Van ebben a tárgyiasult, leltárszerű világban valami Pistás, én ezt abszolút elfogadom. Azért vannak problémáim. Részben az, hogy a döntéseket határozottabban kellene meghozni. Az irány jó, de ez egyelőre még egy ilyen iskolás leckefelmondás. Olyan, mint amikor kiálltunk, és elkezdtük szavalni, hogy Egész úton hazafelé azon gondol-kodám... kodám. Szóval a családi magazin, vagy a mesebeli öröklét, tehát, hogy mi a fontos, vagy a 26, 29, 30, 39, 40. Ezek mind szürreálisak lehetnek, de a családi magazinra nekem semmi szükségem nincsen. Ha meghoztad volna azt a döntést, hogy levágod a francba azt onnan, akkor már a számok azzal a mérőszalaggal jó ritmust adnának. Így most kilágyult ez az egész. Aztán gondolom, hogy valahonnan világítottad ezt az egészet úgy, hogy te magad voltál az, aki beletakart ebbe, ezt érzem talán a képnek úgy a jobb alsó részénél, és ez is egy kicsit problematikus, mert ettől olyan esendően amatőr lesz a végeredmény. Tulajdonképpen értelmezni kellene azt, hogy mit látunk. Itt van két valami, meg valamilyen eszközök is, meg az alkotó keze, elég sokáig kell azon molyolnia az embernek, hogy rájöjjön, hogy van itt egy mintadarab, és aztán van egy munkadarab, és a mintadarabot próbálja az alkotó a munkadarabon létrehozni. Pista, mindig azt a kérdést kell feltenni magunknak, hogy mire akarjuk, hogy kimenjen a fuvar. Mit akarok mutatni? A két munkadarab közti differencia a fontos, ez a mese tárgya, mert akkor erre tedd a voksodat, és akkor minden mást ennek alá kell vetni. Ha a szürrealitás a fontos ezekkel a számokkal - a Számokba fojtva című film -, akkor tessék erre még rájátszani egy kicsit, akkor a többi nem annyira fontos. Ha a kezem a fontos, ami mozgatja, az egészet létrehozza, vagyis én vagyok a fontos, akkor ezeket az ÉN üzeneteket kell erősíteni, és akkor ÉN legyek ebbe beemelve. Ezt helyetted nem fogja megtenni a néző. És nem hozhatod a nézőt olyan helyzetbe, hogy mondanivalóban egy félkész valamire azt mondod, hogy itt van, nesze, mert ő arra kíváncsi, hogy te mit akartál mondani. De hát, azt ne neki kelljen kitalálnia, hogy most akkor tulajdonképpen Berecz Pista, az asztalos, vagy Berecz Pista, a punk csávó, aki a házi archívumból kilopott újságpapírt összegyűrte, vagy Berecz Pista, a népi műves, aki szorgoskodik, vagy Berecz Pista, akinek a dolgos kezét látjuk, és aki ebbe az egészbe már belefáradt, mert este van. Ezt helyetted más nem fogja megcsinálni, ez a te dolgod, és ezért adom vissza ismétlésre. Hozd meg Pista a döntést, és vállald. (hegyi)