Nagy lépésekkel haladunk, van ennek húzása, ez fontos. Amiben én szeretnék segíteni, az egyrészt a környezet, és annak a jelzései, másrészt a képkivágás. Most egy olyan árnyék jön létre a falon, hogy Sigourney Weaver jut eszembe róla, és az a film, amiben ő játszott, A nyolcadik utas a halál, és abban van egy szörnyecske, aki egyszer csak föltűnik. Én konkrétan nagyon megijedtem, amikor a moziban ezt láttam, emlékszem, hogy nem mertem utána elaludni, olyan nagy hatással volt rám. Olyan, mintha ez a szörny bukkanna föl a háttérben, mintha az ő árnyékát látnám, és valahol ő ott van a képen, de te még nem tudsz róla, és majd mindjárt megijeszt téged. Van egy ilyen harcos része ennek az egésznek, lehet, hogy az asszociációm túl extrém, de az árnyék is elég fura a falon. Nem azt mondom, hogy ez rossz, de ennek akkor legyen valami szerepe. Itt térek rá arra, hogy mi a képkivágás. Nagy lépéseket teszel meg a magad fotós útján, ez elismerésre méltó. Ezt azért mondom, hogy nehogy úgy érezd, hogy telhetetlen vagyok, de ha már valamihez hozzányúlunk, akkor nem tehetem meg azt, hogy ne azt mondjam, amit gondolok. Itt a lényeg az, hogy ez a kép nincs befejezve. Ha már egyszer nekifogtál az aktnak, akkor tessék megcsinálni, ide kellenének a mellek. Akárhogy is nézem, ez egy csonkolt kép. Ez nem torzó, az egy másik műfaj, ez csonkolva van. Olyan, mintha elkészült volna a kép, és meg is volna ez, de megijedtem, hogy mit szólnak otthon és haza, emlékképként nem azt küldöm, hogy rajta van a teljes testem, hanem küldök valamit, ami még vállalható. Mindkét vállnál furcsa a vágás, és annak, ami az arccal, a hajjal, a tekintettel létrejön, mindenféleképpen kell folytatás, kell valami stabil bázis. Itt most nem csak elsősorban az aktra gondolok, kérdéskörként, hogy akkor most itt többet kell mutatnom a testemből, juj, akkor mi lesz, hanem itt kifejezetten tömegelhelyezésről beszélek. Van egy forma, ami a fej, a haj, és ennek folytatásaként a váll, és ennek nincsen ellenpontja, ellensúlya lefelé, nincs bázisa, amire támaszkodjon, nem tud megállni a lábán, elgurul. Azt is hozzáteszem, hogy ez egy kérdés: vágy. Vágy lecke, vágy a címe, ne beszéljünk mellé. Ez a kép nem arról szól, hogy bevásárlás után Ágnes kicsit csapzott. Ha pedig ezt tudjuk, értjük, akkor bizony a következő lépcső ez, hogy fejezzük be a gondolatot. Azért fontos ez, mert abban az esetben, amikor egy kérdésfeltevést létrehozunk vizuálisan, akkor, amikor erre megpróbálunk válaszokat keresni vizuálisan, akkor tetszik vagy nem, de nem rettenhetünk meg a cél előtt fél méterrel. Ha nekifogunk valaminek, akkor azt fejezzük be. Hidd el nekem, hogy ha ezt koncentráltan csinálja az ember, akkor abból nincsenek ciki kérdések, vagy kínos pillanatok.
   Ami az aktnál nagyon fontos: két nagy irányvonal van. Az egyik a lírai megközelítés, ami fényekkel játszik, ami nagyon visszafogott környezetben, tulajdonképpen egy légies megközelítést hoz, teljesen elvonatkoztat, és elrugaszkodik a valóságtól, ebben Valló Zoli irányát mondanám neked, ahogy a macival dolgozik, hogy nagyon kevés fény, alig sejthető formák, és ebből a néző fejében áll össze egy kép. Ezt meg lehet fordítani, és lehet olyan szinten túlvilágítani, a high key megoldás felé elmenni, és a nagyon nagy fényben, csak épp hogy felsejlő sötétebb tónusokkal rajzolni. A másik irány egy kicsit szociografikusabb, tényszerűbb, mondhatóan „maibb” megközelítés, ez az, amikor a környezeti hatásokat meghagyjuk a képen, amikor a kisasztal, a fürdőkád, a kis hokedli, a retikül is megjelenik, és itt a fények is valószerűek. Hétfő délután hazaérek a munkából, és akkor készül, és ez az érzés is benne van a képben. Ezt azért mondom el, mert ezt neked kell eldönteni, hogy melyik irányt akarod mutatni. Ez a kép inkább a másodikról szól, arról, hogy van egy szociografikus ív, és ebben ábrázolom magamat, a magam pillanatait, a magam pillanati élményeit. Naplószerűbb közlés, tárgyiasabb, és jobban köthető a környezethez, és ahhoz a szociokulturális háttérhez, amiben az ember mozog. Ezt döntsd el, hogy melyik irány az, amiben elmozdulsz, és én várom a folytatást. Ez a kép ebben a formában egyébként, ha azt nézem, hogy milyen a közlés őszintesége, akkor három csillagos, ha a megoldás befejezetlenségét veszem, akkor ismétlés. Most megadom erre a három csillagot, azzal, hogy kérek ismétlést. (hegyi)
értékelés: