Önportré arc nélkül

Nagyon örülök, hogy újra látlak, Dóra! Nagyon szeretem azt, hogy ennyire egyszerű eszközökkel dolgozol, még akkor is, amikor az érzelmek nem olyan nagyon pozitívak. Nagyon határozottak a tónusaid, nagyon határozottak a formáid. Az is nagyon jellemző lehet rád, hogy ennyire a szemhatáron van a szemöldök alatt meghúzva a hajvonal. Ebben van egy adag rejtőzködés, van egy adag elbújási lehetőség. A gesztusokból is valamennyit takarunk, mert ugye a mimikai gesztusok egyik fontos szereplője a szemöldök, és ezt itt abszolút eltüntettük. Nagyon jól értem, hogy miről akar beszélni ez a kép azzal együtt, hogy talán egy kicsit kevésbé szűkre komponálva még lehet, hogy hatásosabb lenne az üzenet, ugyanis itt annyira rámentünk erre a könnycseppre és a könnybe lábadt szemre, hogy ez már nekem egy kicsit olyan, mintha meg akarnál győzni valamiről, hogy hidd el, hogy nekem rossz. Kicsit távolságtartóan, hagyva azt, hogy a néző maga fedezze ezt fel, nem ennyire tálcán felkínálva - nem ez a legjobb szó rá, de nem találok jobbat -, talán hitelesebb lenne. Mindezt azzal együtt mondom, hogy tökéletesen értem, és elhiszem azt az élményt, amiről a leírásban beszélsz. Nagyon örülök neki, hogy újból látunk, és hogy egy kicsit nagyobb ritmusra tudunk kapcsolni, mert nagyon fontos lenne, hogy tempójában és ritmusában szorosabban tudjunk együtt dolgozni. Ez egy 3 csillagos kép függetlenül attól, amit elmondtam. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy esetleg ennek egy ismétlését megcsináld. Ez még akkor is igaz, ha közben kilábaltál abból a lelki helyzetből, ami akkor volt, mert ezt egyrészt fel lehet idézni, másrészt létre lehet hozni más eszközökkel, tehát miközben megvan a 3 csillag, ha van kedved kipróbálni, akkor próbáld ki, hogy mi van akkor, ha egy olyan ismétlést csinálsz, amiben kevésbé erős a vágás. (hegyi)
értékelés:    

Azt nem nagyon értem, hogy mi történik itt a kép alsó részénél középen. Ott a képhatárnál, mintha felgyűrődött volna a papír vagy valami hasonló érzetem van, az ott számomra egy kicsit nehezen megfejthető. Viszont maga a kép abszolút érthető és úgymond nyugalmas kompozíció. Van ebben egy kicsit a meditáción túlmutató helyzet is, hiszen ez egy belső üzenet. Van egy valóságunk, van egy létezésünk, van egy térben elfoglalt helyünk, egy énképünk, és ebben a mezőben mozogva időpillanatok ragadnak meg az ember emlékezetében és ezek rögzítődnek. Ennél a képnél is azt gondolom, hogy a meditatív helyzeten kívül az, ami az erőssége az üzenetnek, hogy nem nagyon akar túlbeszélni vagy túlgondolni valamit, hanem keresetlenül és egyszerűen fogalmaz. Jók a ritmusok és jók a tónusok is. Nagyon jó hangulatú belső világot hozott létre János. Arra bátorítanám, ha már nekifogott az első leckének újból, akkor talán érdemes lenne egy kicsit nagyobb tempóra kapcsolva ezen az ajtón áthaladva továbbmenni, és érdemes lenne az első három leckét újból feldolgozni. Ez mindenféleképpen jó megoldás és három csillag. (hegyi)
értékelés:    

Amit a képen látunk az, ha mint leltár elemzem, akkor egy tenyér, amin valamilyen kosz van – és nyilvánvaló ez a korom - és egy virágnak a levele. A kettő között ellentét is van színben, formában és tónusban is – mondhatóan tisztaságban is -, ugyanakkor nagyon érdekes, hogy párhuzam is. Az, amit a tenyéren látunk, az abszolút átértelmezhető, nem kötelezően piszkosság. Ha ezen az irányon indulunk el, akkor azok a foltok, amik ott létrejönnek és a levél felületén létrejövő fényviszonyok, vagy maga a levél formája akár, nekem abszolút párhuzamba hozható. Nagyon furcsa, hogy miközben van egy elidegenítő hatása az egésznek, hirtelen visszariad az ember, hogy ezt a levelet miért akarja a piszkos kezével megfogni ez a valaki – ahhoz képest meg nagyon érdekes, hogy közben meg mégiscsak érzek egy biztonságérzetet ebben az egészben. Nem tudom ezt jobban elmagyarázni, hogy ez mitől jött létre, de nagyon érdekes hogy ez megvan. Két dologra szeretném felhívni a figyelmedet: a formai pontosítás nagyon fontos, mert hogy ott most a levélen van két olyan lyuk, ami lehet, hogy szervesen része ennek a levélnek és fontos, de talán érdemes lett volna olyan levelet keresni, amin ezek a hibák, foltok nem vonják el a figyelmemet - a két fekete pont elviszi a fókuszt az egészről -, mert oda kezdek összpontosítani és nem arra, ami kéz–árnyék–levél által létrejött. Ettől függetlenük ez egy abszolút 3 csillagos leckemegoldás és abszolút értelmezhető, sőt meg is van az első lecke ezáltal – örülök neki, hogy ezzel újból elkezdesz foglalkozni. Amiket elmondok, azért teszem, mert a jövőben érdemes ezekre odafigyelni. (hegyi)
értékelés:    

Azt gondolom, hogy ez egy rendkívül erős első lecke. Annyi technikai megjegyzést hozzá tennék, hogy érdemes a 700 pixel adta lehetőségeket kihasználni. Ha már ekkora képet fel tudunk tenni, akkor azt közelítsük meg - tehát ha ebből van egy nagyobb verzió, akkor azt szívesen kicserélem majd. Nagyon érdekes az, amit a kép létrehoz. Egyrészt két teljesen külön világ, amit látok a képen. Az egyik a valóság a lábbal, a másik az árnyjáték és a vízió, ami az árnyékkal jön létre és ennek a találkozási pontja, ahogy a lábujjak a földhöz érnek. Két világ általad kerül a képre és ez a két világ általad kerül viszonyrendszerbe, és ez a viszonyrendszer erős kontrasztot mutat. Még akkor is, ha mind a kettő a fényekkel és az árnyékokkal dolgozik. A valóság (a lábad) attól a furcsa kékes-rózsaszínes beütéstől nagyon érdekes transzpozíción esik át, ami a testen létre jövő árnyékok által mintha egy akvarellfestményt látnánk, létrejön. Ez az, ami térbelivé, plasztikussá teszi a formákat. Még akár azt is mondhatnám, ha nagyon egyszerűen szeretnék fogalmazni, hogy olyan ez, mintha egy szürrealista festő által kreált harisnya lenne a lábadra húzva. És nagyon érdekes az is, ami az árnyékokkal létrejön a földön – azok a torzulások, amik az árnyékban fellelhetőek, hogy a talpad és a bokád egy egészen furcsa formát adhat ki, és ez a két dolog jó ritmusban található meg, és ez még csak a formai elemzése a dolognak. Én itt érzek egy megközelítésbeli üzenetet is. Olyan ez az élmény, amit itt kapok, mint amikor az ember kioson a konyhába a hűtőhöz, hogy keressen magának valami nassolnivalót, és nem akarja felzavarni a környezetében lévőket, kora reggel van, hajnal tulajdonképpen és elindulok kifelé és nem akarom elveszíteni az egyensúlyomat - visszafogott jelenlétet ad ennek a képnek ez az üzenetrész. Most ha áttételesen akarok fogalmazni, akkor mivel egy új tagról, egy új tanulónkról van szó, ez az ő beköszönéséhez is adalék – ahhoz, hogy el szeretném foglalni a magam helyét ebben a közösségben, szeretnék jelen lenni, határozottan letettem a névjegyemet, de mégis mindezt úgy szeretném véghez vinni, hogy ne zavarjam meg a többieket abban a tevékenységben, amit végeznek. Nekem ez jön le erről a képről és azt kell, hogy mondjam Noémi, hogy ez egy nagyon határozott üzenet. Beszélgettetek ti a kommenteknél, amit én elolvastam, és amire én azt mondom, hogy nagyon fontos a reakció amit egymás képeire adunk és nem véletlen, hogy meghoztuk azt a döntést, hogy felkerülnek a képek – adva van némi idő, hogy ti egymás között kommunikáljatok, ebbe mi nem szólunk bele úgymond a stáb részéről, és aztán elérkezik a pillanat önmagára az elemzésre. Ritka az, amikor én magam a kommentekre reagálok – addig nem is szeretnék, amíg én magam az elemzést nem tehetem meg. Ha el is olvastam, ritkán vonom be az elemzésbe azt, amit olvastam a kommenteknél, mert nem szeretném befolyásoljon. Ki kell tartani a magunk gondolata mellett – akár a kommentekről, akár az elemzésről van szó, ezek azért vannak és arra jók, hogy átgondolhassunk esetleg olyan gondolatokat is, melyeket a nézőkben ébresztünk, lemérhessük azt, hogy amit mi mondani szerettük volna, mennyire sikerült átadnunk. Azt mindenféleképp hozzá kell, hogy tegyem, hogy még akkor is, ha én mondjuk azt mondom egy képre, hogy az 1 csillag vagy 2, vagy akár egy sem, az nem jelenti azt, hogy az a kép kötelezően rossz. Azt jelenti, hogy nem biztos, hogy az én általam felfogható üzenetrendszeren belül el tudta látni a maga feladatát. De itt nem születnek olyan ítéletek, amik végérvényesek és megmásíthatatlanok. Egyszerűbben fogalmazva, mindenki leteszi a maga névjegyét és a maga gondolatait és ebből mindig annyit kell kivennünk, nekünk mint alkotóknak, ami előrevisz, ami a nyitottságunkat növelheti, ami az ismereteinket bővítheti. Végezetül azt mondom, hogy ez egy 3 csillagos kép és megvan a leckemegoldás is. Noémi, várjuk a többi munkád is – nem muszáj megvárni az elemzéseket egy-egy új munka beküldésével – igyekszünk, de jöhetnek azok a leckék. Az első három lecke nagyon fontos és nagyon jól látod, hogy itt nem csak arról van szó, hogy képeket küldünk, beszélünk róla, aztán újra képeket küldünk, és még csak nem is arról, hogy megtanuljunk olyanokat, hogy most milyen blende és milyen fényérték mellett mi fog a képen létrejönni - ez nem jelenti azt, hogy ez nem fontos -, egyszerűen csak arról szól a Látszótér, hogy legalább olyan fontos az önismereti rész, mint a technikai. Reményeim szerint, ha tudunk segíteni valamiben, akkor talán ebben tudunk a legtöbbet. (hegyi)
értékelés:    

Egy jó szerepvállalás, egy jól felrajzolt önképet kaptunk beköszönésképp és nagyon örülök, hogy István végül is rávette magát és üdvözlöm itt a Látszótéren. A képi üzenet nagyon rendben van, technikailag abszolút jó történet. Kompozícióban talán azt lehet mondani, hogy azért azt el lehetett volna dönteni, hogy melyik érdekesebb nekem: ez az árnyjáték vagy a korrektség? Magyarán lehet, hogy valamit kezdtem volna valamit ezzel a két formával: a fönti érzelmi világ, az ég - vagy a gyökerek, a mélység, a föld az árnyékvilággal... szóval eldöntöttem volna, hogy ebből a kettőből melyik az, amelyik nekem érdekes és arra tettem volna a voksomat. Talán ennyi, amit így hozzá tudok fűzni, egyébként maga az ötlet abszolút rendben van, úgyhogy megvan a 3 csillag és a leckemegoldás, és István azért ez azt jelenti, hogy attól még hogy ez a lecke kész van, nyugodtan lehet erre majd küldeni újabb értelmezéseket is. (hegyi)
értékelés:    

Köszöntünk a Látszótéren Ramóna! Nagyon megkapó az amit látok és azt is megmondom, miért. Rögtön amint megnéztem, két dolog jutott eszembe. Az egyik a videoklipek világa, a másik pedig egy film. Lehet, hogy furcsa lesz, amit most mondok: Ideglelés, vagy Blair Witch project néven ismert ál-home video film. Nyilvánvaló ez a technikából is adódik, amit alkalmazol, mindezzel együtt azt gondolom, hogy a technika az itt nálad most ebben az esetben egy vivőhullám, vagy nevezhetjük ostyának is, ami segít bevenni a gyógyszert. Ha az első benyomásunkat megértjük és félretesszük, akkor utána azért azt látjuk, hogy itt van egy nagyon erős személyessége ennek a képnek és ennek és kifejezetten örülök, hogy egyből egy érzelmi állapotot hozol és ez bizakodóvá tesz, hogy lesz miről beszélgetni a képeidnél. Várom a folytatást. (hegyi)
értékelés: