Elül a zöngés a szóban.

Elhallgat a bú gregorián hangsora.

Kályhába bújt kósza szél sipegésén

nem mereng el éji kaloda.



Tolvaj neszeket nem ejt a tüdő,

éh sem kaparász a gyomor falán,

tétlen kézben íz nem ropog, toll sem fog,

csak a csend! jaj, égető csalán.



Óra nem lüktet osztott időt,

lábujjon szökik összes elektronja,

míg a zsebre vágott negyven évem

régóta a süketséget ontja.



És mindig hittem, hogy bűnöm nem volt soha,

talán titkom is csak alig,

ha elmesélném minden nyaram, 

ki sem tartana éjféltől hajnalig.



Tagadjam? Nem kerestem, s nem találtam,

ajtóm menedéken állt őrt lám!

Nem hallottam meg aki szólt,

kivált, ha csendes volt.

Bocsáss meg, apám!

Hozzászólások

36
Értékelem!

Örülök! Köszi a figyelmed!

36
Értékelem!

Új hozzászólás