Videó

2012. szeptember 29-én (szombat) este 7-től tartjuk a Látszótér őszi találkozóját. Mindenkit szeretettel várunk, látszóterest, látogatót, fotóst, filmest, rádióst, érdeklődő kíváncsiakat egy kis kötetlen beszélgetésre. A helyszín a Drunken Tailor, baráti árakkal és jó konyhával.

Gonnok lesz most is a házigazdánk. Az éttermi részben tilos a dohányzás, tehát azok is bátran jöhetnek, akiket zavar a füst. Kérjük, hogy itt a hozzászólásoknál jelezz vissza, hogy láthassa mindenki, kikre számíthatunk, és azt is, hogy a hírt add tovább! Lesznek meglepetések is, szóval ki ne hagyd!

A cím tehát: Budapest, VIII. kerület, Népszínház utca 26. (közel a Blahához).

Amit látunk, azt úgy hívják, hogy leletmentés, mondhatjuk gyűjtésnek is. Nem akarok itt nagy szavakat használni, de fontos az, hogy a környezetünkben lévő értékeket megtaláljuk, felkutassuk és megőrizzük, úgyhogy elgondolkodhatunk akár azon is, hogy ez a felvétel az Eltűnő világ leckébe kerüljön be. Nem fogom áttenni, de akár ott is szerepelhetne. Pistáról tudni kell, hogy volt egy rádióműsora, amit szüneteltet, és reménykedünk abban, hogy akár a rádióműsor újrakezdésével kéthetente találkozhatunk ilyen zenei felvételekkel. Ami a filmet illeti, két megjegyeznivalóm van: az egyik az, hogy ilyenkor joggal merül föl a kérdés, hogy mi a fontosabb, a hang vagy a kép, és hogy mi lehet a megoldás, mert nyilvánvaló, hogy az ilyen spontán helyzeteket könnyen szét tudjuk robbantani azzal, ha nagyon sokat fontoskodunk a kameránkkal. Feltételezve, hogy ezen az estén, mint vendég, Pista elfogadott ember volt, ezért talán az is megtörténhetett volna, hogy amikor ez a dal elkezdődik, előveszi a kis kameráját és picit közelebb húzódik ahhoz az előadóhoz, aki ezt a dalt elkezdi énekelni, mert itt két eset van, ami problematikus. Az egyik az, hogy a közelben elkezdte valaki hozni a ritmust egy ceruzával, ha jól látom, és ennek talán az aránya sok lett, mert közelebb van a mikrofonhoz, a másik meglátásom az, hogy képileg is erősebb lenne, ha valamivel közelebbről tudnánk ezt a felvételt megtenni. Ha döntenem kell, akkor ennél az esetnél a kép csak illusztráció, az igazi érték a hangfelvételben van. Többé-kevésbé ez sikerült is, persze a technikától is függ, hogy mi az, amit hallunk, hogy mennyire lesz a szöveg érthető, hogy mennyire lehet ezt tökéleteshez közeli állapotban rögzíteni, de becsülendő és értékelendő az, hogy István sok mindent megtett azért, hogy ez a felvétel eljuthasson hozzánk. Az ötből ez most négy csillag, kicsit az eleje és a vége is hiányos, tényleg olyan, mint egy lelet, amit előkaparunk valahonnan, és sérülésekkel ugyan, de azért megállja a helyét. Köszönöm szépen. (hegyi) értékelés:

A Látszótér Rádióban idén is együtt, ébren ünnepeljük végig az év legrövidebb éjszakáját 2012. június 22-én (péntek) 21.30-tól másnap napkeltéig. A Marathon keretén belül mutatja be a Látszótér Hangtársulata William Shakespeare Vízkeresztjét Nádasdy Ádám új fordításában.

A műsorfolyam további részében a szerelemről hallhatunk egymástól gondolatokat, történeteket, valamint személyes üzeneteket és szívküldit is. Nem csak a rádiósoktól várunk ehhez műsorblokkokat, ha kedved van hozzájárulni az idei adáshoz, vedd fel a kapcsolatot az adásvezetővel, Jóskával! A korábbi évek marathonjainak hangulatába itt tudsz belehallgatni: 2009, 2010, 2011. Terjeszd a hírt, hozz minél több hallgatót, hogy mennél többőtökkel tudjunk skype-on élőben, hangban is beszélgetni az éjszaka során. Marathonozz velünk!

A 2012-es Tilos Maratonon is képviseltette magát a Látszótér, Babos Anita és Ocztos István a gyerekekkel foglalkozott, két csapattal főztünk lecsót és báránypörköltet, amivel a jelek szerint a legeredményesebb napot tudhatjuk magunkénak az adománygyűjtést illetően. Jóska, a rádiónk főnöke ezen a napon töltötte be 47. évét, amit a csapat hatékony konspirációt követően ünnepelt vele, a meglepetés orosz nyelvű köszöntőn kívül került torta, sütemény, juharfa, és ki tudja még mi mennyi ajándék az asztalra. Nagy köszönet mindenkinek, aki részt vett a munkálatokban, aki eljött és erősítette a Látszóteret, nem utolsó sorban Bagi Tamásnak és Piller Gergőnek a lecsós csapat, Szőke Andrásnak és Pápai Zoénak a bárányos csapat vezetéséért, Anitának és Istvánnak a gyerekprogramokért. Jövőre veletek ugyanitt, hajrá Tilos, hajrá Látszótér!

Elérkezett az idő, hogy megtartsuk az első látszóteres utómunkával foglalkozó táborunkat. A téma a digitális laborálás, hogyan lehet a jó képből még jobbat, a nyersből fogyaszthatót készíteni.

A tábor időpontja: 2012. június 2-3 (szombat-vasárnap). Helyszín: Ráckeve, Gerlei-lak. Megközelíthetőség: HÉV, vonat, autóbusz, gépjármű, kerékpár - pontos koordinátákat a jelentkezők e-mail útján kapják.

Program: 1. nap (szombat) 13-14 óra között gyülekezés a Szentmihályi stúdiónál, majd indulás Ráckevére, utána kötetlen beszélgetés, főzés, sütés és együttlét.

2. nap (vasárnap) 9:00 beszélgetés, bemutató és előadás az utómunkáról

Tehát két verzió van, az egyik, hogy egy turnusban két autóval lemegyünk szombat ebéd után és folyamatos a program, a másik verzió, hogy aki akar, az lejön szombaton velünk, vagy vasárnap kora reggel HÉV-vel, vagy ahogy tud, de maga a program vasárnap reggel kezdődik. A hozzászólásoknál ezt megbeszéljük, pontosítjuk. Amit hozni kell: - innivaló, ennivaló, ha főzünk, alapanyag - pokróc, párna, takaró, hálózsák, szükség esetén sátor - egy nyers képed, amit szeretnél kipróbálni, megmutatni - fényképezőgép

Egy régi felvétel, még 2010-ből, amin Jóska táncolni tanítja Ányezét és Ajronment.

A Fészek Színház "nem/más" című darabjának bemutatója.

Ezt úgy hívják régiesen, hogy diaporáma, amit itt látunk. Nagyon örülök, hogy nem a Gime-féle elektronikus csattogtatásos zene került alá, a zenei ritmust jónak gondolom. 1,35 perces filmet látunk, és ennek minimum egy-harmada betű. Ami a szöveges feliratokat illeti, a tipográfiát érdemes lenne gatyába rázni, mert ebben a méretben, ebben a formában ezek a betűk aránytalanok és nem hoznak egy esztétikus formát. Szóval nagyon elválik a képi világtól az, ami a betűtípusokat és a betűk megjelenését illeti. Ha ilyen nagy arányú a betűmennyiség időben, akkor azon kívül, hogy ezek információt kell közöljenek, valamilyen formában meg is kell tudniuk jelenni. Ha egy diaporámát kapunk, akkor ennél lényegesen rövidebb és kevesebb időt kellene szakítani a betűkre, arra, hogy a verbális közlést leírjuk. Most, ha megnézzük a film ritmusát, akkor van egy lírai bevezetés ezekkel a szövegekkel, szépen beúsznak a betűk, a szövegek, jönnek egyre közelebb hozzánk. Ezek megszokott hatások ezekkel a szövegblokkokkal, ezeknek van egy lassúbb ritmusa, és utána, amikor a képek jönnek, azok elkezdenek kapkodni, és lényegesen rövidebb időt kapunk egy-egy képnek a szemlélésére, mint amennyi ahhoz kellene, hogy fel is tudjuk dolgozni, hogy mi történik azon a képen. Ami a képi blokkot illeti, ami szembetűnő számomra az, hogy többféle technika van az átmenetek megoldására, van, amikor egymásba úsznak a képek, van, amikor éles váltással történnek, és van egy egészen furcsa, sávosan széttöredező blendézés is. Ebből jó lenne, ha András eldöntené, hogy neki melyik a fontos. Nem azt mondom, hogy csak egyet lehet használni, de hármat biztos nem. Én ezt a legutóbbi sávos dolgot elfelejteném, ez nem nagyon gusztusos. Ami a másik két váltási módot illeti, ehhez a ritmushoz, ehhez a történethez jobban illik az áttűnéses képátmenet, ahol mozdulatokat, pixillációkat használ a meséhez, ahol a két női szereplő ül a kanapén, és az ő mozdulatuk jön a zenére, ott helyén van, ott jól érthető ez a dinamika, de egyéb helyeken én az áttűnéses verziót választanám. Ami a képeket illeti: itt vannak jobb és kevésbé jobb képek, annak örülök, hogy ez a pixillációs dolog létrejött, mert valamit talán sugall abból, hogy mi is lehet ez a darab, azért olyan nagyon mélyre nem megyünk. Ha végig kellene gondolnom, hogy mi lehet az, amiről ez a történet szól, bajban lennék, de az érdeklődést felkelti. Azt érdemes lenne talán végiggondolni, hogy hogyan építkezünk: van egy színdarab, nem tudom mennyi idő, talán egy óra, és ehhez az időhöz mérten melyik részeket fotózunk, és milyen részeket emelünk be ebbe a bemutatóba. Nem biztos, hogy minden jelenet erős képileg, amit most megkaptunk képi illusztrációként, vannak olyan tömegjelenetek, amiket nem tudok értelmezni, tehát kuszaságot kapok. Lehet, hogy a kevesebb több lenne. Egy lassabb ritmussal dolgozni, némely képeket inkább kihagyni, és több időt hagyni azoknak a képeknek a szemlélésére, amin egy-két szereplő van maximum. Persze, ezt most úgy mondom, hogy nem ismerem a darabot, nem tudom, hogy mi a darab dinamikája, de most, ebből az anyagból ez tűnik nekem ki. Összefoglalva: maga az ötlet nem rossz, érdemes lenne finomítani rajta, ez most így nyers. Lehet, hogy át kellene a vágást is gondolni, egy más ritmust, más tempót adni neki, hogy sokkal jobban elválasztani ritmusban, sebességben azt a részt a többitől, ahol ez a pixillációs technika elindul, és csak ott fokozni a sebességet, ahol a zene is, és maga a képi dolog is ezt indokolja, egyéb más helyeken lassítani. Ha Gime hajlandó ezt újravágni, én hajlandó vagyok újból föltenni, és akkor arról újból tudunk beszélni, hogy hogyan sikerült. Ha azt mondja, hogy ez így kész van, és nem akar vele többet vacakolni, akkor azt mondom, hogy ez kettő csillag. (hegyi)
értékelés:

Technikailag rossz megoldású próbálkozásom, de megmutatom nektek, hogy milyen lett.

Mi a szerepe a képek befogadásánál a formának, a tartalom miképp csatlakozik ehhez, mi az, hogy szótagolva filmezni, fotózni? Hegyi vitaindító elmélkedése az érzékelés, a befogadás fokozatairól, a "verbálfotóról", a formák és mintázatok megértéséről. Nyitottam témát neki a Fórumon, ott folytassuk a beszélgetést.

Ezt a videót Vikivel, Attussal és Csabival készítettük egy internetes könyvreklámhoz. A videót Attus vágta. Ötlet: kollektív.

Örülök annak, hogy valaki elkezd a reklámmal foglalkozni, nem túl népszerű lecke, bár azt mondom, hogy ne kapkodjunk, eljön az az idő, amikor a reklám lesz a központi téma, de én örülök neki, hogy valaki néha-néha hozzányúl. Nem teljesen értem azt, hogy ezek a közelik mire akarnak utalni. Ahhoz képest, hogy miről beszél maga a könyv, vagy mi ennek a lényege, egy önvallomás, egy gyónás, bátortalannak érzem a képi megoldást. Kicsit közhelyes, kicsit félénk az egész. Nem biztos, hogy ez alapján megvenném a könyvet, és nem azért, mert a könyv rossz vagy jó, hanem azért, mert nem olyan nagyon erősen kelti föl a figyelmemet. Szóval nekem ez ebben a tekintetben kérdéses. Minőségben is vannak problémáim, itt a világítás nem nagyon jó, nagyon sok a szürke, a sötét. Nem teljesen értem, hogy ezt a növényszüretelést miért kell sötétben csinálni, hogy ez miért olyan fontos. Nyilván lehet érteni, hogy miért pumpálja a kezét valaki, mindenki volt vérvételen, ezt hozzá lehet tenni, de ennyi szemet, szájat, főleg Árpi szájára mondom, ahol nem vagyok benne biztos, hogy értem azt a gesztust, amit az a száj mutatni akar. Én most mondok egy nagyon drasztikus dolgot: állítsd be a kamerát, tedd oda a modelledet, és szúrd meg egy tűvel, bökd meg valahol, és közben kamerázd le, mondhatod, hogy Sztanyiszlavszkij-módszer. Szerintem azoknak a gesztusoknak igazaknak kell lennie, attól lesz az ütős. A magyar reklámfilmeknek egyébként ez egy jelentős problémája, hogy gyávák, nem mernek valós gesztusokkal dolgozni, a szereplők pedig kevésbé gyakorlottak, hogy kihozzák magukból ezt az élményt, hogy hogyan lehet ezt jól megcsinálni, tehát a színészvezetéssel probléma van, nem csak ennél a filmnél, hanem általában. Tessék azt a gesztust igaziból megcsinálni. Ha nem lehet másképp kihozni, akkor így, hogy fogsz egy gombostűt, és megbököd az ujját, akkor össze fog rándulni, és ott lesz az a gesztus, ami egyébként meglátásom szerint célja lett volna ennek a képsornak. Nem kötelezően kell a szúrást, a szívást, vagy bármi, kábítószerrel kapcsolatos helyzetet felhozni, de ezeket, ha áttételesen próbálom ábrázolni, akkor azoknak az áttételeknek jól kell tudniuk működni. (hegyi) értékelés:

Végre egy Pap Árpi film, végre itt a Pap Kompánia köztünk, és azt kell, hogy mondjam, hogy ez már egy film. Az eddigi próbálkozásokhoz képest ez stílusában, technikájában filmszerű. Sztori van, ezt következetesen végigviszi, a kezdettől a végig felépítve el akar nekünk valamit mondani, és több-kevesebb sikerrel ezt meg is oldja ez a film. Ami problémám, az az idő, a tempó. Tempójában a film, ahogy elkezdődik, azt egy Tarr Béla fricskának is gondolhatnám, annyira lassan indul, és nincsen indoka, hogy mitől gyorsul ez utána be. Van egy nagyon szép felvezetésünk, egy nagyon lírai megközelítésünk, ahogy szalonnáznak, ahogy ülnek a farönkökön, az mind oké, és utána valami történik, amitől begyorsul a tempó. És ez még egy dolog, mert, ha ez a gyorsulás egy fokozás lenne, ha szép lassan elkezdene a tempó egyre nagyobb sebességet diktálni, és jutnánk el valami robbanásszerű végkifejlethez, akkor azt mondom, hogy ez indokolt. De itt többféle tempó váltakozik a filmben. Utána megint próbálunk visszatérni egy lassabb tempóhoz, annál a résznél, ahol a kocsmai jelenet van, de az sincs végigvíve. Tehát itt a tempó az, amire ügyelni kell, hogy milyen belső időt futtatunk végig a történeten. Aztán én indokolatlannak tartom a verbális megfogalmazásnál a csúnya szavak használatát, lepattan erről a történetről, túlságosan nyers, és nem érzem azt, hogy indoka lenne, ettől amatőrré válik a szövegi rész, nincsen dramaturgiailag a dialógus felépítve, egy kicsit fésületlen, nyers ettől. Aztán, amikor megyünk a snittekkel, van egy konfliktushelyzet, hogy a fickó miért vágta ki a fát, azt amit mondott a főnök, hogy ahhoz ne nyúljon. De itt kimaradt egy snitt, itt nem látjuk, hogy miről beszélnek, és végig ez megmarad, hogy ezt miért nem lehetett megmutatni. Van egy baki is a filmben. Az elején három ember dolgozik, aztán egy valahova felszívódik, elviszik az ufók, a történetből hirtelen kiíródik valaki, akinek csak a lábait láttuk. Nem nagyon értem, hogy ha hárman dolgoztak, akkor utána miért ketten várnak a kocsira, azt az egyiket otthagyták az erdőben, vagy elrabolta valaki, nem tudom. Aztán van egy másik dolog, hogy a filmnek a vége felé a slusszpoén az, hogy van egy kis fácska a kertben, ami az ő nagy szerelme, és aki miatt ő kivágja az összes fát, hogy csak ő maradhasson. Én ezt értem, de nincs kidolgozva ez a szerelem. Itt megint túl gyorsak vagyunk. Megérdemelte volna azt a lassú tempót, oda vissza lehetett volna térni, hogy még több gesztussal, még egyértelműbben, színesebben kifejtve ezt az érzést. Ez nekem olyan vázlatszerű marad. Jó lett volna, ha ez úgy van megoldva, hogy ott ténylegesen valami kinyíljon ebből az egészből. Itt megint van egy vulgáris betét, amikor oldalba vizeli a kis fészert a fickó, nem teljesen értem. Persze lehet azt mondani, amit Árpi mondott is (mert erről beszéltem vele), hogy ez azért fontos, mert ez egy geg is, de a gegen kívül azt is mutatja, hogy még e közbeni foglalatossága közben is beszélget ezzel a fácskával. A másik kérdés az, hogy nincs nagyon eldöntve számomra az, hogy ez a fácska egy kis csúnyácska, amit ő ruház fel valami szépséggel, vagy pedig ez valami közhelyes, átlagos fácska. Láthatólag elég kis nyomi, ezekkel a leszáradt levelekkel nekem erős kétségeim vannak, hogy ez a fa túléli a telet, hogy tavasszal elindul-e, vagy pedig ez egy halott fa. Ez is megint olyan kérdés, amit jó lett volna eldönteni. Itt felmerül az a kérdés, hogy ő vajon egy halottat imád? Lesz ebből még valami? Lehet, hogy a forgatási időpont megválasztása a kérdés, nem tudom, de erre megint választ kellene valahol adni, itt megint bizonytalanságot érzek. Mondom, az ötletet jónak tartom, és nagyon sok jó gesztus van benne, kifejezetten tetszik az, ahogy fölkel, és fölrúgja az órát, nagyon jó az, ahogy kimegy, nyújtózkodik, és megmosakszik. Jók a snittek, jók a gesztusok. A kocsmai jelenetnél nekem megint tempóproblémám van. A belső monológot értem, de közben zajlik egy külső monológ is. A külső beszélgetés, az a háttér, amit kapunk, kihasználatlan, ott elhangozhatnának utalások, vagy lehetne bármi olyan irány, ami súlyosabbá, tömöttebbé teszi a sztorit. Lehet, hogy érdemes lenne még hozzáforgatni, lehet, hogy érdemes lenne ezt még egy 5 perccel meghosszabbítani, és akkor ezeket a kérdéseket ki lehetne dolgozni. Az operatőri munkához annyit hozzátennék, hogy ha elindulunk egy svenkkel, és utána belassítunk és megállunk, akkor ott álljunk meg, ott már nincsen helye a mocorgásnak, a bizonytalankodásnak a kamerával. Miközben például az a jelenet, amikor a fürdés utána bemegy a házba, majd kijön, az nagyon jól van megoldva. Szerintem érdemes lenne ezzel is foglalkozni, valami olyan kamerakezelést gyakorolni, ami a minőséget emeli. Én most ezt Árpi útján egy négy csillagos filmnek gondolom ezek miatt a problémák miatt. (hegyi) értékelés:

Évának sok szeretettel.

Technikailag kellett molyolnom a filmmel, valami a konvertálásnál elromlott és a képarányok összenyomódtak, ezt csak azért mondom Istvánnak, hogy a következőkben erre figyeljen, hogy teszteli a végeredményt. Az előzőekhez képest sokkal többet ad ez a film, és a titok a személyességen van, azon, hogy nem csak a fekete vonalak körforgását láthatjuk, hanem a néző értelmezheti is, mi történik, hol történik és kivel. Ami még mindig javítandó lenne, az a céltudatosság. Előre le lehet próbálni, mi fog történni, és így egy előre végiggondolt úton mozgatni a kamerát, ugyanis most is megtörténik, ami az előzőnél, hogy egy ideig értelmezhető vonalon haladunk, arcképről szobába, szobából forgásba, majd a forgás megáll és elkezd visszafelé is forogni, bizonytalankodni, és itt van az a pont, ahol a néző is bizonytalan lesz, hogy mi és miért történik vele a kamera által. Ha tudom, hogy mit lát a kamera, ha tudom, hogy mit akarok mutatni, hogy a cél az önmegmutatás mellett a szoba dizájnja, és az az élmény, amit a forgással ezek a formák adnak, akkor ezt kell megmutatni, aztán ki kell futtatni a történetet és kell keresni egy végpontot is. (hegyi) értékelés:

A Látszótér csapatának és Oldman barátainak is köszönhető, hogy az Oldman család karácsonya gazdagabb lehet egy autóval. Hegyi és Oldy halált megvető bátorságról téve tanúbizonyságot, a szó szoros értelmében tűzön és vízen át megszerezte Nagy úr élete első autóját, azaz a Ford modellt. Köszönet érte mindenkinek, aki segített, akár adománnyal, akár drukkolással! Hajrá!

Díszek

Nagyon izgalmas az, amit Ágnes észrevett, kettő csillag a képre, a videóban bővebben elmondom, hogy miért csak kettő. Azért, mert itt most a formákkal van némi problémám, nagyon nyitott lett a kompozíció azáltal, hogy belevágtál ezekbe a gömbökbe. Nézzük meg a filmet is! (hegyi) értékelés:

Szömüng

Csak szerettem volna egy Moholy-Nagyra asszociálható képet készíteni. Amint az látható is nem igazán sikerült.

Feri, ez egy kettő csillagos csendélet, a filmben elmondom bővebben is, hogy mi a problémám. Szóban csak annyit, hogy jó lenne, ha odafigyelnél a háttérre. Miközben a kettő csillag megvan, én nagyon szeretném, ha ezt a képet is megismételnéd, több körültekintéssel a hátteret illetően. Nem hiszem el, hogy nincs egy vasaló abban a lakásban. (hegyi) értékelés: