Gábor, ha jól érzem, ez kb. egy normál objektívnek megfelelő optika lehet, esetleg picit nagylátószögbe hajlik, de javarészt tekinthető klasszikusnak is, amire javarészt igaz az, amit a nagy öregek mondanak, köztük Robert Capa: "Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel." Itt is ez a helyzet. Ha telét használsz, lehetsz távolságtartó a fizikai megjelenésedben, de a normál objektív szociálisan is más helyzetet hoz, vagyis közöd kell legyen a modellhez. Itt most olyan távol állsz, hogy benne van a gumicsizma, a ló pata, a fák, az út és minden - a kérdés az, hogy miért? Bandit akarod bemutatni, de az arca, ahol az érzelmek megjelennek, jó, ha huszadrészt megjelenik. Közel kell menni. Igen, abban van némi diszkomfort, de a fotográfia lényege, hoyg a varázslat akkor történik meg, ha elég közel vagy a modellhez, és ez nem kevésszer azt jelenti, hogy fizikailag kell közel menned. Itt most a távolságtartó megilletődöttség érződik, hogy ez az ember nyitott és adná magát, ha a vevő oldalon nem állnál ilyen távol. Ha közelebb lépsz, bekerülsz az aurájába, hatással lesztek egymásra, és ez át fog jönni a képeden. Amit látok a portréid esetében, hogy valamiért mindig távolabb állsz, mint az kéne, és ettől nincs impulzus, nincs kisülés. A ló csak illusztráció, bocsánat, de nem érdekes a patája, ahogy a bácsi csizmája sem, mert szociografikusan ez a helyzet érdektelen, közhelyes. A varázslat az arcban van. Ott születik, és ezt kell leképezni. (hegyi)