Ez olyan mintha ma kaptam volna egy képet két héttel ezelőtti önmagamtól. Először nem értettem miért fog meg, azután rájöttem. Beleborzongtam. Most is. Olyan volt mint egy mikro regressziós hipnózis. (Feltételezem, hogy ugyanez a kép másnál nem működhet. Azt hiszem, ezt mindenkinek magának kell elkészítenie magának.)

A kép egy előtér-háttér viszonylattal dolgozik, de igazából nekem olyan érzésem van, minthogyha erről a képről valami hiányozna. Megpróbálom megközelíteni és megpróbálom valahogy segíteni, hogy mi az én bajom. Nagyon szeretem ezt a deszka disznóólajtót, vagy valamilyen többször átfestett, de megfakult fafelületet itt a közelben, örülök, hogy éles. Szeretem a háttérben azt az életlen udvart, a fenyőtörzzsel, vagy bármilyen más fával, és a kettő között nem látok semmit, nem történik semmi. Nyilvánvalóan főszereplő a bal alsó sarokban dekomponáltan megjelenő szürkés színű ajtó, fafelület, de azon nem látom a szarvasbogarat, nem látom az üveggolyót, vagy nem látok bármi mást, ami miatt ezt a főszerepet ez az ajtó önmagában megkaphatná. Nekem ez olyan minthogyha egy nagyon jó indítás, egy nagyon jó kezdet megtörtént volna, és az a bizonyos pont az i betűre nem került föl. Tehát én nem tudok azon túl, hogy szeretném elfogadni ezt a képet, nem tudok közelebb kerülni ehhez a szituációhoz. Még akkor sem, hogyha egy hosszú leirat segíti. Úgyhogy én visszaadnám a 16-os lecke gyermekkor házi feladat megoldását az Ákosnak. És tudom azt, hogy ő ezt meg fogja tudni oldani, mert nagyon sok jó képet lehetett tőle mostanában látni. (szőke)