Ágnes nagyon is jól tudja azt, hogy mivel tud izgalmat kelteni a képben. Azért itt most egy olyan dolgot mondok Ágnesnek, amiért a kezére fogok csapdosni, amikor majd találkozunk, és ez a keresztbefutó árnyék. Tehát ezt azért tessék már észrevenni, hogy ez ott nem nagyon szervül bele a képbe, odébb lehet vánszorogni ezekkel a botokkal esetleg, egy kicsit arrébb pakolni és ha ott nincs ez a villanypózna, ami ezt az árnyékot benyomja oda keresztbe, akkor azért odébb totyogok. Tehát valamit azért ebből meg lehetett volna oldani, úgyhogy ezért dádá. Viszont, ha ezt elfelejtem és megpróbálom az agyamban kitakarni azt a szürke, keresztbefutó csíkot, nehezen megy, akkor egy nagyon is izgalmas képi kompozíciós játékot látok. Egyrészt az, hogy ezek a korcsolyacipők és sílécek, mint egy támadó csapat hatolnak be a képmezőbe és ez egy nagyon is dinamikus megközelítés. Olyan, mint egy támadás, hogy az inka indián csapat megrohamozza a nagy fehér főnököt, és nyílzáporok indulnak el, tehát körülbelül ezt az érzetet hozza nekem, nagyon tetszik ez a dolog. És hát van benne még egy aranyos képi történet. Hogy ez mennyire volt tudatos kompozíciós helyzet, vagy mennyire a véletlen szülte, azt nem tudom, de nagyon tetszik, - egyébként hiba lenne - hogy itt van egy a kis hátizsák, és ebből egy ilyen ételhordónak tűnő sárga alkalmatosság is kikandikál, amiben az almás pite vagy a hamuban sült pogácsa volt csomagolva, hogy „Lányom, lányom, menjél síelni, de hogy ne halj éhen, ebbe csomagolom az uzsonnádat”. Szóval ez az, ami izgalmas, mert ez visszahúzza ezt a nagy dinamikát, és ettől lesz az egészben egy ilyen játékosság, nekem ettől „Ágneses” ez a kép. Nekem ez most nagyon tetszik. Meglenne a három csillag, ha nem lenne keresztben ez az árnyák, de Ágnes már ennyire azért rutinos, hogy ezt észre kell neki venni. Úgyhogy én most nagyon-nagyon szigorú értékelő leszek és egy csillag lesz. Hát mondjátok, hogy szőrösszívű vagyok, vállalom. (hegyi)
értékelés: