Szorgalmi

Tegnap, Turay Balázs kiállításával egybekötve volt az első Estiskola találkozó is, kis performansz, beszélgetés, ismerkedés. Azt gondoltuk, hogy itt a Titkárságon gyűjtjük egybe az ott készült képeket, filmeket, beszámolókat. Ha valakinek kedve és vénája van hozzá, kivételesen írásos formában is mesélhet azoknak, akik nem tudtak eljönni - tehát ha küldtök elbeszélő formában írt munkát, azt is feltesszük az oldalra. Ezt a kis filmet a Pedellus művelte, rövid bemutatkozás gyanánt - sajnos csak a végén jutott eszembe a forgatás, így aki előbb elment, az erről lemaradt.

Renátó természetesenjére

Kedves Ági, értékeljük a kapcsolatépítést egymás között, képekkel is, ez jó és fontos. De a képek kapnak disznót, hisz a kapcsolat nem pontgyűjtés miatt, hanem önmagatokért van. A képet önmagában nem tudom értékeléni, bár megjegyzendő, hogy a talpas pohár alján egy színes tévé képernyője tükröződik, amelyben véleményem szerint Kádár János arca látszik. (szőke)

Vadászat előtt
Alcímnek talán "Langyos a sör". Márti válaszképére válaszolnék ezzel a képpel, Én a szatírát is kedvelem.

Kedves Feri, a pedellus is és az ofő is adna erre a szorgalmira két disznót, de érts meg valamit és csak neked mondom ezt négyszemközt: a kép egyébként 3 disznós, ha feladatra érkezett volna. De azt nem lehet csinálni, hogy az elharapódzó szorgalmik hegyekbe fognak állni, és senki nem fog foglalkozni a tematikus leckékkel. Megértőnek kell lennünk a többiekkel is. Mer' a végén az Estiskolán úgy fog viselkedni mindenki, mint a nyári szünet előtti utolsó osztályfőnöki órán és kitör a káosz. Ez nem jelenti, hogy ne küldjetek szorgalmit, érted, csak nem lehet minden szorgalmira annyi disznót adni, mintha az leckeként érkezett volna. (szőke)
értékelés:

Csak természetesen

Kedves Renátó, jó lenne a kép, de amíg a Turayhoz nem mégy be órára, nem tudok disznót adni, mer' engem ma délután kiállítás megnyitón a Turay kicsinál, hogy elszedem a diákjait. Zárójelben jegyzem meg, hogy Turay-órára ne ezt a képet vidd be, mert látod, hogy a Turay is nézi az oldalt. Az se téged, se engem nem nyugtat meg, hogy Turay arra hivatkozik, amiért nem küld munkát, hogy sok a dolga. Az a probléma, hogy ettől még te a Turay óráira is kell, hogy járj, úgyhogy javaslom, hogy az izzós képsorozatból, amit itt látunk, a többit vidd be a Turaynak hátha ad ő is citromdisznót.
   És kedves Renátó, ha órán találkozol a Turayval, mondd már meg neki, hogy az Estiskolára is úgy érdemes bejárni, hogy legalább a házi feladatokat hozza már be, mert különben bemegyek az órájára. Bár nekem is sok dolgom van. Mivel nekem az eredeti szakmám szobafestő, a legmagasabb iskolai végzettségem középiskolai érettségi mondd már meg a Turaynak, hogy dramaturgiai szempontból az neki nem biztos, hogy olyan jó, ha én bemegyek az órára. Házi feladat: Renátó kapsz három citromdisznót, ha órán titokban lefotózod a Turayt, amikor gondolkodik, vagy amikor elszánt, vagy amikor elszállt. (Nem lesz könnyű dolgod, mert ugye ha olvassa, tudni fogja, mire készülsz, de ügyes fiú vagy, meg tudod oldani.)
A képed nagyon jó, fent talán vágtam volna belőle kicsit, de 3 disznó. (szőke)
értékelés:

Zoli filmjére

Kedves Ági, a grafika szimpatikus, csak legalább valami személyes belőled is megjelent volna a képen (hajtincs, ujj, váll, orr, fül, gége - szőke)
értékelés:

Gotan Project: La del ruso

Kedves Aureliano, egyszerűbb lesz, ha a gépelés helyett filmen mutatom, úgyhogy ide ez fölé feltesszük a videoelemzést. (szőke) értékelés:

Barátok

Jó az, ha sok barátja van az embernek. :)

Kedves Feri, őrjöngve mondjuk, hogy nagyon tetszik! Szuper a jobb oldali szereplő gesztusa, és hogy ezt az exponálás pillanatában észrevetted. Nagyon jó a két szereplő kapcsolata, a bal oldali ember szembenézése, a csibészes kalap, de. Itt már csak nüanszokba tudunk belekötni, de elmondjuk, mert úgy véljük, hogy ilyen kis dolgok is segíthetnek a képkészítésben. A jobb oldali személy kalapjának sötétjei beleolvadnak, azonosak az épület előszobai bejáratával. Ezt valószínűleg a fényképész helyzetének tengelyben elmozdításával ki lehetett volna küszöbölni és abban a pillanatban ugyanaz a dramatikus, rajzos ritmika a fehér póló fehér ing szürke háttér viszonylatában létrejöhetett volna a fejnél is. Ez csak egy-két centis elmozdulás, vagy még annyi se lett volna a kamerával. Ettől függetlenül 3 disznó. (Szőke)
értékelés:

Én a fotós
Borsay Márti szarkompozíciós képére reagálnék ezzel az önirónikus képpel, én is szeretem az iróniát. :)

Nagyon fontos az önirónia - amiért nem adunk 3 disznót az az, hogy ennek ellenére fontos, hogy szerethető is maradjon a modelled (te magad). Az esendőség, a szerethető esendőség a publikum számára mindig hatásosabb fegyver, mint a feltáró egyedüllét. Sokat vitatkoztunk, hogy milyen technikai hiányra hívjuk fel a figyelmet, de mind a kettőnknek tetszett a kép, csak volt valami ellenérzésünk. És ezért próbáltam inkább a megfogalmazáshoz, "színészvezetéshez" hozzászóláni, mert a két disznó jelen esteben nem azt jelenti, hogy minőségileg rosszabb a kép mások munkáinál, hanem az önmagad iránti tiszteletet és szeretetet szerettem volna erősíteni. jobban szeresd magad! (szöke)
értékelés:

Manikűrmacik
Krisztián barátja fotójára - Josufnak ajándék egy női üzletből

Ági szeme

Ágikám, na ez 3 disznó, tudsz te, ha akarsz. (szőke)
értékelés:

kaktuszdisznó
A sárga pitahaya Dél-Amerikában, a piros Ázsában terem. Mindkettő a kaktuszfélék családjához tartozik. A gyümölcs kb. 20-25 cm hosszú, kettévágva fehér színű, fekete magokkal "meghintve". Lédús, édeskés ízű. Néha sziruppá főzik és sütemények vagy édességek ízesítésére használják fel.

3 disznó - most valójában elgondolkodtam, hogy jó ötlet volt-e eddig citromdisznóval díjazni. Lehet, hogy sokkal jobban állnánk, ha sárga pitahaya-félével adtunk volna eddig pontot. (szőke)
értékelés:

Válasz Feri házijára
Kanadai eső öntözte, és a torontói nap sütött rá. (Feri utólagos engedélyével.)

Ennél a színezett képnél egy érdekes jelenségre hívnám fel a figyelmet: a háttér kékje és a sárga virágszirmok annak ellenére változtatják meg a fekete-fehér képrész hatását, hogy az is át lenne színezve. Olyan, mintha lazúr lenne a szürkén. Másrészt a kék fokozza a drámaiságot, a sárgától látszólag lehetünk vidámak csak, mert egyedül vannak a virágfejek, nem kapcsolja össze őket meleg szín. (szőke)
értékelés:

Virág
Ennyit nőtt az estiskola virág két nap alatt. (amit a pedellus három napja keres, hogy feltegye... de végre meglett.)

Mivel a Pedellus elkeverte a virágot, levonunk tőle egy disznót, mivel késve került fel a virág, Anna kap egy disznót. (a barna háttér helyett valami más kellene) (szőke)
értékelés: