Keményet puhával, puhát keménnyel.

Gábor, öröm, hogy nekifogtál az első leckének, nagyon köszönöm. Annak örülök, hogy ráadásul egy olyan alkotást küldtél nekünk, amelyik nagyon átgondolt megszólalás. Nem csak arról van szó, hogy megmutatom magam, a kezem, tehát teljesítem az első leckét, hanem arról, hogy ennél a teljesítésnél tovább megyünk. Nem csak érzelmileg megyünk tovább, amire a cím utal, hanem arról is szó van, hogy egy optikai megfigyelés magas szintűen kerül bemutatásra. Eszembe jut erről az is, hogy a portréfényképezésnél érdemes ezt nagyon jól megfigyelni: egy emberi arc sosem tükrözhető két egyenrangú, azonos félre. A jobb és a bal arcfelünk mindig mást mutat, és tulajdonképpen az aszimmetriában van a szépsége. Érdemes megpróbálni, hogy egy levelezőlap méretű tükröt az ember az orrához tesz, és egy borotválkozótükörben, ha tükrözteti a saját arcfelét, akkor rájön arra, hogy mennyire idegen, felismerhetetlen lesz az a porté, amit kap, pedig róla van szó, csak egyszerűen a szimmetriával az egyedisége, a megismerhetetlensége csökken, csorbul a portrénak. Én azért örülök ennek a képnek, mert hasonló dologról beszél, jól látható eszközökkel, egy sötét háttér előtti világos kéz, vagy egy világos háttér előtti sötétebb kéz megmutatásával. Itt a világításon van a kulcs. Ugyanakkor engem az is izgat ebben a képben, hogy mint egy rejtvényben, hogy hány különbséget tudunk felfedezni a két kép között, tehát rejtvényként is szemlélhető a kép. Nem csak a megvilágítási különbségeket lehet észrevenni, hanem a két kéz feje, ujjai közötti különbségeket is, a párhuzamokat is. Például milyen érdekes, hogy a kisujj mind a két kéznél ugyanolyan szögben mutatkozik, a mutató ujj egy picit görbe, ez mind a két kéznél létrejön, miközben a hüvelykujj nem egyforma. Tehát ez egy izgalmas és új felfedezés, köszönöm, ezzel megoldotta Gábor az első leckét. (hegyi)
értékelés: