Önarckép a kertben
A második lecke ismétlése.

Itt már színesben látjuk a torziós kísérletet, és itt még fokozottabban mondom, hogy kellene valami realista kapaszkodó, valahol egy élesség. Én értem, hogy a fény a spirituális ott van, de jó lett volna valamit kezdeni az élességgel, ettől függetlenül a képet szeretem, de fenntartom azt, amit az előző képnél mondtam, sőt, itt még az a rasztesesség se segít, ami a fekete-fehér képnél megjelent. (szőke)
értékelés:

Harc
Sirályok kontra albatroszok, mindössze egy morzsányi kenyérért vívott harcban. Ha nem vigyázott az ember, könnyed mozdulattal kivették a kezéből is, amint a szájához emelte azt.

Gyakorlatilag egy teljes irodalmi anyagot olvashatunk hozzáfűzésként a képhez, és itt az albatroszokon és sirályokon kívül még egy virtuális állat is szerepel a képen, ez pedig a hal. Onnan tudom bizonyítottan, márpedig egy mágikus halnak kell lennie, hogy az albatroszok ezt a halat nem akarják elkapni, mert a halnak a szemével látjuk ezt a képet, halszem optikával. Ha csak a mozgást keressük a képen, akkor az jól érzékelhető. Nekem ez három disznós kép, de a Hegyi itt mutogat, hogy ő egy disznót visszatartana, mégpedig azért, mert Tamás hajlamos túlsimogatni a fotóit a számítógépen, itt az élesség lett túlhegyezve, és ez a fajta ég kék már nem mutat természetesnek, tehát színben is valami túlzás érzékelhető. Most akkor mi legyen? Tamás, elfogadod? (szőke)
értékelés:

Fejére növök

A képet nagyon szeretjük, van valami picit jarmusch-os, hogy úgy mondjam, tehát van ebben az egészben úgy egy amerikaias világ, hogy mellette tudjuk azt, hogy a gyökerek Európából erednek. És még egy fontos név fölvetődik, Diane Arbus neve, mégpedig a sötétek és terek miatt, ahogy Arbus belelesett abba a korszakba, a 60-as évekbe, a hippikorszakba, sokszínűségbe, ami akkor ott jelen volt, és azt azért el kell mondani, hogy az Arbusnak, mint dokumentumfotósnak az egyik nagy trükkje biztos az lehetett, hogy azokat az intim helyzeteket azért figyelhette meg, mert nagyon jók kommunikálhatott az emberekkel, mert ott egészen különleges szituációk, karakterek, a gnómoktól a törpékig, az extrém helyzetekig is megjelennek a képeken. Lehet érezni, hogy olyan hatás van jelen, ahogy Henri Toulouse-Lautrec dolgozhatott az ő korában körülötte lévő hölgyekkel, és ahogy ezek a hölgyek megengedték, hogy a privát életükbe is belelásson Lautrec. Valami ilyesmit érzek ebben a képben, engem nem zavar, hogy a kép alján és tetején nem látom a részleteket, nagyon jól, szinte kikacsintás szintjén itt van ez a láb, egy fétis, ami valószínű a fotós lába, és a fotós lába mellől, neadjisten a fotós lába közül exponálunk és látjuk a férfi alakot. Nem véletlenül mondtam a második verziót, hogy esetleg a fotós lába közül, mert esetleg annyit még elképzelhetőnek tartottam volna, hogy a jobb lábujj, vagy bütyök még itt kikandikál, amitől még extrémebbnek, még kihívóbbnak látszott volna a kép. (szőke)
értékelés:

Tűnődés
A kislányom.

Kedves Ferenc! Köszönjük szépen a szorgalmi képet. (szőke-hegyi)

Nagyon melegem van

Kedves Erika, és többiek, akik gyereket, kutyát, családot fényképeztek, szeretném felhívni a figyelmeteket két igen fontos dologra, ami ezeken a fotós területeken sokszor okoz félreértést vagy gondot. Az egyik, hogy a gazda szeme, a szülő szeme másképp, kevésbé kritikusan szemléli a portré alanyát, mint egy kívülállóé. Tehát könnyen kerül ki kevésbé szerencsés beállítású, az alanyra nézvést nem előnyös kép is a szerető fotós keze közül. A másik, hogy a szeretet, rajongás túlédesíti a fényképet, mint egy cukormáz, fogyaszthatatlanná téve azt. Családi fotóalbumokba így kerül be a félig lemaradt, vizes kutya, vagy az üvöltő, spenóttól csuszpájzos gyerek éppúgy, mint a régi korok beállított, nagy masnis, grübedlis, kisvonattal a hóna alatt álló kislány, vagy a gombolyag mellett édesen alvó kiscica. Egyik se jó irány, és nehéz helyzetbe hozza azt, aki kívülállóként kénytelen a képet nézni, arról nem beszélve, ha véleményt is kell róla mondania. Márpedig abban maradtunk veletek, hogy az Estiskolán akkor tanulunk egymástól a legtöbbet, ha kertelés nélkül elmondhatjuk a véleményünket. Természetes, hogy senkit nem áll szándékunkban megbántani.
   Ennél a képnél több tipikus hiba is van. Az egyik, hogy lemaradtak alkatrészek a kutyáról, a lába, a szőrvégek, emellett nem lett a fényképezésre felkészítve az állat. Gondolom rohangált a kertben, aztán a nagy melegből befutott a konyhába, ahol platty, elfeküdt, és most piheg szegény. Ráadásul a szeme is be van gyulladva. Na de akkor miért fotóztad le? Úgy tűnik, itt is vakut használtál, pedig nem egyszer elmondtam, hogy nem szabad vakuzni az állatot. Ha nem vaku, akkor valami erős műfény lehet, ezt te tudod. A póz, amiben fekszik, nem mutatja meg a testi adottságait, a lábait, a formáját, nem előnyös. Ha együtt vagyunk egy állattal, ismerjük, tudjuk, mikor van jó formában, mikor alkalmas arra, hogy megörökítsük. Ilyen képet a családi albumba se csináljunk, mert ez egy rossz pillanat. Biztos van olyan helyzet, amikor a kutya élénkebb, ki lehet vinni a fényre, ha van kert, vagy egy parkba, ahol természetes fényben és környezetben szebben mutat. Ha pedig egy állat már nagyon öreg, beteg, akkor ne fényképezzük, vagy nagyon figyeljünk arra, hogy a képen, amit készítünk, ne legyen szánalmas, vagy visszataszító. A fénykép megörökít egy pillanatot, ez nagyon kifejező szó. Az a pillanat örökké tart (vagy amíg a fénykép). Nem lehet tudni, hogy mi volt előtte és mi lesz utána, hogy baleset érte a kutyát, és felkelt-e valaha is arról a konyhakőről. Én most erre nem adok disznót. (hegyi)

Első házi

Kedves Dániel, üdvözlünk a suliban. Ebből a képfajtából is kezd kialakulni egy erős vonulatunk, a kamerával kitakart és tükröződéseket használó fotós megoldásokból, én úgy gondolom, hogy jó az irány. Ha a borotválkozótükör tükröződését is megnézzük, akkor talán arra is érdemes lett volna odafigyelni, hogy most a fotós a mi szemszögünkből az optikán keresztül kommunikál felénk, miközben kitakarja a saját arcát. És ha abból indulunk ki, hogy a fényképezőgép a fotós szeme, és a gépnek egy szeme van, akkor Dániel tudott volna úgy mozdulni, hogy a gép elmozduljon valamelyik irányba, úgy, hogy a másik szem kitakarva maradjon. Ezen kívül most a fényképezőgépen hagyott reklámmatricák és egyebek elvonják a figyelmet, mivel az eszköz takarja ki az arcod, tehát a gépet az exponálás előtt manipulálni kellett volna. Ráragasztani valamit, lefesteni, hogy mintegy sematikus forma a benne lévő sötét lukkal, a varázslukkal, az objektívvel jobban kapcsolatba tudjunk kerülni és a jobb szem helyébe behelyettesíthessük ezt. A kompozíció alapjában véve jó, de a cserszömörcés szájvíz, a tükörben látható matricák a gépen erősebben jelentkeznek a kelleténél, miközben a fontos infó az a borotválkozótükörben van. (szőke)
értékelés:

Mozgásban

Egy tipikus nyári naplementés, majhogynem amerikai hangulatú képet látunk, és ezen tényleg értékelhető a mozgás, nagyon szimpatikus. Egy olyan aratás utáni területet válaszott Krisztián, ahogy egy picit sejteni lehet az árnyékok miatt, hogy vannak úgynevezett barázdák, bordák a földön. Talán, hogyha fényben úgy választja ki, vár annyit a nap állásával, hogy ezek a perspektivikus csíkok, amit a kép bal oldalán lehet felfedezni, határozottabbak legyenek és többet lehessen ilyenből látni és a modelljeit ennek középpontjába rakja, akkor erősebb lenne a mozgás játék üzenetrendszere. Ugyanakkor nem tudom eldönteni, hogy az élesség hol helyezkedik el, és bár az alkotó próbálja teljesen centrikusan és szimmetrikusan komponálni a beállítást, mégis azt érzem, hogy billen a kép, például azért is, mert ha a haladást akarjuk átélni, hogy ők pillanatokon belül ide fognak érni a fotóshoz, vagy ahol a szemlélő áll, akkor játszani kellett volna a mélységélességgel. Miközben óriási távolságot, szinte a horizontig látunk, mégsem érzékelhető ezen a képen az, hogy ebben a futásban benne van a távolság, és ennek elsődleges oka, hogy nem döntötte el a fotós, hogy hova fókuszál. Egy másik segítség lehetett volna, ha a géppel még mélyebbre helyezkedik Krisztián. Az az érzésem, hogy ez itt most egy guggoló pozíció, és csak azt tudom mondani, hogy ha erre rájön az ember, hogy hogyan lehet egy ilyen közelítéses üzenetet létrehozni, akkor nem kell sajnálnia magát a fotósnak, feküdjön bele a törmelékkel teli kaszált felületbe és majd utána leporolja magát, de a fotónak kell jónak lenni, itt nem volt kellően erőszakos és radikális a fotós önmagával, hanem egy jóleső képet készített úgy, hogy ő is könnyedén el tudja ezt készíteni, de ez a fotónak nem igazán segít. (szőke)
értékelés:

Ötödik lecke

Ha a házi feladat szempontjából nézem a képet, akkor úgy érzem, mivel itt technikai trükk is alkalmazva van (kép szélein elhomályosodik a kép), arra következtetünk, hogy ennek a leckének az üzenete nálad maga a férfi, az ember, aki itt büntetve van, be van zárva a kalodába. De annak ellenére, hogy a kép szélei életlenek, mégiscsak lehet látni a dzseki madzagját, a bermuda nadrágot, ettől nem tudok elvonatkoztatni. Vagy valamivel takarni kellett volna, vagy ott vágni a kompozíciót, a kaloda alatt, hogy az üzenetre koncentrálhassunk, hogy az én vágyam az, hogy a férfit börtönbe zárjam. Így most a kép több irányt céloz meg, és nézőként nem tudok dönteni, hogy ez csak egy kirándulási kép, ahol vicces pózban játszunk, vagy a férfi leigázása a fő mondanivaló. Így ez egy marionett helyzet, de ahhoz nem elég abszurd (és a művi életlenítés is ellene dolgozik) és humoros. Ez a kép jelen állapotában arról szól csak, amit látunk, bebújt Zoli vagy Miki a kalodába és mosolyog. (szőke)
értékelés:

Fogságban
Szorgalmi: a Dunapart árvíz idején.

A kép középpontjában a szocializmusból jól ismert pad formát látunk, nyilván ez egy árvízi kép, ez a pad van az őszi erdő és a víz fogságában. Ennek a fogságnak elsődleges jelzése a fodrozódó víz, amelyet fotós szempontból a 70-es években nagyon szerettek, hogy például a fatörzsnek szépen látszódik elrajzolva a ritmikája. Jót tett volna az is, ha megvársz egy olyan fordozódást, hogy a padnak a tükröződései is jobban látszódjanak. De igazából azt kell mondjuk, hogy a kép elsődleges üzenete nem az, ami a víz fodrozódásából kijöhetne, ez a ritmika nincs befejezve, a fényképezőgép se oda koncentrál, hanem erre a padra. De így felmerül a kérdés, hogy a pad mitől érdekes? Sem az árnyékai, sem az árnyékokban lévő különbségek, semmi nem támasztja alá a drámaiságot. Azt kell mondjuk, hogy ez egy rosszul értelmezett kép, mert az őszi fáknak a levelei és ez a vöröses, napsütéses, túl kontrasztozott, túl szarutált színvilág az uralkodó, és nem az a finom líraiság, ami a vízfelszín tükröződés játékából kihozható lenne. Azáltal, hogy a mélységélesség lehetőségeit nem használod ki, a tér dinamikája sem tud megjelenni. (szőke)
értékelés:

Lélekjelenlét

Az Estiskola korai időszakához képest azért örömteliek ezek a képek, mert egyre átgondoltabban közelítitek meg a fény és árnyék, az absztakt és a valós formák viszonyát. Érdemes Grunwalsky Ferencnek az utóbbi 10 évben készült filmjeit, és azok elemzéseit is megnézni, például az Utrius címűt, aminek a forgatásnál ott voltam, és azért fontos ezt megemlíteni, mert Grunwalsky az az operatőr, és rendező, aki olyan szemmel világít, olyan szemmel készíti a munkáit, hogy akár egy csokoládéspapírral, vagy egy lavórral, amelybe tükördarabkákat szór szét és vizet tesz bele, egyetlen egy fényforrással is csodálatos képeket hoz létre, és ezeket összegzésként úgy tudjuk megközelíteni, hogy nagyon sok reflexhatással dolgozik. Érdemes még megemlíteni itt is André Kertész torzított képeit.
   Ha jól megnézzük, egyetlen fényforrással dolgozik az alkotó, és örvendetes, hogy nagyon átgondoltan használ egy szimbólumot, a kereszt formát és a korpuszt, és a tárgyhoz kapcsolódó fényhez való viszonyt is, amit Leonardo a Trattato della Pittura című munkájában nagyon érdekesen megfogalmaz, egyrészt ő a fény és tárgyak viszonylatában azt mondja, hogy nincsenek tárgyak olyan értelemben, ahogy mi megközelítjük, hanem különböző fényelnyelő felületek vannak, ezek sűrűsége, összetettsége valamikor átengedi magán a fényt, ilyen a fátyol vagy a függöny, vagy a festészetben a lazúr, vagy olyan erőteljes összetett formák, amik nem engedik át a fényt, és melyek domborzati összekapcsolása a magába elnyelt és visszatükrözött fénnyel reflexeken keresztül azt az érzetet hozza létre egy síkra redukált felületen, hogy teret látunk. Ezáltal Leonardonak a nagyon fontos megfigyelése és koncepciója az, hogy nincsenek önállóan színek, hanem azok ezekből a fényáteresztésekből vagy elnyelésekből jönnek létre. Ennél a képnél ezt azért fontos megemlíteni, mert bár nem színes képet látunk, de nagyon jól ritmizálnak rajta az egészen sötét és világos felületek közötti árnyalatok, szürkéknek nagyon jó játékrendszere van. Természetesen ami még fontos, hogy a kompozíciós rendben is átgondoltságot látunk, a valós kereszt és a rajta lévő kis figura beállítása és a fény és vettett árnyék játéka nagyon szép ívben, torzulásban jelenik meg a fröccsentett falon. Az árnyék is kompozíciós elemként van jelen, szerves része a képnek és így válik festőivé a jelenet. Még az ablak árnyéka is fontos motívummá lesz, és mivel itt az árnyékok kapnak nagyon fontos szerepet, ezért nagyon jó a címválasztás is, hisz a lélek az, filozófiai és spirituális szinten, amivel az orvostudomány nagyon nehezen tud valamit kezdeni, és a pszichológia kincsestárába utalja, de bár a lélek nagyon fontos az ember számára, mégis nagyon nehezen körvonalazható - és ilyen az árnyék is, amelynek a körvonalai elmosódottak és csak sejtetik a valóságot. (szőke)
értékelés:

Index
25 másodperces záridő. Egy indexelő autó haladt el mellettem. Majd egy busz is bejött a képbe, de csak félútig. Jótanács: Csak akkor állj ki így az út szélére fotózni, trafipaxnak látszó, állványra szerelt kameráddal, sárga mellényben, ha gyorsabban tudsz futni, a feldühített autósoknál...

Szép falusi éjszakai felvétel, kompozícióban rendben is vagyunk. Eddig jó. De hiába a mozgás, ha a szép fénycsíkon kívül üres marad a tér. Akár egy parkoló kocsi, akár egy személy, aki lassabb mozgása okán a képen megjelenhetett volna, a fagyott tájat és a fénycsík mozgásra utaló jelenlétét összekötötte volna egy történetté. (szőke)
értékelés:

Kislányommal
Leírás: 1/125, F/4,2 , 70mm, vaku -1 ev, iso200

Kedves Ferenc, ez egy kettős portré, valamikor most készülhetett, ezt az őszi színekből is érzékeljük. Kompozíciós rendjében szimpatikus a kép, de a fej fölött lévő pluszt leemelném, és a kép aljára helyezném, hogy a pad, a térdek is jobban látszódhassanak. Ezzel jobban rátok fókuszálna a komponálás. A gyerek feje mögötti szamárfül ág sem szerencsés, és valamivel ezt az idilli nyugalmat, ezt a szinte túl széppé varázsolt romantikát megbolondítottuk volna, hogy közelebb kerülhessünk hozzátok. (szőke)
értékelés:

Utolsó pohár

Kedves Norbert, alapvetően tetszik a kép, amit küldtél. A sík felületen egy árnyjátékot látunk, egy ritmikai helyzet az, ami itt látható. Külön öröm, hogy az ujjak végei nincsenek levágva. Annyi megjegyzésünk van, hogy ha a fehér és fekete között dolgozunk, akkor a feketét is jó lett volna elhelyezni a tónusrendben. Szőke szíve szerint három disznót adna, de Hegyi leszavazta, így két disznó. Figyelj a tónusterjedelemre. (szőke)
értékelés:

A falu sztárja
A srácok rugták a lasztit a focipályán. Én meg lefényképeztem. :)

Kedves Feri, ez egy minden tekintetben jó kép lett, szerencsés is vagy, hogy a fiúnak hosszú a haja. (szőke)
értékelés: