Hivatalosan nem lehetett volna felmenni a színpadra, mert a főszponzornak volt egy saját fotósa, meg az együttesnek is, de én mindig is szerettem a "lopott" pillanatokat. Kell az a kis izgalom az élethez, hogy esetleg lebukhat az ember. Szóval kihasználtam a pillanatot és beléptem a dobos mögé! Ez lett belőle!
Köszönöm. Csaba, szerintem megérte, mert született egy "jó" kép. Zsolt, Én viszont nagyon halszemes vagyok, imádom. Egy csomó esetben nem jó tudom, de mégis szeretem. Bizonyos épületfotókhoz, és ilyen rendezvényekhez kimondottan paszol, szerintem.
Óvnálak a túlhasználattól, mert modorossá tesz.