Most elkezdtem számolgatni ezeket az arányokat, felrajzolni. Most, hogy írtad ezeket a képhez, ránéztem, és nagyon elcsúszottnak látom, olyan, mint egy gyerekrajz - esetlen. Pedig mikor feltöltöttem, láttam benne az íveket. Biztos kérdezed, milyen íveket? :) Hát, még fejlődnöm kell.
Van az az iskola, ahol azt mondják, hogy csak a teljes képkockás felvétel az érvényes, az igazi. Én ezt nem osztom, ha a kompozíció azt kívánja, lehet vágni. Sőt, kell is. Persze az ideális az, ha a teljes kockát kitöltjük, és az úgy van jól, de ez nem mindig adatik meg. Viszont érdemes tartani nagyjából azt az arányt - tehát az oldalarány inkább lényeges - ami adva van eleve. A Leica film aránya 2:3-as oldalarány. 24mm x 36 mm. A full frame érzékelők is ebben dolgoznak nagyjából. A mobilok meg a 4:3-ban. A középformátumban pl. a Hasselblad klasszikusa 6x6 cm volt, azaz 1:1 arány. Ez van ma az Instagramon is, jó tudom, már lehet oda is fekvőt, állót, de alapban erre lett kitalálva. Mind más világot ad, más törvényszerűségeket. És így tud működni az aranymetszés, a centrális komponálás, sőt, a dekomponálásnak is ezek a formátumok tesznek igazán jót.
A 16:9 filmes forma, vagy a még szélesebb képmező az meg azért olyan, mert a film történet, mozgás, nem csak atmoszféra, hanem egyik oldalon bejönnek, másikon kimennek, tehát van szerepe annak, hogy mennyire szélesen lát a kamera. De épp ezért a képek jelentős részénél a fotós nem tud mit kezdeni ebben a 16:9-es térben, lötyögni kezdenek a képek.
Aztán van az, amikor elbaszódik a komponálás, mert belelóg a macska farka vagy az öreg isten tudja mi, ilyenkor az egyszeri fotós elkezdi az ollóval levágni a felesleget, belefehéredik az ujja annyira koncentrál a tárgyra, nem kell sallang, na ilyenkor van az, hogy általában egy szélesnél is szélesebb vásznú valami jön létre, ami lebeg a semmiben.
Azért írtam, hogy a klasszikus formában jó tanulni, mert meg kell találni és automatizálódnia kell azoknak a pontoknak, amik az aranymetszés pontjai, mert a szem óhatatlanul ott keresi a fontos dolgokat. Ha ez megy már, akkor lehet elkezdeni másik formával dolgozni is akár, de mondom, én nem javaslom ezt erőltetni.
Értem, Zsolt, vagyis hát a számokat nem egészen. Azt értem, hogy más képarányok működnek egy állóképen, mint egy mozgóképen. Szerintem jó, hogy tartod magad a klasszikus elképzelésekhez. Ez a kép úgy született, hogy úgy döntöttem, teljesen levágom az alját, mert nem állt összhangban a sütis dolgokkal. Így lett szélesvásznú, aztán végülis nem nézett ki olyan kakán. :)
Majd erről még szeretnék tudni többet, ha lehet - képarányról és az indokolt eltérésekről.
Ildi, ez most egy fotóelméleti hozzászólás akar lenni. a fotó klasszikus arányai a 3:2 4:3 és az 1:1 oldalarány. Nem véletlenül lettek ezek. Nyilván, lehet ettől eltérni, de csak ha indoka van, ritkásan. Mert hogy a szélesvászon, a 16:9 és társai a filmes világba valók. Tudom, nem vagyok ezzel népszerű. De főleg akkor, amikor az ember gyakorol, tanul, a szakmát akarja elsajátítani, akkor magával szúr ki, ha a komponálást e tekintetben figyelmen kívül hagyja, mert hogy az állókép komponálása másról szól, mint a mozgóképé.
minden oké, jobbról a második tortasütő mellett már vágható lenne, ott az az izé, az már nem kell, és akkor kb helyreáll.