Koh-i-Noor Hardtmuth

Koh-i-Noor Hardtmuth

Időnként rám jött és mindent kihegyeztem. Aztán hosszasan soha nem volt egyetlen használható ceruzám se, amíg megint el nem jött a hegyezés ideje.

Hát, igen! Gábor felidéz egy olyan gyerekkori élményt, ami valószínű, sokunknak megvolt. Eleve az, hogy ceruzával írunk, ami nem egy cserélhető betétes ügy, hanem meg kell hegyezni, és voltak ilyen eszközök, mint amit itt a képen is látunk, bár olyan is volt, aki az egyszerűbb verziót vette, fogott egy kést, és azzal próbálta elérni a kívánt hatást. Egyébként fotográfiában ennek nagyon nagy szerepe volt a negatív retusálásnál, ott a ceruza egész extrém módon volt kihegyezve. Egy 8-10 centis grafit hegy volt a végén, nagyon vékonyra, de nagyon hosszan, és nagyon sérülékenyen - nyilvánvaló, hogy ennek az is a szerepe volt, hogy nehezebben kopott el a hegye, pontosabb munkát tett lehetővé. Ezt csak azért tettem ide, mint megjegyzést, hogy volt ennek szerepe a fotográfiában is.
   Amit a képen látunk, a hátterét illetően tökéletesen rendben lévő megoldás, nagyon jó ez a kupac, amit képzett ide Gábor, bár én azt gondolom, hogy a rendjét ennek lehet, hogy egy kicsit megbontottam volna. Én legalábbis nem voltam ennyire rendes gyerek, hogy ennyire összeszedetten faragtam volna. Az jó, hogy többféle színű ceruzának a faragványát is láthatjuk, és jók ezek a régi tárgyak, ceruzák. Sőt, a ceruzának a végére berajzolt név azt hiszem, hogy mindent felülír, és nagyon hangsúlyos dolog, viszont a képen nincsen ennek megfelelően erősen hangsúlyozva. Megint a megközelítést próbálnám számon kérni. Azt, hogy ez az egész milyen távolságból készül el? Van ennek egy technikai elvárása is, hogy a fényképezőgép mit tud, de akkor is azt mondom, hogy érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy hol van ennek az egésznek a gondolati súlypontja. Mert most nagyon korrekt ebből a távolságból ez az egész - bár a ceruzahegyező miatt billen a tömegelhelyezés a kép jobb oldalára -, de azt gondolom, hogy maga a forgács, az csak a díszlet, a végeredmény, és ez a belekarcolt eszköz, a ceruza az, ami a fő üzenetrész. Márpedig, ha ezt el tudjuk fogadni, akkor talán, ha ők lennének az előtérben, és csak a háttérben lenne ez a faragvány, akkor lehet, hogy dinamikusabb lenne a megoldás. Visszaadom Gábor, mert ez egy megismételhető ügy, gondolom, ezek a tárgyak megvannak, ceruzát lehet találni, de ha kell, adok én kölcsön. Érdemes lenne ezzel még játszani, mert a gondolati része nagyon erős, és próbáld meg ezt az élményt felhozni, hogy érezzem az illatát ennek a faragványnak, hogy halljam, ahogy lefarigcsálódik ez a fa réteg. Azt hiszem, hogy ezekben az élményekben ez is benne volt. Próbáljuk meg ezt valahogy képre fogalmazni. Az biztos, hogy nem ez a távolságtartó megoldás az, ami az érzelmeket fel tudja éleszteni. Bújjunk bele ebbe! (hegyi)

Hozzászólások

Tetszik az ötlet. Valóban megidézi a gyermekkort, az iskolás éveket. A ceruzába írt név régen valóban kellék volt. Hogy vigyáztunk arra a pár írószerre. Az én gyerekeim már naponta hagyták el a ceruzáikat.

Tényleg, el is feledkeztem róla hogy nem csak hegyeztük, hanem a név miatt metszettük is a ceruzákat, és mennyit néztem azt is az órákon, a fa erezetét, hogy miként vésődött bele a másik ceruza... Köszi, ez a momentum abszolút megidézte nekem a tanórák különösen magányos ízét, teljesen képbe hozta gyermekkorom ezen szakaszát.

Új hozzászólás