cim nélkül

Ez is majdnem három, de itt az orrív nincs befejezve, ott az a vágás nem indokolt, és kérdéses, hogy szükségünk van-e mind a két szemre (a modellnek bizonyosan). (szőke)
értékelés:

cim nélkül

Ehhez nincs mit hozzátenni, tudta az alkotó, mit akar mutatni, mit szeretne látni, szereti azt, akit fényképez, ezért koncentrált a megfigyelése. Erről beszélünk mindig mindenkinél, hogy szeressétek a témát, koncentráljatok rá. Miért előkészített ez a kép? Heteken, napokon, éjszakákon és nappalokon keresztül figyelte meg ezt a ritmust, és amikor megérett az alkotásra az a bizonyos belső megfigyelés, akkor már nem csinált semmi különöset, csak elkattintotta a gépet. Az a pillanat csak egy parányi pillanat volt, de a mögöttes tartalom és üzenet egységes kompozícióvá kovácsolta ezt. (szőke)
értékelés:

Udvar
Tegnap még tavasz csillogott a szemekben. Gyermekzsivaj szárnyalt langy szellőháton, s vidám szoknyák nevettek kackiás bajszokon. A vasárnapi ebéd illata versenyt futott a déli harangszóval, majd mindkettő megtorpant, midőn egy ráncos kéz mélabús dalra fakadt egy öreg harmónikán.
   Most ősz van, s nem látni át a csenden - csak néha csikordul meg a kopott macskakövön egy kósza napsugár. Valahol messze vén eb vonyít, emitt utolsó táncát járja ép egy elkorhadt faág, s rejtett zugokban a penész dúdol minderről néma, megfáradt krónikát...

(Az öreg ház című képemről jutott eszembe ez a régebbi fotóm és írásom. Ugyanazon a különös hangulatú környéken készült.)

Ez egy jó kompozíció, a remény miatt három disznó, mármint hogy reményünk, hogy legközelebb valami kerül arra a kőasztalra is, mert ott most üres. Fontos, hogy meg tudtad találni ezt a színharmóniát, érdekes ritmusban vannak a feketék, szinte leugranak a képről. Szinte absztrakt kép, pedig érezni a teret. Várjuk a szereplőt. (szőke)
értékelés:

Az öreg ház
Miskolc egyik történelmi részén, a Nagyavason találkozhat szembe a véletlenül arra járó ezzel az öreg házzal. Különös hangulatú környék ez, az ember úgy érzi, mintha megállt volna az idő. Ódon házak, pincék sorakoznak egymás mellett a macskaköves, szűk utcácskák mentén, a csendet ritkán törik meg hangok, és a Nap sugarai is mintha csak messziről pillantanának be ide. Ha arra járok (és ezt gyakorta megteszem), soha nem mulasztom el felkeresni ezt a furcsa házat, és miközben újra és újra megcsodálom úgy érzem mintha örökké csukott ablakai mögül ő is végigmérne engem. Nem tudok róla semmit - nem tudom mikor épült, kik lakták - mégis egyre inkább ismerősnek érzem. Ő az én titokzatos, öreg barátom.

Szép képet látunk, de nagyon szűkre van vágva körülötte a tér. Ha lehet kérni ilyet, akkor szeretnénk megnézni bővebb komponálással is. (szőke)
értékelés:

Sokak vágyálma

Hát, ezzel a képpel nagyon sok problémám van, azon kívül, hogy egy utazási képet látunk, ráadásul egy olyan alkotótól, akinek már nagyon sok jó munkája érkezett hozzánk. Belevág a koponyába, a vállon lévő táska ívébe, Leslie Nielsen csillagába, miközben tudjuk, hogy sokak vágyálma az ő csillagocskája, ezek a furcsa fallikus árnyékok is olyan spontán módon húzódnak át a képen, olyannyira, hogy a képen látható másik üzenet is el van metszve. Innentől kezdve csak arra tudok koncentrálni, hogy Tamás gyönyörű szép napszemüvegében mi tükröződik, vajon a keze, amivel magát exponálja, de még az arcán lévő árnyékok is osztják a teret, kiégetik az arcot, vibrál a póló, szóval itt minden összekeveredik. (szőke)

A pár későn érkezik, az előadás megkezdődött. A zene szól, de ez senkit nem zavar. Az emberek esznek, isznak, cigarettáznak, beszélgetnek. A férfi leveszi a nő kabátját, a nő leül, rágyújt. Közömbösen nézi, ahogy a férfi körülményesen egy székre fekteti a kabátot. Női hang énekel mély hangon valami idegen nyelven, talán árulás, talán mélabú, talán gyönyör meg bűntudat. Rikító sárga ruha trombitán kísér, mellette magas, beesett szemű alak hatalmas fűrészből hajlít elő hangokat. A háttérben valaki rumbatököt ráz. A színpad közepén egy kopaszodó, fekete ruhás férfi áll, kezében késekkel. Kinéz valahová oldalra, int. Egy fénykör jelenik meg, megvilágít egy nagy, függőlegesen felállított fakorongot. Most látszik, hogy az énekesnő oda van kötözve. A fűrészes ember lassan megpörgeti a korongot. Az énekesnő rendületlenül énekel miközben forog, a közönség zsongása elhalkul, a fekete ruhás fogja az első kést, habozás, célzás nélkül eldobja. Hallatszik, ahogy belevágódik a fába. A nő énekel, a férfi rendületlenül dobál, a fa hasad, árnyékok, fények, végül egyetlen kés marad csak. Most a szemére kendőt húz, a zene szól, az emberek figyelnek. Minden lelassul egy pillanatra, az idő mint a méz, lassan lepereg, az utolsó kés kiröppen, száll, az ének elcsuklik, a két zenész lassan abbahagyja a zenélést, a korong megáll. Az énekesnő, szívében késsel, lassan lehúnyja a szemét, a teremben egyszerre mindenki elhallgat. Valami csönd ereszkedik le pókfonálon... aztán, újra indul a zene, a két zenész belehúz, a fekete ruhás odamegy az énekesnőhöz, kihúzza a kést, ami egy pakli kártyát nyársalt fel, majd a kés hegyén felmutatja a kör dámát, szívek királynőjét és az énekesnő feléled és táncolni kezdenek ketten és megint minden lüktet és a közönség felállva tapsol.
   A pár ül az asztalnál, a nő figyeli az előadást, a férfi a nőt. Most a feketeruhás ember a színpadról lenéz, egy reflektor körbepásztázza a közönséget, az ember rámutat a nőre. A fénykör rajta marad, benne a nő sápadt ragyogás. Ül nyugodtan, a feketeruhás kitartóan vár. Most lassan feláll, kisétál a színpadra. A feketeruhás férfi színpadias mozdulattal felkíséri a lépcsőn. Nem szólnak egymáshoz. A férfi nézi, a nő nyugodtan, szinte közömbösen áll. Most a férfi odanyúl a nő arcához, valahonnan a hajából előhúz egy kopott, sáros kislánymasnit. A nő arca megremeg, a kezébe veszi, tartja, a masni fehér pillangóvá válik, elrepül. A férfi elővesz egy kis dobozt, majd gyors egymásutánban, a kezét is alig lehet követni, kipakol belőle egy kopott fekete lakkcipőt, egy rollert, egy elveszett fehér kiskutyát, a mindig vágyott öltöztetős babát, egy négyréthajtott szerelmeslevelet fekete szalaggal átkötve, pár balatoni naplementét, egy összevérzett párnát, meg nem született gyermek kacagását, végül egy kevés távolodó patadobogást. A nő leejtett vállakkal áll, szégyelli a sírást, mégis könnyezik. A feketeruhás férfi kitartóan nézi, majd előhoz egy nagy, piros dobozt, rámutat. Kinyitja a tetejét, a nő beleül, becsukja a tetejét. Hosszú tőröket vesz most elő, hajlítgatja őket, mutatja a közönségnek, milyen élesek. Mindenki nyugtalanul néz, de a fekete férfi rendületlenül folytatja az előkészületeket, majd a tőröket elrendezi az asztalon, vár. Mostanra a férfi, aki a nő párja volt, lassan feláll, elindul a színpad felé. Terítőket sodor el, hulló csészék, kanalak között halad előre, már szinte szalad. A feketeruhás most megmozdul, egy tőr van a kezében, átszúrni készül a dobozt. A férfi felér a színpadra, egy tőrt ragad ő is, a feketeruhás megfordul, leengedi a kezét, mereven elmosolyodik, a férfi a maga elé tartott tőrrel mellkason szúrja. Állnak ketten, a közönség felugrál, a férfi remeg, az ember a férfi szemébe néz, lassan, nehézkesen kihúzza a tőrt a melléből, aminek a hegyén: egy pakli kártya van, legfelső lapja egy szíven szúrt bohócsipkás ember. A zenekar tust húz, a feketeruhás diadalmasan felmutatja a lapot és a közönség őrjöngve tapsol és ő lassan meghajol és megfordul és nehézkesen kimegy és sötét folt az ingen és ingujjból csöndes csöpögés. A férfi zavarodottan áll, majd mint ki álomból ébred, megrázza a fejét, odaugrik a nagy, piros dobozhoz, kinyitja. Egy nyúl ugrik ki belőle.

Vágy

Azon a vonalon tudunk elindulni, hogy vajon mi a kapcsolódás az alkotó által ábrázolt élő személynek a halállal - itt egy temetőből láthatunk egy sírt. Vajon az alkotót látjuk-e, vajon az üzenete az-e, hogy a vágy egyfajta azonosulás, vagy hiány valaki felé. Ez az egyik része a történetnek. Érdekes a kompozíció, hogy szinte éterikus nagy ég látszik rajta, mégis azt mondanám, hogy ha nem látnám azokat a kis grafikákat, ami a weboldalunkon körbeveszi a képet, akkor azt mondanám, hogy a kép önmagában kerettől keretig úgy értelmezhető, hogy van rajta ez a megdöbbentő fehér, és ezek a halvány foltok, de ezen kívül a képen nem jelenik meg egy dramatikus sötét, mondjuk egy kokakóla sötétje vagy bármi olyan ritmus, amitől drámai, vagy színhatásában viszonyítható tónust kaphatnánk. Mit akarok ezzel mondani? Malevics nagy fehér képe ugyanide sorolható lenne, hogy Malevics valamit rosszul gondolt, mert azon a nagy fehér képen nem látunk semmit, hanem egyszerűen azt tette az alkotó, aki egy csodálatos gondolkodó volt, hogy egyszerűen bekeretezett egy fehér képet, majd azon a bizonyos híres kiállításon kiállította a többi kép között. Csakhogy egyet ne felejtsünk el, hogy a Malevics egy olyan trükkös alkotó volt, aki azt a viszonylatot is hozzátervezte az egészhez, hogy egy kiállítás enteriőrjében, falrendszerében valójában ő, anélkül, hogy ezt másoknak elárulta volna, belekomponálta az egész szerkezetbe, szőnyeg felületbe az ő fehérjét és ilyesféleképpen az ő képkeretjén belül működő jelentéktelen fehér azért vált dinamikussá, mert ő hozzáképzelte az alkotás fázisában a majd megszülető kép körüli világot. Itt viszont nem tudjuk, hogy mi a körülötte lévő világ, vagy nehezen feltételezzük, hogy Krisztián belekomponálta volna, hogy majd milyen környezetbe kerül a képe, ezért azt kell, hogy mondjam, hogy a képet a kereten belül kell, hogy értelmezzem. Mivel használ színeket, paszteles barnákat, nagyon jót tenne, ha elfogadjuk, hogy ez a kép nem egy vidám hangulatú kép, hogy megjelenjen valahol ebben vagy a dinamika, vagy a dráma. Dinamika alatt a színt értem, hogy megjelenhetne a zöld, a vörös, vagy sötét - nem az én dolgom eldönteni, hogy mi - de az biztos, hogy most ez a viszonyítás nincs meg kerettől keretig, és amennyire erős ez a kép, annyira veszít is az erejéből, mert az önmaga rendszerében nincs meg a tól-ig határ. (szőke)
értékelés:

Szeretlek
SZERETLEK – szavalod el,
és valami furcsa már a szóban,
nyelved hazug szavak sebzik fel;
véres harapások a hóban.

Anyám konyhájában volt egy ilyen brómolaj nyomat, amikor elköltöztem 1981-ben Szentesről, akkor egy csomó minden történt, átalakult az életem, sok minden megváltozott körülöttem. Azt tudom mondani, hogy ez az anyám-féle kép most is velem van, nem azért, mert az a kép jó, hanem mert valami érzelem köt hozzá. De elsősorban anyám miatt. (szőke)

Karácsony

Mesélj nekem angyalokat,
pöttyös labdát, hintalovat,
kisautót, mindjárt négyet,
ceruzákat, csupa kéket!


Hóesést, meg jégvirágot,
napsütötte szép világot,
csillagszórós fenyőfákat,
napelemes Jézuskákat!

Nem tudjuk értékelni. (szőke-hegyi)

Paradog
Ez itten egy magyar vizsla. 3268 éves. Azért néz így ki. Szegényt kikezdte az idő, meg az atmoszféra, merthogy még mindig nem szokott hozzá. "Kolbászorrú Hadvezér Rosta Sándor" (ezt a nevet kapta) NEM a Földről való. Ő 1 parakutya. Látta a piramisok építését, Jézus születését és ott volt Rákosi elvtárs 43-ik születésnapján a komlói Fekete Gyémánt Étteremben. Azért gondolom, hogy nem a Földről való, mert valami teljesen ismeretlen nyelven beszél, amit senki sem ért. Eztet megmondta Lőrincze professzor úr is.

Nem tudjuk értelmezni ezt a képet. Az önmagáért valóságában nincs kapaszkodó, nincs kohézió. A szöveg ahogy látjuk, szinte szokásos csapongó forma, irodalmi értékét nem tisztünk megítélni. Arra ösztökélnénk, hogy próbálj a képekkel foglalkozni, mert volna értelme, hogy azt, amit most ezekkel az üzenetekkel akarsz közölni, képek által mondd el nekünk. (szőke)

Alain Delon
Én személy szerint azt kérném, hogy lehessek egy darab templomtorony. Mer ottan van kérem szépen harang, meg kereszt vagy szélrózsa - attól függően, hogy milyen templom az éppen -, meg toronyóra (ahol idő van, az meg ugye pénz), meg még mindenki azt fényképezi, mint Alain Delont. Tulajdonképpen nem is templomtorony szeretnék lenni, hanem inkább Alain Delon.

Itt megint arról van szó, hogy a verbális humor, a szöveg elválik a képtől, a képi üzenet sokkal gyengébb, mint lehetne. Ráadásul a szöveg kontextusa, egysége egy igen erősen szubjektív értelmezésben működik csak, nem hagy teret a befogadónak, magyarán ez az asszociációs lánc csak neked működik, ami Delont a toronyórával összeköti. A képnek önállóan meg kell állnia. Ez a kép önmagában értékelhetetlen. (szőke)

Idő
Az Idő. "Az idő soha, soha meg nem áll" - mondta ezt Vjacseszlav Tyihonov barátom, akivel együtt voltunk Szocsiban egy Munkás-Zenész Találkozón. Ő Munkást szívott, én Symphoniát. Mindamellett az idő pénz, hát többek között ezért a legjobb barátom az Idő.

A kép izgalmasnak ígérkezik, itt is azt a precizitást, figyelmet kérem számon, hogy a kompozícióra figyelj, mert itt az órát vágod esetlegesen. A perspektíva megválasztása jobban fogadható lenne, ha a kamera szögét úgy választod meg, hogy az órák érzékletesebben legyenek láthatóak, a fehérek, kékek játéka, a körformák is egységes kompozíciót mutassanak, kevesebb esetlegességgel. Furcsa, szürrealisztikus játékot lehetne ebből kihozni. Feltételezhető, hogy volt időd beállítani ezt a kompozíciót, de ha ez így van, akkor érdemes mondjuk olyan dolgokra is figyelni, mint az élesség, a bemozdulás, mert ez sokat hozzáadna a képhez, de most így ez is az esetlegességet erősíti. Ha ez a hely megvan még, érdemes lenne még dolgozni ezzel a szinte pop artos helyzettel, mert most a félbevágott óra, az ívek metszése nem segíti elő azt a fajta húzást, amit egyébként a beállítás ad. Most a számok és idők helyzete elmorzsolódik, nagy egészében nem tud átlépni a szürreálisba, mert pontatlanok a formai megfigyelések. Az alsó óra nem tesz hozzá, se benn, se kinn nincs most. (szőke)
értékelés:

Tőzsdecápák
Ezen a képen éppen megpróbálok "kikerülni" néhány igen veszélyes tőzsdecápát, akik még a Nagy Gazdasági Világválság idején vetették magukat az óceánba New Jersey-nél és szerencsétlenségemre éppen 2006-ban értek partot Dél-Angliában, éppen akkor, amikor homárra vadásztam, mert szerettem volna bebizonyítani Bede Róbertnek, hogy a homár nem egy habostorta. Lehetne a kép címe akkor is...

Ha Badár ezt látná, ezt a képet, akkor valószínűleg egy hosszú szöveget tudna ehhez csatolni, amely Burgesz mellett az Európa Kempingben zajlott, és ott esetleg még női nevek és különböző medúzák is feltűnnének, emlékképek a nyárból. Ezt a feladatkört, mármint az albumból kiragadott emlékképét ez a kép valamilyen módon teljesíti, de mégis azt mondanám, hogy érdemes lenne ebben az albumban körbenézned és megfigyelni, hogy mitől tudod ugyanezt az élményt még személyesebb naplóüzenetben elküldeni. Csak ezért nem tudunk disznót adni, mert várjuk, hogy még őszintébbek, még személyesebbek legyenek az üzeneteid. (szőke)

Dorchester

A fotó, a grafika és a mese kapcsolódását látjuk itt, mint egy forgatókönyvi vázlatot, mint egy tervrajz maradékot, egy helyzetről, szituációról. Nagyon szimpatikusnak tűnik, de ha az üzenetek személyesek, szubjektívek, akkor ennek a képnek nagyon jót tenne, hogy vedd a bátorságot, fogj egy tintaceruzát és a saját kézírásoddal, saját jelenléteddel csináld meg, mert itt a precíz, gép által szerkesztett munka miatt lusta megoldást látunk, az üzenet többet érdemel. (szőke)
értékelés:

Intro
Ott vagyok a képen én is; asztráltestek utcabálja a celluloidon + mellé néhány vidám gondolat. Enjoy.

Ez a fajta módszer is a szentendrei festészetből, a kollázsból, Bálint Endre, de más alkotók munkáiból is ismerősnek tűnik, egy kevert technika látható, egy vizuális üzenet és egy vers, ami megerősíteni látszik a képen érzékelhető utcaképet. A szövegrész hasonlóan döntött a képhez, de a két dőlésszög nem egyforma. A képpel az a gondom, hogy két alkotást látunk, ez a két kép van egymásba olvasztva. Feltételezem, hogy egy érzelmi üzenetet is kellene érzékelnünk az alkotóval kapcsolatban, azt, hogy benne is ez a kettősség dolgozik, a jobb és a bal oldal küzdelme, nevezhetjük lágyságnak és logikána, nőnek és férfinak, mégis azt mondanám, hogy mivel itt mi egyszerű dolgokat próbálunk érzelmezni, mert egyszerű emberek vagyunk, ezek szerint a szabályok szerint nem tudom megkerülni, hogy ez egy keretbe foglalt információ. Így ez a kettőssék nem együtt jelentkezik a kereten belül, hanem széttöri egymást. Nagyon nehéz módszer, amivel az alkotó játszik, de a ritmikák összezavarják egymást. (szőke)
értékelés: