Nagyon jó ritmusú ez a kép, és egy nagyon egyszerűnek tűnő megoldás. És pont az egyszerűsége, vagy annak az érzete, hogy ez egy egyszerű megoldás az, aminek okán vissza-visszatérünk ehhez a képhez, és van miért nézegetni. Lehetne kekeckedni azzal, hogy kicsit szűkre van vágva, mert lássuk be, alul és jobboldalon is elférne egy kicsit több tér még ehhez, de mindezzel együtt ez egy jó gesztus. Örülök annak, hogy István újból jelentkezett képpel, és hogy ez több annál, minthogy életjelet ad. Megvan a 3 csillag és a leckemegoldás, és szeretném Istvánt arra sarkalni, hogy akármennyire sok a munka, akármennyire elfoglaltak vagyunk, ne adjuk fel annak a lehetőségét, és azt az esélyt, hogy a képekkel való bíbelődés segítsen abban, hogy a hétköznapokat megélhessük, átélhessük, és ne csak túléljünk. (hegyi)
értékelés:
Köszönöm Zsolt az értékelést! A kicsengésével valójában egyetértek, és bár ösztönösen azt mondanám, hogy egyszerűen annyira nincs helyem és lehetőségem most fotózni, hogy.... de közben meg ha arra gondolok, hogy milyen fantasztikus fotókat küldött be az elmúlt időszakban több látszóteres társam is, hasonlatos, vagy még inkább "szűkebb" környezetből... hát akkor kifogytam az érveimből... :)
Köszi Nyözö, köszi Dávid.
Valójában már több mint egy hónapja elmúlt a címadó esemény, nem is a konkrétuma a fontos, ahogy szerintem meg is éreztétek... :) Nem szoktam ünnepelni, pláne nem ünnepeltetni magam, azaz nem kiprovokálni szerettem volna a jókívánságokat :) csak egy önportrét szerettem volna készíteni ismét, adottságaim és lehetőségeim szerint. És igen Nyözö, jelenleg a nagyon szűk világ adottság, tényleg. És igen, Dávid, nagyon fura érzés...
Vidámat, boldogat István!
Elég erős üzenet, a szemüveggel.. sok irányba elvihet. Meg is történt. Nehéz sóhajt hallok alatta(?).
Sok boldogságot István!
Maga a gesztus olyan eltöprengős, amolyan végiggondolod az életedet, amolyan szakaszlezárós hangulata van... Azonban az egész olyan bizonytalan, olyan mint amikor leteszem a szemüveget és a világ beszűkűl egy pillanatra... Maga a kép is annyira koncentrált, összezárt. Nem tudom ez mitől van: a szemüveg vonalának meredek leszaladása majd a képkeretnél történő visszapattanása, és utána ismét meredeken kiszalad a ködös jövő felé a szára.... ...és ott is koppan a képkereten, amik már már nem is keretet hanem korlátot képeznek.
Maga a mozdulat olyan szellős, könnyed, szusszanós lenne -- de a képhatárokkal, a meredek átlós részekkel mégis feszült, beszorulós hangulatúvá lesz.
Annál is inkább István, mert ha vagy te, meg van a gép, az elég kell legyen.