Este.
Alvó lényed körülölel,
ott vagyok veled.
Nem ébresztelek fel.
Naptárra nézek: December,
Képtár lóg a szívemben.

Nem ébresztelek fel.
Csak nézlek.
Megszűntem.
Boldog bűneim közt
ott a megsemmisülés,
a végső vágy, a boldogság,
mely bűnös, veszendő,
nem alkuvó.
Ez mind céltalan...
Sok ezernyi hajnal,
megérinteni nem tudlak.
Szomjazom léted,
minden rezdüléséd figyelem.
Egy vágy vagy,
letörölhetetlen könny,
teleírt könyv,
mit űzött szűz
hajanli menetben
elméibe űz.
Csak egy félénk
árny vagyok.
Bomlott lélek.
Csókos sorsom
ide vezetett.
Nem vagy más,
mint a Végzet.
Ajkaidon lengek,
gyönyörűséget érzek.
Megbabonáztál hősi éjszaka,
íves karjaidban simogató
büszke dallam,
hol süket falak közt
álom sikoly,
boldog mosollyal vert becsapós.
Már nem élek.
Boldog vagyok,
hogy hozzád értem,
de nem akartam íly mérget.
A bánat szép arcú leánya nagy álmodozó,
szívedbe nyúló vágyakozó.