Utazás, megérkezés

Tükör

A 20-as, 30-as évek történetei jutnak eszembe, a Poirot-történetek, hogy utazik a hölgy a vonaton, és valami drámai feszültség fog történni, és ennek valamilyen utalását kapjuk itt. Itt még minden rendben volt, amikor felültünk a vonatra, de már azok a vörösek sejtetnek valamit, hogy a háttérben, ha jól megfigyeljük, akkor ott valaki más is szerepel ezen a képen. Ennek az utazásnak nem biztos, hogy jó vége lesz, nekem ezt az élményt hozza a kép. Kompozícióban egy leheletnyivel lehetett volna elmozdítani a kamerát Ágnes felé ahhoz, hogy az ő szerepe legyen a fontosabb szerep. Ugyanis most, ha kidekázom, akkor annyira középre van helyezve ez a mérleg egyensúly, hogy így a közléssel nem eldöntött az irány. Kifelé is figyelek, meg Ágnesre is, és mivel a kettő között ott van ez a fal és az ablakkeret, és ez a rész elég nagyot mutat, elég sokat elfoglal a képből, ezért mind a két irány kiszorul a kép szélére. Ha ezt a döntést meghozom, hogy melyik legyen a fontosabb, a kinti vagy a benti, és annak egy kicsit nagyobbnak adok, akkor már ez helyre tud billenni. Érdekes módon, pont attól, hogy a két tömeget valamilyen irányba elmozdítom, ezzel kerülne egyensúlyba. (hegyi)
értékelés:

hosszú út mögötte

Az a baj, Gime, hogy megint valahol a dolog ott bukik el, hogy elkészült ez a kép, és nem érzem azt, hogy a kép összessége igazolná azt, hogy ez a kép így, csak így, ezzel a modellel, ekkor, és csak ekkor készülhetett el. Látunk egy utat, egy tájat, nem túl jellegzetes út, nem túl jellegzetes táj, szép, nyugalmas, de nagy egyedi jelleget nem hordoz. Látunk egy idős nénit rajta, a kis szatyraival jön valahonnan, és tart valahová. Az nagyon jó, hogy a fény átsüt ezeken a szatyrokon, és a tartalomra is valamelyest utal, tehát a világítási helyzet abszolút rendben van, ezzel egyetértek. Jól van exponálva a kép is, kicsit kopogósra van véve a tónusrend, de ez ízlés kérdése, ugyanakkor lényegesen magasabban vagy, mint az ő nézőpontja, tehát ebben van egy alávetettségi helyzet, ráadásul „Hosszú út mögötte”, mondod te a címmel, én meg azt mondom, hogy nem, a néni jön haza vásárlásból. Nem érzem annyira drámainak a képet, mint amennyire a kép címe üzenni akar, és mintha a kép címével akarnád igazolni azt, ami a képen nincs rajta. Pedig rajta lehetne, csak ehhez közelebb kell menni. Ez a kép legalább 3-4 lépéssel közelebbről is elkészíthető lenne, úgy, hogy a sallangokat lehagyjuk, a villanyvezetéktől kezdve az egész háttérvackolást, csak az utat hagyjuk meg és a modellt, viszont az arcból akkor többet kapunk, majdnem kétszer ennyit kaphatnánk, és akkor a sors, a történet már érvényes lenne, és segítene minket. Leckemegoldásnak elfogadom, de annyira távol vagy a modelltől érzelmileg is, hogy bátortalannak tartom ezt a megoldást. (hegyi)
értékelés:

útválasztás

Gime, azt kell mondjam neked, hogy az utóbbi egy év egyik legerősebb Gimesi képét kaptuk meg. Nagyon örülök annak, hogy itt az összes klisét levetkőzted, amit az utóbbi időben valami okból kifolyólag szükségesnek éreztél magadra aggatni. Egy fekete-fehér képet látunk, szép tónusban, megvannak a feketéi, a fehérjei, minden tónus szépen szerepel. Nagyon érdekes ez a ritmus, az alagút, a lépcsősor, az egész, ahogy ezzel a növényzettel be van futva, ahogy ez viszonylag le van takarítva, de mégis meg van hagyva a természet nyoma, nem egy steril környezet. Maga ez a háttérhelyzet nagyon jó. Ebbe, ahogy látom, Tündét beállítottad, mint modellt, és tökéletesen rendben van az, ahol ő van, az, ahogy figyeli ezt az egész helyzetet. Ez egy nagyon is erős üzenet, abszolút három csillagos. Amire magyarázatot várok, a jobb alsó sarokban a fekete bigyó, hogy az mi ott, mert az engem zavar. Nem fotosoppal, de ha az valami mozdítható, akkor el kellett volna mozdítani onnan. Nagyon szép az az árnyékritmus is, ami létrejön, azt jó lett volna, ha ez nem zavarja össze. De nagyon szeretem ezt a képet. Gime, ha legalább egy százalék voksot rátehetnék, akkor én erre az irányra teszem a te fotós utadon. (hegyi)
értékelés:

Budapest

Kedvelem ezt a képet azért, mert egy szokványos, hétköznapi helyzetet ábrázol nem szokványos formában. Ahogy én itt érzem, ez egy hosszú expozíció, és szerencsére Ferinek sikerült úgy kitartania a gépet, hogy megmaradtak a formák, és az elmosódottsággal ezek a lámpasorok, és maga a konkrétsága a képnek csak, és kizárólag annyira változott meg, hogy festői hatást ért el Feri. Gondolom, hogy a kapaszkodóra tehette a gépét, oda támasztotta, és így készült el ez a felvétel. Olyan, mintha egy falanszterbe mennénk lefelé a különböző bugyrokba, és benyeli az embereket ez a szörnykapu. Nagyon furcsa meglátás. Amivel én vitatkozom, de ezt Feri tudja, ez a vignettálás. Én ezt itt is észreveszem, és nem alkalmaztam volna, mert ezek a széttartó sugárirányú vonalak egyébként is összerántják a kompozíciót, akkor is, ha nincsen vignettálva. De megvan a három csillag, köszönöm. (hegyi)
értékelés:

Tapolcai tavasbarlang
Tapolcai tavasbarlang
Tapolcai tavasbarlang
Tapolcai tavasbarlang

...a kő marad, a kő marad...

Az egész egy kísérteties helyzet, nagyon izgalmas, nincs befejezve, de a befejezetlenségével is hordoz feszültséget. Minden egyéb esetben azt mondanám, hogy de hát ez hiba, és mégis ennél a képsornál érdekes az az ív, amit bejárunk, érdekes az a törés, ahogy ez véget ér a közeli képpel, és az, hogy a „kő marad, a kő marad”, és nem tudjuk, hogy mi történt, hogy kijutottak-e élve ebből a barlangból, hogy mindenki száraz lábbal megúszta-e, voltak-e ott találkozások, milyen helyzet jött létre. Ha megfigyeljük, ebben a ritmusban is halad Anita: van egy tárgyias megközelítés abban, hogy ez egy tavas barlang, tehát látjuk, hogy ez tó is, meg barlang is. Aztán látjuk a vízfelületet, ami akár egy medence is lehetne, nagyon érdekes, de a fény és a szín játéka az, ami visszautal arra, hogy hol járunk. A harmadik képnél elindul egy történet, ami nagyon személyes. Az ember belefeledkezne ebbe, várná a folytatást, majd kapunk egy közelit erről a kőről, és itt vége. Érdemes ezen elgondolkodni, én ezt az ívet most abszolút el tudom fogadni, ezzel a töröttséggel együtt, hogy ha ez így volt szándékolt, és nem a fényképezőgépből fogyott ki az elem. Érdekes kirándulás lehetett, az biztos. (hegyi)
értékelés:

Út

Valamiért nekem erről a képről a Kill Bill c. film jut eszembe, meg ne kérdezzétek, hogy miért, mert nem tudom megmondani. Talán a tekintet, talán a tükör használata, az egész olyan, hogy valamit ez a lány észrevett a tükörben, és mindjárt visszafordul, és valamilyen gesztussor elindul, aminek nem tudjuk, hogy mi lesz a végkimenetele, de valószínűsítjük, hogy nem biztos, hogy az olyan nagyon jó lesz nekünk. Nem egy vidám kép, még akkor sem, ha egyébként maga a sztori, amikor történt, lehet, hogy egy vidám helyzetnek volt egyik része. De hogy ebben a pillanatban nem a Disneyland-re gondolt az alkotó, abban egészen biztos vagyok. Én ezt azért tartom jónak, mert azáltal, hogy ennyire a semmiben lebeg ez a tükör, olyan az egész, mintha valamilyen helyzetből, valami kukucskálóból is elképzelhetnénk, hogy kinéz valaki, és azzal történik egy farkasszem-nézés, és az megint egy másik izgalmas történet. Szóval nagyon dinamikus a kép, nagyon jól működik. Ha a leckebesorolást nézem, hogy Utazás és megérkezés, hogy itt a képcímből is arra juthatunk, hogy ez valamilyen utazási helyzet. Az utazás mindig egy ambivalens érzés, akkor is, ha az ember elindul, és akkor is, ha megérkezik, és ebből valamennyit most sikerül érzékelnünk: a kíváncsiságot a külvilág felé, de a visszatekintést is, azt is, hogy vágyom is én erre az útra, de valamiért mégis szomorúan gondolok vissza az előző helyzetre. Három csillagos kép lenne ez, ha értékelném csillagokkal. (hegyi)

Törött álmok - újrakezdés

javítás.

Erről a képről beszélt Polgárfi Gabi egy műsorában, lényegesen jobb megoldás, mint amit az előző gondolás képnél kaptunk. Némi problémám van még mindig a dolog koncentráltságával. Jó a meglátás, jó, ahogy ezt Gergő elhelyezte. Az előtérben lévő murva kövei között megbújó levéldarabok, és egyéb formák zavarnak engem, másrészt valami faágacska belóg a kép bal fölső részén, ami megint kérdéses, és valahogy a világításban, az exponálás pillanatának megtalálásában fontos lenne, hogy ne legyen ennyire tárgyias. Mit értek ez alatt? Ami most ebben a képben nekem izgalmas, az az a játék, ami létrejön a kishajó fényei, meg a háttérben lévő hullám csillanása között. Ez az irány tökéletesen rendben van. Minden, ami ezen kívül van, ez ellen az erő ellen dolgozik. Itt találtál valami párhuzamot, és ez jól működik, de ennek ellene dolgozik most a parton lévő kavicsok csillanása, és a háttérben lévő nyugodt víztükör, meg az ég pluszban. Ez így lebuktatja az egészet, olyan, mintha egy werkfotót látnánk valamiből. Te vagy a balatoni csávó, neked kell tudni azt, hogy a Balaton mikor milyen, haragos, nem haragos, és ehhez a fényviszonyhoz tudod ezt az egész dolgot berendezni, hogy maga a hajó is úgy tudjon itt szerepelni. Megint van egy kérdés: a makett és a valóság párhuzamba állítása. Kérdés számomra az, ami itt még mindig nincs eldöntve, hogy ez a makett azért jó, mert makett, és ezzel valamit, mint emlék, elindít benned, amiben közben nem kis adag irónia is van? Vagy el akarjuk játszani, hogy ez a makett maga a valóság, és csak az utolsó pillanatban bukjon le, hogy ez nem az? Vagy egy távolságtartó megközelítést keresünk, mint talált tárgy, mint talált emlék próbáljuk ezt eladni? Ez egyikhez sem érzem, hogy letetted volna a voksodat. Ha ez egy talált tárgy, akkor lényegesen tárgyilagosabban kell megfogalmazni az egészet, leltárszerűen, akkor nem kell líra, és akkor valami szürrealitást bele kell vinni, hogy hol meg hogyan találtad. Ha a makett és a valóság közötti párhuzamot akarom hozni, akkor ez az irány, amiben most mész, nem rossz, de akkor ez a kavicsos megoldás, amit itt látunk, mivel ez is olyan, mintha nagy sziklák lennének, közben tudjuk, hogy ezek kis darabok, ez nincs jól megtalálva. Ha azt mondod, hogy ezt abszolút hitelesen szeretnéd megmutatni, és csak az utolsó percben derüljön ki a nézőnek, hogy ez nem egy valódi gondola, akkor nem kell belelátást adni a belső műanyag szerelékbe, és akkor van az, hogy olyan fénytani helyzetet kell keresni, amiben a sejtelmessége, a titokzatossága a dolognak felerősödik, és elhiszem utána, hogy ez a gondolás valóban a lagúnákon evez. Nem tudom, hogy mennyire érthető, örülök ennek az elmozdulásnak, még várnám Gergőtől ezt a döntést, hogy meghozza. Kérlek szépen, mivel ez neked egy fontos helyzet, ne dobd el, mint játékot, hanem próbálj ezzel dolgozni, mert amint ebben megtalálod a kifejezésnek azt a formáját, ami célhoz fog téged segíteni, abban a pillanatban fogsz arra is rájönni, hogy bármi más helyzetre ez utána, mint tapasztalat, ráhúzható. Ezt a tapasztalatot ne vond el magadtól, csináld végig. Ismétlés. (hegyi)

Üres mennyország

Életem első repülőútja, és gyermekkorom dőlt romba: Isten nem is a felhők fölött lakik.

A filozófiai kérdés, amit Zsófi felvet, vicces akar lenni, és mégis az érdekes ebben az, hogy a viccessége mellett is még benne maradt az a rácsodálkozás, ami egy fontos impulzus. Emlékszem, hogy amikor én repültem először életemben, ha nem is pont ezen gondolkodtam el, de mégis nagyon közeli dolgon, mert meghökkentő az élmény, hogy micsoda furcsa dolog, csak attól, hogy az ember egy repülő szerkezettel fölé tud emelkedni a felhőknek, olyan üzenetet tud hordozni, ami mindenkinek nagyjából ugyanúgy dekódolható. Nem egyszer előfordult az, hogy rossz időben, télen kellett fölszállj repülővel, szürke, havas, vacak idő volt, és az ember fölment a felhők fölé, ahol sütött a nap, ami egy pillanat alatt elmos minden lenti nyavalyát. Ez nagyon giccses megfogalmazásnak tűnik tőlem, de mégis ezt éreztem. Ennek a képnek is itt az ereje, mind amellett, hogy ott fönt ez van, tehát nem ül ott sem angyalka, sem Isten, sem semmi a felhőkön. Ezek a nagy pamacsok olyanok, mintha madártejet látnék, de azért van az egésznek egy olyan díszlet jellege, ami zseniális. Talán annyit fűznék hozzá, hogy ha már maga a jelenség nem valami őrület, tehát nem találtam odafönt senkit, másrészt a felhők is konszolidáltan mutatkoznak, akkor az nem árt, ha az ember meghagyja a kabin ablakot, mint keret, mert jótékonyan tud hatni a képi kompozícióra a kabin ablak. Előfordul az is, amikor ellenfényben van minden, amikor a gép mögül süt a nap, és a gép árnyéka rákerül a felhőre, az egy őrület. Nehezebb megtapasztalni, mert olyan időben, olyan irányba kell repülni, hogy ez létrejöhessen, de nekem volt szerencsém ezt látni, úgyhogy az még egy másik lehetőség. De ez a kép tetszik, és a filozófiai gondolattal együtt hozza nekem az élményt. A leckemegoldáshoz viszont várnék személyes megközelítést, történetet, képben. (hegyi)
értékelés:

Tavalyi felvételem, ráadásul mobillal készült, de én így is szeretem.

Azt írja Viki, hogy ez egy tavalyi felvétel, és mobillal készült. Ezt látom, le se tagadhatná. Izgalmas a dolog, csak sajnos, ami ebben izgalmas lenne, azok a ritmusokat, amiket látunk, amik nagyon jó megfigyelések, összeborítja a technika. Itt most a személyes élmény belül marad, neked megmaradt, de ez a film most csak arra jó, hogy mint tanulmány megőrizd, és valami normálisabb videokamerával ezt megismételd és összeszerkeszd. A technika miatt az a gyönyörűség, ami a sínek, amikor átmegy egy váltón, amikor szétválik, összefonódik, ezek a játékok nem tudnak most érvényesülni. Amennyire kivehető, egy jó ritmusú dolog lenne ez, a gesztust értem, de a technika nem túlhaladható az érzékelés szempontjából. Egy csillagot adok az ötletre, és biztatásként, hogy ezt tessék ismételni. (hegyi) értékelés:

Pillantó

Ez megint egy olyan dolog, ami egy jó irány, a mese nagyon tetszik, az, hogy a visszapillantó tükörben lévő helyzetet mutatja Ágnes. Valószínűsítem, hogy ez nem az autóban készült felvétel, hanem kint készült, az autón kívül, mert az A oszlopon olyan fénytani helyzetek jönnek létre, amik az üvegtükröződésnél jön létre. Ez biztos a vezető oldali üvegnek a tükröződése, ezért azt nem tudom számonkérni Ágnesen, hogy miért nem tette oda a kezét valaki arra a kárpit-részre, de valamilyen személyesség innen nekem kicsit hiányzik. Talán az, hogy itt van ez az utcarészlet, amin van két autó, meg házak, de ott sem történik igazán semmi. Áll az egész, miközben az utazás és megérkezés egy dinamikus helyzet, a megérkezés pillanata is. Még az a pillanat is, amikor még csak mi tudjuk, hogy megérkeztünk, mert még nem vette észre senki, megálltunk a kocsival, de még nem csengettünk be, bennünk akkor is dinamikus a helyzet, az érzelmi megközelítés. Egy kicsit tessék itt is hunyorítani: létrejönnek háromszögek, formák, ezeknek az elrendezése most nem pontos. (hegyi)
értékelés:

madarak

Mert én filmre is szoktam fotózni. :)

Az elmúlt idő híradásaiban érdekes eseményekről kaptunk tudósításokat. Városokat elleptek a baglyok, varjak, meg mindenféle más madarak, és egészen Hitchcock-i filmes helyzetek adódtak. Ennek a magyarázatára ornitológus kellene, hogy vajon ilyenkor mi történik, és miért kerülnek egyszer csak egy kisvárosba baglyok. Ezt csak így zárójelesen jegyzem itt az elemzés előtt meg, hogy ennek van egy normális működése, ezek az állatkák csoportba verődve szoktak vonulni. Nem vagyok madarász, de ennek biztos van aerodinamikai oka is, hogy miért ez az ék alak az, amit fölvesznek. Biztos így segítik egymást a repülésben meg a tájékozódásban is, és ez viszonylag jól látszik ezen a képen. Egyetlen egy problémám van: minden mozog, és talán egy kicsit, ha nem is azt mondom, hogy befagyasztani kellett volna ezt, mert az sem igaz, de azért az jó lett volna, ha valamelyik madárka ennél picit élesebb. Ha egy egységnyivel rövidebbet exponálunk, akkor lehet, hogy még a mozgás érzékelhető, de többet kapunk a figurákból. De jól érthető az, hogy ez mi akar lenni, és az Utazás, megérkezéshez is egy fontos jegyzet, mert várjuk a madarakat. Még városi környezetben is, itt nálunk a kertben is van madáretetés, és ilyenkor télen lehet azt észrevenni, hogy mennyire elcsendesül a környék, csak a hajnali kakasokat lehet, mint madár, beazonosítani, de az a csivitelés, ami tavasztól őszig jelen van, ilyenkor hiányzik az embernek. Teljesen más érzés úgy kinyitni az ablakot és szellőztetni, hogy közben madárcsivitelés hallatszik. Tehát én jó gondolatnak tartom. Azért ennél a leckénél is azt mondom, hogy én a Vikinek az élményeire lennék kíváncsi, szerintem van a tarsolyban nem egy ilyen élmény, mert a rádióműsorokból tudjuk azt, hogy Bach Viki ő maga is sokat utazik, meg a családban is az utazás egy jelentős szempont. Ha erről tudna képileg mesélni, az még szuperebb lenne. De ezt is egy három csillagos megoldásnak tartom, köszönöm szépen. (hegyi)
értékelés:

Kerékláb

Majdnem mindennel egyetértek a képen, a képkivágással nem teljesen. A vágás lenne az, ami ezt megoldaná. Azok a kirakatban tükröződő alakoknak, - innen nem tudom megítélni, hogy azok próbababák, vagy valami más szituáció -, a fejénél hozzuk meg a vágást, akkor egy lényegesen dinamikusabb és izgalmasabb kompozíciót kapunk. Nekem ezt az egész helyzetet befagyasztja, ami ott történik, mert olyan jól megszámolható, hogy három-három fejük van, és ez nem tesz ennek jót. Ha nyaknál meghozódik ez a vágás, akkor maga az, ami a várakozó emberfigurák és a kerékpár közötti dinamikai viszony, és az elmozdulással való érzékeltetése ennek a mozgásnak, nagyon izgalmas lehetne. Ez nekem így most kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Kadarka

Nagyon-nagyon szép a kép, gyönyörűek az ívek, egészen költői szépsége van annak a ritmusnak, amit itt látunk ezzel az S ívvel, ami itt ez a sáros út, és ami utána, érdekes módon, folytatódik a domboldalban is. Nagyon jó a kiválasztás, talán a képet én még szűkebbre vágtam volna a két oldalánál, de a kép maga gyönyörű. Az, hogy ez nem az Őszhöz került beküldésre, hanem az Utazás és hazatérés leckébe, az egy további lépés. Ha ez így van, akkor Tamásnak kellene magyarázatot adnia arra, hogy ez miből következik, hogy ez valakinek az útjának a kezdete vagy a vége. Hogy elindultam, vagy megérkeztem? Az út önmagában nem magyarázata ennek. A döntésnél a határozottságot az adja meg, ahova a fényképezőgépet elhelyezem. Ha az út és az utazás érdekes, akkor az úthoz és az utazáshoz közeli pontra helyezem a fényképezőgépet. Erről egy picit hiányzik Tamás, nem biztos, hogy szó szerint ő, bár ezt is el tudnám képzelni, hogy hosszabb expozícióval ő befut ide a képbe, és ezt az egész költői szépségű nyugalmat fölrobbantja. Valami mindenféleképpen hiányérzetet ad, amiért én nem tudom ezt a 17-es leckéhez olyan könnyedén értelmezni. Tehát egyrészt várom Tamás segítségét, másrészt pedig én erre most adok kettő csillagot, de nem érzem megoldva a leckét. (hegyi)
értékelés:

Smaragdváros felé

A véletlen úgy hozta, hogy Ágnesnek a javítása, és Bélának a Smaragdvárosa egymás fölé-alá került. Ez azért is érdekes, mert a két kép nagyjából hasonlatos egymáshoz, és egy csomó kérdésre, amit nekem most az elemzésben kellene elmondanom, választ is ad. Nem szoktunk összehasonlítani semmit egymással, mégis Béla eléggé gyakorlott fotográfus ahhoz, hogy azok az üzenetek, amiket küld, kell a nézőben is valamilyen visszhangot tudnia verni. Most a Smaragdváros felé, mint cím, nem ad elég segítséget ahhoz, hogy értelmezni tudjam, hogy miért lett lefényképezve ez a völgy. Nem egy nagyon jellegzetes hely, ez bárhol lehetne Magyarországon, ahol van fű, fa, meg bokor, ezt most így nem nagyon értem. Biztos van Bélának ehhez valami érzelmi kötődése, de azt rá kellene tudni tenni a képre. Most ez nem került rá. Úgyhogy Béla, ezt most visszaadom ismétlésre. (hegyi)

a kapu

A kapu, amin (át)utaznak, megérkeznek...

Nagyon szürreális, víziószerű ez a kép. Kedvelem is. Ami számomra nem teljesen érthető, az a kép alsó felében lévő szürkés tónusos rész. Én valószínűleg a nagyításnál azt helyrehoztam volna, visszábhozom kontrasztban, hogy ne legyen ennyire maszatos. Ettől még megmaradt volna a meseisége a képnek. El tudom fogadni 17-es leckére, de ez a nagyítási probléma olyan, mintha egy rosszul nagyított kópia lenne ezzel a fénybeszűrődéssel. Erre érdemes lenne még egy kicsit engedni, hogy az is nagyjából hasonló rendet követhessen, mint a kép fölső része. Akkor nem is biztos, hogy kellett volna ezzel a vignettálásos játékkal megint a kompozíciót összerántani, mert akkor lehet, hogy magától összeáll. (hegyi)
értékelés: