoldás, külön örülök annak, hogy ezt a tükröt idehoztad, mert szerintem nem én vagyok az egyetlen, akit sikerült ezzel becsapnod, és ez jó, érdekes. Még a kompozícióval is egyetértek, sőt, egészen izgalmas játékot hozol létre ezekkel a ferde síkokkal. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Arctalan hatalom

hogy a hatalom, a fegyver, a kéz vagy a gyűrű....

Szervusztok. Fotóul képzem magam. Tehetségtelen vagyok és nincs látásom, de szeretek fotózni. Épp kifele növök a kütyüfetisizmusból, és próbálok a kép készítésre koncentrálni, valamint lassítani, gondolkodni. Ez a téma mondjuk nem kifejezetten az egy expóból meglőhető így "vakon komponálva". A leckék vettek rá a regisztrálásra, ihlethiány ellen az adott feladat jól is jöhet :)
Szép napot mindenkinek.

Üdvözlünk a Látszótéren! Egy erős képi megoldást kapunk. Mindazzal együtt, hogy a mélységélesség most valahogy közbülső ponton van. Nem is teljesen az ujjperceknél, nem is a gyűrűn és nem is az ujjnak a végénél. Ettől olyan fura az egész. Én most azt mondom, hogy ennél én nagyobb mélységélességet hagytam volna, mert hogy ahhoz, hogy ez a hatás létrejöjjön, ahhoz célszerű lett volna meghagyni, hogy ez az egész kézfej élesben maradjon. A leírással azért nem értek egyet, amit te itt írsz, mert a tehetség az nem egy képből megállapítható, meg nem is olyan jó, hogy ha az ember magáról, akár pro, akár kontra, így nyilatkozik. Ne ostorozzuk mi itt most magunkat, hogy tehetségesek vagyunk, vagy tehetségtelenek, majd az idő ezt kirostálja. Várom a leckédet! Ez most egy 3 csillagos kép. Jó a gesztus és azt leszámítom azért, hogy a fegyver most kevésbé hangsúlyos, mint az a gyűrű, miközben a kérdést te magad is feltetted, hogy melyik lenne a fontos. De akkor ezeket nagyjából, ha a kérdés, a kérdezés pillanata a fontos, akkor ezeket a választási lehetőségeket egyforma hangerővel kell viszonylag megmutatni. A kezedet, a fegyvert és a gyűrűt. Az ötlet, az mondom nagyon tetszik, az irány is jó. Várom a folytatást, várom a többi leckédet és ne hanyagolj minket! Kommunikáljunk, ne csak velem, hanema többiekkel is és hajrá tovább! (hegyi)
értékelés:

Poharak virággal

Kép eredetéről annyit tudok mondani, hogy leültem az ebédlő asztalhoz ebben a pózban és szinte azonnal észrevettem az első poharat. Úgy gondoltam berakom a karjaim közé a poharat a virággal és ez lesz a második pohár. De amint letettem megjelent a harmadik pohár is. A pozitúrát nem akartam elveszteni ezért mélységes hálám Gerlei Daninak a gép elsütéséért.

Érdekes ez az egész attól, hogy megbolondítottad a perspektívát meg a teret. Nyilvánvaló ebben a két karod fontos szerepet játszik, hogy mit mutat, és pont ellene dolgozik annak, ami egyébként ebből a térből adódna. Azon gondolkodom, hogy mi lett volna akkor, hogy ha visszább húzod a kezed és valahol ott ér véget ez az egész élére állított háromszög, ahol a fény határvonala is van. Akkor a tenyered közé került volna nagyjából a pohár, és ez nem is biztos, hogy baj lenne. Talán ennyi, amit így hozzá tudok tenni. Mindezekkel együtt értem azt az árnyékjátékot, ami itt létrejön, és amit itt a leiratban mondasz, és ez sem elhanyagolható, csak hát itt az az árnyék a kép aljánál zavar, hogy ott úgy besötétedik a pad, az oldalánál meg kicsit kilóg. Nem tudom, hogy ezzel lehetett volna-e valamit kezdeni, de a megfigyelés abszolút rendben van. Én most erre megadom a 3 csillagot, úgy hogy azért érdemes majd a kompozícióra figyelni, tehát amennyire lehet, kiküszöbölni, amikről itt most beszélek - az oldalára és az aljára gondolok. (hegyi)
értékelés:

Blackbird

Minden és semmi. Amit érzékelsz, és ami valójában. A maszk, mely nem különbözik mindennapjaink viselt(!) arcától.

Nagyon erős bemutatkozás, köszöntünk a Látszótéren, nagyon erős jelenlétet hoz, színpadi megnyilvánulás, van ebben egy táncos koreográfia. Nagyon szeretem azért, mert mikor legyünk extrémek, ha nem az önkifejezésnél? Nem kell mindig élrevasaltnak lennünk, az alkotás mindig valahol exhibíció, ha nem az, akkor az maximum rögzítése valaminek. Magunkról beszélünk a legártatlanabb képeinknél is, nemhogy egy önportrénál. Hol jelenjen meg a magunk kétsége, vagy szörnyvilága, álmai, vagy rettegései, félelmei, ha nem az önképeinknél? Ez most ettől válik nagyon erőssé, hogy erről mesél. Én nagyon remélem, hogy nem hanyagolsz minket, és küldöd a többi képet is. Ne várj mindig rám, mert van olyan, hogy elsodornak engem is az események, és nem tudok egyből reagálni, igyekszem behozni a lemaradást, de küldd a képeket és kommunikálj a többiekkel. (hegyi)
értékelés:

Fekete és fehér

Érdekesek ezek a feliratok a melleden, hogy ODNOL, meg NOKIN, látom, hogy valami tükröződés lehet a megoldás, de mégis érdekes az, ami itt kijött, olyan mint egy fordított keresztrejtvény. Jó, és egyetértek ezzel a döntéssel, hogy elforgattad a horizontot, azt nem nagyon értem, hogy miért van ekkora tér a fejed fölött, hogy az mit akar mutatni, én abból jócskán vágnék, minimum egy ujjnyit. A feszesség lenne az, ami alátámasztja a döntést, hogy te most egy ilyen horizontdöntést eszközöltél. Jó ez a roncsolt tónusrend is, van ebben valamilyen dokumentarista jelleg, és segít abban is, hogy az egyébként kusza háttérből kihipóztad a lényeget, és ebből nagyjából csak te vagy a képen. Igen, ez a nagyjából az, amin lebukik a dolog, ott még maradtak dolgok, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ha már hozzányúltam, ez így működik. A másik dolog az, hogy a melegítő fölső még rendben van, de alul nem tudom, hogy melegítő gatyó akar-e lenni, vagy mi, valamit abból is kellene adni ahhoz, hogy ez egy egész alakos portrénak minősüljön. Ezt én most betenném az első leckébe, maradjunk abban, hogy ez inkább egy Önportré arc nélkül, mert itt túl sokat nem tudunk meg rólad, azon kívül, hogy szereted a Nikont, és ruházatodban szeretsz veszélyesen élni. Nem lehet tudni, hogy ez mennyire van így a valóságban, majd kiderül. Most egy első leckének egy jó megoldás, kettő csillag megvan rá. (hegyi)
értékelés:

legs

Először is, köszöntünk a Látszótéren, az egy fontos dolog, hogy határozott jelenlétet képvisel az a kép, amit látunk. Aki tud idegen nyelven, az tudja, hogy ez lábakat jelent, és itt látunk három lábat is, ebből kettő a tiéd, egy pedig valami szekrény lába. Jó ez a ritmus, jó az, ahogy elfordul ez az egész, van ebben valami bábfigura, vagy rajzfilmjelenetszerű hatás is. Egy jó iránynak tartom azt is, hogy egy viszonylag bátor képet kapunk, ami egy jó start. Én azt kérném, kedves Alexandra, hogy bátran küldd a többi képedet is. Köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Ne add fel!

OK, nem adom fel.

Az ami itt érdekes nekem, hogy nem tudom, hogy ez a saját kezed akar lenni, vagy másé. Az első tippem viszonylag érdekes lenne, biztos meg lehet csinálni, most próbálom itt a monitor előtt jógalégzéssel ezt megvalósítani, de nem nagyon sikerül. Ha nem csak te vagy a képen, akkor nem tudom, hogy ez mennyire a te portréd. Nyilvánvaló, hogy fontosak ezek a kapaszkodásaink, ezek a helyzetek, de ez nekem most nem egyértelmű, hogy melyik vagy te a két kézből. Mondom, lehet, hogy ezt meg lehet csinálni úgy is, hogy te csinálod, nekem nem jönne össze, itt kérek majd egy kis segítséget. A másik dolog a környezet. Ha ez egy sziklamászós kapaszkodás akar lenni, akkor nem értem ezt a furnérlemezt a képen, meg a vakuval sem biztos tudok mit kezdeni. Nem tudom, hogy ott az időjárás mennyire rossz, de szerintem érdemes lenne az ilyen felvételeket meggondolni, hogy biztos a vaku lesz-e, ami megoldja, mert nagyon csúnyán rajzol körbe a vaku, ad egy szellemképes, sötét árnyékot. Ezt valószínűleg meg lehet oldani, vannak úgynevezett körvakuk, amik pont ennek a kiküszöbölésére születtek, ezt az objektív köré lehet mint egy szűrőt felapplikálni, és akkor nem nagyon lesznek ilyen vetett árnyékok. Szilárd, egy kicsit elhanyagolsz minket, és én ennek azért nem örülök, mert így nehezen tudunk merre haladni. Van egy csomó beváltatlan ígéreted önportré ügyben is, meg a kisasztalt sem csináltad még meg, pedig megígérted, nekiindultál egy önportré vonalnak, ami nagyon ígéretes és nagyon jó volt, ez a bőrdzsekis dolog, én abból még látnék. Én abba az irányba mozdulnék el helyetted, ha még egy kis szerepjáték is van benne, de érdekes és izgalmas irány lehetne. Jó lenne visszatérni ahhoz a tempóhoz, amit az elején diktáltál magadnak, és akkor könnyebben tudunk miről beszélni. Én ezt most visszaadom ismétlésre, kicsit pontosítsuk, hogy mit akartunk itt kifejezni. (hegyi)

Nappal szemben

Töprengtem egy darabig, hogyan is készíthetnék egy portét arc nélkül. Magamról. Arra gondoltam, hogy nappal szemben próbálok majd egy sziluettet készíteni. Szeretem az ilyen képeket. A látszótér miatt vártam majdnem két hetet egy naplementére. Végül csak "eljött" a nap. S bár a széj fújt, az állvány jött ki győztesen a csatából.

Kedves Róbert, üdvözlünk a Látszótéren. Az a jó ebben a képben, hogy akarva-akaratlanul, de dolgozik a geometriai ritmussal, viszont kilágyul a dolog felül, ezért a kép fölső részéből én jócskán vágnék egy ujjnyit legalább, az fölött, ahol a nap kiégeti a képet, és így egy lényegesen feszesebb kompozíciót kapunk, jobban elkezd élni a korlát és a part által létrehozott geometriai rendszer. Egyébként jó, hogy kibillented a középpontból ezt az egészet, és az, hogy ezt az ötletet észrevetted és alkalmazod, és hogy nem egy hétköznapi naplementés sziluett mellett döntöttél. Köszönöm, megvan a három csillag és a leckemegoldás is, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés:

énvagyok

ez egy elég régi kép bevallom őszintén, de szeretem, mert ugyan nem ad teljes képet, mégis elárul pár részletet rólam.

Köszöntünk a Látszótéren, nagyon erős a kezdés - minden forma dinamikusan vágva, csonkolva van, csak ez a hennafestéses rajzdíszítés nincs. Talán annyi jót tett volna a képnek, ha a kéz formáját körberajzolva tónusban egy picit visszább hozzuk, hogy jobban éljen ez az ornamentika. Körülbelül arra a szintre kellett volna visszahozni maszkolással, ahol az arc tónusrendje van. Most sok fényt kapott, de az ötlet tetszik, és mint bemutatkozás abszolút a helyén van. Azért szeretném hangsúlyozni a vágást, mert itt van az élő példa arra, hogy nem kötelezően kell minden egyes ujjpercnek és testrésznek benne lennie a képben, de akkor ebben határozottnak kell lennünk, hogy a vállamat is vágtam, az arcomat is, a nyakamat is, mindent. Itt ez a határozottság viszi el a hátán ezt a döntést, ez az, ami ezt alátámasztja és indokolja. Jó az ötlet, tetszik, megvan a leckemegoldás, várjuk a folytatást. (hegyi)
értékelés: