Utazás, megérkezés

Van ebben az egészben valami világgá menős hangulat, az is érdekes, hogy ezt a világgá menést azáltal, hogy ennyire szorosan követjük a modellt, aki bandukol az alagútban, olyan, hogy együtt megyünk vele, megyünk itt libasorban, szépen. Jó a ritmus, jó ez a gondolat, talán annyit megért volna a dolog, hogy egy kicsit feljebb emeled a kamerát, és onnan próbálsz csinálni egy képet, ahogy látom, az élességgel itt nem volt fontos szempont, ezzel nincs is különösebb bajom, de ha egy kicsit feljebb emeled, akkor a modellnek a feje jobban elválik a háttértől. Most ez ott egy kicsit pontatlan nekem, de az ötlet maga jó, megyünk bele a nagy semmibe, de már látjuk az alagút végét, hogy ilyen közhelyeket is mondjak. (hegyi)
értékelés:

1-es villamoson, Árpád híd és Lágymányosi híd között félúton.

Ahogy látom, téged izgat ez a közlekedési helyzet a tükröződésekkel, a fényekkel, a játékokkal, az előző, mozgásos leckédnél is egy közlekedési helyzetet kaptunk, ez még inkább arra sarkall engem, hogy azt mondjam, hogy jó a megfigyelés, kompozícióban nem ártana pontosítani, hogy mi az, ami engem itt izgat. Itt látunk egy réteget, ami a belső tér konkrétsága az ablakkerettel, aztán látjuk az ablakban a belső tér tükröződését, de mivel ez egy ablaküveg, át is látunk rajta, és látjuk ott a másik villamost, aminél már le- vagy fölszállnának a várakozók. Tehát időben és térben is több sík van jelen, ez nagyon jó megfigyelés, nagyon szeretném, ha ezt a maga konkrétságában vennéd, de a mesét kell elindítani, hogy mi a fontos, melyik kapcsolati rendszer az, ami téged izgat. A sapkás bácsival és a mellette álló nénivel indul el egy mesetörténet? Hogy ők utána elmennek egy kiskocsmába, és megisznak egy deci bort, vagy az izgat, hogy ők egyedül leszállnak, és mi vágja őket odalent? Magadnak kell ezeket a kérdéseket föltenni még akkor is, ha ezek nem valós történetek. Lehet, hogy ezek az emberek nem is ismerik egymást, elég nagy a valószínűsége, de ettől még a véletlen és a te kamerád közös helyre tudja őket szerkeszteni, és el tudsz velük játszani, mint szereplőkkel, mint egy bábfilmben, vagy mesefilmben. Én ebbe az irányba próbálnálak téged vinni, hogy hagyd, hogy az a mese benned elinduljon, és ezt a mesét fotózd meg. Az ötlet egy csillag, és várom az ismétlést. (hegyi)
értékelés:

Ez a kép attól jó, hogy a fiatalember észrevett és felénk néz. Érdemes lenne majd ezzel még kísérletezned esetleg állvánnyal vagy valami jó rögzítéssel, hogy hosszabbat tudj exponálni a gép bemozdítása nélkül, egy olyan időpontban, aminél sok ember mozog, száll ki és be, esetleg pár beavatott embert megkérni, hogy ők ne mozogjanak, szóval ezt úgy kéne ismételni, hogy mint filmrendező, megrendezed a történetet. (hegyi)

Igen, megint kapunk egy olyan üzenetet, ami Eszterre nagyon is jellemző, ez az önmegfigyelési helyzet. Talán ami itt most engem ebben a képben zavar, az a szín, hogy ez a sárgás fény jön létre. Nyilván ebbe belejátszik az, hogy milyen világítási helyzet van ennél az állomásnál, de ezt utólag lehet, hogy érdemes lenne korrigálni, mert hunyorog tőle az ember, pislog, dörzsölgeti a szemét, hogy ez helyrejöjjön. De mint énüzenet abszolút rendben van. Az utazásnak vannak olyan manifesztumai talán, amik jobban jellemzik ezt a helyzetet, nagyobb bőrönd, vagy ez a banyatanknak hívott húzós szatyor, valamit én innen hiányolok, elférne a peronon egy-két ilyen tárgy, és azzal létre lehet hozni egy sztorit. Itt a sztori, az, ami fontos, a pillanat megragadása már megvan, most egy kicsit kezdjünk el a sztorival foglalkozni. (hegyi)
értékelés:

Örömmel tölt el mindig, ha meglátom a Tatabánya feliratot. Akkor is ha elutazom, akkor is ha megérkezem.

Olyan ez a kép, mint egy háttér, mint egy történetnek a színpadi díszlete. Ezt a díszletet meg kell tölteni élettel, mert a leirat erről az életről, erről az életigenlésről, örömről szól, de ez most a képen nincsen jelen. A színek most stimmelnek, a fények is, bár ez a ködös időjárás nem biztos, hogy előnyös, de nekem erről még valami hiányzik, ami ezt a mesét elindítja, vagy valaki, aki battyog a sínek mellett, vagy egy bőröndhúzó kiskocsi, vagy egy vonatszerelvény, ami befut az állomásra, tehát valami nekem még ide kell. A képnek a tábla és a dróttartó oszlop közötti része fut ki a semmibe, oda én valamit még bekomponáltam volna. Visszaadom ezt Mariannak, mert ha ehhez a helyhez és helyzethez egy személyes érzelmi kötődése van, akkor ezt meg kellene próbálni ábrázolni. Valami mesét, akár instruált modellekkel, hozzunk létre. Ismétlés. (hegyi)

Kelenföld, Budapest, 2011.09.10.

Négy kép, kicsit szaggatottan, de azért elindul egy történet. Valami kisvárosi kis pályaudvar lehet, ahogy én ezt látom, legalábbis abból a képkivágatból, amit kapunk, mert picike az irányítótábla, stb. Az első kép egy szép enteriőr, egy szép szituációábrázolás az utazással, ahogy nézik az emberek azt, hogy mikor jön a vonat, miközben van, aki nyugalmasabb, van, aki feszültebb. Ebből nagyon jól kijön a várakozás rész. A második képnél nagyon tetszik az, amit megláttál a kékekkel, a jegyárusító automata és a bőrönd, és a laptopon dolgozó hölgy. A modernitás, a 21. századi irány ebben a múlt századból itt ragadt, lepukkant, kicsit koszos, kicsit ütött-kopott állomásnál, tényleg nagyon furcsa üzenet pont attól, hogy az nagyon jól látszik, hogy a hölgy itt minél kisebb helyet szeretne elfoglalni, ül ezen a padon, szorosan összetett lábakkal, tartja a laptopot, bebújik a saját kis világába, nincs ő jelen ebben a szocióban, ami őt körülveszi. A harmadik kép zseniálisan jól hozza a régi korokat, Utasellátó, olvassuk. Valószínű ez a felirat a 70-es évekből maradhatott itt, maga ez a bazár sem hiszem, hogy túl fiatal darab lenne, és mindenféle zsibvásári dolog van itt, nem is nagyon érti az ember, hogy mire számítanak a boltosok, hogy miért vesz az ember mondjuk teknősbékát, vagy hullahopp karikát az úthoz, de hát mindenre felkészültek, és a két turista épp a pénzét számolja. Az utolsó kép már a megérkezés valahová, amikor megint egy nagyon érdekes képet kapunk. Ez akár lehetne épületfotó is, mert jellegzetesek ezek a vasúti épületek, mert nagyon egy kaptafára épültek, ha bizonyos építészeti korokat veszünk, és mégis, az ember ezt egyszer csak birtokba veszi, fölteszi a maga ronda feliratú portál logóját, fölteszi a szél által összefújt molinót, és lesz, ami lesz, alapon működteti ezt a látványpékséget. Látszik, hogy forgalom van, de az emberek alapvetően a véleményüket is szignálják a képen arról, hogy mit gondolnak, hogy mennyire fontos ez az ő számukra. Szóval, nagyon érdekes a képsor, nagyon tetszik, az utazásról nagyon jól mesél, arról, hogy tulajdonképpen az ember el akar jutni A-ból B-be, és közben kénytelen-kelletlen belekerül egy ilyen furcsa világba, amivel nem nagyon akar közösséget vállalni, lehetőleg minél kevesebb érintkezési pontot találjon, a szó szoros és átvitt értelmében is. (hegyi)
értékelés:    

Gyerekkorom emlékét idézi a kép, amikor autóval a Sopron-Budapest távot többször megtettük. Odafelé is más élmény volt, visszafelé is, az ember vagy a felezővonalat nézte, vagy a két első ülés között kikukucskálva figyelte a szembejövő autókat, számolta, hogy hány zöld Zsigulit lát, vagy, ha már elfáradt, akkor az ablakon nézte az elsuhanó tájat. Ez az élmény most itt megvan, és hogy akár vonattal, akár autóval utazunk, de az átutazás élménye, amikor úgy érintünk sorsokat, életeket, élethelyzeteket, hogy azok csak, mint egy villanás, mint egy kaleidoszkóp képén kerülnek egy másodpercre a látóterünkbe, és máris egy másik élmény jön. A mi időnk, ahogy ezeken a tájakon átszáguldunk, lényegesen rövidebb, mint azoké, akik ezeken a helyeken élnek, és egy egész életet leélnek ott. A sűrítés nagyon izgalmas, hogy hogyan sűrítődik bele ez az egész, mint egy villanás ég be a retinánkba a kút, a kis tanyaház, a szántóföld, és az a sors, ami itt van előttünk pár méterre. Ez egy viszonyrendszert alakít ki az utazóban, úgyhogy a leckemegoldás tökéletes. A képi megoldásra azt tudom mondani, hogy ilyen, amikor utazunk, ebben nincsen nagy trüváj, jónak tűnik az időpont megválasztása is, az exponálási idő megválasztása is, a fények is rendben vannak, úgyhogy ez így helyénvaló. Az oszloppal valamit lehetett volna kezdeni, de ez olyan helyet, hogy ezt dobta a gép. Ha érvényesnek tartjuk azt, hogy ez az expozíció a fejünkben bármikor megtörténhet, és a választás nem tudatos, hogy mi az, ami kiválasztódik, és mi az, ami, mint emléknyom, megmarad, akkor el kell fogadnunk, hogy ez egy emléknyom. (hegyi)
értékelés: