A körülmény, amit leírsz elég prózai, a fotó viszont festői lett.
Csaba, a leírás, a pontos körülhatárolás ugyan érzésekben változtathat, befolyásolhat, az összhatáson nálam nem változtat, mint ahogyan egy könyvbéli élmény esetében, amennyiben élvezetes az olvasása, individuális képek jelennek meg, egyedi módon. Világunk az ilyen ellentétpároktól is különleges, de azt hiszem ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül és nem is volt szándékomban újra felfedezni a spanyolviaszt. Máskor se maradj ki ebből, s akkor velünk is megoszthatod a 365-szeletes hétköznapjaid, benyomásaid, észrevételeid.
Ha a valóságot akarod a fotó által nyakon csípni, akkor valóban, folyton akadályokba ütközöl. 4-ből lesz 2 dimenzió, az idő megfagy, a színek elvesznek, a hangok, szagok is, alig marad valami. Viszont a fotográfia alapvetően nem a dokumentálás eszköze, ezért ha mint önkifejezési eszköz tekintesz rá, akkor határtalan lesz, mert nem kérsz rajta olyat számon, amit nem képes megadni.
Köszönöm szépen.
Ilyen esetekben derül ki számomra, hogy a fotózás, mádia mennyire csak egy keresztmetszetét, szűk részét mutatja világunknak. (olyan, mint a tudatunk, amire koncentrálunk csak azt látjuk). Ez egy iparterületen készült fotó, reggel munkába menet. Balra, a halmokban álló kokszot locsolták, hogy ne robbanjon be. A levegőben viszont a valamelyik papíralapanyag feldolgozó üzem orrfacsaró bűze terjengett. Még, jó hogy nincsen szagos kép! :-) Bocsi ha illúzióromboló voltam! A fények viszont nagyon jók voltak, nem hagytam volna ki!
Ahogy Márti mondja.