Ezt a képet akkor készítettem, amikor elkerültem egy munkahelyemről, ahol 27 évet dolgoztam. Nem szerettem ott dolgozni, de a jó fizetésem ott tartott. Viszont amikor eljöttem onnan, egyfajta megkönnyebbülést éreztem, hogy már nem kell oda járnom, s egyben hiányérzetem is volt, hogy nem kellett dolgozni járnom. Ezt próbáltam ezzel a képpel kifejezni.
René Magritte megnyalná tíz ujját ezért a képért, azt kell hogy mondjam! Egyetlenegy problémám van, a vignettálás, de ahogy látom, ezt más is írta a kommenteknél, nekem az túl erős. Nyilvánvaló, ha meg teljesen kiveszed, akkor létrejön egy képeslapszerű valami, az se biztos hogy jó, tehát valamennyit benne lehet ebben hagyni, de nem biztos, hogy ennyi kellett volna - ez főleg az égre igaz. Ugyanakkor a kép maga zseniális a színeivel, formáival, elgondolkodtató ez az egész a székkel és a széken lévő fátyollal. Értem a szöveget is, ami írtál hozzá, bevallom férfiasan, nekem e nélkül is működik, de el tudom fogadni, hogy ez volt az inspiráló hatás. Szóval a lényeg az, hogy ez abszolút jó leckemegoldás és azért azt tegyük hozzá, hogy ez a magány és hiány, sosem egy statikus állapot, ez mindig egy dinamikus történet. Hol fent a kerék, hol lent. Hol élvezzük a magányt, hol szenvedünk tőle. Hol hiányérzetünk van, hol pont annak örülünk, hogy valami kikerült az életünkből. Tehát ezért abszolút jogosnak és elfogadhatónk tartom azt, hogy ezt ellenpontba tudod helyezni ezekkel a színekkel. Maga a környezet és az egész egy melankolikus üzenet lenne, de ezek a nagyon határozott színek azok, melyek az egésznek ezt a fajta időbeni dinamikáját tudják hordozni. Köszönöm. (hegyi)
értékelés:
István, ez a lepel nem vörös, hanem rózsaszín és az nagyon más. Nekem tetszik a kép színpadszerűsége. Sok gondolatnak ad teret. A vignettálás tényleg elhagyható lenne.
Gondolom, a rózsaszín a címben kevésbé a képi színeknek (bár ott is fellelhetők olyan tónusok), mintsem a lelki történésnek szól - melyet a hozzászólásból megismerhettem. Azt hiszem, hogy értem, de valójában semmit nem tudhatok róla természetesen...
És most próbálom úgy nézni a fotót, hogy megpróbálok nem odafigyelni a leírt okra. Először nekem is a színek hatnak. A kék-fehér-piros trikolor zászlók jutnak eszemnbe, pláne a szemmel látható fuvallat miatt. A vörös lepel a zászló intermezzóval pedig a Szovjetuniót juttatja eszembe. Össze is vághatna akár a leírt gondolataiddal (székgyári munka, vagy irodistaként) ha a 27 év jelentős része arra az időszakra datálódna. De ezt nem tudom, és ismét a leírás körül topogok :) pedig a kép körül szeretnék :)
Megfejthetetlen talány számomra, hogy min áll a szék... És hogy hogyan is készült. Olyan tiszta, mintha műterem vagy photoshop lenne, de több fotódat láttam már, hogy kiviszed a szabadba a kellékeket, úgyhogy ha megkérdeznének, én ez utóbbit választanám válasznak... (Azért is, mert a fotó sarkain mintha egy szűrőnek a bemosódását látnám, talán polárszűrővel emelted ki az eget)
Úgy emlékszem, egy szék kapcsán éppen Veled váltottam pár szót Timi egyik fotója alatt, hogy az üres szék éppen vár valakit, vagy éppen felkelt onnan valaki - de hogy mindenképpen van egy teátrális hatása (legalábbis ez egy konklúzió volt számomra, és az is lecsapódott bennem, hogy az ember egy ilyen "szoros" használati eszköze ember nélkül a hiány kifejezésére mennyire alkalmas... Itt a kendő-lobogó ezt valahogy átértelmezi kicsit, és az erős képi színekkel a disszonancia érzetet növelik bennem... no és ismét a leírásodnál vagyok...)
Hm. Nem láttam még ezt a képet kösz, hogy megmutattad.
Azt hiszem, ha most fotóznám az objektív vignyettálást nem tenném rá. :)
Tetszik, érdekesek ezek a színek így együtt. a The Fall c. film látványvilágát, hangulatát idézi nekem. http://content7.flixster.com/rtmovie/64/...
Ferenc!
Úúúúú, Salvador Dalí című műsoromhoz ezt a képet választom!
(13.02.13.21:00)
Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!!
Clio