Az foglalkoztat ezen a képen, az, ami mindig vissza-visszapörgetteti velem ezt a képet, hogy nagyon izgalmasan bánik Ágnes a mélységélességgel, azzal, hogy mi éles és hol. Az, hogy ilyen szűk a kivágás, tulajdonképpen még erre rá is segít, a viszonyrendszerünket veszítjük el. Nyilván, az ember a tudatával tudja azt, hogy egy arcnál hol helyezkedik el a szem, hol a haj, és hogy ez milyen formát ad, de ettől, ebben a képkivágásban mindtől megszabadultunk, és nem lényeges. Van egy formai játék, és ez az, ami izgalmassá válik. Kepes Györgynek van egy fotográfiája Vision 13 címmel 1938-ból. Ezen a képen egy női portrét látunk, és egy pávatollnak a vége van az egyik szeméhez illesztve. Ez egy radikálisnak mondható képi megoldás abban az időben, ugye 1938-ban járunk, a konstruktivizmus már nagyjából a végén jár, és mégis egy olyan avantgárd megközelítés, ami provokatív a maga formai megfeleltetésével, hogy az emberi szemet a pávatoll végén lévő szemformával hozza össze. Ennél a képnél azért hoztam ezt párhuzamnak, mert szintén az az érzete van az embernek, hogy ez az egész forma, ami a hajjal létrejön, és ami az arcforma és a szem, mintha egymástól elmozdulnának, vagy elmozdíthatóak lennének, és egy dinamikai játékban vannak, miközben persze a tekintet nagyon sok mindent elmond, és rögzíti az ember figyelmét. Azzal, hogy az élesség ilyen szűk határok között van hagyva, ez az egész a tárgyiasságon túlmutató üzenetté válik. Azt kell, hogy mondjam, hogy az egyik legerősebb képe Ágnesnek. A nézőben elindít egy asszociációs rendet az, hogy ez ebbe a leckébe lett beküldve, és elkezdi megfejteni, elkezdi a saját életében lévő pontokhoz igazítani ezt az egész helyzetet, saját élményeivel kezdi párhuzamba állítani. Nagyon tetszik az irány, és én arra bátorítanám Ágnest, hogy kezdjen el ezzel foglalkozni. Örülök, hogy véget ért a nyár, hogy véget ért a nyári turistaképek korszaka, és végre kreatívan elkezdünk a fotográfiával foglalkozni. (hegyi)
értékelés: