Videó

Ahogy azt korábban ígértük, az Első Műterembeszélgetés csak a kezdet, a folytatás periodikusan, váltásban, havi két alkalommal lesz, és itt a Titkárságon fogjuk hirdetni. Tehát: az 1. Estiskola Műteremmunka 2011. március 26.-án szombaton 17 órakor kezdődik. A helyszín Sebestyén Laci fotóműterme (Budapest, XIII. kerület, Váci út 14., a Kossuth mozi mellett), arra kérünk mindenkit, aki szeretne részt venni a munkában, hogy: - itt a hozzászólásoknál jelentkezzen, - pontosan érkezzen, a mozi előtt találkozunk, a későket nem biztos, hogy észrevesszük, mert nincs térerő, - hozzon magával fényképezőgépet, memóriakártyát. A műteremmunkánál szeretnénk nemcsak a kompozíciós, de a technikai kérdésekkel is foglalkozni, gyakorolni, ezen a napon a műtermi világítás lesz a téma. A műterem költségeihez hozzájárulásként minden résztvevőtől 2000 Ft-ot kérünk. Az elkészült képekből ízelítő látható a Tábor rovatban!

Nem tudok, és nem is akarok elvonatkoztatni attól a beszélgetéstől, ami a kommentároknál folyik erről a beküldésről. Itt fölmerült kérdésként az, hogy ezek vetített képek, vagy diaporáma, vagy film, vagy micsoda. Ezen érdemes elgondolkodni, de a beküldést illetően talán kevésbé lényeges. Elkezdhetjük szétcincálni ezt a dolgot, és azt mondjuk, hogy nézzük meg képenként, elkezdhetjük egyben értelmezni, és azt mondjuk, hogy Viki nem véletlenül dolgozott ezzel ebben a formában. Én mégis azt mondom, hogy talán a kettő között van valahol az igazság. Első nekifutásban azzal foglalkoznék most, hogy ez egy kész forma, az alkotó így szeretett volna nekünk üzenni, úgyhogy akkor így próbáljuk meg ezt elfogadni. A bevezető képsor a címet mutatja, és utána áttűnésekkel, egymásba úszásokkal, azonos ütemre váltakoznak a képek. Ha a hangulatát tekintem ennek a munkának, akkor viszonylag egységes képet kapunk egy erőműről, de nem tudok elmenni amellett a gondom mellett, hogy ezek között a képek között a sorrend lenne az, ami tulajdonképpen az összekapcsolást jelenti, és nem tudom, hogy minden kép tökéletesen teljesít-e ebben a rendszerben. Riport leckében, ha képsoronként veszem, és elfeledkezem arról, hogy itt most van egy ritmus, ami didaktikusan végigvisz ezen a rendszeren minket, akkor azt mondom, hogy a bevezető kép tökéletesen rendben van, távolról látjuk egy ködös tájban az erőművet. Ez egy nagyon lírai és jó megfogalmazás ezzel a bottal és fa maradvánnyal és a lovacskával, kompozícióban is rendben van a dolog, kedvelem ezt a képet. A következő kép egy szubjektív meglátás, talán egy busz belsejéből. Itt már az utazás során vagyunk. Aztán látunk egy női szereplőt, előző munkákból tudjuk, hogy ez Viki édesanyja. Itt egy viszonyítás jön létre az erőmű és a modell között, ami érdekes képi megoldás, és egyet is tudnék érteni vele, de kilóg a sorból. Ha azt veszem, hogy egy történetet mesélek el, hogy hogyan kerülök én az erőműhöz, akkor nem értem ennek a szereplőnek a bekapcsolását, mert ezt később se magyarázza semmi. Utána hirtelen éjszaka lesz, aztán megint nappal, még mindig nem vagyok az erőműnél. Akkor én napokig utaztam, hogy odajussak, ezért van ez a váltás? Aztán megint éjszaka lesz, megint nappal, már viszonylag közelebb kerültünk, bent vagyunk az erőmű területén, rácsodálkozunk a csőcsordákra és a kéményekre, némelyik képnél bennem fölmerül a kérdés, hogy rendben van-e a kompozíció, de ha képsorként tekintjük, akkor ez viszonylag elfogadható. Elég bőbeszédűen kapunk bemutatást a kéményekről, és aztán a képsor egy lírai képpel zár, ahogy ezt a füst tömeget kiköpi magából a kémény. Egyrészt azt a rendezőelvet hiányolom a képsorból, hogy mi után mi következik. Izgalmasak az éjszakai képek, de most itt fölmerül bennem a kérdés, hogy történetet mesélek, vagy dokumentáltam. Ha történetet mesélek, márpedig a vetített képes előadás az mese, akkor időben és térben is föl kell tudnom ezt a történetet osztanom, tehát a legkézenfekvőbb megközelítés az, hogy távolról indulunk, közelbe érünk, reggel indulunk, este ér véget a folyamat. Valahogy itt most bizonytalan, hogy miért épp így készült. A másik kérdés az, hogy ha dokumentarista szempontból akarom ezt nézni, akkor nagyon sokat időzünk a kéményekkel, kevesebb is elég lenne. Itt a tényszerű közlés és a művészi megközelítés keveredik egymással arányaiban is, és közben vannak olyan helyzetek, amik nem kerültek bemutatásra. Ha bemegyek egy erőműbe, akkor valami történik. Most ki lehet zárni teljesen az ott dolgozókat, de az egyetlen utalás az a kép, amelyiken egy teherautó látszik, a többi képen nincsen nyoma az embernek. A másik megközelítés az lehetne, hogy nem akarok történetet mesélni, engem csak a formák és a struktúrák érdekelnek. Akkor szigorúbbnak kell lenni magamhoz, és azokat a képeket, amik formailag rajzosságukban kevésbé jelentősek, azokat ki kell hagyni. Ezt a döntést kellett volna meghozni, hogy történetet mesélek, vagy a formai játékkal foglalkozom. Kakukktojás a képsor elhelyezésében Viki édesanyja. Volt már ilyen, érdekes, hogy valamiért ő mindig becsempéződik ezekbe a képsorokba, ami alapvetően egy jó dolog lehetne, de az időzítéssel van nekem problémám most is. Hozzám nem áll nagyon közel a diaporáma, mint műfaj, idejétmúltnak is gondolom, ráadásul van egy olyan érzésem, hogy a diaporámánál a megközelítés arról szól, hogy valamit, ami nem éri el a száz százalékos sűrítettséget, azáltal emeljük művészi magasságokba, hogy áttűnésekkel és zenével húzzuk össze a történetet. Ha ezeket a képeket, amiket a diaporámánál látunk, falon látnánk kiállítva, valószínű, hogy jó pár képnél fölmerülne a kérdés, hogy miért készült el. Ez nem csak most Viki diaporámájára igaz, hanem a diaporámák 99 százalékára, hogy számomra olyan, mint az ostya, amivel a keserű pirulát bevesszük, elveszi a dolognak az ízét, összemossa a dolgokat. Ennek megvan egy történelmi hagyománya, hogy miért és hogyan készült, a 70-es években, amikor ez reneszánszát élte lényegesen kevésbé volt elérhető az alkotók számára a filmes technika, miközben két diavetítővel egy performance létrehozható volt, könnyebb megoldás volt, mint filmet forgatni, és álló képekből összehozni valamilyen filmes elgondolást. Manapság viszonylag könnyedén hozzáférhető a filmes eszközpark, és szerintem ha filmes eszközökkel szeretnénk mesélni, akkor fogjunk egy videokamerát, és kezdjünk el filmre dolgozni, ha fotózni szeretnénk, akkor fotózzunk. Ennek a kettőnek az ilyen vetített képes összemosása ritka eset, hogy előrevivő lenne. Szerintem, ha Viki végiggondolja ezt a helyzetet, és egymás mellé rakja ezeket a képeket, akkor lehet, hogy érdemes lenne foglalkozni ezzel a képsorral azért, mert sajnálom azt, hogy ebben a formában, bár jelen van az összes kép, de egyiket se tudjuk konkrétan szemlélni, csak akkor, ha végigtipegünk ezen a lépcsősoron, amit most elénk tár ez a videó lejátszó. Ha lehet, akkor ezt a sorozatot kérném Vikitől az elemzés értelmezésével együtt, hogy készüljön el, és kerüljön beküldésre, mint riport, mindenféle filmes vacakolás nélkül. Akkor majd tudunk erről részleteiben beszélni, megfontolásra érdemesnek tartanám azt, amiket elmondtam a döntési helyzetekkel kapcsolatban. Ismétlés. (hegyi

Tavalyi felvételem, ráadásul mobillal készült, de én így is szeretem.

Azt írja Viki, hogy ez egy tavalyi felvétel, és mobillal készült. Ezt látom, le se tagadhatná. Izgalmas a dolog, csak sajnos, ami ebben izgalmas lenne, azok a ritmusokat, amiket látunk, amik nagyon jó megfigyelések, összeborítja a technika. Itt most a személyes élmény belül marad, neked megmaradt, de ez a film most csak arra jó, hogy mint tanulmány megőrizd, és valami normálisabb videokamerával ezt megismételd és összeszerkeszd. A technika miatt az a gyönyörűség, ami a sínek, amikor átmegy egy váltón, amikor szétválik, összefonódik, ezek a játékok nem tudnak most érvényesülni. Amennyire kivehető, egy jó ritmusú dolog lenne ez, a gesztust értem, de a technika nem túlhaladható az érzékelés szempontjából. Egy csillagot adok az ötletre, és biztatásként, hogy ezt tessék ismételni. (hegyi) értékelés:

2011. január 21-én nyílt Babos Anita és Ocztos István kiállítása Devecserben, Ági, Gime és a Pedellus ellátogatott Anitáékhoz. Délután 5-kor megnyílt a kiállítás, a megnyitót láthatjátok. A kiállítás nyitvatartását egy hónappal meghosszabbították, és a tárlat anyaga megvásárolható, mely összegből devecseri gyerekeket támogatnak a kiállító alkotók.

Régóta tervezzük, hogy elindítunk egy klubot, rendszeres találkozási, beszélgetési lehetőséget, és végre elérkezett az idő! 2011. március 12-én szombaton délután 5-től (17 óra) Sebestyén Laci fotóműtermében útjára indul az Estiskola Műterembeszélgetés sorozata! Minden érdeklődőt szívesen látunk, az első programpont a képnézegetés és elemzés, ehhez kérünk, hozz magaddal legalább egy olyan felvételt - akár papíron, akár elektronikus formában - amit még nem mutattál senkinek, és szeretnéd, hogy beszélgessünk róla. A téma kötetlen, lehet estiskolás lecke, de bármi más fényképfelvétel is, vagy videofilm. Mivel az összejövetel, vagyis a klub helyszíne Laci műterme, így azt esszük és isszuk, amit viszünk. Arra kérünk mindenkit, aki részt szeretne venni, hogy itt a kommentben jelezze szándékát. A jövőre nézvést a klubnapunk minden hónap harmadik szombatján kerül megrendezésre, érdemes ezt megjegyezni, az elkövetkező témát pedig majd mindig az előző klubesten beszéljük meg és itt a Titkárságon tesszük közzé. A cím: Budapest, XIII. kerület, Váci út 14., a Kossuth mozi mellett. Mivel nincs kaputelefon, így a mozi előtt találkozunk és együtt megyünk le a műterembe (aki késik, telefonon tud jelezni és kaput nyitunk neki). A klubesteken a részvétel ingyenes, a műteremben nem dohányzunk.

Egy nagyon jó képi bemutatkozást kapunk Árpitól, és kifejezetten örülök annak, hogy Árpi is nekifogott újra a leckéknek. Remélem, hogy ez a lendület nem hagy alább, és a többi leckét is nekiáll megcsinálni. A filmeseknél kicsit nagyvonalúbban kezeljük a megoldásokat, tehát én azt is el tudom képzelni, hogy azért nem minden lecke alkalmas arra, hogy filmes eszközökkel megközelítsük, tehát ezt adott helyzetben helyénvalónak tartom, hogy megbeszéljük, egyeztessük, de az első leckére ez egy tökéletesen működő és érthető film. Én sakkozni nem tudok, próbáltam gyerekkoromban ezt a sportot is megszeretni. Ha már a futás és az úszás nem az én műfajom, akkor elmondhatom azt, hogy sportolok én is, és akkor ez a sport legyen a sakk, de nem vagyok ilyen nagy stratéga, hogy én ehhez közelebb tudjak jutni. Még a szabályokig eljutottam, tehát értem és tudom, hogy mivel hogyan lehet lépni, tehát a lépéseket ismerem, de egyébként könnyen kétvállra fektethető sakkpartner vagyok. Ami a filmet illeti, egy svenkeléssel indulunk, egy viszonylag csúnya asztali lámpáról. Ehhez a lámpához szeretnék majd még visszatérni. Egy sakkjátszma közepén találjuk magunkat, és egy ansnittes felvételben látjuk az egyik felet, aki épp gondolkodik egy lépésen, majd azt is látjuk, hogy nincsen ellenfél a másik oldalon. Az ansnittes beállításból is következtethetünk arra, hogy innen hiányzik a sakkpartner. Erre ráerősít azzal, hogy van egy olyan jelenet, ahol az egyik helyről a másikra átül ugyanaz a szereplő. Ez a sakkjátéknak egy még nehezebb formája, amikor fejben, vagy akár a sakk készlettel saját magával sakkozik valaki. Ez az, amit igazán nem tudtam soha megérteni, ha van egy álláspontom és egy stratégiám, azt hogy tudom fejben ketté osztani. Nekem ez egy kicsit skizoid dolog, de biztos, hogy ez működik, mert ilyet csinálnak emberek. A film háromnegyedéig ezen a technikai részén gondolkodik az ember, és ez szinte már megnyugtatja, hogy megvan a megoldás, tehát, hogy Árpi bolond, és saját magával sakkozik. Utána van egy snitt, ami nem teljesen jól van technikailag kivitelezve, egy áttűnés. Az biztos, hogy az teszi értelmezhetővé ezt a filmet, hogy a sakk csak egy eszköz, nem a sakkozásról szól a dolog, csak keresett az alkotó egy olyan képi megfogalmazást, ami jól érthető a nézőknek, mert a sakkról mindenki hallott már, és látott legalább egy sakkmeccset életében, ha nem is végig, de tudja miről van szó. Ez maga egy vivő hullám, ami az információt segít eljuttatni a nézőhöz. Ez az információ a dilemma kérdése. Az a dilemma, amikor egy döntési helyzetben latolgatjuk azt, hogy mi lenne, ha egy másik lépést lépnénk, talán végig is megyünk képzeletben azon az úton, hogy mit eredményez egy döntési helyzetben egy útelágazásnál, ha az egyik irányba megyünk, vagy a másikba. És azt is látjuk, hogy itt megszületik a döntés, és maradunk annál az első helyzetnél, ami egy vágy felvetése. Ez a vágy megmarad a képzelet szintjén, a valóságban a kép is visszatér az előző verzióra, ahonnan elindul ez az áttűnéses jelenet. Én mindenféleképpen ezt a részét tartom az egyik legfontosabb jelentésének ennek a filmnek, és innentől kezdve érthető ez az egész, innentől szól ez az eg ész Árpiról. Arról az emberről, aki a saját kérdéseivel néha egyedül marad, és saját magának kell döntéseket meghozni, mert a környezetében nem talál olyan segítőt, aki azon a szinten, amit ő is elfogadhatónak tart, az ő lelki folyamataiba be tud kapcsolódni. Tehát mindenféleképpen önvallomás jellegű a film, és ezt egy nagy erejének tartom, és mint első lecke, nem is lehet ennél jobbat kívánni, mert ez annyira erős megoldása ennek a feladatnak, mint bemutatkozás a dilemmáimmal, a kétségeimmel, a vágyaimmal, amiket nem merek kiélni, nem merek megélni. Sok mindenről üzennek ezek a képsorok. Ugye a filmeknél megállapodtunk, hogy nem 3-ig megy a skála, hanem 5-ig. Én ezt egy öt csillagos filmnek tartom, azzal együtt, hogy Árpinak szeretném a figyelmét két dologra felhívni: egyrészt a lámpa nekem testidegen, elviszi a figyelmet. Ha ennek van szerepe, és ugye mindennek kell legyen szerepe, ami a filmben megjelenik, akkor lehet ez az a szerep, hogy olyan környezetben élek, ami nem a saját érzéseimet mutatja, bár nehezen tudom elképzelni, hogy Árpi ennek a műlámpa megoldásnak a híve lenne. Úgy gondolom, hogy talán értem, hogy mit szeretne ezzel is üzenni, de ebben nem lehetünk száz százalékig biztosak, mert lehet, hogy csak ez volt otthon, aztán ezzel világított. Ahhoz, hogy ez pontosan dekódolható legyen, egyéb tárgyi jeleket is kellene még emellé csatolni, nem szabad egyedül hagyni egy ilyen objektumot. Kell oda mellé az anyuka díszes ékszeres ládája, vagy kell egy kis pipere cucc, vagy apukának az ecseri piacon vásárolt műanyagból készült fautánzatú pipatartója. Szóval valami mindenképpen jó, ha ott van, ami ezt a giccses helyzetet erősíti, és akkor egyértelmű, hogy miről akarok beszélni. Ez most nem teljesen eldönthető. A másik dolog a technikai rész. A vágásoknál tisztázni kell dolgokat, nem árt ellenőrizni a kameránál azt, hogy mit látok. Például, hogy a szereplő válla mennyit takar ki. Van egy snitt, ahol a szereplő válla elég durván beleszól ebbe a kompozícióba. Én itt érzek némi bizonytalanságot, de azért vagyunk, hogy ezeket kiküszöböljük, úgyhogy ez kezdésnek, felütésnek tökéletesen rendben van, és szeretném arra biztatni Árpit, hogy ebben a tempóban haladjunk tovább. Nem kell nagyokat lépni előre, mert így lehet megérteni egymást, hogy fölvázoljuk azt a jelkészletet, amit utána később visszahivatkozhatunk a többi munkánkban, és így a saját személyes ügyünk jobban kódolható a néző számára. (hegyi) értékelés:    

2011. január 29-én (szombat) este 7-től Januári Estiskola Találkozó lesz. Mindenkit szeretettel várunk, estiskolást, rádióst, hallgatót, nézőt, írót, olvasót, barátot. "Ági van? Ági lesz!" Kérjük, hogy jelezz itt a kommentben is, és ha lehet e-mailben a pedellus címére mihamarabb, hogy számíthatunk-e rád, szokás szerint rövid az idő! Hegyi pedellus és Török adásvezető A találkozó helyszíne: Lánchíd Söröző, 1011 Budapest, Fő utca 4.

Ide nem szoktam írni semmit, most sem teszem. Ha nincs ott a filmen, akkor minek magyarázzam? Ámbár... Sok szeretettel Gimének És Tóth Bélának!

Árpi, szerintem te most nem fogsz megharagudni, ismerlek annyira, ezt most nem nagyon értékelném túlságosan hosszan, ha nem muszáj. Várjuk majd a teljes filmet. Nem teljesen értem, hogy miért nem a Reklám leckébe küldted, hanem a Táncba, mert ha ezt reklámnak fognánk föl, a filmnek az előzeteseként, akkor oké lenne, tulajdonképpen fölkelti az érdeklődést, hogy mi lesz a folytatás. Foglalkoztam én jó pár évig tipográfiával, tördeléssel, 26 féle betűtípust nem használunk. Itt egyféle betűtípus az, ahogy a Pap Kompánia van fölírva, ez viszonylag oké, bár nem ártana kitalálni most már egy logót magatoknak, hogy a Pap Kompániának mi is a logója, és ahhoz majd ragaszkodni. Például a Metro Goldwyn Mayer-nek, vagy a Lucasfilm-nek van egy meghatározott képi világa és betűtípusa, hogy ezek hogy néznek ki, dehát magyar filmforgalmazóknak is ez megvan, úgyhogy ez egy következő feladat. Ettől eltekintve is más és más betűtípusok jönnek elő a szövegekben, és ezzel ráadásul még az a baj is van, hogy olyan betűtípust használsz, ahol nincsen normális magyar ékezet. Ez gáz. Ha nincs ilyen betűtípus a gépeden, akkor tessék olyat használni, amiben van normál magyar ékezet, akármilyen típus, mert az kevésbé lesz zavaró, mint ezek a hullámvonalas ő betűk, meg ilyesmik. Erre legyél ugyanolyan igényes, mint bármi másra a munkádban. Ezt tudom hozzáfűzni. A fényeléssel nem vagyok megelégedve, még mindig nagyon szürkék a képek, nem ártana gatyába rázni azt a rendszert egy picit. (hegyi)

Kicsit nehéz bemutatni egy embert pár percben egy videón. Talán egy élet is kevés hozzá...

Ezért érdemes találkozót csinálni, mert az ember összefut régi Estiskolásokkal, akik újból aktivizálják magukat, méghozzá nem is akárhogy. Én nagyon örülök annak, hogy Roland ezt a leckét elküldte, és annak, hogy kettő év után tulajdonképpen mondhatnám, hogy ugyanott folytatja, ahol abbahagyta. Mégis az az izgalmas számomra, hogy lehet, hogy ez tényleg a találkozónak köszönhető, hogy megnyílt felénk Roland, és képes olyan közléseket, olyan sűrítéseket alkalmazni, amik nyilvánvalóan a technikából is adódik, ugye ő kitalálta azt, hogy elkezd beszélni, és majd ennek az idejét meghatározza az, hogy mennyi idő alatt ég le a gyufaszál. Még akkor is, ha rögtön az első próbára sikerült, fejben nem kis meló ezt összerakni, hogy ez az egész rendben legyen, amit mond. Szerintem amit ő szeretett volna, azt el is érte. Odafigyelünk rá, ráadásul elég határozott jelenlét, én ezt nagyon kedvelem. A technika pedig a technika, persze ez még szebb lenne, ha fényben ez úgy működne, hogy a részletek ennél kicsit jobban kijöjjenek, dehát ez adódik annak a kamerának az érzékenységéből, amivel ő dolgozott. Másrészt ilyenkor szoktak olyan trükköket alkalmazni, hogy arra a kis pici fényre, amit a gyufa ad, trükkösen ráerősítenek. Amikor egy ilyen történik egy filmfelvételnél, akkor pont megvilágításokkal, pont fényekkel az arcra plusz fényt még ráadnak. Nem kell ehhez túl sok, és a lámpát kezelő kollegának nagyon oda kell tudnia figyelni, mert ez olyan, mint amikor playback-re énekel valaki. Szóval ilyenkor ezt meg szokták segíteni, kicsit mozgatják, vibráltatják azt a fényt, és azt össze kell hangolni, hogy a gyufa gyulladásánál induljon el ez a fény, és a gyufa elalvásánál az a fény is aludjon el. Ez hasonló nehézség, mint üres zenére tátogni, sokat kell gyakorolni. De ez nem von le semmi a filmnek az erényeiből, én ezt nagyon kedvelem. Roland, most megvan az öt csillag, és remélem, hogy a következő munkáidra nem kell megint két évet várni. Hajrá, hajrá, Roland, tessék jönni a többi leckével is! Nem csak filmben lehet gondolkodni, hanem fotóban is, sőt, ha van kedved, akkor a rádión is akusztikus megoldásokon is el lehet töprengeni. (hegyi) értékelés:

Jelenetek, villanások a Nagy Októberi Estiskola Találkozóról. Amint megkapjuk a képeket, azok is felkerülnek az oldalra.

2010. november 6-án este 7-től össznépi Nagy Októberi Estiskola Találkozót szervezünk. Mindenkinek ott a helye, aki estiskolás, vagy volt estiskolás, vagy lesz estiskolás, rádiós, fotós, írós vagy filmes, vagy csak kedve van velünk együtt lenni. Kérjük, hogy jelezz vissza e-mailben a pedellus címére mihamarabb, hogy számíthatunk-e rád – itt a kommentben is jelezz, hogy a többiek is láthassák a csapatot – és azt is, hogy ha nem Budapestről érkezel. Az idő rövid, de mi gyorsabbak vagyunk! Hegyi pedellus és Török adásvezető A találkozó helyszíne: Lánchíd Söröző, 1011 Budapest, Fő utca 4.

Vasárnap a vörösiszap lavina sújtott települések lakóinak gyűjtött adományainkat vittük Ajka-Padragkútra és onnan Somlóvásárhelyre, az útról ezt a kisfilmet készítettük. Mégegyszer köszönet mindenkinek, aki ruhaneművel, élelmiszerrel, gyerekjátékokkal, pénzadományokkal hozzájárult a rakományhoz!
   A további gyűjtésekben is szívesen részt veszünk, de jelen helyzetben ez főleg a védekezést segítő eszközöket jelenti. A naprakész információkat a Kristály-völgy Egyesület blogján lehet nyomon követni, aki általánosabb információkat keres, az a vorosiszap.com oldalt figyelje, vagy a 1749-es számon lehet segélyvonalon telefonhívással adományozni.

Oké, tényleg várjuk a folytatást, de Árpi, nem tudom, hogy adjak neked már erre is csillagot? Mert ha ez csillagért megy, akkor azt mondom, hogy itt a ráközelítés technikailag történik meg, és nem a kamerával. Látszik, hogy ez egy 16:9-es kép, alul-fölül a képernyő alsó és felső részében vékony csík látható, és ez a csík közben eltűnik. Onnan kellett volna indulni nagyjából, hogy ez ne bukjon le ahogy a képcsíkok már nincsenek a képen. Tehát akkor bele lehet zoomolni elektronikusan is, csak most ez így lebukik kétszer is. Aztán azt a körgyűrűt, a sárga gyűrűt nem teljesen értem, hogy az ott mi. Lehet, hogy a film majd elmondja. Én még várnék egy geget. Van itt egy fickó, fölteszel egy kérdést, de én még várnék egy slusszpoént. Ehelyett most egy inzert van szöveggel. Nincs ez teljesen befejezve. Inkább nem csillagozok most erre, majd a kész filmre, jó? (hegyi)

A Gramofon Online facebook-os játékán egy papírgramofont nyertem, és itthon megtörtént a beüzemelése.

A film zseniális, a nyerés is, öt csillagos. (hegyi) értékelés: