Azért jó ez a kép, mert egyszerű és mert épp emiatt jó alap ahhoz, hogy a világításról beszéljünk. Az egyik alap igazság, hogy a világosabb tónusú részleteket közelebb, a sötéteket távolabb érezzük magunktól. Ez az alapja a sík felületen történő térbeli ábrázolásnak. A másik az anatómia. Melyik testrész hol helyezkedik el, mindezt hogyan lehet jól térben megmutatni. Itt most ha megfigyeled, a mutatóujjad a legvilágosabb. Ki is van égve, azaz elvesztette térbeliségét amiatt, hogy szinte a teljes felülete a fehérhez közeli tartományban van. Ehhez képest a hüvelykujjad, ami előrébb van térben, mégis erősen sötétebb, ebből az adódik, hogy furcsán a mutatóujjra kerül a hangsúly. Ha azt is figyelembe veszed, hogy ez ugyanannak az embernek a keze, akkor érted, miért kell a világítással foglalkozni, hiszen most olyan, mintha a mutatóujj egy gyereké lenne, a hüvelyk pedig egy melósé. Ráadásul valaminek az árnyéka még bele is vág az ujjba. És ez csak a kéz. Ha a hátteret is megnézed, ott is van a polcon valami doboz, ami világít, meg valami kütyü is - azaz a környezetet is rendezni kell ahhoz, hogy ne vigye el a tekintetet a fő témának szánt formákról valami. Ez nem jelenti, hogy nullára kell sterilizálni mindent, de rangsort kell felállítani, mi mennyire fontos, és ezt kell erősíteni fényekkel, élességgel, kompozícióval. Visszaadom ismétlésre. (hegyi)