Nem igazán leckére készült, csak játék, egy önportréra ráfedtem egy gyűrt ágyneműfotót.
Az ötlet jó, a végeredmény is, de te is érzed talán, hogy ezt meg kell ismételni úgy, hogy ne csak egy szendvicsnega trükk legyen, hanem valóság, mert a valóságos történések adják majd meg azt a súlyt, azt a tömeget, kiterjedést, ami ezt az egészet átemeli a szépség világán és a lírán, és elviszi a drámába, ahol kéne lennie, hiszen amit mutat, abban van sok minden, álom is, fulladás is, halál is, és épp ez az, amit érdemes lenne azzal ábrázolni, hogy azt a vizes lepedőt valóban ráteszed az arcra. (hegyi)
Aham, értem amit írsz, nem jutott eszembe, csak láttam, hogy az ágyneműs fotó ráncai, ívei, rímelnek egy másik fotómmal. Hirtelen ötletes szorgalmi, mondjuk egy vázlat ez is. Eltettem.
Szeretem ezeknek a fedéses képeknek a hangulatát, ugyanis az egyik képbe belevisz egy másik hatást, és miközben összeolvadnak, létrejön valami új. Nem könnyű eltalálni a mértéket, hiszen a látszat ellenére nagyon nehéz ezzel bánni. Örülök ennek a képnek, mert nem nagyon láttam ilyesmit itt mostanság, vagy legalábbis nem emlékszem rá! :P
Érdemes lenne a vázlatot kidolgozni. Volna benne anyag.