Murphy törvénye

Ebben az adásban régi ismerősünk, Becz Péter dokumentumfilm-rendező és a Verzió emberjogi dokumentumfilm-fesztivál egyik szakmai felelőse a vendégünk.

A Murhpy törvénye második adásában a bármi megtörténhet jellegū vicces sztorik mellett a népszámlálás kérdéseirõl beszélget Viki és Bence.

A visszatérő Murphy törvénye első adásában a külföldön élés tapasztalatait osztjuk meg a hallgatókkal.

David Fincher rendezőről beszélgettünk, valamint pályakezdése kapcsán a videoklipekről.
A 2014. 03. 17-ei műsor ismétlése.

Ezúttal a mintákkal foglalkozom a kötésről szóló műsorsorozat lezárásának részeként.

Ebben a részben a kötés történetéről és a hazai gyapjúfeldolgozás állapotairól lesz szó.

Sárival a KH megalakulásáról és munkáiról beszélgettünk, valamint arról, hogy miért is fontos a történelmi traumáink feldolgozása.

A Dűnéről beszélgettünk Pongrácz Mátéval, Laskai Csabával és Miklósi Bencével, azaz a KultOn Repülő Cirkuszának ex-tagjaival.

Régi gimis barátnőmmel, Vitányi Kingával beszélgettem ezúttal, aki nem rég fogott bele SzerEtet nevű vállalkozásába, amelynek keretein belül spirituális segítőként fogadja a hozzá fordulókat.

A mai adásban Karaivanov Lillával beszélgettem, aki nemcsak az egyik legközelebbi barátom, hanem az egyik legérdekesebb ismerősöm is.

Hosszabb kihagyás után ismételt rádiózás több-kevesebb sikerrel. Mert ami el tud romlani, az el is fog.

Saját naplójegyzeteit idézi fel Bach 'Kockás' Viki kiváló zenék között.
A 2011. 11. 05-ei műsor ismétlése.