Önportré arc nélkül

Többször visszanéztem ide, mielőtt nekifogtam volna az elemzésnek, de mindig ugyanarra jutottam, hogy elsőre ez egy vicces kép. Nem is jó szó. Inkább humoros. Nekem a történethez erősen hozzátartozik a háttér, ettől indul be a mese, ahogy a többé-kevésbé sikeres rendrakás után - nyomtató letakarva, könyvek összeszedve, lepókhálózva - még így, utoljára ebben a lakásban üsse kő, megengedhetem magamnak, ledobálom az izzadt gönceim, és hanyatt vágom magam, lustálkodom egyet. Nézem a plafont, a polcot, az emlékek nyomait, hogy mindent elpakoltam-e, amit kellett, minden nem idevaló holmi dobozban, hát, akkor jól van, pihenő! Ez a hatás nekem, ez jön le abból a hanyag pózból, amit látunk, a lábakból, a könnyedre komponált képből, amit talán csak a lábak között hátul megbújó forgószék háttámlája zavar meg, ez talán nem kéne oda. Aztán ahogy ezt így végiggondoltam, arra jutottam, hogy fenébe is, nem is biztos, hogy ilyen egyszerű ez, hiszen még ha torzóban is, még ha szemérmesen is, de ez egy akt. És ha ezt is figyelembe veszem, márpedig gondolom nem véletlen, hogy Tamás nem pizsamában vagy mackónadrágban ábrázolta magát, akkor ebben van valami a szabadságból is, és csak egy csipetnyi esetleg a magányból is. Rend van, helyzet van, környezet van, és mindebbe szinte mintha kivágott képként, belekerül a láb, a test, a szőr, a nagyon is valóságos és megfogható, életszerű szemlélődés, önvizsgálat. Tamás, én azt mondom, hogy ezek az üzenetek azok, amik jelzőbólyák lehetnek útjainkon, fontos, hogy az önvizsgálathoz keresetlen eszköztelenséggel tudsz nyúlni, ebben lehet mélység, ebben lehet időtlenség, szóval bátorítanálak a folytatásra. Mellékesen talp is, persze, jó, megvan a lecke, mondhatnék mást? (hegyi)
értékelés:    

Zoli, üdvözlünk a Látszótér oldalán, ha velünk maradsz, akkor ha megszeretni nem is, de mindenesetre gyakorolni fogod még remélem eleget az önportrét, mert fontos a továbblépéshez. Ez egy jó meglátás, jó ez a szűk tónusmenet, a szelektív színezést felejtsük el, nem időtálló megoldás, viszont izgalmas, ahogy fejreállítottad magad. Ez most megvan, de ne hagyd annyiban, jöhet még erre is lecke és várjuk a folytatást! (hegyi)
értékelés:    

Jó az ötlet Csongor, de a kivitelezésben pontosabbnak kell lenni. Tudom, nem egyszerű fél lábon egyensúlyozni és még exponálni is, de ha eldöntötted, hogy ezt a képet akarod, hogy a tested árnyékába kerüljön a lábad, akkor maradjon is az árnyék határain belül, ne lógjon ki esetlegesen. A másik, hogy ha már azt mondod, hogy szükséges a partot is megmutatni, akkor keress olyan partszakaszt, ami jellemzőbb, erőteljesebb, hogy legyen miért a képre kerüljön. Ismétlést kérek. (hegyi)

Amikor felkerült az oldalra a kép, mosolyogtam magamban, néhány nappal előtte csináltam egy hasonló mobilképet magamról, ahogy unatkozom a bőrkanapén. Aztán nem közöltem itt, mert nem lett olyan erős, és talán itt is az okozza a zavart, hogy ezek a beállítások önképként nehezebben kontrollálhatóak, vagyis vagy több kísérlet kell ahhoz, hogy végül azt lássuk, amit akarunk, és az rendben legyen kompozícióban is, vagy tanulmányként kezeljük, és majd alkalomadtán modellel ismétlünk. Megvan a személyessége a képnek, és ez jó. A háton gyűrődő ruha viszont olyan érzetet ad, mintha az amúgy kényelmes fekvéstől felcsúszott ruhát hirtelen a szobába lépő váratlan vendég hatására húztad volna a fenekedre. Az nem baj, ha felcsúszik a ruha és kivillan a fenék, vagy ha ezt nem akarjuk, akkor eleve rendezni kell a ruhát, és úgy lefeküdni, hogy ez már utána ne okozzon gondot. A haj tömege a másik kérdés, mert fontos, hogy legyen haj, a kérdés a mennyisége, ezt kell kidekázni, hogy mi az a tömeg, ami kellően visszahúzza a test és a lábak tömegét. Ismétlés. (hegyi)

Köszöntünk, Szilárd, a Látszótéren. Az elemzések egy picit elmaradtak, úgyhogy ebből adódik az, hogy talán már jobban ismerhetjük egymást és többet tudhatunk egymásról azóta, amióta a képet beküldted - igyekszem, hogy a képről beszéljek, hogy arról mondjam el a véleményemet, és ne arról a mögöttes információhalmazról, ami a beszélgetéseink alatt már megismerhetővé vált. Az első lecke első beküldése az mindig bemutatkozás is, legyen szó akár az első, akár a második, vagy a harmadik leckéről. Ezekre az az igaz, főképp akkor, amikor megérkezünk az oldalra, hogy letesszük a névjegyünket, az ujjlenyomatunkat a társaság előtt, és a jelenlétünket igazoljuk, és erre ez a kép tökéletesen alkalmas. Ami a leiratban szerepel, az szintén egy jellemző irányvonal, hiszen egy kvízkérdést találhatunk a kép alatt, bevallom neked férfiasan, hogy én ezt a kérdést, ahogy most leírtad, nem tudom megfejteni. Ezért ezzel a kérdéssel színesítjük a képi információt, de maradjunk a képnél. Az elején rögtön leszögezem, hogy megvan a három csillag és megvan a leckemegoldás is. Trükkös a kép, érdekesen van osztva a tér. Van egy olyan árnyalata az egésznek, ami ettől a sárgától olyan furcsává válik, ahogy látom itt a falak, a függöny, és minden egyéb is sárga, tehát ez is adja ezt a színvilágot, de mégis talán valami minimális korrekciót érdemes lett volna véghezvinni azért, hogy ebbe a rendszerbe értelmezhetőbbé váljon a test felülete. Értem én, hogy a reflexek miatt maga a testszín is festődik, de azért mégis talán határozottabban megmarad a saját színrendszerében, mint amit most a képen látunk. A másik, amit hozzátennék, hogy a képi megoldáshoz képest maga a kompozíció az, ami az egész kép igazságát hivatott szolgálni, ehhez képest talán maga a trükk, a geg most elvitte a figyelmedet, mert vannak olyan képi elemek, amik nem eléggé határozottan vannak jelen. Én csak egyetlen indokot tudnék erre felhozni: valószínű, hogy azért, hogy ne bukjon le a kvízkérdésedre a válasz, hogy ne legyen olyan egyszerű megadni a választ. Utalnék itt a fölső részére a képnek, ahol a tükröknek a határa, a tükröknek a kép területre való belépés-kilépési pontjai bizonytalanok nekem. Az a tükörfelület, amin tulajdonképpen látszol, annak a felső fele épp csak kicsit benyúlik a képbe. Ha kompozícióban nézem, és nem a trükköt veszem, akkor azt mondom, hogy ezt érdemes lett volna vágni. Még egy valami: nyilván meghatározza a kompozíció határait, hogy milyen távolságról tudsz fényképezni, mégis annyira határozott a képnek a nagyjából 1/3-ad 2/3-ad részén lévő osztás, hogy számomra akkor is működne a kép, ha egy négyzetes kompozícióban csak azt a képfelületet kapnánk, amin te is rajta vagy, és magát a kamerát nem. Azért mondom ezt, mert a tükör és a tükörben tükröződő fényképezőgép már elég sok mindent elmond, ez önmagában is egy jó játék. Várjuk a folytatást. Ha van még gondolat erre a leckére, azt szívesen vesszük, ismételni bármikor lehet. (hegyi)
értékelés: