Kedves Kriszta!

Szeretem ezt a képet, vinném 2019.11.15-i, Végetér című adásomhoz, remélem nem bánod. Ha meg is hallgatod, akkor talán kiderül, miért passzol hozzá.

Balrol jobbra, is, lentrol felfele is tele tortenettel, es ezek a dormak, amik kiserik ezeket... Szep.

Ezt maximálisan átérzem, de így is látni, hogy a gyerkőc körül forognak a mindennapjaid. :) Az önuralmat nem csak a szülőnek, a gyereknek is tanulni kell.

Jó az is ha néha észreveszed az ezen kívüli világot is, az nem "bűn". :) De remek képeket hoztál eddig, nagyon szeretem a sorozatodat!

Ja, de legfőképp te sárkánylány kellesz, hogy legyen kép. :)

Kellenek ezek a képek, hogy ne váljak teljesen sárkánnyá, amikor a gyermek épp az idegeimen táncol. És kellenek ezek a vélemények is. Köszönöm.

Árnyékunk kiskorunkban túlnő rajtunk, fölénk tornyosul és be akar borítani, és a világ tele van furcsa, felfedezni való, baljós dolgokkal, még nem tudjuk eldönteni, hogy akarjuk őket vagy félünk tőlük, kell valami, ami egyszerre összeköt és tartja a távolságot, idomár ostora, puhán körbejáró fenevadak villanó szeme kísér, porondon állunk, és a világ sem döntötte még el: idomítunk-e vagy idomulunk. Anyátlan gyermekei vagyunk szüleinknek.

Na ez a kép ma engem erősen lekötött, nagyon koncentrált munka. Minden a helyén. És ez csak a forma még, a tartalom pedig egyszerűen letekeri a fejem.

Ez az árnyék nagyon élő valamiért. Talán attól a játékos kapcsolattól, ahogy "összenő" az árnyék a tulajdonosával, és éppen arányos a hossza is. :D Ezzel az ággal egyébként bajvívásra ment azon a bringalovon?