Hozzászólások

Olvastam ám, amit írtatok, és köszönöm, csak válaszolni nem volt erőm. Sírtam, persze, nem volt mit tenni, a ravatalozónál és a sírnál is kicsit, és nem is volt ezzel baj. Igazából csak nagyon sírni nem akartam, tudtam, hogy túl sok lesz ott az ember, és túl sok a díszlet, hogy ebből bármi olyan legyen, ami ténylegesen könnyít a lelkemen. Szóval igazándiból féltem, hogy nagyon kiborulok, miközben ez nem rólam szól. Aztán végül annyi ember eljött, akiket nem is ismertem vagy csak gyerekkoromból derengett róluk valami, hogy teljesen meghatódtam, hogy basszus, hiába kell nekem ott állnom, mint a lánya, aki ugyanúgy néz ki, mint ő, és hiába mondják, hogy tiszta anyu vagy, miközben puszit adnak, ez TÉNYLEG nem rólam szól. És úristem, ennyien szerették, kb mindenki szerette és mindenki ott volt, aki valaha dolgozott vele, és ez nagyon jó érzés volt.

Miért félsz a sírástól? Segít.

Bocsánat érte. De jobban járnál, ha de. Szerintem.

Új hozzászólás