Sándor megőrült, ez jutott hirtelen eszembe ezekkel a babákkal, nagyon kellett kacagnom. Most a képen kívülről beszélek, ez most ilyen werkfotó beszélgetés, hogy fogja magát Sándor, kimegy Olaszországba és viszi magával a kis Barbie babákat a kisbőröndben, ez valami eszelős. Erről van nekem is egy személyes sztorim, amikor Ausztráliába mentünk, akkor a Demeter vitte magával innen Magyarországról a faszenes vasalót. Aztán készült is vele kép, de az se volt teljesen normális dolog, legalábbis a magukat normálisnak gondoló emberek szempontjából kérdéseket vet föl, a vámos átvilágításnál is mosolyogtak. A kép tetszik, az ötlet jó. Van ebben a humoron kívül valami más is. Lássuk be, hogy ebbe van egy adag szomorúság, de játékos az egész. Trükkös Sándor, mert itt most már két kerekesszék is megjelenik, és ha a színeket figyeljük, akkor van egy kerekesszék, amiben ül a férfi, és a másikban nem ül senki, de mégiscsak a rózsaszín, női érzelmeket és attitűdöt erősítő színvilág jelenik meg, a Barbie babák is körülötte vannak. Nem tudom, hogy mennyire szabad nekem itt eleresztenem a gondolataimat, mert nagyon messzire mutató asszociációim is lehetnének akár, mindenesetre érdekes az a gyülekezet, ami ezekkel a babákkal létrejön, miközben a női szereplő nincs jelen. Mindenképpen van egy múltidézés ebben, van egyfajta szembesítő jellege, és nyilvánvaló, hogy a férfi szereplő emlékeit idézzük, az ő emlékeiben szerepelnek ezek a babák, nem kötelezően, mint Barbie-k. Olyan ez, mint amikor már az ember sokszor azt mondja, hogy én már túl vagyok rajta, engem már nem érdekel, nekem már nincsen semmi bajom, de azért mégis ki-kibuggyan egy-egy ilyen gesztus, amivel azért kiderül, hogy még mindig nem biztos, hogy minden rendben van, nem biztos, hogy minden be lett gyömöszölve valamelyik fiókba. Ha azokat a fátylakat fellebbentjük, akkor ott vannak még elvarratlan szálak, és ezek jó dolgok, hogy ezeket megkaphatjuk képileg. Az egész olyan, mint egy nagyon furcsa kollázs a háttérben is. Olyan, mintha egy képeslapot ragasztgattunk volna össze, hogy ott van a római nyaralásból egy képeslap a háttérben, ott van a visegrádi képeslap, Szentendréről is van egy lap, és ezeket a darabokat a korlát összefogja, és mintha az egész a múltról szólna. Szóval nagyon érdekes ez az egész világ. Bevallom, hogy azon kívül, hogy az elején nagyon kacagtam, a második gondolatom, amikor ezt az elemzést elkezdtem mondani, az Oriana Fallaci könyve volt, aki akar, nézzen utána. (hegyi)
értékelés: