Ehhez az érzéshez és megoldáshoz már nagyok. Valami más kell velük, végiggondolom.
A hangulat, az ötlet, a színészi játék, minden fantasztikusan jó, és mindennel egyetértek. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy ez a mániámmá vált, mert az utóbbi elemzések egy részénél ezt elmondom, hogy a környezeti hatásokat nem biztos, hogy elégségesen hagyod érvényesülni. Ez inkább most egy portré, mintsem, hogy a zsáner felé menjen el, hogy ő most itt szenved ezzel a levessel. Pedig a hatás jó, ő mindent megtesz, meg a leves is jó, meg a kockás ing is jó, meg a kockás terítő is, tehát ez mind rendben van. Két eset lehetséges. Az egyik az, hogy még szigorúbbak vagyunk, és egyszerűsítünk, tehát minden olyan dolgot, ami zavaró formaként bekerül a képbe, levágunk. Megyek sorba, elindulunk az óramutató járásával megegyezően, tizenkét órától haladunk ugye. Ott vagyunk fél kettő magasságában, ott vagy egy osztás, az talán még megmaradhat. Aztán megyünk tovább, négy óra körül van egy ilyen belógás, gondolom szerepelt itt még valaki az asztalnál, az problémás, azt le kell vágni. A baj az, hogy ezt inkább ott kellett volna kivenni, mert hogyha ezt elkezded levágni, akkor egyszer csak eljutsz odáig, hogy akkor már le kell vágni azt a maradékot ott a háttérből is, tehát akkor az osztásig vágni kell a háttérnél. Aztán haladunk szépen tovább, hat óra magasságánál, a kép aljánál belóg egy pohár, ami nem lenne rossz, ha benne egy kis Bambival lenne mondjuk fél öt magasságában, de benne a képben. Így, hogy most van ott egy ilyen kis ív, ez önmagában inkább hiba, mint képalkotó elem, mert nem jól értelmezhető, és erre is azt mondom, hogy levágandó. Igen ám, csak ha ezt levágod, akkor belevágsz a tányérba is, ami nem nagyon baj, de akkor belevágsz a villába is, az viszont meg már baj. Haladunk tovább, és akkor van ez az egész, tulajdonképpen jobb oldal, ahol tizenegy óra magasságában elindulnak lefelé ilyen függőlegesek, amik valamiknek az árnyékai, vagy nem tudom, amire azt mondom, hogy viszi el a figyelmet. Tehát, ha már ez egy ilyen erős portré akar lenni, akkor egyrészt a rendezésnél oda kell figyelni, hogy minden felesleges manifesztum kikerüljön, másrészt, ami meg utólag kell, azt levágjuk. Minél kevesebb olyan forma induljon el a képen, aminek nincs befejezése, és nincs szerepe. A másik verzió az, hogy kicsit tágabbra vesszük ezt az egészet, ugyanebből a nézőpontból, és hagyjuk azt, hogy a pohár belekerülhessen, és az egésznek legyen egy nagyobb levegője, hogy ez az egész szituáció arányaiban egy kicsit elmozduljon az ebédelés felé a szereplőről, és akkor kerül ez majd egyensúlyba. Ha gyerekkorról beszélünk, annak azért van hangulata: és ültünk apámmal a kiskocsmában, és megint meg kellett ennem azt a vacak paradicsomlevest, miközben tudta, hogy utálom, és miközben már beszélgetett a nagybácsival, és kicsit több alkoholbevitel folyt, így én nagyon unatkoztam, és a lábammal az asztal alatt rugdostam a térdét apámnak. Na, igen ám, de ehhez a sztorihoz kell a környezet. Úgyhogy én azt mondom István, hogy ez egy 3 csillagos leckemegoldás részben, részben meg ismétlés. Jó? (hegyi)
értékelés:
Alábbi párbeszédekben kibontakozott már egy része annak amit jeleztél, és egyetértek teljesen. Felmerült más fotók alatt is - és érdekes ez a kollektív tudatos dolog - nekem itt a legnagyobb, de kevésbé szembetűnő tanulságom a türelem. Amikor Ramóna írta a kis foltokat, már akkor arra gondoltam, hogy igen, emlékszem, nem adtam elég időt magamnak hogy a keresőben eldöntsek sokmindent, mert elsősorban Grétára koncentráltam. Most ezek utólag futnak le bennem, és újabb kattintásokkal mindig kis tyúklépésekkel beljebb vagyok. És azért nem nyirbáltam már tovább, amit írsz. Ennél szűkebb nem lehetett, nekem már ez is szűk. De a teljes igazság, hogy spontán a helyzet, és abban a helyzetben lett instruált, közben a többiek ott vacsoráztak körben. És Gréta kislány még, vacsi után szaladt játszani.:)
És nagyon jó, hogy körbevezettél a fotón, én ennek örülök nagyon, mondom, az újra kattintásoknál ez mindig segít. Nagyon szívesen is ismétlek, de legközelebb úgy fél év múlva találkozunk csak sajnos... messze laknak.
Igazad van Ramóna, tényleg azt a foltot leszedhettem volna még, vagy még jobb lett volna bele sem fotózni a szomszéd árnyékát... A pohárból is vagy több, vagy kevesebb kellett volna, ez is igaz szerintem is... És Grétus kapcsán is igazad van :)
Köszönöm a figyelmed!
Ez a Gréta igazi modell alkat a gesztusokat tekintve, már a locsolós képnél is feltűnt, hogy milyen jól hozza, azokat az arcokat, amiket kérsz tőle! :) Talán a pohár már nem kellene a képbe, meg oldalt az a kis árnyék, de ez már csak kötözködés. A hangulata nagyon eltalált, és tényleg jó ez a kockásosság! :)
Köszönöm a figyelmed Tamás. A kockás sztori nekem is feltűnt, és tényleg nem véletlen a pillanat sem, én egy hokedli tetején egyensúlyoztam eleve. A kis modell amúgy imádja a betűlevest (paradicsomleves betűtésztával) ilyetén természetesen bántódása nem esett :) Sokkal inkább az én emlékem ez, Gréta csak segített felidézni :)
Fejlődési pszichopatológia II. rész c. adásomhoz ezt a képedet választottam illusztrációnak, köszönöm! :)