Manócska és a cipőim.

Dolgoztunk mi már ezzel a cipővel, arra figyeljen Ágnes, hogy a világításnál, amit én ott elmondtam, és amire próbáltam őt rávezetni, az a továbbiakban is igaz, nem csak egy képre érvényes üzenet volt. Ezt azért mondom, mert ha most megnézzük, akkor ennél a képnél a cipők és Manócska elhelyezése valahogy konkurál egymással, és vitatkozik folyamatosan. Ettől a nézőben is van egy furcsa érzés, hogy, bár életlenben van tartva a cipő, de mégis nagyon hangsúlyos, bár a Manócska éles, de a világítása nem teljesen kiegyensúlyozott. Nem azt mondom, hogy mindent ki kell vasalni, és csak akkor érvényes, ha minden szórt fénnyel, derítve és dekára kimérve jelenik meg, de ha most Manócska helyére bárki mást beleképzelünk, mint portréalany – márpedig ez egy portré -, akkor a kis sapkánál nagyon élesek az árnyékok, a válla túl van világítva, tehát ezt valamennyire kellett volna egyensúlyozni. Érdekes maga a játék, és az, amit itt Ágnes létrehoz, mint üzenet. A kohézió az, ami ettől a világítási helyzettől, és ettől a közléstől most nem teljesen egyértelmű, az, hogy mi rántja össze a cipőt a Manócskával. Nyilván van egy primér megoldás, hogy a gyerekkorom, mert gyerekkori játékom meg cipőm, ez eléggé evidens dolog, de én várnék ennél kicsit áttételesebb utalást, sejtelmesebb megvilágítást, egy kicsit játékosabbat vagy drámaiabbat, ezt Ágnesre bíznám. Lényeg az, hogy nem érzem, hogy ez kész lenne, egy kicsit ezzel még dolgozz, mert az irány nem rossz, de azt a melót tedd bele, amit beletettél anno a cipős képbe, azt az irányt tartsuk. Ismétlés. (hegyi)