Jaja, nem csesztetni akartalak ám vagy ilyesmi. A veszteség az veszteség. És rohadt bosszantó.

Persze, értem, amit mondasz és a tárgyi-anyagi dolog csak egy része, relatív a kisebb része a dolognak, a nagyobb fele az a személyes 'veszteség' és a tehetetlenség meg maga az, hogy ilyen még nem történt velem.

Jaj, az a katona. :( Tudom, hogy fájdalmas és bosszantó az ilyesmi, de hát, akármennyire is kedves, a telefon is csak egy tárgy.
Amikor nem is olyan régen eltűnt mögülem egy egész élet, minden kedves tárgyával egyetemben, egy barátom azt mondta, de hát ez csak pénz.

Ugye? :) Amikor már annyira ki vagy akadva, hogy kínodban röhögsz rajta, de nem természetes az a mosoly. Azért is jutott eszembe annak a katonának a képe, amit linkeltem :D

Alig ismertelek meg! Keddi garázsmenetben írtam pont, hogy ha valami rossz történt velem, vagy rosszat tettem mindig PONT ÍGY vigyorogtam. Ez annyira megtévesztő tud lenni. :)