Az a helyzet Tibor, hogy ha - mindamellett, hogy ez a kép nem tökéletes - megfigyeled, hogy itt milyen esztétikai élményt kerestél, és hogy azt hogy próbáltad képbe foglalni, akkor a saját magaddal való összehasonlításban mondom azt, hogy a többi képednél is erre kell törekedni. Nem tudom, hogy mivel készült ez a kép, mobiltelefonnal, vagy fényképezőgéppel, van ebben egy túlélesítés, és azért azt hozzáteszem, hogy az élesség az nagyon nem minden a fényképezésben. Az csak az első belépő kör, aztán szép lassan el is felejthetjük, mert nagyon ritka az, hogy az életben valamit mozdulatlanul szemlélünk úgy, hogy közben kimerevítődik az egész, és ráadásul még utómunkában, ahogy itt látom, még rá is húztál erre az élességre, és ezt én nem tartom jónak. Ugyanakkor a megfigyelés abszolút rendben van. A kép baloldalán belóg valami, és azt nem tudom, hogy nem vetted észre, vagy az hogy került oda, mert annak ott túl nagy szerepe nincsen. Lehet, hogy ha a nézőpontodat megváltoztatod, és egy kicsit elmozdulsz, akkor ez nem kerül a képre, de ha már ott van, akkor lehet, hogy érdemes lett volna levágni. Nem tudom, hogy az ott micsoda, gondolom, hogy valami épület darab, ha jól látom, de ebben nem vagyok biztos, viszont a szerepe nem értelmezhető. (hegyi)
értékelés:

A gondolati ívet értem, a barátság nem mindig vidám dolog, mert vannak benne nélkülözések, akár ellentétes irányú rezgések is, és vannak benne elválások is. Ez a gondolatkör rendben van, de hogy így kell ezt ábrázolni, arról nem vagyok meggyőződve. Ha megmutatod ezt a képet valakinek, és azt kérded, hogy na, mi jut erről eszedbe, hát, szerintem ember nincs a Földön, aki a barátságra asszociálna ebből. Miután te elmondod a magad asszociációját, persze, értem, de ennek azért képileg kellene, hogy megoldódjon, nem verbálisan, úgyhogy valahogy úgy kéne ezt az egészet végiggondolni, hogy hogyan lehet ezt a dolgot egyértelműen vizuális üzenetbe foglalni, mert ez most verbális üzenet lett. (hegyi)

Körülbelül ugyanaz igaz erre a képre, mint az előző flekken sütős képre. Problémám van az esztétikával. Miért ezt a tárgyat választjuk ki? Ha ezt a tárgyat választottuk ki, akkor biztos, hogy az a része a legjellemzőbb, amit itt most idetoltál az arcunkba? Tehát én erről nem vagyok meggyőződve. Van itt egy asztalterítő, ami nagyon érdekes ezekkel a konstruktivista mintákkal, ugyanakkor nem nagyon illik ehhez az egészhez. Pontatlanok vagyunk tónusban is. Nem érzem azt, hogy ez itt most működne. Fel kell keltened azt a vágyat, hogy én akarjak foglalkozni ezzel a tárggyal, akarjam birtokolni, akarjam a kezembe fogni, és ez most nem történik meg. (hegyi)

Azért kedvelem azt, amit a Tamás csinál, mert feszegeti a határokat. Persze, ez nem mindig találó, de azt tegyük hozzá, hogy elmozdulás, vagy előrelépés mindig akkor van, ha az ember megkeresi azokat a szélsőséges értékeket, amik aztán kimozdítják a megszokásból. Ez a kép is ilyen. Azt kell, hogy mondjam, hogy több versenyszámban is indítható lenne ez a kép. Tárgyfotónak is kitűnő, mert nagyon jók a fények, nagyon jók az áttűnések, sokáig lehet nézegetni, mert technikailag és világításban nagyon jól van megfogva. Ha a család leckét nézem, akkor el tudom fogadni ezt az áttételes üzenetet, hogy van a kicsi, a nagy, a még nagyobb, ezeknek az egymásba való kapcsolata, mint hálózat, mint szövedék, mint szövetség, mind benne van a család képben, és ez egy fontos dolog, hogy hogyan asszociálunk erre. De még akár tovább mehetek arra is, hogy mindez poharakkal van megoldva, ami az egésznek a hiányát is mutatja, tehát van ebben az üzenetben egy fanyarság ebben az értelemben is. És ez is jó, és ez is értelmezhető, tehát, mint deklaráció is működik ez a kép. Kompozícióban azért nem vagyok száz százalékig meggyőzve. Egyrészt nem nagyon értem, hogy ha már centrális a dolog, akkor miért nem vagyunk teljesen középen, de azt is mondom, hogy ha felül ennyire nagyvonalúak vagyunk, akkor azt sem értem, hogy alul miért vagyunk ennyire szűkek. És ha már elmegyünk egy határig, és egész extrém gondolati irányt kapcsolunk be, mert hát, hogyha a család tradicionális megjelenítését nézzük, ebben az értelemben mindenféleképpen extrémnek gondolom ezt a képet, akkor miért elégszünk meg egy teljesen nyugalmas centrális kompozícióval, egy álló formátummal. Ezt a képet el tudnám képzelni fekvő képként is. Egy kérdés, Tamás: Miért nem bánsz nagyvonalúbban a térrel? Miért félsz attól, hogy az üres tereket elkezdd használni? Lehet, hogy ezzel érdemes lenne foglalkozni. Én azt gondolom, hogy ez egy 3 csillagos kép, és megvan a leckemegoldás is mindazzal együtt, amit elmondtam, mert megsúgom, hogy én nem a végpontokat keresem ezekben a leckemegoldásokban, hanem, hogy van-e benne kurázsi, és ebben a képben van. Nem biztos, hogy a végállomás jó dolog, mert hát, onnan már hova tovább? Akkor már csak bólogatunk, és azt mondjuk, hogy jajj, de ügyes vagy. Szerintem nem ez a cél, úgyhogy köszönöm Tamásnak azt, hogy ezt a képet idehozta. Annyit most azért itt mondanék, hogy ennél lényegesen nagyobb jelenlétre számítanék Tamástól. Tudom, nyár van, sok egyéb programja is van az embernek, nem csak az, hogy a Látszótéren üljön, de azért lehetne fokozni a tempót. Ne essünk bele abba a hibába, hogy csak kész termékeket mutatunk, jó? (hegyi)
értékelés:    

Hát, ezt én átteszem a szorgalmiba. Értem a dolgot, és a tanulmány részével egyet is értek, csak nem mindegy ám, hogy mi az a tárgy, amit mi beemelünk egy üzenetbe, hogy mit teszünk örökkévalóvá. Egy botot? Miért pont ezt? Van ebben annyi egyediség, hogy képre kerüljön? Most nyomatékosítom nálad, mert erről már többször volt szó, hogy tessék törekedni az egyediségre, arra, hogy gondolatot, érzelmet sugározzon az a tárgy, amit te lefotózol, mert e nélkül nem sok értelme van. (hegyi)