Videó

(Ebben a filmben 1987-ben Tóth Éva és Dévényi Ádám látható és az ő szerzeményét halljátok.)

A leiratot a pedellus tette fel a kép alá az én kérésemre, mivel akkor a Dévényi Ádám lejött Szentesre, az ottani Petőfi filmszínház színpadára, és Tóth Évának, aki ennek a filmnek az egyik szereplője volt, és az Éva ugyanoda járt a szentesi drámaiba, ugyanakkor amikor a Badár Sanyi, ugyanabból az időszakból, Hevesiék, Ternyákék időszakából, ez egy lenyomat. Hogy ez a zene hogy került elő, itt kaptam segítséget, hogy nyilván egy kiskondásért kapott Citromdisznó c. filmből, hogy abból látunk itt egy képi idézetet, és természetesen ez a dal most már örökérvényűen ebben a filmben legalább hallható. Azért mondjuk én nagyon el vagyok keseredve, hogy véleményem szerint egy kultuszüzenet, és itt nagyon sok mindent a huszonegynéhány év távlatából nagyon is látens és pontos üzenetet fogalmazott meg akkor a Dévényi Ádám. Most nem akarok konkrét neveket mondani, hogy hányan és mikor mentek el Ausztráliába, vagy tíz, tizenkét évre Amerikába, mert azt hitték, hogy kint is működik az Albert Einstein - nem mondunk neveket - aztán hazajött mindenki, mert itt vagyunk otthon! És nagyon-nagyon pontosan, hogy itthon vagyunk, kell hozzá New York is meg Ausztrália, és Mikronézia és Polinézia, de itt van a vöröshagyma. Nagyon pontos üzenet ez 1987-ből, nem is 87-es a dal, hanem régebbi, csak megkértem az Ádámot, hogy jöjjön le, és az Évával énekeljék el ezt a dalt. Attól, hogy az Ádám ott csettintget hármat, ez még az ő dala. Egy nagyon fontos zenei alkotónak tartom, és nagyon sok régebbi filmemben használtam. Ezt csak a zenéről, hogy mi is ez. A Tamás ezzel a zenével egy anzixot, egy útifilmet készített és nagyon jó, hogy ez a szöveg és ez a bizonyos zenei világ ez a walcer vagy micsoda összeáll. És érződik, hogy a Tamás azért írt erről, mert neki is volt több útja, és volt egy első útja, és ez az első útja előhívódik ennek a dalnak kapcsán. És ott lehetne tovább mocorogni ezzel az egész filmmel, hogy mitől tamásosodik meg még jobban, mitől tudja interpretálni, tehát nem egyszerűen a Chopint eljátszani a Bösendorfer zongorán hanem mitől lesz ez Kocsis Zoltános, vagy Schiff Andrásos, mitől lesz Kovács Tamásos ez a film. Másképp mondom. A film úgy építkezik, hogy egy keretes művet látunk, van egy nyitókép, ami tulajdonképpen csak arra működik, hogy az oldalon ez legyen az első képkocka, de egyébként egy keretes mű, a Szőke filmjéből egy idézettel indít és ezzel zár is, és közben van ez a diaporáma vagy képsor felállítva, aminek a ritmizálásához a Tamás ennek az ütemnek a pontjait használja, és ütemre vágja, és az is egy ügyes dolog, hogy mint tudjuk, itt egy élő előadást látunk, mármint a hangban, és ebben vannak ritmikai csúszások, mint minden élő előadásban, ilyen acapella előadásban, és ezt a Tamás megpróbálja lekövetni, és ez egy nagyon fontos dolog. De. Ha már a ritmusnál vagyunk, azt gondolom, hogy a képi alkotó, aki hozzáteszi a maga üzenetét ehhez a képi üzenethez, mert itt egy hármas rétegződését látjuk ennek az üzenetnek, ugye van a Dévényi Ádám szám, van a Szőke András, aki ezt egy filmbe beemelte, és ennek ott egy jelentése volt, és végül van Kovács Tamás, aki húsz év múlva ezt, mint egy régészeti leletet előkaparja, és egy saját üzenetben értelmezné, tehát az első megközelítés az az, hogy ritmusban pl. hozhat ő, ellenpontozhat az énekritmussal, tehát nem kell mindent ebben az iskolás rendszerben lekövetni. Egy. Kettő: Tamás annak, ami ennek a dalnak az üzenete, és ennek a helyzetnek az üzenete amikor ugye a szöveg arról szól, hogy egy nagybácsi Ohájóból hazajön és nagypályázik az itthonmaradottaknak, egy ilyen helyzetben a dal üzenete eléggé széles körben ismert, miközben a kép üzenete a Tamás élményét próbálja meg megosztani velünk, de ebből az élményből nekünk már csak a képek jutnak, mint egy albumnak a képei, ráadásul ez egy szubjektív utazás, merthogy mi után mi jön a képekből az számunkra, akik pl. én még nem jártam New Yorkban, és nem tudom megállapítani, hogy milyen utat járt be az alkotó. Ráadásul a képeken nem jelenik meg Tamás maga, tehát az ő viszonyát ahhoz, ami ott lezajlott vele, nem kapjuk meg. Miközben a dalban [Szőke énekel]: „Ez az első napom, éjszakám, hajnalom” folyamatosan a Dévényi, amire lehívódnak a képek, szubjektumot hoz létre. És a dal a képek nélkül is tökéletesen közvetíti ezt az érzelmet, és ezért nagyon fontos, hogy a Tamás kiválasztotta ezt a dalt, mert ugye valamikor, valahol szóba került itt, hogy egy közös blog, vagy nemtudommi, és talán épp ezért fontos, hogy ez a Dévényi-dal jelentkezik az oldalon, mert éppen arról próbálok beszélni, és ez egy nagyon jó bizonyíték, hogy nem egyszerűen csak arról van szó, hogy szubjektív történetek zajlanak itt, hanem az alkotói önkifejezésben nagyon is kell, hogy ott legyen a szubjektum. És a dalban ez megjelenik. Tehát én annyit kérek, hogy Tamás, a képekben is jelenjen meg ugyanez a dráma, mert ez a Dévényi-dal egy drámai üzenet. Tehát azt kérem Tamás, hogy ezért a filmért megkapod az öt citromdisznót, és azt kérem, hogy mivel nyilvánvalóan megérintett a dal, előhívta a te történeted, keresd abban is a drámát. Akkor adom meg az öt disznót, ha dolgozol még ezzel a filmmel. Ne ezt a filmet vágd át, ez így maradjon, hanem a Dévényi dalra, a Nyújorkra, csinálj egy bátrabb verziót. Én még azt is aláírom, mert a Dévényi Ádám a Kispipábban vagy a Vasút utca végén lévő nemmondokmostneveket, hogy hol és mikor és merre jártunk, írta ezt. Tehát lehívhatsz ehhez képeket abba a szobába, faluba, helyiségbe, ahol vagy, csak a dal drámaisága, sűrítettsége jelenjen meg a képekben is. Még egyet szeretnék mondani, hogy azzal, hogy a Tamás a Dévényi Ádám dalt megpróbálta megfogalmazni, ha úgy látjátok, hogy kedves többiek, hogy bennetek is előhív egy másfajta üzenetet, akkor 17. házifeladatként szeretném most feladni annak, aki úgy gondolja, a Dévényi Ádám dalra a Tóth Évi éneklésével készíthet házifeladatokat. Tamásnak pedig a disznók és ismétlés. (szőke) értékelés:

Bár átlagban kijönne a 3 malac, de önkritika is van, úgyhogy legyen egy malac. értékelés:

Mindenki... csinálja...

Kisjátékfilm a kategória, és erről is beszéltünk már, és azért ez, mert teljes egészében szerkesztett, nem dokumentum, hanem szerkesztett filmet látunk. Ugyanis olyan elemei vannak a történetnek, amelyek előkészítés nélkül, próbák nélkül nem hajthatóak végre. Az előkészítés és a próbák sejtetik azt is, hogy az alkotás folyamatában visszafelé építkező filmet látunk, tehát ha nem is papíron, de fejben megírt forgatókönyves filmet látunk. Mert a film elején látunk egy tavaszi kert-közelit, ahol a kamera a fű felszínében szinte megbúvik, és az első másodpercekben nem történik túlságosan semmi, amiből az ember azt érzékeli, hogy itt valami majd történni fog, és meg is érkezik az első részben két láb, amelyhez a hang a narrátori hang elmondja hozzá a hívószövegeket, és egy fredaszteri táncbetétet látunk. És itt a néző azt gondolná, hogy ez egy kedves gesztus, és ezzel be is fejeződik a film, hiszen maga ez a házifeladat céljai szerint, sőt 100 %-osan, erősen egy gesztustörténet, üzenet volt, már az első felvetésénél, attól az alkotótól akinek a filmje elindította ezt az egészet, és azt gondolhatnánk, hogy itt is ez történik. Ugyanakkor a következő pillanatban a láb megemelkedik, látjuk, hogy valami még történik a láb megemelkedése előtt, noha akkor még ezt nem tudjuk, de van ott valami, egy technikai eszköz, talán porolóvas, vagy gyerekhinta kapaszkodója, valami, amit sosem fogunk látni, hacsak Gábor el nem árulja nekünk, ahová neki, mint színésznek közben már meg kellett próbálni felkapaszkodni, vagy felkötni magát, vagy nem tudom, mert nem látszik a képen, de ez az előkészület ez játék közben is zajlik. Még egyszer mondom, hogy ezeket ki kellett próbálnia, meg kellett néznie, pont ezek a játékfilmes helyzetek nagyon nehezek, van egy másik film, amit régebben láthattunk itt, az estiskolán, ahol az egyik szereplő elképzelte, hogy egy kis kertben szaladgál, és nem tudta, hogy az előkészítés előtt mások, akik ugyanabban a környezetben élnek, elhelyeztek egy fűnyírót vagy kertikapát azon a játékfilmes úton, tehát az élet vagy a véletlen improvizációs lehetőségeket hozott, és óriási puffanásokat és majdnem emberhalált ábrázolt az az alkotó a filmen, és nem összehasonlításként, ott is, itt is nyilvánvalóan a forgatás előtt végiggondolták az alkotók, hogy hogyan fognak egy történetet elmesélni. És itt a végrehajtás is jól működik, mert nem számítunk rá, hogy a következő pillanatban megemelkedik, elemelkedik, elrepül onnan az a láb a talajtól, és ráadásul itt is azt gondolná a néző, hogy jó, itt is volt egy geg, és már csak befejeződik ez a film, miközben nem, még egy újabb szintet is ráemel, hozzávarr a filmkészítő, felülnézetből egy nagyon egyszerű, de nagyon pontos, már az eredeti kiinduló filmhez kapcsolódó gesztusmondatot mond a végén, visz minket is magával az égbe, tehát teljes egészében szerintem az indulástól a bezáródásig ez a kisjátékfilm konzekvensen viszi végig a logikai menetét, személyes is, nagyon is benne van az a rejtőzködő személyiség is, ami az alkotót időnként jellemzi, de benne van az a fajta határozottság is, ami szintén belőle ismerhető. Ez egy ötdisznós film. És ne feledkezzünk el a zenéről se, mert nagyon jó a zeneválasztás, ehhez a lírai üzenethez nagyon jól alájátszik, nagyon pontozza azt a meditatív gondolatot. (szőke) értékelés:

Ahogy én látom a világ állandó mozgásban van, itt ebből nem sok látszik.

Rögtön az elején ezzel a filmmel kapcsolatban szeretném mondani, hogy nagyon örülök ennek a kisfilmnek. És azért, mert ha nem tudatos, akkor szólok, ha tudatos, akkor még jobban örülök, hogy alapvetően két térrendszerrel dolgozik, egy előtér és egy háttérfelülettel és miközben látszólag, a film indulásakor azt gondolhatnánk az első képet látva, hogy természetesen egy kitakarás miatt itt lesz egy ember által készített szerkezet, és akkor majd biztosan történik valami a háttérben, és kéremszépen nem, párhuzamosan, az előtérben és a háttérben is egy nagyon izgalmas, külön úton járó történetet látunk. És ezt a két külön utat, a háttérben a szereplő tekintetében felénk néz, és az előtérben zajló pici kis mozgást, az üveg kupakja alatti gyűrű kis elmozdulását ezt később az általunk ismert, lehet ez komp, hajó, valamilyen motorikus szerkezet hangja köti össze egy úttá. Nyilván valamilyen olyan térben, helyzetben lehet az utazó, ahol ez az alaprezgés, mozgás az üveget önálló mozgásra készteti. Aminek nagyon örülök az az, hogy itt mikromegfigyeléseket látunk. Látszik, hogy előmegfigyelések is vannak, mert az alkotó mikor észrevette ezt a természet által létrehozott spontán mozgásokat és aztán erre szerkesztett itt egy ilyen kis látszólag egyszerű helyzetet, hiszen nem biztos, hogy a környezetében mások látták, hogy a kamerát hogyan, hova helyezte el, és a modell és a kamera között közelibe ez az üveg itt van és egy picit elmozog nekünk, és nem biztos hogy ezt akár a környezete is látta, ezt a közös játékot, ami attól vált közössé, hogy az alkotó a film végén kinéz, felénk néz, ugyan nem kacsint, de mégis ahogyan felénk néz, üzeni, hogy nektek mutatom, hogy hogyan mozog el a világ, hogyan jár és kel életre az élettelen, tehát megvan benne az a személyes attitűd, az a személyes átszűrés benne, amit oly sokat szoktunk említeni, másrészt pedig megvannak azok a bocsánat, hogy ezt mondom, akár Leonardo Da Vinci könyvét már többször említettem itt, vagy Bertalanfi Pál A világnak két rendbéli ismerete, ahogyan istentől teremtetett és pihenőóráiban megírá azt egy jezsuita szerzetes, ez a könyv 1757-es, tehát akár ezt, akár a Leonardo könyvet említve az a nagyon izgalmas, hogy megvan a reneszánsz attitűdje a filmnek, a dolgok, az események, a világ megfigyelése és értelmezése, de nem a birtoklás szintjén, hanem az összefűzés szintjén, egyszerűen olyan a kisfilm, mint egy fizikaóra, amit az Öveges professzor Hekis történeteiből az egyik, hogy jééé, nézzétek, itt van egy parányi dolog, ami így és így tud viselkedni, egy közegben, ahol utazunk, dolgozunk, és van egy alsó, titkos világ, de ezt a világot nem akarom uralni. És miközben ez egy pici kis, látszólag jelentéktelen dolog, a kompozícióval, és azzal, hogy ez a Traubis, gyömbéres vagy nem tudom milyen műanyag pille-palack ide van helyezve, a főszereplő, akár a Csillagok háborújából az egyik szereplő is lehetne, az egész manifesztálttá válik, az egész óriásivá válik. És ebben a rövid, pici kis etűdbe ez jól áll össze, anélkül, hogy bele akarnék avatkozni, esetleg lehetne azzal zárni ezt a kis filmet, hogy az alkotó iszik ebből az üvegből vagy lecsavarja a kupakot, netán visszaszorítja – tehát valami pici kis dramaturgiai geg a végéről hiányzik, de akkor is önmagában a történet nagyon jó, én megadom a négy citromdisznót. (szőke) értékelés:

és a kicsi virágom.

A kép elemzését videón küldjük a kompozíciós meglátásokkal. (szőke) értékelés:

10 malacot osztunk hárommal, ha jól értem, ebből körülbelül kerekítve átlagban 3 malac jön ki. értékelés:

Elkezdem megcsinálni a leckéket, újra, merthogy belekezdtem régen, de az régen volt.

A kommentárokban olvashatóak az értékelések, átlagoltam, 33 disznót számoltam össze 11 szavazattal, az átlagban 3 disznó. értékelés:

Az állami támogatást felittuk, a 3. reklámfilm helyett most a filmet vetítjük. Köszönet és hála Pankának, Molnár Norbertnek és a Pap Árpád & co.w stúdiónak munkájukért. Filmrészletek: Borsay Márti-Beteljesülés Zenék: Leningrad Cowboys and Red Army Choir, Napra, Macskajaj filmzene. A lemaradt feliratozás: Vologya, Vologya! Nézd ez a lány! Asszony. Asszony?! 42! Add a kucsmát! Add az órát! Adj vodkát! Vologya diktálok piszmogjad! Ez utca... Nem, Iván nem!

Ez a kisfilm egy, a tavasz leckére beküldött film, a címe a miniatüra, ami nem tudom, hogy mire utal ez, talán valami szójáték, de én nem tudtam rájönni, hogy mi ez. Nagyon nagy vállalkozásba fogott Dénes, ez tulajdonképpen egy kisjátékfilm, és nem is egy egyszerű történet, egy team jelenik meg, hiszen az estiskolából mások, családtagok is részt vettek a film elkészítésében, azaz ez egy ízig-vérig kisjátékfilm. Nagyon sok irányból próbál a film meríteni, pl. egészen komoly, nagy, hosszú némajáték, elsősorban arcmimikával eljátszva uralják a film első harmadát, ez egy nagyon nehéz feladat ennyi időn keresztül az arccal, a tekintettel fenntartani a néző érdeklődését, de erre is vállalkozik ez a film. Majd a szereplő számára olyan szövegeket írnak, amelyek orosz nyelven értelmezhetőek. Mivel a leiratból következtethetünk, hogy talán egy másik estiskolás filmre utalhat, a zene miatt is, az oroszos hangulat, úgyhogy ehhez próbáljuk kapcsolni. Ugyanakkor a film középső része, ahol vezényszavakat hallunk, és talán egy hétvégi telken járhatunk, a különböző tárgyi anyagok, amelyek óhatatlanul is látszanak a képen nekem egy picit szervezetlennek, vagy inkább ad-hoc jellegűnek tűnnek, mondjuk ahhoz a dramaturgiához képest, hogy az orosz nyelvű szöveg teljesen egy klasszikus játékfilmes módot próbál követni, létrehozni. Lehet, furcsa lesz, amit mondok, de a 70-80-as évek amatőrfilmezésére volt ez részben jellemző, hogy a körülöttünk lévő tárgyakból amiket be tudtunk szerezni, próbáltunk egészen realisztikus képi világot létrehozni, és volt amikor egy picit a szürreálisba vagy inkább a káoszba mozgó abszurd helyzetek jöttek létre, attól függően, hogy egy kis jelenethez éppen hol tudtunk éppen egy egységes belső teret, pl. egy mozit, ami éjjel használható volt és volt egy egységes belső tere, hangulata. Tehát itt, ebben a középső részben azt érzem, hogy miközben próbálunk követni egy fikciót, az a fikció valamilyen múltidézésbe is, a szövegei, a mozdulatai, a gesztusai, a vodkaivás miatt is kapcsolódik, közben pedig erőteljesen érezni a privát mai környezetet is. Ebben érzek valami pontatlanságot, mivel úgy sejtem, hogy a filmnek erős üzenetrendszere van, ami teljes egészében a főszereplőn nyugszik, az ő színészi tudásának kellene elvinni az egyéb eseményeket. Ezt én úgy érzem, hogy nem 100 %-osan működik minden szituációban. Hegyi: Szerintem az egyik fontos meglátás az, hogy nagyon jól előkészített egy munka, mert ez nagyon fontos egy filmben, hogy meglegyen minden, ott legyenek a kellékek, ki legyen találva a helyszín, a szereplők mozgása, szövegi helyzete, aztán ebből lehet improvizálni, meg nem minden történik úgy ahogyan kitaláltuk, de legalább felkészültségben eljut odáig a dolog, hogy nem kell azért megalkudni, hogy elfelejtettem a nemtudommicsodát, és ezt fontosnak tartom. A Dénes korábbi filmjeihez próbálnék visszanyúlni, amiben mintha egy monolitot néznék, a témától függetlenül volt egy nagyon erős közlési vágy, a saját filozófiai, olykor pszichés világából, és mindehhez képest ebben a filmben a játékfilm felé elmozdulás abban is tetten érhető, hogy kevésbé ragaszkodik az alkotó, hogy az üzenetet másfél percben próbálja áttolni, átpréselni, hanem hagy mozgásteret a befogadónak, szusszanásnyi időket, hogy tudjunk azonosulni ezzel a munkával, sőt, és ez nem szégyen, hogy szórakozhassunk, örülhessünk ennek a munkának. Szőke: Én három disznót adnék, mert noha látszik, hogy sok munka volt a filmmel, és ez látszik is, sőt még valamiféle forgatókönyv-kezdemény vagy snittlista is volt, azért a filmre is érvényesek azok a szabályok, hogy egészében kell mérni, és egy kicsit a közepe tája, de méginkább a befejezése, amit én nem érzek elég súlypontosnak azzal, hogy a főszereplő elindul ott a lejtős részen, talán vízpart? És aztán egyszerűen ott elesik, ugye van a kerettel is egy játék, de igazából nincs egy olyan lezáró súlypont, olyan erőteljes dramaturgiai pont mint az elején, ahol szinte sokkolóan látjuk ezt a némajátékot a szereplővel, azaz nekem nincs lezárva a film. Mert a vége főcím az ezt a vicces helyzetet nem zárja le. Hegyi: Nekem ott egy kicsit érthetetlen, hogy már a vége főcímmel lezárja, aztán visszahoz valamit, és hogy ott mi van. (szőke-hegyi) értékelés:

Annátol és az osztálytól - mindenki csinálja azt, amit akar.

Vannak gondjaim ezzel a filmmel, elsősorban a hanggal, egy idézetet hallunk a legelején, ezt a bizonyos klasszikus, nagy hullámot elindító mondatsor, Márti filmjének a kultuszmondatai, de ezt nem nagyon érzem kapcsolódónak az első képekkel. Aztán később értelmet kap az egész, hogy egy anzixot látunk megint, és azt jónak tartom, hogy ebben a matekfeladvány, a tábla, az osztály élettere, hála istennek a film második harmadában megjelennek az arcok, a gesztusok. Nagyon jó azt látni, hogy egy magyar nyelven készülő, magyarul íródó és működő oldalon, egyre jobban bejönnek olyan fiatalok üzenetei, akik ezt a nyelvet, ezt a kultúrát nem ismerik, csak közvetetten, de az a felszabadultság, az a gesztus, ami az utolsó snitteket is jellemzi, ami ott ki is merevedik egy pillanatra, az mégis azt jelzi, hogy hozzátok tartozunk, veletek együtt játszunk, és ez feledtet mindenfajta más filmi bizonytalanságot, azaz itt is jár szerintem a három citromdisznó a Márti leckéjére készült kanadai filmre. Mivel itt van alkotó, Pesovár Anna névvel érkezett be a házi feladat, és én őt kérném, hiszen nekünk nagyon fontosak az ottani világ ottani hangjai is, hogy ha rá tudja venni a csapatot akkor fordítsa le ezt a mondatot angol nyelvre, és erre a házi feladatra tudna még ismételni ezzel – nem azért, mintha ezzel valami baj lenne, hanem mert ebben még van lehetőség. Tehát megvan a három disznó, de nagyon várnánk, hogy az ő anyanyelvükön, ami lehet akár indián, akár angol, akár francia, szólaljanak meg ezek a mondatok; hogy ’Mindenki csinálja azt, amit akar!’. (szőke) értékelés:

Meg kell, hogy valljam, természetesen vannak gondjaim a filmmel. De ennél fontosabb az, hogy gyakorlatilag a világ furcsaságait, fantasztikus ötleteket felsorakoztató sorozatunk talán egyik első epizódját látjuk itt, ráadásul büszke vagyok arra, hogy az estiskola mennyi mindent rejt még, hiszen Lacipapáról mindent elképzeltem, de hogy egyemeletes házba egy komplett, korrekt liftet készít... Amikor először láttam, azt hittem, egy fura szauna, aminek ki van lyuggatva az oldala, de hogy egy lifttel indítunk, majd egy teljes, Schobert Norbit is elérzékenyítő, és ez konkrétan el is hangzik, hogy karizom és farizomerősítő gépet látunk, miközben a kamera Lacipapa bal válla fölül lefelé néz így az ő tévénéző izma is előkerül, egyértelművé válik, hogy maga az alkotó, aki a feltaláló az elsősorban feltaláló és nem hasznosító, és elsősorban Lacipapa környezetének jelenthet sokat, és a tévénézőizmon keresztül látjuk ezt a kar-, és farizomerősítő szerkezetet, szóval ezeket a fantasztikus dolgokat itt láthatjuk, és ehhez kell Kovács Tamás szeme, és az ő riporteri érzékenysége, ugyanis ez egy riportfilm. Nagyon jól kérdez, meg lehet figyelni az eszközöket, amiket használ, ugyanis egy álszínházat játszik, rácsodálkozik, átéli, elérzékenyül a kamera mögül, és a film úgy teljes, hogy a riporter jelenlétét, rácsodálkozását is látjuk, ebben a privát dokumentumfilmben, mert vele együtt megyünk mi is képről képre, és fontos az is, hogy Tamásnak arra is van ideje, hogy kimondja, hogy összeismertesse velünk a helyszínt, ami tényleg az alapköve volt az estiskolán a kezdeti időszakokban a beküldött képanyagoknak, hiszen Lacipapa híres tornagyakorlatai itt, ezen a színtéren voltak láthatóak. Tehát betekinthetünk a nagy elődök műhelyébe, és bár jó a címválasztás, mégis akár azt is mondhatnám, hogy ez Lacipapa titkos világa, ami tényleg fantasztikus dolgokat mutat. Úgyhogy én megítélnék Lacipapának három citromdisznót, és Tamásnak is hármat; ez egy nagyon jó dokumentumfilm. Generációkat átívelő üzenet ez itt Tamás és Lacipapa között, abszolút a barátom leckébe beletartozik. (szőke) értékelés: +