Kriszta meg akar olni, el akar pusztitani, semmive akar apritani. Hat bele kell halni a cukormazmentes, valodi cukisagba. A nezo cinizmusa bekaphatja, ott fekszik valahol hatul megalazva es legyozve, megegetve, felnegyelve, ujra megalazva es nyakig eltemetve. Itt a kepen meg az elet, a cipospolc mellett a hasznalaton kivuli doboz, a gumicsizma, a kutyak meg a gyerek a kosarban, a papucs, a muanyag tal, minden rendben, johet a kovetkezo nap.

és mindezt ez a kép tökéletesen mutatja meg. :)

Nagyon köszönöm a kommenteket erre a képre és a többire is! Igyekszem majd én is több figyelmet szentelni minden képre, mert érdekel nagyon mindenki 365 napja, hiányzott már a fotózás, és nagyon szeretem a Látszóteret. Jó mindennap egy picit foglalkozni ezzel, muszáj időt szánnom rá valahogy, érzem, tudom.... Csak állandó versenyfutásban vagyok, sok a munka, túl kell élni, és sokat nyúz a manócska is, de leginkább veszélybe sodorja magát, ahol csak teheti, leköti minden figyelmem. Fárasztó, na. Viszont cserébe modellt áll/ül/fekszik/szalad/esik. :)

:) küldj. :)

Szép ez a kosaras, meglehet kettőt ér.

Egy nap kimaradt, nem fotóztam aznap. De tegnap több képet csináltam, küldhetek még egyet? :)

Kriszta, egy nappal el vagy csúszva, vagy egy kimaradt volna, hogy te egy nappal későbbinek küldöd?

Ez nagyon kedves, jól elkapott pillanat!