"Az apró kis karcolatok a plexiben megannyi kristályként szórták szét az épp arra bóklászó fénysugarakat. Lendületes hurkok, ákombákomok karcolva, festve, vésve – modern korunk emocionálisan túlfűtött, ám diszgráfiás barlanglakóinak keze nyoma mindenütt. Egy lenyomat, mely az ablakon át nézve beleég az elsuhanó tájba – kékbe, zöldbe, égbe, földbe – míg végül önnön intarziánkká válik.
Mert hát egy ablaknak mindig két oldala van…"

Egészen zavarba hozol, Feri. :) De nagyon örülök, hogy tetszik.

Azt hiszem, itt kezdődik az, ahová elszeretnénk jutni. Fantasztikus.