Utazás, megérkezés

Téli út

Értem azt, amit Mazsi ír, részint én is hasonló érzések okán szoktam azokat korholni, akiknél úgy érzem, volna értelme jobban ráfeküdni a fotózás hobbira, mert hogy többféle út létezik, amin el lehet érni a célt, de abban minden út közös, hogy ha nagy kihagyások vannak, akkor esélyes a helyben járás. Persze senkit se lehet saját érzései és/vagy akarata ellenében segíteni az útján, ez is igaz, úgyhogy nekem nem marad más, mint a drukkolás, hogy hátha egyszer eljön az az idő, amikor akár Ágnes, akár a többiek közül bárki rájön arra, hogy a kezdeti kilóra le kell fotózni 10 ezer képet unalma után jön az áttörés és a még több munka. Hát, ilyen ez a pop biznisz.    A kép jó, főképp hangulatában, az utómunkát már nem is merem mondani, tényleg érik egy komolyabb utómunka gyakorlat, mert hogy igen kevés hiányzik ahhoz, hogy üssön a kép, némi tónusigazítás és maszkolás itt-ott, szóval ismétlem önmagam, Ágnes, tessék választani egy valami irányt, aztán abban miminum kétnaponta valamit létrehozni, nem a tökéletesség a cél, hanem a gyakorlás. (hegyi)

Vonatút

Vonatút

Egy 14 órás vonatúton mit csinálhat az ember? Gépezik, fényképez, és perecet eszik.

Az van, hogy ez egy jó hangulati meglátás, de én szigorúbb lennék, mert azok a részek, amik fenn, lenn és tulajdonképpen jobbra a két székkel látszódnak, nem adnak a történethez hozzá, viszont a világos flekkek el tudják vinni a figyelmet a belső mozgásokról, hangulatokról, arról, ami ennek az egésznek a lényege. Nyilván ez nehezen kigyakorolható ott a helyszínen, én nem mondom, hogy ezt ott is kellett volna eleve korrigálni, de törekedni kell arra, hogy a tónusok és színek harmóniája meg tudjon maradni és minél kevesebb dolog zavarjon bele. Például a miniperec az jó, hogy ott van, mert Ágnes foltjának jó ellenpontja, ez bemozgatja a kompozíciót. (hegyi)

Fent, hegyen...

Fent, hegyen...

Csend volt, érezni lehetett a friss hó illatát a levegőben és mi ültünk a síliften a léceinkkel, botjainkkal, síkabátban, sídzsekiben csokit majszolva. Vártuk, hogy megkérkezzünk Á-ból B-be azon az irdatlan nagy és magas hegyen. (Tauplitz, Ausztria 2010)

Nagyon szépek a fények, ettől nagyon érdekesek a lesiklók nyomai is a hóban. Én jobban örülnék, ha fenn az a bigyó már nem került volna a képre, megnéztem, vágható lenne fenn az a fél centi és akkor egy konkrétabb és zavartalanabb kompozícióban lenne részünk. Mindenképp gratulálok, mert abszolút jó megfigyelés. (hegyi)

Turista

Turista

Ágnes, ez a kép szinte tökéletes, de bosszantó, hogy azt a keveset, ami a tökéleteshez hiányzik, nem vetted észre, nevezetesen a bal szélen belógó táblát. Ha azt levágod, minden oké. De nem vágtad le. As is - mondja a művelt angol, ahogy találtam, úgy kapod. Nos, ezen kell változtatni Ágnes, mert ez a lépcső a következő, hogy ne talált kép szülessen, hanem tudatos munkafolyamat végterméke. (hegyi)
értékelés:

Deák tér

Ez egy érdekes kép, mert elkezdtem rajta sokat agyalni, aztán találtam egyfajta párhuzamot a fényekkel, ahogy a Deák tér aranyba fordul, és ami a fiú fején megjelenik arany szín, annak tulajdonképpen van valamilyen párhuzama, és ez a dekomponált kompozíció ebben az irányban talán értelmezhető. Ha én készítettem volna ezt a képet, akkor biztos, hogy elmozdulok egy kicsit a fiú irányába a kamerával, hogy ne így vágódjon félbe az ő feje. És talán akkor egy kicsit közelebb kerül ehhez az egészhez. Nem kell itt sokra gondolni, csak annyira, hogy esetleg a feje meglegyen, a vállánál már akár lehet egy vágás. Mondom én. Nekem most tömegében ez a dolog valahogy billeg, mert a feliratok, a Kálvin tér, a Ferenciek tere, azok most nekem nagyon elviszik az egészet, talán egy kicsit kevesebb is elég lenne. De el tudom ezt is fogadni így. Egy meditatív megközelítést látunk, és sok múlik azon, hogy mennyire tudjuk megragadni egy pillanatnak az érzelmi töltöttségét. Én most azt mondom, hogy nem rossz ez az irány, de ahhoz, hogy ez meggyőzően működni tudjon, ahhoz megmásíthatatlannak kell lenni annak az élménynek, hogy ez így, és csak így fotózható le. És ha így kiszorulunk szélre, akkor nem lehet ennyire elkaszálni a lábakat. Nem tudom, hogy mi az, ami ezt a képarányt létrehozza, mert nekem olyan furcsa most. Lehet, hogy én számolom ezt most rosszul, de kicsit olyan panorámához közelítő forma, és ezt szerintem egy kicsit nehezebb is berendezni. Vegyük úgy, hogy ez 2 csillag, hisz nem kell Hegyinek mindent érteni, a saját tudatlanságom miatt azért nem vonnék le. Az az 1 csillag levonás a fiú miatt van, mert nekem ő most így nem olyan határozott forma. (hegyi) értékelés:

Cabo, Fisterra. Spanyolország

Cabo, Fisterra. Spanyolország

Cabo, Fisterra. Spanyolorszag. Europa legnyugatibb pontja. Ez a bronz es rez otvozetbol keszitett bakancs a szimboluma az El Camino vegso allomasanak, Cabo (portugal), Fisterra (spanyol) nevu falunak. Sok-sok eve minden evben vegig gyalogolom a French way-t az az a Francia utat s a Via de La Platat amit magyarul " Ezust ut"-nak nevezunk. A Francia ut Saint jean pied de port-bol indul ami Franciaorszag teruleten helyezkedik el a Spanyol hatartol 20-30 km-re. Ez az ut Santiago de Compostellaban vegzodik mint minden El Camino-s ut. Az Ezust ut pedig Sevillabol indul s szinten Santiago de Compostella-ba vegzodik. Ennek a ket utnak a vegig gyaloglasa ketto es fel honapig tart szamomra.

S egy rovid leiras az El Caminorol:

Jakab-legenda 813-ban akkor éledt újra, amikor egy Pelagius nevű remete látomása szerint valami „ragyogó fény” vagy egy csillag beragyogta a mező egyik elhagyatott pontját, ahol Szt. Jakab és két követőjének méltatlanul elhanyagolt nyugvóhelyére bukkantak. A csillag Szt. Jakab csillaga, és a szavakból: Szt Jakab=Sant Iago, mező=compos, csillag=stela adódik a hely neve: Santiago de Compostela. Padron püspöke, Theodomirus élt az alkalommal, és „tanúsította” az apostol sírjának felfedezését, így Szt. Jakab legendája tökéletes időzítéssel kelt életre ahhoz, hogy élen járjon Spanyolország kereszténységhez való visszahódításában. Szt. Jakab a csaták valamennyi döntő pillanatában megjelent és megfordította az ütközet kimenetelét. Ezért ábrázolják Jakabot, mint a mór-ölőt, azaz Santiago Matamoros-ként.
Az első, zarándokokhoz köthető írásos emlék 950-ből származik, majd 1072-ben eltörölték azt a vámot, amikor a zarándoknak akkor kellett fizetniük, amikor Galíciába beléptek. A Camino legjelentősebb támogatója II. Calixtus pápa volt, aki bevezette a compostelai Szent Év kiváltságát (minden év, amikor Szt. Jakab ünnepe, július 25-e vasárnapra esik, vagy az évszám két nullára végződik). Ebből az időből származik a francia Aymeric Picaud pap öt kötetes könyve, melyet zarándokútjáról írt, s ma Codex Calixtinus néven ismerjük, mert a művét a pápának ajánlotta. Több lovagrend is alakult a zarándokok szolgálatára: elősegítették az útvonalra eső nagyobb települések/városok fejlődését, de a kisebbekben is zarándokszállásokat (hospital) létesítettek, s jelentős volt a munkájuk az út kiépítésében, a hidak felépítésében is.
Az utolsó két évszázad elvilágiasodása Spanyolországot sem kímélte meg, mára a vallását gyakorló spanyolok csak a társadalom 20 százalékát alkotják. Ezzel ellentétben a Camino zarándokainak száma igen magasra szökött, az utóbbi tíz évben a tízszeresére nőtt.

(forrás)

Még mielőtt nagyon mélyen belemennék, azt mondom, hogy ez egy képsornak lehet majd maximum, jobb híján egy átvezető képe, önmagában nekem ez kevés. Nagyon remélem, hogy kapni fogok tőled sorozatokat akkor, amikor aktívan nekiállsz az utadnak. Most én azt gondolom erről az egészről, hogy egyrészt ez a dőlő horizont nekem még akkor sem nagyon érthető, ha a cipő az, ami most ezt visszahúzza. Az a helyzet, hogy ezt a cipőt valaki megalkotta, mint szobor, és ennek van egy jelentése, egy valós és egy átvitt üzenete, nyilvánvaló, hogy érzelmileg is sokan kötődnek hozzá, kultikus hellyé vált tőle ez a pont, és ehhez ez egy nagyon jó helyzet. Tegyük hozzá azt, hogy ezekben van egy pici... majdnem azt mondtam, hogy giccs, de nem igazán jó kifejezés, és most nem is találok ennél jobb szót, ezért inkább körülírom. Arra gondolok, hogy ezeket az élményeket az ember persze belül viszi el, meg belül éli meg, és én olyan kedvesen, elnézően tudok mosolyogni ezeken a főképp a turistáknak szóló üzeneteken, hogy az ember végigcsinál egy ilyen utat, megéli, amit keres, amiért megy, mire odaér ehhez, már árkon bokron túl van, nincs szüksége az ilyen fajta manifesztációra. Vagy nem így. Ha meg nem csináltam végig az utat, akkor meg ez a cipő sem fog nekem túl sokat mondani, maximum közhelyet. Ezt gondolom magáról erről az egészről. Ez nem jelenti azt, hogy nem megfotózható, de ahhoz, hogy ez megfotózható legyen, ahhoz ez így önmagában kevés. Az, hogy ott van ez a műtárgy, és azt lefotózzuk egy nagyon kemény fényben, ami a tengernek is köszönhető, hát, én azt gondolom, hogy kevés a boldogsághoz. Ezt szituációba kell helyezni, másképp nem érdekes. Ezt minden turista lefotózza, és ez most annál nem sikerült jobbra. Keresd azt, amitől a tiéd lesz a kép. Keresd azt, amitől ez a te megoldásoddá válik. (hegyi)

Kis színes

Kis színes

István, az a helyzet, hogy nem mindegy, hogy milyen időjárási viszonyok között fényképezünk. Szürke, taknyos időben szürke, taknyos lesz a kép is, és azzal túl sokat nem fogsz tudni csinálni. Oda kell erre figyelni, mert ez agyoncsap mindent. Nem azt mondom, hogy tűző napon kell ezt a képet megismételni, mert az sem lenne jó. Kell keresni egy olyan helyzetet, amikor izgalmasabbak a fények. Tőlem lehet ez egy viharos idő is, de akkor az legyen erős, mert akkor annak a hatását akarom látni. Önmagában ez a kép így most nekem kevés. (hegyi)

Fehér sziklák

Fehér sziklák

Ennek azért egy kicsit ferde a horizontja, függetlenül attól, hogy a sziklák teteje is az, de úgy az egész ferde. Nem ártana visszaforgatni, ez egy fél fok lehet, de ez azért számít. A kompozíciót el tudom fogadni. A tónusok nekem túl nagy különbséget mutatnak az ég és a víz viszonylatában, és ettől az egész dinamikája megfordul. Erről beszéltünk már, hogy általában, ami a legvilágosabb egy képen, az közelebbinek érződik, mint ami sötétebb tónusú, és ennél a képnél ez a két kék sávnál jelentkezik, tehát a víz most túlságosan a sötét tónus felé mozdul el, miközben az ég semmilyen, nem hordozza azt a drámát, vagy struktúrát, ami szerintem ehhez kellene. Nyilvánvaló, hogy az időjárás megválasztása fontos, tehát, hogy mikor tudjuk ezt jól lefényképezni, ez most nem volt annyira jellegzetes ez az ég. Lehet ezen egy kicsit sötétíteni, és akkor egy kicsit drámaibb lesz, és lehet visszább hozni a vizet, és akkor máris helyreáll a térhelyzet a képen. (hegyi)

trainshooting

trainshooting

Kapunk Danitól egy nagyon érdekesen szétszabdalt történetet egy vonatútról. Rajta van a felszállás, a helyfoglalás, a mogyorók bejövetele, az unalmas várakozás, egyfajta gyűröttség, egyfajta szembenézés azzal, hogy mi végre is vagyunk ezen az úton, vagy ebben a szituációban, és utána pedig a megérkezés. Minden megvan, és még a ritmusokkal is egyetértek. Az utolsó kép hagy némi kívánni valót maga után, mert én azzal azért kezdtem volna valamit. Kicsit közelebb hoztam volna a többihez, és ez talán a negyedik képre is igaz, azt pedig a harmadik képhez hoztam volna egy kicsit közelebb. Tehát, valamit tettem volna annak érdekében, hogy ezek a ritmusok simábban gördüljenek tónusban, mert formában minden rendben van. Ezt tudom hozzáfűzni, de ezzel együtt ez egy 3 csillagos leckemegoldás. Köszönöm!
értékelés:    

ősszel

ősszel

Az a helyzet, hogy nekem ez kevés. Azért kevés, mert határozatlan. Azért ahhoz nem kell túl nagy truváj, hogy az ember kifotózzon egy mozgó autó ablakán, viszont az, ami egyedivé tehetné, az nagyon gyengén van jelen. Ezek az ablakok lennének ugye, amivel értelmezhetővé válna egyrészt az utazás eszköze, másrészt talán még a hangulata is, de most ebből nem sokat kapunk. Olyan, mintha mindenféle bonyodalmat el akarnánk kerülni, nem érdekes, hogy mi van belül, hogy mi az a belső világ, és itt most nem csak magára az utazási térre gondolok, amiben te elhelyezkedtél, hanem a saját belső világunkra. Dacosan kifelé nézünk, és nem foglalkozunk semmivel. Nem tudok ehhez most mást mondani, csak azt, hogy hozzám ez a kép most nem jut el. Vagyis a kép igen, de az üzenete nem. Az nekem kevés, hogy valamit egy ilyen laza kézmozdulattal odadobunk, hogy na, akkor itt van egy ilyen, hát, még mozgástanulmánynak sem mondhatnám dolog. Ahhoz viszont nem eléggé erőteljes az egész, hogy úgy fogjam fel, mint egy pointilista festményt, nekem az ahhoz kevés. János, jó lenne, ha rákapcsolnál, tudom, hogy sok a munka, de mégiscsak lenne értelme annak, hogy koncentráltabban kezdj el dolgozni. (hegyi)

Múló álom

Múló álom

Ennek a képnek van egy jó kis zaklatottsága, és ezt én így el tudom fogadni. Szubjektív az egész, és egy jó ritmus. Még ezt a színt is elhiszem nagyjából, persze, nyilvánvaló, hogy az egy kérdés, hogy van-e itt erre szükség. Működne ez fekete-fehérben is, de én elhiszem azt, hogy ez az esti fényeknek egy ilyen furcsa verziója. Jó a ritmusa ennek az egésznek, tényleg van egy olyan élménye, mint az álomnak, hogy ugyan elrajzoltak a dolgok, nem olyan konkrét, csak érzem, hogy kergetnek, vagy én kergetek valakit, hát, nagyjából ezt az élményt hozza. Köszönöm, ez egy 3 csillagos leckemegoldás. (hegyi)
értékelés:    

Vedd le az álarcot!

Vedd le az álarcot!

Talán nem a klasszikus utazás, megérkezés lecke, de úgy gondoltam nem a hagyományos értelemben vett képet kéne beküldenem. A legnagyobb utazás önmagunkkal van, ha akarjuk, ha nem. Lehet ez jó vagy rossz, de elcserélni nem tudjuk. A végcél a képen látható, amikor megszabadulunk minden sallangtól, hazugságtól, görcstől, félelemtől, faltól, hazugságtól, önámítástól, álarctól és azok leszünk amik mindig is szerettünk volna.

Az a baj, hogy én már láttam rólad sok tükörben készült önportrét, most ez nincs végiggondolva, hogy mire akar kifutni. Valahogy határozottabban kellene eljárnod a képalkotó eszközzel ahhoz, hogy számomra is, és a néző számára is egyértelmű legyen, hogy itt most arról akarok beszélni, hogy erőszak áldozata vagyok, vagy arról, hogy melankolikus vagyok, vagy arról akarok beszélni, hogy egy érzelmi játszmában alul maradtam. Ez mind benne van a képben, ugyanakkor egyik sem pontosan. Azt még hadd tegyem hozzá, hogy én simán vágtam volna a bal oldalból egy kicsit ahhoz, hogy a füled már ne legyen rajta, mert inkább vágjuk le, mintsem, hogy ilyen részleteket elkezdjünk újból behozni a képbe, mint a hajad, meg a fülnek egy darabkája, mivel úgysem megy végig, mert nem hagytad meg a formákat. Ez nem baj, de akkor tessék határozott lenni ebben is, hogy levágom. Az őszinteséggel nincs bajom. Azzal van bajom, hogy egy olyan emberről beszélünk, aki pontosan szokta az érzelmi helyzeteit ábrázolni, és ezt a fajta pontosságot én most is elvárom. Már bocsánatot kérek, nem látom, hogy miért kellene bizonytalankodnunk, maga ez a kép ezt nem indokolja. Most a technikáról nem nagyon beszélnék, majd egyszer lehet, hogy az Évát a térdemre fektetem, és elfenekelem az utómunka hiánya miatt, mert ezen a szinten tartó alkotónál azért kezd elvárás lenni az, hogy az utómunkát is elsajátítsa és végigcsinálja. Éva, ha azt a hosszú filmet, amit leforgattam érted, és azt is érted, hogy é r t e d haragszom, akkor én most azt mondom, hogy ezt tessék megismételni, gondolom, megvan ez az álarc. Gondold végig azt, hogy mit akarsz üzenni vele, és arra feküdj rá, és üzend azt. A fotó igényli egy kicsit az elrajzolt, erősebb hatásokat, így ha nagyon finomkodunk, lehet, hogy elcsúszunk. Ezt vedd figyelembe! (hegyi)

Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen

Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen
Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen
Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen
Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen
Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen
Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen
Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen
Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen
Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen
Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen
Budapest-Lublin-Warsawa-Zvolen

11 képből álló képsort kapunk, aminek az az érdekessége, hogy bár érzékelhető ebben, hogy van utómunka rendesen, mégis az ízlés határain belül maradtunk, és nem ment el az egész valami vásári bohózatba. Nyilvánvaló, hogy az élmény is segített ebben. Hogy ez mobiltelefonnal készült, vagy rendes fotómasinával, az tulajdonképpen mindegy, mert az, amit látunk abszolút értelmezhető. Ami nekem furcsa ebben az egészben, az az, hogy egészen másról beszél az első kép, mint az összes többi. És itt érzek is egy kicsi problémát, ugyanis értem én, hogy van egy kiinduló pontunk, valahonnan elindulunk, valahová tartunk, és nem kell mindig mindent szájba rágni, ezzel is teljesen tisztában vagyok, de azért, ha ekkora dinamikai különbség van az első, a felvezető kép, és a többi, tulajdonképpen az egész témát tárgyaló képek között, akkor valamivel ezt be is kellene tudni fejezni. Legalább egy ilyen erős hatású képpel, és ez most nem történik meg. Mindezzel együtt tökéletes leckemegoldás, és azt kell, hogy mondjam, hogy Sándornak nagyon erős az esztétikai érzéke, és tényleg nagyon jól látja, hogy mi az, ami valamit képpé varázsol, és mitől lesz ez egyedi és időtálló, ráadásul úgy, hogy megtartja a személyes jellegét. Jókor exponált képeket látunk, és abszolút elfogadható számomra az is, hogy ez egy kicsit túl van beszélve. Ugyanis pontosan értem és érzem azt, hogy mi az, amitől egy élmény ennyire erős hatással van a befogadóra, merthogy nem akarja elengedni. Akkor sem, ha esett az eső, akkor sem, ha saras úton megyünk, akkor sem, ha viszonylag egyszerűbb tájat látok. És azért azt hozzáteszem, hogy ezek mind-mind tömegelhelyezésben és kompozícióban rendben lévő képek, ugyanis az egésznek van egy olyan sugárzása, ami arról szól, hogy utazunk, de minden odaút egyben hordozza a visszaút enerváltságát, szóval van ennek egy kicsit ilyen keserű mellékíze. Vannak számomra egészen kiemelkedő képek a sorozatban, és vannak olyanok, amik az összeköttetést hozzák létre. Egy 12. kép a végére nekem kellene. Megvan a 3 csillag és a leckemegoldás, nagyon köszönöm! Sándor, megint azt mondom, hogy ne hanyagolj minket, letelt az egy hónap, amíg a képeket nézted, most jó lenne, ha újból beszállnál ebbe a játékba. (hegyi)
értékelés:    

Kint-bent-odaát

Kint-bent-odaát

Nem nagyon tudok mit kezdeni az előtérrel, hogy ezek az oszlopok mit akarnak jelezni. Valahogy ott a belső tér még érthető, talán valamilyen vasútállomás lehet, a külső tér is megjelenik a tükörben. Na, itt van az a dolog, aminél azt gondolom, hogy a mobiltelefon már kevés, mert ezt a tónusjátékot már nem tudja rendesen ábrázolni, és most a zajossága, az egésznek a pixeles szétesése ellene dolgozik a formáknak. De megint azt mondom, hogy az, amit megláttál, amibe talán egy kicsit többet láttál bele, mint amit a készülék képes átvinni, az jó. Úgyhogy a 2 csillag megvan, itt most a forma az, ami nem egyértelműen adja önmagát. (hegyi)
értékelés:

Hazafelé...

Hazafelé...

Hát, én tudom, hogy ez hol van, de azért azt hozzáteszem, hogy kevés ember lehet, aki ebből megmondja, hogy ez a dörögdi klastrom. Nem kötelezően kell ezt tudni, viszont ahhoz nekem ez önmagában kevés, hogy elvigye a vállán a képet. Ez olyan, mint egy kamera a képben, de az, ami a túloldalon történik, így, ebben a formában nem annyira érdekes. Valamit még itt kellene ezzel kezdeni. Legfőképpen azt, hogy nem elég belenézni ebbe a lukba, valamit ettől várnunk. Akár azt is lehetne ábrázolni, hogy nem, nem várunk ettől semmit, de akkor ennek a lukságát kell jobban megfogni. Úgy tűnik most, hogy ez az élmény, ez az érzés valahol benne maradt a képben, nem jött ki. És az utazás, megérkezés pedig megint egy olyan dolog, hogy kettőnkön kívül nem sokan értik, talán csak azok, akik a rádióműsort hallgatják, de ennek a képnek e nélkül is meg kellene állnia. Anita, kapcsolj rá, el vagy tűnve megint, és ezt most azért mondom ide, mindenki előtt, hogy azért mi dolgoztunk együtt nem keveset, és volt is eredménye. Az elmúlt, lassan egy év nagyon a lazulásról szól, és ezt nem tartom jónak. A szabadság a kezedben van, engedd szabadon azt a madarat, és hadd szálljon. Kérném a munkákat! (hegyi)
értékelés: