Antonionak csak egy valami motoszkált a fejében: ha most nem azt a golyót találom el, amelyet az előbb a kedvesem ütött meg, én kapok golyót, ettől a szemetektől! Bezzeg ott lapulnak a háttérben, vigyorognak kajánul, ezeknek semmi se szent! Mogyoróhéjjal hintik meg e szent síkot, ahol az élet-halál kérdés utolsó guruló lövedéke kell, hogy ugyanazt a golyót érintse, melyet a kedvesem is utoljára érintett.
Minden porcikám remeg, illatod bódítóan tódul arcomba, s e goromba fickók elviselhetetlenül vigyorognak, hogy vajon sikerül-e a mutatvány? Add a kezed Drágám, engedd, hogy erősebben érezzelek!
Filoména könnyektől áztatott arccal borult a billiárdasztal nyúlszőrborította peremére. A pincér óvatosan érintette vállát , letette mellé a megrendelt italt. A keskeny vállpánt félig lecsúszva már nem bújtatta kebleit. Antonio verejtékes arccal, csapzott homlokát szárazva törölve ringatta bóklászó szemeit a rózsák kertjében, kedvese keblein, ahol menedéket és védelmet kaptak az örök sötétségre ítélt acélkék szemek.